Budapest, 2009. október 20.
A Magyar Telekom (Reuters: NYSE: MTA.N,
BÉT: MTEL.BU és Bloomberg: NYSE: MTA US, BÉT: MTELEKOM HB), Magyarország vezető
távközlési szolgáltatója az utóbbi napokban a sajtóban
megjelentekre tekintettel – a korábbiakban általa közzétettekkel összhangban,
azt részben kiegészítve – tájékoztatja részvényeseit a vonatkozó tényekről és álláspontjáról.
A
2008. május 23-án két kisrészvényes által indított perben 2009. május 13-án az
első fokon eljáró bíróság a 2008. április 25-i közgyűlési határozatokat (egy
eljárási jellegű határozat kivételével) hatályon kívül helyezte. A hatályon
kívül helyezett határozatok között szerepel az osztalék-fizetésről szóló
határozat is. Az osztalékot részvényeseinknek a 2008. április 25-én kelt
közgyűlési határozatnak megfelelően kifizettük.
A
Magyar Telekomot képviselő ügyvédi iroda fellebbezést nyújtott be az elsőfokú
ítélet ellen, azonban a fellebbezés a határidő lejárta után került beadásra. Az
ügyvédi iroda ezt követően igazolási kérelemmel élt, amit a kérelem ügyében
döntésre jogosult Fővárosi Ítélőtábla még nem bírált el. Amennyiben az
igazolási kérelmet a Fővárosi Ítélőtábla elutasítja, a fellebezés nem vehető
figyelembe és a 2009. május 13-án kelt elsőfokú ítélet jogerős lesz. Ebben az
esetben az ítéletnek az érintett közgyűlési határozatokat megerősítő közgyűlési
határozatokkal fogunk eleget tenni.
Miután
a fent említett elsőfokú ítélet, jogerőre emelkedése esetén, a jogerő
kezdetének napjával, 2009. július 7-i hatállyal helyezi hatályon kívülre a
tárgyát képező közgyűlési határozatokat – ideértve értelemszerűen az osztalékra
vonatkozó határozatot is – , a 2007. évre vonatkozóan 2009. július 6-ig
kifizetett osztalék az elsőfokú ítélet jogerőssé válása esetén is változatlanul
osztaléknak minősül, vagyis a részvényesekre nézve az ítélet semmilyen
kötelezettséggel, illetve tennivalóval nem jár. (Nyilvántartásunk szerint a
2009. július 6-ig ki nem fizetett, 2007. évre vonatkozó osztalék összege 17.385.412 Ft a 2007.
évre vonatkozó osztalék teljes összegéből, 77.051.913.476 Ft-ból.)
Nem
zárható ki teljesen, hogy a Magyar Telekom az üggyel kapcsolatban további idő -
és/vagy költségigényes lépések megtételére kényszerül. Nem tudjuk kizárni
továbbá, hogy az ügynek egyéb, jelenleg előre nem látható negatív hatásai is
lehetnek a Magyar Telekomra nézve.
Ezen befektetői
közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmaz. Azon megállapítások,
melyek nem múltbeli eseményekre vonatkoznak (azaz a véleményünkre és
várakozásainkra vonatkozó kijelentések), jövőre vonatkozóak. Ezen kijelentések
a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, ezért nem lenne
helyes ezen kijelentésekre a kellő mértéket meghaladó módon támaszkodni. A
jövőre vonatkozó kijelentések azon időpontbeli állapoton alapulnak, amelyben
ezen állítások elhangzanak, s nem vállalunk kötelezettséget arra nézve, hogy a
kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján a
továbbiakban nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.
A jövőre vonatkozó
kijelentések önmagukban rejlő kockázatokkal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra,
hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények
lényegesen eltérhetnek az előretekintő jellegű megállapításoktól. Az ilyen
tényezőket többek között a 2008. december 31-én végződött évre vonatkozó, 20-F
formátumú éves jelentésünk is részletezi, amelyet az Egyesült Államok Tőzsde-
és Értékpapírfelügyeletéhez, azaz a U.S. Securities and Exchange Commissionhoz
(SEC) nyújtottunk be.