innovacio_ipv6


A Magyar Telekom az elsők között, 2009 novembere óta kínál Magyarországon IPv6 technológián (vagyis a közeljövő hálózati címzési formáján) alapuló megoldásokat mind lakossági, mind pedig üzleti ügyfeleink számára. Az új hálózati címzési megoldásnak köszönhetően a korábban problémaként felmerült IPv4-es címzési korlátok szinte teljesen elfelejthetők. A próbaidőszak során regisztrált előfizetőink már meglévő bejelentkezési azonosítójuk segítségével IPv6 alapú kapcsolódást kezdeményezhetnek, és a sikeres azonosítást követően a kapott IPv6-os hálózati címmel IPv6 alapú szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A kísérleti szolgáltatás keretében lehetőség nyílik az otthoni (LAN) hálózatban is a Magyar Telekom által biztosított publikus IPv6 címek használatára.

Aktualitás, újdonság

2010. november: a pilot lezárását követően is elérhetővé tesszük a kísérleti szolgáltatást a korábban regisztrált és akár az új érdeklődők számára. A jövőben azon dolgozunk, hogy a DSL alapú technológián kívül is elérhető legyen a szolgáltatás. Várhatóan 2011-ben egyes kábelnetes helyszínekkel bővülhet a pilot.


oldal tetejére

Kapcsolódó linkek

Az IPv6 teszt weboldala