Közérdekű információk archívum 2011

Csatornakiosztás változás!

2011. december 20.

Felhívjuk ügyfeleink szíves figyelmét, hogy 2011. január 2. és január 6. között analóg Kábel TV, 2012. január 3-tól Sat TV és 2012. január 5-től IPTV, Digitális Kábel TV szolgáltatásunk csatornakiosztása megváltozik, emiatt ezeken a napokon 0 óra és 8 óra között szolgáltatás kiesés fordulhat elő.

Amennyiben bármilyen hibát észlelnek, kérjük analóg Kábel TV előfizetés esetén hangolják újra televízió készüléküket, illetve IPTV, Sat TV és digitális Kábel TV előfizetés esetén indítsák újra vevőegységeiket, melynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Továbbá szeretnénk tájékoztatni, hogy a változás következtében sajnos elektronikus műsorújságunk csatornakiosztása is megváltozik, illetve  „kedvenc csatornáinak” listája törlődik, így azokat újra be kell állítania. Ezt pár gombnyomással megteheti távirányítója segítségével, melyhez részletes leírást a szolgáltatáshoz kapott használati útmutatójában talál.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba 2011. január 6-a után is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

A kellemetlenségekért elnézést kérünk és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. december 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. december 20-án 0 és 6 óra között Budapest XV. kerületben , amelynek következtében DSL szolgáltatásunkmaximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. december 20-án 0 és 6 óra között Budapest XII.. kerületében , amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. december 22-án 0 és 6 óra között Budapest XVI. kerületében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. december 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. december 21-én 23 és 2 óra között Almásfüzítő, Naszály, Komárom, Komárom-Szöny és Komárom-Koppánymonostor településeken , amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Adáskimaradás

2011. december 5.

Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy műsorszolgáltató tájékoztatása szerint kódváltás miatt 2011. december 5-én 0 óra és december 6-án 18 óra között analóg Kábel TV esetén a Hálózat TV műsorának időszakos szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 29.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. december 1-jén 0 és 6 óra között Ajka, Bakonygyepes, Ajkarendek, Kislőd, Magyarpolány, Noszlop és Városlőd településeken, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. december 1-jén 3 és 7 óra között Vámosgyőrk településen, amelynek következtében digitális Kábel TV szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. december 1-jén 0 és 12 óra között Nyírmada,Pusztadobos,Rohod és Vaja településeken analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon szolgáltatásaink maximum 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 29.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. december 1-jén 0 és 6 óra között Aszód, Iklad, és Domony településeken, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon szolgáltatásaink maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. december 1-jén 5 és 7 óra között Gavavencsellő, Balsa, Rakamaz településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. december 1-jén 0 és 3 óra között Budapesten a XIV. kerületben Kábelnet szolgáltatásunk 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 29.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. december 6-án 0 és 7 óra között Budapest X. kerületében , amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. december 2-án 0 és 6 óra között Budapest VIII.,IX. kerületében , amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. december 6-án 0 és 6 óra között Törökbálinton DSL szolgáltatásunk 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 29.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. december 6-án 0 és 12 óra között Budapest X. kerületében , amelynek következtében Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. december 6-án 0 és 3 óra között Budapest III. kerületében , amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. december 13-án 0 és 6 óra között Recsk , Ércbánya, Parádsasvár, Parádóhuta településeken analóg Kábel TV szolgáltatásunk 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 29.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. december 8-án 0 és 6 óra között Békéscsaba, Doboz, Telekgerendás; Orosháza, Nagyszénás, Székkutas, Gyula, Mezőkovácsháza, Magyarbánhegyes, Nagybánhegyes, Kevermes, Mezőhegyes, Kunágota, Almáskamarás, Nagykamarás, Dombiratos, Békés településeken, amelynek következtében analóg Kábel TV, Digitális Kábel TV Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. december 6-án 3 és 6 óra között Budapest III. kerületében , amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. december 8-án 4 és 7 óra között Heves, Boconád, Tarnaméra, Zaránk, Tarnaörs, Kisköre, Tiszanána, Sarud, Átány, és Kömlő településeken DSL szolgáltatásaink 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 29.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. december 7-én 0 és 6 óra között Budapest XI. kerületében , amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. december 8-án 23 és 3 óra között Kehidakustány, Zalacsány településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. december 8-án 24 és 4 óra között Zagyvaszántó, Apc, Rózsaszentmárton, Szücsi, Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Gyöngyösoroszi, Lőrinci, Heréd, és Petőfibánya településeken DSL szolgáltatásunk 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. hálózatfelújítási munkálatokat végez 2011. november 14. és 2012. február 15. között az alábbivárosokban, városrészekben és azok vonzáskörzetében. A munkák napközben történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk rövidebb szünetelése várható:

Aba, Ács, Albertirsa, Alcsútdoboz, Alsóörs, Apc, Arló, Aszófő, Babócsa, Bácsbokod, Balatonlelle, Balatonmária, Balatonszabadi, Balatonszárszó, Báta, Beléd, Beremend, Biharkeresztes, Bóly, Bölcske, Budapest egyes kerületei, Csabrendek, Csobánka, Dávod, Debrecen, Dunaszentgyörgy, Eger, Egercsehi, Egyházaskozár, Érd, Fadd, Farmos, Fehértó, Felsőtárkány, Geresdlak, Gyöngyös, Gyöngyössolymos, Gyönk, Győr, Harkány, Hatvan, Himesháza, Hosszúhetény, Hőgyész, Kecskemét, Kisvejke, Komárom, Környe, Kunszállás, Lajosmizse, Leányfalu, Lőrinci, Madaras, Madocsa, Mecseknádasd, Miskolc, Nagydorog, Nagykálló, Nagykanizsa, Nyírtass, Onga, Ozora, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisszentiván, Pincehely, Pócsmegyer, Polgár, Pomáz, Pusztaszer, Regöly, Sajóbábony, Sajókaza, Sásd, Simontornya, Sióagárd, Somberek, Somogyjád, Szabadszállás, Szárliget, Szászvár, Székesfehérvár, Szentendre, Szikszó, Tahitótfalu, Taliándörögd, Tápiógyörgye, Tápiószele, Tatabánya, Tevel, Tiszakécske, Újszilvás, Várdomb, Vonyarcvashegy, Zalalövő, Zánka, Zomba

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez az alábbi időpontokban és helyszíneken, amelynek következtében DSL, IPTV és digitális telefonszolgáltatásunk szünetelése várható:

2011. december 5-én 10 és 16 óra között
2011. december 6-án 10 és 12 óra között
2011. december 7-én 10 és 16 óra között
2011. december 8-án 10 és 12 óra között

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 30-án 0 és 6 óra között Budapest II. kerületében, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 29-én 21 és 6 óra között Debrecen településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásaink maximum 9 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. november 29-én 23 és 2 óra között Lajosmizsén DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 30-án 5 és 7 óra között Háromfa településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 29-én 0 és 4 óra között Alcsútdoboz, Csákvár, Zámoly, Etyek, Vál, Újbarok, Vértesboglár, Csákvár, Zámoly, Etyek, Felcsút, Bicske és Bodmér településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásaink maximum 2 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. november 29-én 0 és 6 óra között Ajka, Szeged, Békéscsaba DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 29-én 0 és 8 óra között Mezőkovácsháza településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 8 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 29-én 0 és 3 óra között Nagyhalász, Tiszatelek, Beszterc, Vasmegyer, Tiszarád, Újdombrád, Ramocsaháza, Berkesz, Nyírkércs és Nyíribrony településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. november 29-én 0 és 6 óra között Szeged, Deszk, Tiszasziget, Újszentiván; Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Szegvár; Makó, Kiszombor, Ferencszállás, Klárafalva, Csanádpalota, Apátfalva, Magyarcsanád, Szegvár, Kistelek, Újszentiván, Tiszasziget, Apátfalva, Ásotthalom, Domaszék, Rúzsa, Zsákányszék, Mórahalom, Ásotthalom, Domaszék, Zákányszék, Ruzsa, Pusztamérges, Öttömös és Üllés településeken analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 29-én 4 és 6 óra között Ramocsaháza,Berkesz, Nyírkércs és Nyíribrony településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 8 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 29-én 0 és 12 óra között Budapest XX. kerületében Pesterzsébeten , amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. november 28-án 23 és 3 óra között Városföld, Kiskunfélegyháza, Gátér, Kunszállás, Kiskunfélegyháza, Petőfiszállás, Pálmonostora településeken analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 28-án 22 és 6 óra között Budapest VII. kerületében, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 29-én 0 és 12 óra között Budapest XX. kerületében Pesterzsébeten , amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és kábeltelefon szolgáltatásunk szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok zintén 2011. november 28-án 23 és 3 óra között Városföld, Kiskunfélegyháza, Gátér, Kunszállás, Kiskunfélegyháza, Petőfiszállás, Pálmonostora településeken analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 24-én 22 és 4 óra között Esztergom településen, amelynek következtében Kábel TV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 24-én 23 és 3 óra között Polgáron, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. november 25-én 4 és 7 óra között Kaposmérő, Kaposfüred településeken DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 28-án 23 és 3 óra között Szárliget, Szár településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 24-én 2 és 3 óra között Békésen, amelynek következtében Kábel TV szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. november 25-én 4 és 7 óra között Békéscsabán Kábel TV szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 22-én 0 és 3 óra között Tiszavid, Tákos, Hetefejércse, Beregdaróc, Barabás, Mátyus, Olcsva, Tiszaszalka és Lónya településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, Digitális Kábel TV, Kábelnet és kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 22-én 4 és 6 óra között Mezőladány, Újkenéz, Nyírlövő, Szabolcsbáka, Tiszamogyorós, Eperjeske, Tölgyesszög, Szabolcsveresmart, Jéke, Tiszavid, Tákos, Hetefejércse, Beregdaróc, Barabás, Mátyus, Olcsva, Tiszaszalka és Lónya településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, Digitális Kábel TV, Kábelnet és kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. november 24 -én 0 és 3 óra között Penyige, Szatmárcseke, Jánkmajtis, Csegöld, Mánd, Zsarolyán, Nagyszekeres, Kisszekeres, Szamossályi, Hermánszeg, Szamosmályi településeken analóg Kábel TV, Digitális Kábel TV, Kábelnet és kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 24-én 4 és 6 óra között Nyírpilis, Bátorliget, Nyírderzs, Nyírmihálydi, Nyírvasvári, Ömböly, Nyírbéltek településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, Digitális Kábel TV, Kábelnet és kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 21-én 22 és 6 óra között Budapesten III. kerületében Óbudán , amelynek következtében IPTV szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. november 22 -én 23 és 3 óra között Sopronban DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 21-én 22 és 6 óra között Budapest III. kerületében, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 22-én 22 és 6 óra között Budapesten II. kerületében , amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 07.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. december 1-jén 0 és 6 óra között Ajka településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, Kábelnet, Digitális Kábel TV és IPTV szolgáltatásaink maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 29-én 0 és 6 óra között Szeged településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, Kábelnet, Digitális Kábel TV és IPTV szolgáltatásaink maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. november 15-én és december 8-án 0 és 6 óra között Békéscsabán analóg Kábel TV, Kábelnet, Digitális Kábel TV és IPTV szolgáltatásaink maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 07.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 10-én 5 és 7 óra között Dunabogdány településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 14-én 23 és 3 óra között Tiszakarád településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. november 10-én 0 és 7 óra között Budapest XI. kerületében DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 07.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 10-én 4 és 7 óra között Becsehely, Sormás, Szepetnek településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 14-én 23 és 3 óra között Tiszakarád településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. november 10-én 22 és 6 óra között Kistelken Kábel TV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 07.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 16-án 0 és 4 óra között Budapest III. kerületében, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 15-én 0 és 4 óra között Budapest X. kerületében, amelynek következtében szolgáltatásink maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. november 10-én 22 és 6 óra között Budapest II., VI., VII., XIV., XV., XVI. kerületében Kábel TV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 07.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 17-én 0 és 7 óra között az alábbi településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Alsószölnök, Apátistvánfalva, Babócsa, Balatonboglár, Balatonboglár, Balatonfenyves, Balatongyörök, Balatonlelle, Balatonmáriafürdő, Balatonszentgyörgy, Bánokszentgyörgy, Barcs, Bázakerettye, Becsehely, Berzence, Böhönye, Csákánydoroszló, Cserszegtomaj, Csesztreg, Csokonyavisonta, Csurgó, Darány, Egyházasrádóc, Felsőrajk, Fonyód, Galambok, Gelse, Görgeteg, Gutorfölde, Hahót, Hedrehely, Hévíz, Igal, Kadarkút, Kaposvár, Karmacs, Kehidakustány, Keszthely, Kéthely, Kisrécse, Körmend, Kőszeg, Kutas, Lábod, Lengyeltóti, Lenti, Magyaratád, Magyarlak, Magyarszentmiklós, Marcali, Miháld, Molnaszecsőd, Murakeresztúr, Nádasd, Nagyatád, Nagybajom, Nagyberki, Nagykanizsa, Óhíd, Őriszentpéter, Páka, Rédics, Resznek, Sármellék, Somogyfajsz, Somogyjád, Sormás, Szentgotthárd, Szentliszló, Szepetnek, Szilvágy, Szombathely, Taszár, Tótszerdahely, Türje, Vasalja, Vaspör, Vasszentmihály, Vése, Vonyarcvashegy, Zalaapáti, Zalabér, Zalacsány, Zalaegerszeg, Zalakaros, Zalakomár, Zalaszabar, Zalaszántó, Zalaszentbalázs, Zalaszentgrót

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 07.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 15-én 0 és 12 óra között Budapest XVIII. kerületében Pestszentlőrincen , amelynek következtében analóg Kábel TV, Kábelnet, Digitális Kábel TV és IPTV szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 15-én 0 és 12 óra között Hódmezővásárhelyen, amelynek következtében analóg Kábel TV, Kábelnet, Digitális Kábel TV és IPTV szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. november 17-én 0 és 12 óra között Gyömrőn analóg Kábel TV, Kábelnet, Digitális Kábel TV és IPTV szolgáltatásaink szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 07.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 17-én 0 és 6 óra között Békés településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, Kábelnet, Digitális Kábel TV és IPTV szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 17-én 23 és 3 óra között Taktaharkány, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. november 15-én 23 és 3 óra között Hajdúböszörmény, Balmazújváros, Hortobágy, Polgár, Újszentmargita, Görbeháza, Hajdúnánás és Hajdúdorog DSl szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 07.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 17-én 23 és 3óra között Beled, Cirák, Himod településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. november 02.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 17-én 0 és 6 óra között országosan, amelynek következtében Sat TV szolgáltatásunk, illetve a vidéki településeken analóg Kábel TV szolgáltatásunk egyes csatornáinak 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 28.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 3-án 0 és 6 óra között Isaszeg, Tura településeken, amelynek következtében analóg kábel TV szolgáltatásunk kisebb szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 26.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 2-án 0 és 7 óra között Budapest XVII. kerületében, amelynek következtében optikai hálózaton nyújtott szolgáltatásaink maximum 2 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 3-án 4 és 7 óra között Dunaegyháza, Apostag településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. november 3-án 22 és 2 óra között Budaörsön DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 26.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 8-án 22 és 2 óra között Budaörsön, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 8-án 23 és 3 óra között Bocskaikert, Téglás és Hajdúhadház településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. november 8-án 4 és 7 óra között Fülöpszállás DSL szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 26.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 9-én 4 és 7 óra között Kunadacs, Szabadszállás és Keregyháza településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 5-én 0 és 6 óra között Budapest XVIII., XX., és XXIII. kerületében , amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. november 8-án 0 és 12 óra között Budapest IX. kerületében Kábelnet szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 20.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 27-én 22 és 2 óra között Szomor, Gyermely településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. október 27-én 23 és 3 óra között Agárd, Gárdony településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. október 27-én 0 és 6 óra között Budapest XV. kerületében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 20.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 3-án 23 és 3 óra között Boldog településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. október 27-én 4 és 7 óra között Szilvágy, Resznek, Lenti, Rédics, Csesztreg, Páka és Gutorfölde településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. november 3-án 3 és 4 óra között Békéscsabán analóg kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 15 perces szünetelése várható.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 3-án 0 és 6 óra között Esztergom településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk teljes, vagy részleges szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 3-án 0 és 6 óra között Orosházán, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk teljes, vagy részleges szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. november 3-án 0 és 12 óra között Budapest XVII. kerületében, Rákoskeresztúron analóg kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk teljes, vagy részleges szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 20.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. november 10-én 0 és 6 óra között Üllő településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk teljes, vagy részleges szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. november 10-én 0 és 8 óra között Makón analóg kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk teljes, vagy részleges szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 14.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 20-án 1 és 5 óra között országosan, amelynek következtében Sat TV szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 20-án 20 és 6 óra között Vámosgyörki településen, amelynek következtében analóg Kábel TV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. október 19-én 23 és 3 óra Egyházasrádóc, Nádasd, Apátistvánfalva, Szentgotthárd, Őriszentpéter, Vasszentmihály, Szarvaskend, Vaspör, Molnaszecsőd, Körmend és Csákánydoroszló településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. október 17-én 23 és 2 óra között Szákszend településen DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 20-án 22 és 2 óra között Sóskút, Tárnok településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. október 18-án 0 és 6 óra Herceghalom, Páty, Sóskút, Pusztazámor, Tárnok, Zsámbék településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. október 20-án 0 és 6 óra között Aszód településen Kábelnet, IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 19-én 0 és 6 óra között Kecskemét, Kiskunfélegyháza településeken, amelynek következtében optikai hálózaton nyújtott szolgáltatásaink maximum 30 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. október 17-én 23 és 3 óra Csákánydoroszló, Egyházasrádóc, Nádasd, Apátistvánfalva, Szentgotthárd településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. október 20-án 0 és 6 óra között Hidas, Ófalu, Mecseknádasd, Óbánya, Berkesd, Lovászhetény, Mártonfa, Pécsvárad és Erdősmecske településeken DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 24-én 0 és 5 óra között Arnót, Sajóvámos, Sajópálfala településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2 011. október 25-én 3 és 7 óra Budaörs, Üröm, tatabánya, Kecskemét, Herceghalom, Biatorbágy, Kiskunfélegyháza településeken és Budapest IV., IX., XI. XII., XII., XIV., XX. kerületében , amelynek következtében optikai hálózaton nyújtott szolgáltatásink maximum fél órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. október 19-én 22 és 2 óra között Újudvar, Zalakomár településeken DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 24-én 0 és 7 óra között Budapest XI. kerületében, amelynek következtében DSL optikai hálózaton nyújtott szolgáltatásaink maximum 2 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 22-én 0 és 4 óra tamási, Simontornya, Tolnanémedi, Pincehely, Nagykónyi, Iregszemcse, Magyarkeszi, Gyönk, Kölesd, Miszla, Regöly, Hőgyész, Szakcs, Kocsola, Dalmand, Döbrököz, Kurd, Dombóvár, Ozora és Miszla településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2 011. október 25-én 0 és 6 óra között Tura településen Kábelnet szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 27-én 0 és 6 óra között Tiszavid településen, amelynek következtében Kábelnet szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 22-én 0 és 4 óra Aszófő, Tihany településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. november 2-án 5 és 6 óra között Oroszlány településen DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 27-én 0 és 4 óra között Hatvan településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. november 8-án 0 és 4 óra Szalánta, Harkány, Újpetre, Görcsöny, Beremend, Villány, Nagyharsány, Siklós, Magyarboly és Drávaszabolcs településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. november 15-én 0 és 4 óra között Szorosad, Miklósi, Zics, Somogyegres, Kapoly, Kánya, Tab, Tengőd településen DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2 011. október 26-éán 5 és 7 óra között Zomba, Kéty településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011.október 27-én 4 és 7 óra között Lábod, Kadarkút, Homokszentgyörgy településen DSL szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. október 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Kontroll és a Barangoló kártya szolgáltatás technikai okok miatt 2011. október 13-án 02.00 óra és várhatóan 07.00 óra között maximum 1 óra időtartamra szünetelni fog.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 11-én 22 és 1 óra között Pilisszentkereszt településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. október 11-én 0 és 12 óra között Szeged településen, amelynek következtében Kábelnet, kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. október 12-én 5 és 6 óra között Almásfüzitő, Neszmély, Komárom, Naszály, Szomód, Baj és Tata településeken DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 10-én 0 és 7 óra között Kecskeméten, amelynek következtében optikai hálózaton nyújtott szolgáltatásaink maximum 2 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. október 11-én 0 és 12 óra között Szeged településen, amelynek következtében Kábelnet, kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. október 12-én 0 és 7 óra között országosan IPTV szolgáltatásunk maximum 1 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2 011. október 13-án 23 és 5 óra között Budapest II. kerületében, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. október 13-án 23 és 2 óra között Dunabogdány, Kisoroszi, Pócsmegyer, Szigetmonostor, Visegrád és Tahitótfalu településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható, továbbá Tahitótfalun IPTV, Szob településen Kábelnet, Dunabogdány településen IPTV és Kábelnet szolgáltatásunk szünetelése is várható ugyanebben az időpontban.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 18-án 0 és 12 óra között Szegeden, amelynek következtében Kábelnet, IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. október 17-én 0 és 6 óra között Kecskemét, Kiskunfélegyháza településeken, amelynek következtében optikai hálózaton nyújtott szolgáltatásaink maximum fél órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. október 18-án 0 és 6 óra között Budapest IV., IX:, XII., XIII., XIV., XXII. kerületében és Budaörs, Herceghalom, Biatorbágy, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Üröm Tatabánya településeken, optikai hálózaton nyújtott szolgáltatásaink maximum 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 19-én 5 és 6 óra között Bezenye, Halászi, Hegyeshalom, Jánossomorja, Kimle, Lébény, Máriakálnok, Öttevény, Rajka, Darnózseli, Mosonszolnok és Dunasziget településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 30.

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt hálózat korszerűsítést végez 2011. október 12-e és december15-e közötti időszakban , az alábbi városokban, városrészekben és azok vonzáskörzetében: A munkák napközben történnek, amely során rövidebb megszakadás tapasztalható az analóg hangalapú szolgáltatást igénybevevő ügyfelek esetében.

A munkák napközben történnek, amely során rövidebb megszakadás tapasztalható az analóg hangalapú szolgáltatást igénybevevő ügyfelek esetében.

Baja, Berettyóújfalu, Biatorbágy, Budapest VI. kerület (Terézváros), Budapest X. kerület (Kőbánya), Budapest XI. kerület (Kelenföld), Budapest XII. kerület (Zugliget, Városmajor), Budapest XV. kerület (Újpalota), Budapest XVII. kerület (Rákoskeresztúr), Budapest XVIII. kerület (Pestlőrinc), Csorna, Debrecen , Győr, Kaposvár, Kapuvár, Kazincbarcika, Kecskemét, Keszthely, Kiskőrös, Kiskunhalas, Kisvárda, Mátészalka, Mezőkövesd, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Ózd, Paks, Pécs , Siófok, Székesfehérvár, Szekszárd, Szentendre, Szigetvár, Szolnok, Tapolca, Tatabánya, Vásárosnamény

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámon jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségekért ezúton is Ügyfeleink elnézését és egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkákat végez az alábbi időpontokban és települések egyes részein, amelynek következtében egyes szolgáltatásaink szünetelése várható.

  • 2011. október 3-án 8 és 16 óra között Balástyán az analóg Kábel TV
  • 2011. október 4-én 0 és 12 óra között Üllőn, Gyömrőn és Mendén az analóg Kábel TV és digitális Kábel TV
  • 2011. november 3-án 0 és 16 óra között Vaja, Nyírmada, Rohod és Pusztadobos településeken az analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, IPTV, Kábelnet és Kábeltelefon szolgáltatások szünetelése várható

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámon jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségekért ezúton is Ügyfeleink elnézését és egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 26.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 3-án 22 és 2 óra között Letenye, Nagykanizsa településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. október 4-én 5 és 6 óra között Komló, Mánfa, Mecsekpölöske, Liget, Vásárosdombó, Szalatnak, Kárász, Köblény, Pécs, Szászvár, Tófű, Máza, Vékény, Mágocs, Egyházaskozár és Hegyhátmaróc településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. október 6-án 24 és 4 óra között Arnót, Sajópálfala és Sajóvámos településeken DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 26.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 26-án 22 és 4 óra között Szebény, Szűr, Himesháza, Geresdlak és Fazekasboda településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. október 6-én 22 és 4 óra között Pacsa településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. október 6-án 5 és 7óra között Újbarok, Vál településeken DSL szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 26.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 10-én 0 és 4 óra között Zalaháshágy, Zalalövő, Zalacséb, Bajánsenye és Őrimagyarósd településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. október 6-án 5 és 7óra között Adács, Detk, Domoszló, Karácsond, Kisnána, Ludas, Nagyfüged és Vécs településeken DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 27-én 23 és 2 óra között Szigetmonostor, Pócsmegyer, Visegrád, Kisoroszi, Dunabogdány, Tahitótfalu településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. szeptember 28-án 0 és 6 óra között Biatorbágy, Budaörs településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. szeptember 27-én 0 és 6 óra között Budapest XIV. kerületében (Zugló) Kábelnet, IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 28-én 5 és 6 óra között Almásfüzitő, Naszály, Komárom-Szőny, Komárom és Komárom-Koppánymonostor településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. szeptember 29-én 3 és 7 óra között Mikóháza, Vajdácska, Makkoshotyka, Bodroghalma, Tállya, Mád, Szerencs, Sárospatak, Sárazsadány, Bekecs, Tarcal, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Taktaharkány, Golop, Pácin, Tarcal, Bekecs, Pálháza, Tokaj, Tiszaladány és Nagyrozvágy településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. szeptember 29-én 23 és 4 óra között Bocskaikert, Hajdúhadház és Téglás településeken DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 27-én 3 és 7 óra között Kecskemét, Nagykörűs, Kunmadaras, Városföld, Tiszaszentimre, Helvécia, Orgovány, Kérsemjén, Levelek, Balkány, Vaja, Tunyogmatolcs, Kemecse, Tiszalök, Tiszavasvári, Nyírbátor, Balatonföldvár, Balatonszemes, Balatonszabadi, Bonnya, Siófok-fokihegy, Dombóvár, Tolnanémedi, Balotaszállás, Borota, Barcs, Berzence, Kaposvár, Sopron, Alsószolnok, Csólyospálos, Harkakötöny, Kecskemét, Rétság, Csákánydoroszló, Egyházasrádóc, Nézsa, Nógrád, Nógrádkövesd, Nógrádmarcal, Nőtincs, Őrhalom, Patak, Patvarc, Diósd, Érd, Tárnok, Zsámbék, Sóskút, Budaörs, Nyárlőrinc, Tápiószele, Mikebuda, Kánya, Karád, Kereki, Kisbárapáti, Miklósi, Ságvár, Siófok, Jánoshalma, Kelebia, Kéleshalom, Jászszentlászló, Kiskunhalas, Nagyatád, Nagybajom, Gencsapáti, Kisunyom, Lukácsháza, Fertőrákos, Bágyogszovát, Bősárkány, Szany, Hegykő, Vasszécseny, Pápa, Pócsmegyer, Szigetmonostor, Szentendre, Alsópetény, Balassagyarmat, Bánk, Bercel, Cserhátsurány, Csitár, Dejtár, Diósjenő, Drégelypalánk, Érsekvadkert, Hont, Ipolyvece, Kétbodony, Magyarnándor, Nagyoroszi, Romhány, Szanda, Szendehely, Szügy, Tereske, Pomáz, Csitár, Pilisvörösvár, Tahitótfalu, Csobánka, Cegléd, Tiszafüred és Pilisszentkereszt településeken és Budapest I., II., III., IV., IX., XIX., XV., XXI., XXIII. kerületében , amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. október 4-én 0 és 12 óra között Üllő, Gyömrő, Mende településeken, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. november 3-án 0 és 16 óra között Vaja, Nyírmada, Rohod, Pusztadobos településeken analóg Kábel TV szolgáltatásunk maximum 16 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 22-én 23 és 1 óra között Pilisszentkereszt településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. október 3-án 24 és 4 óra között Sály, Tibolddaróc településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. október 20-án 24 és 4 óra között Bödröghalom, Tiszakarád településeken DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 22-én 24 és 3 óra között Hodász, Nyírmeggyes településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. hálózatrekonstrukciós munkálatokat végez Budakeszin, amelynek következtében szolgáltatásaink maximum 6 órás szünetelése várható az alábbi időpontokban:

2011. október 3-án 8 és 16 óra között
2011. október 4-én 8 és 16 óra között
2011. október 5-én 8 és 16 óra között

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 20-án 22 és 24 óra között Pilisborosjenő településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 20-án 3 és 7 óra között Budapest XII., XIV. kerületében, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. szeptember 21-án 0 és 2 óra között Pilisszentiván, Pilisszántó településeken DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 19-án 22 és 2 óra között Bicsérd, Szabadszentkirály, Szaladta, Harkány, Újpetre, Görcsöny, Villány, Nagyharsány, Szalánta, Drávaszabolcs, Siklós, Magyarbóly, Beremend, Újpetre és Siklós településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. október 5-én 5 és 6 óra között Körmend, Vaspor, Csákánydoroszló, Nádasd, Egyházasrádóc, Szentgotthárd, Őriszentpéter, Vasszentmihály, Szarvaskend, Vaspör és Molnaszecsőd településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. október 26-án 5 és 6 óra között Tét, Gyarmat, Pannonhalma, Győrszemere. Győrújbarát, Nyúl, Ravazd, Écs és Győr-Ménfőcsanak településeken DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 19-án 22 és 2 óra között Vése, Böhönye és Mesztegnyő településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 21-én 5 és 6 óra között Alsóőrs, Aszófő, Balatonakali, Balatonudvari, Csopak, Tihany és Balatonfüred településeken, amelynek következtében analóg Kábel TV szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. szeptember 15-én 23 és 4 óra között Sáránd, Hosszúpályi, Monostorpályi és Hajdúbagos településeken DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 19-án 20 és 7 óra között Marcali településen, amelynek következtében Kábel TV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 15-én 0 és 3 óra között Ramocsaháza, Berkesz, Nyírkércs és Nyíribrony településeken, amelynek következtében analóg Kábel TV szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. szeptember 14-én 14 és 15 óra között Tiszavid, Tákos, Hetefejércse, Beregdaróc, Barabás, Mátyus, Olcsva, Tiszaszalka és Lónya településeken analóg Kábel TV szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. szeptember 6.

TTájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. október 3-án 8 és 16 óra között Balástya településen, amelynek következtében analóg Kábel TV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 31.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 7-én este 23 óra és szeptember 8-án reggel 7 óra között, amelynek következtében IPTV Videotéka szolgáltatásunk szünetelése várható, így ebben az időpontban a filmeket átmenetileg nem lehet kölcsönözni.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 31.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 6-án 23 és 3 óra között Budaörs, Páty és Törökbálint településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. szeptember 6-án 3 és 7 óra között Tiszafüred településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. szeptember 9-én 5 és 7 óra között Komádi településen DSL szolgáltatásunkmaximum fél órás szünetelése várható. 

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 31.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 13-án 22 és 2 óra között Páty és Törökbálint településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. szeptember 19-én 0 és 4 óra között Ecséd településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. szeptember 15-én 4 és 7 óra között Ajka településen Kábel TV szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 31.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 14-én 5 és 6 óra között Csorna, Fárad, Rábatamási, Szárföld, Szilsárkány, Szil, Szany, Bágyogszovát, Barbacs, Bősárkány és Kóny településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. szeptember 15-én 0 és 4 óra között Csaholc, Rozsály, Csenger, Csengersima, Tiszabecs, Fehérgyarmat, Kisar, Kérsemjén, Hodász, Kocsod, Szamosszeg, Nagyecsed, Vállaj, Nyírmeggyes, Ököritófülpös, Nagydobos, Ópályi, Tyúkod, Szamosbecs, Porcsalma, Tunyogmatolcs, Vámosoroszi, Jánkmajtis, Vaja, Túrricse, Mátészalka, Kocsord, Nyírcsaholy, Nyírmeggyes, Ópályi, Nagydobos, Szamosszeg, Jánkmajtis, Rozsály, Tiszabecs, Kisar, Vámosoroszi, Csaholc, Túrricse, Kölcse, Tunyogmatolcs, Hodász, Vállaj, Nagyecsed, Csengersima, Csenger, Tyukod, Porcsalma, Szamosbecs, Győrtelek, Baktalórántháza, Apagy, Levelek és Napkor településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. augusztus 30-án 23 és 3 óra között Kuncsorba településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. szeptember 1-jén 22 és 4 óra között Aba településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. augusztus 30-én 22 és 4 óra között Zákányfalu és Gyékényes településeken DSL szolgáltatásunkmaximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 7-én 5 és 7 óra között Aszófő, Tihany településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. szeptember 8-án 22 és 2 óra között Budaörsön, amelynek következtében DSLszolgáltatásunkmaximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. szeptember 14-én 0 és 3 óra között Zákányfalu Komoró, Mándok, Tiszabezdéd, Záhony és Tuzsér településeken DSL szolgáltatásunkmaximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 5-én 23 és 4 óra között Simonfa, Gálosfa településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. szeptember 1-jén 4 és 7 óra között Ajkán, amelynek következtében Kábelnet szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez Szentendrén az alábbi időpontokban:

2011. augusztus 22-én 0 és 17 óra között
2011. augusztus 23-án 0 és 17 óra között
2011. augusztus 24-án 0 és 17 óra között
2011. augusztus 25-én 0 és 17 óra között
2011. augusztus 29-én 0 és 17 óra között

A munkálatok következtében DSL szolgáltatásunk, továbbá ugyanebben az időpontokban analóg szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. augusztus 30-án 23 és 3 óra között Csenger, Szamosbecs és Csengersima településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. augusztus 23-án 23 és 3 óra között Hodász településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. augusztus 25-én 23 és 3 óra között Piricse, Encsencs, Nyírbéltek, Nyírlugos, Nyírgelse és Nyírmihálydi településeken DSL és Kábel TV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2 011. augusztus 23-án 0 és 3 óra között Tiszasas, Tiszaug településeken, amelynek következtében DSL, digitális kábel TV szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. augusztus 25-án 23 és 3 óra között Tiszaföldvár, Cibakháza, Kunszentmárton, Öcsöd, Csépa, Cserkeszőlő, Szelevény, Tiszasas, Tiszaug, Tiszakürt, Szolnok és Rákóczifalva településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. augusztus 30-án 5 és 7 óra Cserépváralja településen DSL szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 1-jén 3 és 7 óra között Üröm, Tatabánya településeken, továbbá Budapest IV., IX.,XIII., XIV. kerületében, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. augusztus 25-án 23 és 3 óra között Tiszaföldvár, Cibakháza, Kunszentmárton, Öcsöd, Csépa, Cserkeszőlő, Szelevény, Tiszasas, Tiszaug, Tiszakürt, Szolnok és Rákóczifalva településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Szoftverfrissítés

2011. augusztus 15.

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. a ZTE 931 típusú digitális elosztók szoftverfrissítését végzi 2011. augusztus 31-től . A szoftvermódosítás a digitális elosztók bekapcsolása után történik és 2 percet vesz igénybe. A szoftver frissítés befejezése után a digitális elosztón nyújtott IPTV, DSL és digitális telefonszolgáltatások automatikusan helyreállnak.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek az ismert elérhetőségeinken azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük!

Adáskimaradás

2011. augusztus 9.

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy karbantartási munkálatok miatt 2011. augusztus 11-én 2 óra és 6 óra között az összes TV szolgáltatásunknál rövidebb idejű kiesések várhatók.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek az ismert elérhetőségeinken azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük!

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. augusztus 19-én 0 és 4 óra Nagykálló, Kállósemjén, Nyírbogát, Máriapócs, Nyírbátor, Piricse, Encsencs, Nyírbéltek, Nyírmihálydi, Nyírlugos és Nyírcsászári településeken, amelynek következtében DSLszolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. augusztus 22-én 23 és 2 óra között Mezőörs településen, amelynek következtében DSLszolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. augusztus 16-án 4 és 7 óra között Budapest IX. kerületében Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük!

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. augusztus 18-án 4 és 7 óra Göd településen, amelynek következtében Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. augusztus 25-én 4 és 7 óra között Orosháza településen, amelynek következtében Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. augusztus 25-én 4 és 7 óra között Budapest XVII. (Rákoskeresztúr) kerületében IPTV szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük!

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. augusztus 30-án 4 és 7 óra Érd településen, amelynek következtében Kábelnet szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2 011. augusztus 30-én 4 és 7 óra között Budapest X. kerületében, Kőbányán , amelynek következtében Kábelnet szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. augusztus 24-én 2 és 4 óra között Abasár és Jéke településeken Kábel TV szolgáltatásunk rövid idejű, de többszörös szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük!

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 5.

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy karbantartási munkák miatt 2011. augusztus 16-án 0 óra és 8 óra között Sat TV, Mobil TV szolgáltatásunk és Családi Pro díjcsomagunk, illetve ugyanebben az időpontban a vidéki településeken az analóg Kábel TV szolgáltatásunknál egyes csatornák időszakos (maximum 1/2-1 órás) szünetelése várható.

Az elektronikus levelezés a fenti időszakban is zavartalanul fog működni.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek az ismert elérhetőségeinken azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük!

Adáskimaradás

2011. augusztus 4.

Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy műsorszolgáltató tájékoztatása szerint karbantartási munkálatok miatt 2011. augusztus 6-án 1:00 óra és 5:50 óra között az m1, m2 csatornák és MR1, MR2, MR3 műsorainak időszakos szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek az ismert elérhetőségeinken azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük!

Karbantartási munkálatok

2011. augusztus 2.

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2011. augusztus 8-án (hétfőn) 18:00 órától előreláthatólag 12 órán keresztül karbantartási és hálózati eszközkonfigurálási munkálatokat végez, amelynek következtében üzleti DSL szolgáltatásunkhoz kapcsolódó weblapja, amennyiben tárhelyünkön üzemelteti, nem lesz elérhető és szerkeszthető, továbbá e-mail postafiókjainak kezelése a honlap.t-systems.hu vagy honlap.t-home.hu oldalakon keresztül nem lesz használható.

Az elektronikus levelezés a fenti időszakban is zavartalanul fog működni.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek az ismert elérhetőségeinken azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük!

Karbantartási munkálatok

2011. július 27.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. augusztus 2-án 0 és 6 óra között Akasztó, Aranyosapáti, Ároktő, Babócsa, Bácsalmás, Bácsbokod, Baja, Balatonboglár, Balatonfenyves, Balatongyörök, Balatonlelle, Balatonmáriafürdő, Balatonszentgyörgy, Balkány, Bánokszentgyörgy, Barcs, Becsehely, Berettyóújfalu, Berkesz, Berzence, Bogács, Bokod, Borsodivánka, Böhönye, Budapest, Bükkábrány, Csaroda, Csengőd, Cserépfalu, Cserszegtomaj, Csokonyavisonta, Csopak, Csurgó, Darány, Diósd, Dombrád, Döge, Felcsút, Felsőrajk, Fényeslitke, Fonyód, Galambok, Gégény, Gelej, Gelénes, Gelse, Gógánfa, Görgeteg, Győrújbarát, Hámot, Hegyeshalom, Hévíz, Ibrány, Igal, Jánossomorja, Jéke, Kadarkút, Kalocsa, Kaposvár, Kapuvár, Karmacs, Kehidakustány, Keszthely, Kéthely, Kiskörös, Kisrécse, Komárom, Komjáti, Kondó, Körmend, Kőszeg, Kurityán, Kutas, Lábod, Lak, Lengyeltóti, Magyaratád, Magyarszentmiklós, Marcali, Martonyi, Mátészalka, Meszes, Mesztegnyő, Mezőcsát, Mezőkeresztes, Miháld, Miske, Mór, Murakeresztes, Nagyatád, Nagybajom, Nagyberki, Nagykovácsi, Nyíregyháza, Óhid, Ormosbánya, Ózd, Pécs, Pusztavám, Püspökladány, Sármellék, Siófok, Somberek, Somogyfajsz, Somogyjád, Somogyvár, Szajk, Szebény, Szederkény, Szentendre, Szentgotthárd, Szentlászló, Szepetnek, Szombathely, Szűr, Taszár, Tótszerdahely, Töttös, Türje, Vál, Vasalja, Vasszentmihály, Vát, Véménd, Versend, Vése, Vonyarcvashegy, Zalaapáti, Zalabér, Zalacsány, Zalakaros, Zalakomár, Zalaszabar, Zalaszántó, Zalaszentbalázs és Zalaszentgrót településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. augusztus 16-án 22 és 5 óra Nyírmihálydi településen , amelynek következtében Kábel TV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük!

Karbantartási munkálatok

2011. július 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. augusztus 9-én 5 és 7 óra között Kisvejke, Kisdorog, Tevel, Bonyhádvarasd településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. július 26-án 0 és 6 óra között Budapest XVIII. kerületében, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. július 27-én 3 és 7 óra között Isaszeg településen Kábeltelefon, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük!

Karbantartási munkálatok

2011. július 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. július 27-én 0 és 3 óra között Szegeden, amelynek következtében Kábel TV szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. július 28-én 0 és 7 óra között Budapest XX., XXIII. kerületében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük!

Adáskimaradás

2011. július 21.

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a műsorszolgáltató tájékoztatása szerint vételi paraméter váltás miatt a Hálózat TV csatorna időszakos szünetelése várható 2011. július 25-én 0:00 és 8:00 óra között IPTV, Sat TV, Digitális Kábel TV szolgáltatásunknál illetve 2011. július 27-én 0:00 és 16:00 óra között analóg Kábel TV szolgáltatásunknál.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. július 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. július 27-én 0 és 6 óra Szentlőrincen, Bogádmindszent, Drávasztára, Sellye, Vajszló, Kákics, Csányoszró, Nemeske, Nagypeterd, Mozsgó, Kétújfalu, Drávafok, Bükkösd, Bicsérd, Szabadszentkirály, Szentlászló, Szigetvár, Hobol, Kémes, és Zaláta településeken , melynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. július 17-én 0 és 6 óra között országosan, amelynek következtében Sat TV szolgáltatásunk időszakos, maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Szoftverfrissítés

2011. július 7.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. a Thomson ST780 típusú digitális elosztók szoftverfrissítését végzi 2011. július 21-től július 28-ig naponta 23 órától másnap 20 óráig terjedő időszakban.

A szoftvermódosítás 20 percet vesz igénybe, mely során a digitális elosztón nyújtott T-Home IPTV, DSL és Digitális telefonszolgáltatások nem lesznek elérhetőek.

A módosítást abban az esetben tudjuk elvégezni, ha az eszközök (ONT) bekapcsolt állapotban vannak a megadott időszakban. A szolgáltatás a szoftver frissítés befejezése után automatikusan helyreáll.

Ha a módosítást követően mégis hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámon jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. július 20-án 0 és 6 óra Arló, Hét, Bánréve, Borsodbóta, Domaháza, Hangony, Csokvaomány, Járdánháza, Sáta, ózd, Serényfalva, Kelemér, Sajónémeti, Sajópüspöki, Csernely, Nekézseny, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bánréve, Serényfalva településen , amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. szeptember 20-án 0 és 12 óra Vámosgyörk településen, amelynek következtében analóg Kábel TV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. július 8-án 5 és 7 óra között Nyíracsád, Nyírábrány,Újléta, Létavértes, Kókad, Álmosd és Vámospércs településeken , amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. július 13-én 10 és 18 óra között Tiszavid településen analóg Kábel TV és Kábelnet szolgáltatásunk maximum 8 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. július 26-án 0 és 12 óra Budapest XV. kerületében (Újpalota), amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. augusztus 9-én 9 és 14 óra között Budapest III. kerületében (Békásmegyer) , amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. augusztus 11-én 9 és 14 óra között Budapest XIV. kerületében (Zugló) analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. július 19-én 0 és 12 óra Érd településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. július 21-én 3 és 12 óra között Pomáz településen , amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. augusztus 2-án 0 és 12 óra között Esztergom településen analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. július 5-én 9 és 13 óra Veresegyházán, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. július 7-én 9 és 14 óra között Budapest XII. kerületében , amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. július 12-én 0 és 12 óra között Budapest IX. kerületében analóg Kábel TV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 27.

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy csatornakiosztás változása miatt 2011. július 5-én 0:00 és 08:00 óra között Sat TV szolgáltatásunk időszakos szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatokat végez 2011. június 23-án 21 és 4 óra között Szelevény, Tiszakürt településen, amelynek következtében Kábel TV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 27.

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a műsorszolgáltató tájékoztatása szerint vételi paraméter váltás miatt a Hír TV csatorna időszakos szünetelése várható 2011. július 1-jén 11:00 és 12:00 óra között IPTV, Sat TV, Digitális Kábel TV szolgáltatásunknál, illetve a szolgáltatás  2011. július 5-én 12:00-ig áll helyre analóg szolgáltatásunk esetén.

Továbbá karbantartási munkálatokat végez 2011. június 23-án 21 és 4 óra között Szelevény, Tiszakürt településen, amelynek következtében Kábel TV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 27.

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a műsorszolgáltató tájékoztatása szerint vételi paraméter váltás miatt a Hálózat TV csatorna időszakos szünetelése várható 2011. július 14-én 0:00 és 8:00 óra között IPTV, Sat TV, Digitális Kábel TV szolgáltatásunknál, illetve a szolgáltatás 2011.07.18-én 12.00-óráig áll helyre analóg szolgáltatásunk esetén.

Továbbá karbantartási munkálatokat végez 2011. június 23-án 21 és 4 óra között Szelevény, Tiszakürt településen, amelynek következtében Kábel TV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. június 22-én 22 és 6 óra között Hollóháza, Füzérkomlós, Mikóháza, Pálháza településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatokat végez 2011. június 23-án 21 és 4 óra között Szelevény, Tiszakürt településen, amelynek következtében Kábel TV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. június 28-án 9 és 14 óra között Dunakeszin, amelynek következtében analóg Kábel TV digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. június 30-án 9 és 13 óra között Piliscsabá n, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. június 16-án 0 és 12 óra között Perkátán analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, és Kábelnet szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. június 21-én 9 és 14 óra között Budapest XX. kerületében, Pesterzsébeten, amelynek következtében analóg Kábel TV digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. június 23-án 3 és 12 óra között Dunabogdány településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 9 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. június 23-án 0 és 12 óra között Recsken analóg Kábel TV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. június 16-án 10 és 15 óra között Csépán, amelynek következtében analóg Kábel TV szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. június 16-án 9 és 15 óra között Und településen, amelynek következtében analóg Kábel TV szolgáltatásunk maximum 40 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. június 16-án 9 és 13 óra között Üllőn analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. június 16-án 0 és 6 óra között Üllő településen, amelynek következtében Kábelnet, kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. június 21-én 0 és 6 óra között Göd településen, amelynek következtében Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. június 23-án 0 és 12 óra között Hódmezővásárhelyen Kábelnet, kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. június 24-én 10 és 12 óra között Gyöngyöspata településen, amelynek következtében Kábelnet szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. június 24-én 13 és 15 óra között Recsk településen, amelynek következtében Kábelnet szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. június 27-én 12 és 14 óra között Isaszegen Kábelnet szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. június 28-án 0 és 6 óra között Veresegyházán, amelynek következtében Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. július 5-én 12 és14 óra között Tiszanána településen, amelynek következtében Kábelnet szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. június 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. június 17-án, továbbá 2011. június 22-én 0 és 3 óra között Kállósemjén, Máriapócs, Nagykálló, Nyírbátor, Nyírcsászári, Nyírbogát, Piricse, Encsencs, Nyírbéltek, Nyírlugos, Nyírgelse, Nyírmihálydi településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. május 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. június 8-án 0 és 3 óra között Álmosd, Hajdúsámson, Létavértes, Kókád, Nyírábrány, Nyíradony, Újléta és Vámospércs településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. június 9-én 0 és 12 óra között Budapest XIV. kerületében (Zugló), amelynek következtében Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011.június 9-én 0 és 12 óra között, illetve június 16-án 0 és 12 óra között Szegeden, Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Csatornasorrend-változás

2011. május 24.

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy csatornasorrend változás miatt 2 011. május 31-én 0 és 6 óra között IPTV, digitális Kábel TV és Sat TV szolgáltatásaink időszakos szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. május 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. június 7-én 5 és 7 óra között Kemecse, Demecser, Kék, Nyírbogdány, Nagyhalász, Ibrány, Buj, Tiszabercel és Rakamaz településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 45 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. május 30-án 23 és 2 óra között Csesztreg, Páka, Gutorfölde és Öcsöd településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 40 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. június 1-jén 0 és 3 óra között Hajdúsámson, Nyíradony, Nyíracsád, Nyírábrány, Vámospércs, Újléta, Létavértes, Kokad és Álmosd településeken DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható. 

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. május 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. június 2-án 23:30 és 5 óra között Abasár, Gyöngyös-Mátrafüred, Markaz, Adács, Detk, Domoszló, Karácsond, Kisnána, Ludas, Nagyfüged és Vécs településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. június 8-án és június 15-én 0 és 6 óra között Zamárdi, Balatonszemes, Siófok, Balatonszabadi, Balatonszárszó, Balatonföldvár, Ádánd, Kőröshegy, Kereki, Miklósi, Szorosad, Zics, Somogyegres, Kapoly, kánya, Tengőd, Tab, Kárád, Somogymeggyes, Kisbárapáti, Bonnya, Szólád, Som, Somogyacsa, Ságvár, Pincehely, Ozora, Bábonymegyer, Iregszemcse, Magyarkeszi, Dalmand, Gyönk, Kölesd, Miszla, Hőgyész, Kocsola, Kurd, Regöly, Tolnanémedi, tamási, Döbrököz, Szakcs, Simontornya, Ádánd, Somogytúr, Gamás, Bábonymegyer és Dombóvár településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. május 19.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. május 17-én 22 és 4 óra Abasár, Adács, Apc, Atkár, Boldog, Detk, Domoszló, Ecséd, Gyöngyöshalász, Gyöngyös, Gyöngyöspata, Gyöngyös-Mátrafüred, Gyöngyösoroszi, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Hatvan, Heréd, Hort, Csány, Karácsond, Kisnana, Petőfibánya, Lőrinci, Ludas, Markaz, Nagyfüged, Nagyréde, Rózsaszentmárton, Szücsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta és Zagyvaszántó településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. június 2-án 4 és 7 óra között Szentendrén, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. június 2-án 0 és 12 óra között Szegeden , Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. május 19.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. május 17-én 22 és 4 óra között Dunakeszi, Göd, Veresegyház településeken, amelynek következtében Kábel TV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. május 24-én 23:30 és 3 óra között Jánkmajtis, Rozsály, Fehérgyarmat, Kisar, Tiszabecs, Vámosoroszi, Csaholc, Kölcse, Kérsemjén, Túrricse, Tunyogmatolcs településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. május 19-én 22 és 5 óra között Budapest X. kerületében, Kőbányán, analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. május 10.

Felhívjuk ügyfeleink szíves figyelmét, hogy karbantartási munkálatok miatt 2011. május 12-én 0 és 12 óra között Békéscsabán Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. május 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. május 24-én 0 és 12 óra között Szegeden, amelynek következtében Kábelnet, IPTV, Kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. május 31-én 0 és 6 óra között Budapest III. kerületében (Békásmegyer) Kábelnet, IPTV, Kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. május 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. május 17-én 23 és 4 óra között Csaroda, Lövőpetri, Nagyvarsány, Pap, Vásárosnamény településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. május 18-án 0 és 6 óra között Abasár, Adács, Apc, Atkár, Boldog, Detk, Domoszló, Ecséd, Gyöngyöshalász, Gyöngyös, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyös-Mátrafüred, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Hatvan, Heréd, Hort, Csány, Hort, Karácsond, Kisnána, Petőfibánya, Lőrinci, Ludas, Márkáz, Nagyfüged, Nagyréde, Szücsi, Rózsaszentmárton, Vámosgyörk, Vécs, Visonta és Zagyvaszántó településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. május 26-án 5 és 7 óra között Kunbaja, Madaras, Bácsalmás és Csikéria településeken DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. május 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. május 17-én 0 és 6 óra között Érd településen, amelynek következtében Kábelnet szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. május 17-én 0 és 12 óra között Budapest XIII. kerületében , amelynek következtében Kábelnet szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. május 19-én 22 és 5 óra között Rohod, Nyírmada és Pusztadobos településeken Kábel TV szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Adáskimaradás

2011. május 6.

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy karbantartási munkálatok miatt 2011. május 19-én 0:00 és 6:00 óra, illetve 2011. május 26-án 0:00 és 6:00 óra között Sat TV szolgáltatásunk, továbbá az összes TV szolgáltatásunk esetében a Life Network, az Ozone Network, a Story5, a Muzsika, a Film2+, a Sorozat+, a Prizma TV, a DoQ, a Reflektor és a F&H csatornák időszakos szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Adáskimaradás

2011. május 3.

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a FilmBox Plus csatorna műsora karbantartási munkálatok miatt 2011. május 6-án 3:00 és 6:00 óra között várhatóan rövidebb időszakokra, illetve 2011. május 15-én 2:00 és 3:00 óra között előreláthatólag szünetel.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. május 3.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. május 10-én 0 és 7 óra között Orosháza, Nagyszénás településeken, amelynek következtében digitális Kábel TV szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011.május 10-én és 2011. május 12-én 23:30 és 3 óra között Balkány, Bököny, Geszteréd, Érpatak, Újfehértó településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. május 12-én 0 és 5 óra között Fehérvárcsurgó, Kincsesbánya, Mór, Pusztavám, Bodajk, Bakonycsernye, Isztimér településeken DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Adáskimaradás

2011. április 20.

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a Filmbox HD és a Filmbox Extra csatornák műsora karbantartási munkálatok miatt 2011. április 21-én 0:00 és 05:00 óra között szünetel.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. április 20.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. április 27-én 0 és 7 óra között Esztergomban, a Petőfi Sándor utcában , amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. április 28-án 3 és 7 óra között az alábbi településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható:

Acsád, Alsószölnök, Ács,  Bábolna, Badacsonytomaj, Badacsonytomaj-Badacsony, Bagod, Bajánsenye, Bak Balatonederics, Beremend, Berzence, Bokod, Boldog, Bő, Bük, Csabrendek, Csákánydoroszló, Csepreg, Csesztreg, Csonkahegyhát, Darány, Diósjenő, Drégelypalánk, Dunakiliti, Egervár, Écs, Fegyvernek, Gellénháza, Gersekarát, Gutorfölde, Gyarmat, Gyöngyösoroszi, Hegyeshalom, Homokszentgyörgy, Hont, Istvándi, Kadarkút, Káptalanfa, Kecskéd, Kengyel, Kétbodony, Kimle, Kocs, Kömlőd, Kőtelek, Lakócsa, Lébény, Levél, Lőrinci, Magyarbóly, Magyarlak, Mezőtúr, Mocsa, Molnaszecsőd, Nagygeresd, Nagyigmánd, Nagykapornak, Nagykörű, Nagylengyel, Nova, Örményes, Öttevény, Őrimagyarósd, Páka, Petőfibánya, Pókaszepetk, Porrogszentkirály, Rajka, Rédics, Romhány, Rum, Sajtoskál, Sé, Siklós, Söjtör, Szakony, Szákszend, Szarvaskend, Szemenye, Szombathely, Taliándörögd, Táplánszentkereszt, Tardos, Tarján, Tereske, Teskánd, Tét, Tiszabő, Tiszapüspöki Tiszaroff, Tiszatenyő, Torony, Túrkeve, Vasalja, Vaspör, Vasvár, Vasszentmihály, Vát, Vép, Veszprémgalsa, Zalatárnok

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. április 20.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. április 29-én 0 és 7 óra között az alábbi településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható:

Andornaktálya, Balaton, Bátor, Bélapátfalva, Eger, Egerbakta, Egercsehi, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Istenmezeje, Mátraderecske, Nagyvisnyó, Ostoros, Parád, Pétervására, Recsk, Sirok, Szilvásvárad, Tarnalelesz, Verpelét

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. április 20.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. április 28-án 3 és 7 óra között Csaroda, Kunszentmiklós, Tiszafüred és Vásárosnamény településeken, amelynek következtében szolgáltatásaink maximum 30 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. május 4-én 5 és 7 óra között Bakonyszombathely, Bársonyos és Réde településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunkmaximum 30 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. május 5-én 5 és 7 óra között Szalánta településen a Hunyadi János utcában, illetve 2011. május 6-án 5 és 7 óra között pedig Bőcs, Hernádnémeti településeken szolgáltatásaink maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. április 20.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. április 28-án 22 óra és április 29-én 6 óra között Mezőörs, Pér és Töltéstava településeken, amelynek következtében szolgáltatásaink maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. május 3-án 0 és 6 óra között Budapest, Sashalom városrészén, amelynek következtében Kábelnet szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. május 10-én 5 és 7 óra között Óhid településen a Petőfi Sándor utcában DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. április 11.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. április 27-én 0 és 7 óra között Bő, Bük, Csákánydoroszló,Csepreg, Egyházasrádóc, Kisunyom, Kőszeg, Lukácsháza, Nádasd, Őriszentpéter, Rum, Sajtoskál, Nagygeresd, Szarvaskend, vaspör, Szemenye, Apátistvánfalva, Szentgotthárd, Sé, Torony, Vasvár, Táplánszentkereszt,Vasszécseny, Vép, Vasszentmihály, Szombathely, Vát, Kőszegszerdahely, Horvátzsidány, Acsád, Lukácsháza, Gencsapáti, Nemescsó, Szarvaskend, Molnaszecsőd, Vasalja, Csákánydoroszló, Alsószölnök, Körmend, Magyarlak, Csepreg, Szakony és Torony településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. április 21-án 2 és 5 óra között Budapest II., IV. kerületében, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. április 21-én 19 és 7:30 között Barcs, Lakócsa, Darány, Istvándi, Háromfa, Babócsa, Lábod, Görgeteg és Csokonyavisonta településeken DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. április 11.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. április 14-én 0 és 7 óra között Balatongyörök, Zalaapáti, Keszthely, Hévíz, Vonyarcvashegy, Zalaszántó, Karmacs, Kehidakustány, Zalabér, Türje, Óhid, Zalaszentgrót, Zalavár, Sármellék, Cserszegtomaj, Zalabér és Zalacsány településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. április 20-án 0 és 7 óra között Parád, Recsk, Eger, bátor, Egerbakta, Sirok, Parád, Andornaktálya, szilvásvárad, Mátraderecske, Nagyvisnyó, Bélapátfalva, Balaton, Tarnalelesz, Ostoros, Egerszalók, Felsőtárkány, Pétervására, Istvánmezeje, Egercsehi és Verpelét településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. április 22-én Szederkény, Máriakéménd, Kátoly, Erzsébet, Boly, Borjád, Olasz és Belvárdgyula településeken DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. április 11.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. április 19-én 0 és 7 óra között az alábbi településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható:

Akasztó, Apostag, Bátya, Bócsa, Császártöltés, Csengőd, Dunaegyháza, Dunapataj, Dunaszentbenedek, Dunatetétlen, Dunavecse, Foktő, Fülöpszállás, Géderlak, Hajós, Harta, Homokmégy, Imrehegy, Kalocsa, Kaskantyú Kecel, Kiskőrös, Miske, Öregcsertő, Páhi, Pirtó, Solt, Soltszentimre, Soltvadkert, Szakmár, Tabdi, Tázlár, Újsolt

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. április 11.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. április 19-én 3 és 7 óra között az alábbi településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható:

Adács, Alsózsolca, Arnót, Atkár, Balatongyörök, Balatonlelle, Balatonmáriafürdő, Balatonszentgyörgy, Bárdudvarnok, Beled, Bogács, Boldva, Bóly, Borjád, Borsodivánka, Budapest, Bugac, Bükkábrány, Bükkaranyos, Bükkzsérc, Cirák, Csaholc, Csaroda, Csenger, Csengersima, Cserépfalu, Cserépváralja, Cserszegtomaj, Detk, Domoszló, Ecséd, Emőd, Enese, Felsőzsolca, Fonyód, Fülöpháza, Gyöngyös, Győr, Győr-Győrszentiván, Győrújfalu, Harsány, Hédervár, Hejőbába, Helvécia, Himod, Homorúd, Izsák, Jakabszállás, Jánkmajtis, Jéke, Kaposfüred, Kaposvár, Karácsond, Karmacs, Kecskemét, Kenderes, Kéthely, Kisnána,, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmiklós, Lánycsók, Lébény, Ludas, Markaz, Mecsér, Mernye, Mezőnagymihály, Mezőnyárád, Mihályi, Miskolc, Nagycsécs, Nagyecsed, Nagyréde, Nikla, Nyírmada, Ónod, Orgovány, Pacsa, Pér, Petneháza, Poroszló, Rábapatona, Rozsály, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajópálfala, Sajópetri, Sajóvámos, Sály, Sármellék, Somogyfajsz, Somogyvár, Szabolcsbáka, Szamosszeg, Szenna, Szentistván, Szentkirály, Szirmabesenyő, Tibolddaróc, Tiszaalpár, Tiszabecs, Tiszafüred, Tiszakécske, Tiszalúc, Tomajmonostora, Tornyospálca, Túrricse, Vámosgyörk, Vámosoroszi, Városföld, Vásárosnamény, Vécs, Vonyarcvashegy, Záhony

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 31.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. április 15-én 0 és 6 óra között Fertőd, Fertőszentmiklós, Hegykő, Kópháza, Lövő, Nagycenk, Sopron, Ágfalva, Sopronkövesd és Fertőrákos településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. április 27-én 0 és 6 óra között Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogolaszi, Erdőbénye, Hollóháza, Megyaszó, Füzérkomlós, Kenézlő, Györgytarló, Karcsa, Mikóháza, Olaszliszka, Pálháza, Taktabáj, Prügy, Rátka, Golop, Mád, Cigánd, Vajdácska, Makkoshotyka, Hercegkút, Tiszakarád, Bodroghalom, Sárospatak, Pácin, Sátoraljaújhely, Szegi, Szegilong, Monok, Tállya, Tarcal, Tokaj, Tiszaladány, Taktaharkány, Erdőhorváti, Tolcsva, Vámosújfalu, Szerencs, Pálháza, Bekencs, Abaújszántó, Cigánd, Bodrogkeresztúr, Abaújkér és Sárazsadány településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. április 14-én 0 és 6 óra között Aparhant, Györe, Mucsfa, Izmény, Báta, Bátaapáti, Bátaszék, Bonyhád, Cikó, Fadd, Szálka, Grábóc, Kakasd, Kéty, Kisvejke, Mőcsény, Mórágy, Váralja, Nagymányok, Sióagárd, Kisdorog, Tevel, Tolna, Bonyhádvarasd, Várdomb, Zomba, Öcsény, Szekszárd és Szedres településeken DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 31.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. április 7-én 0 és 6 óra között Balotaszállás, Borota, Jánoshalma,Kelebia, Kiskunmajsa, Kunfehértó, Csólyospálos, Mélykút, Szank, Tompa, Kiskunhalas, Harkakötöny, Kisszállás, Csölyöspálos, Móricgát, Jászszentlászló, Zsana, Borota,Kéleshalom és Balatonszállás településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. április 13-án 0 és 6 óra között Eger, Pétervására, Istenmezeje, Egercsehi településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. április 14-én Abony, Akasztó, Tabdi, Kunbaja, Csikéria, Madaras, Bácsalmás, Bácsbokod, Balmazújváros, Balotaszállás, Vaskút, Bátmonostor, Bercel, Balaton, Bélapátfalva, Bercel, Biharkeresztes, Berekböszörmény, Bocsa, Bocskaikert, Borota, Császártöltés, Csávoly, Csengőd, Csólyospálos, Dávod, Derecske, Fajsz, Dusnok, Dunavecse, Eger, Erdőtelek, Érsekcsanád, Érsekvadkert, Esztár, Földes, Füzesabony, Gara, Szomor, Gyermely, Hajdúdorog, Hajdúsámson, Hajdúszovát,Hajós, Miske, Hencida, Hercegszántó, Jánoshalma, Kéleshalom,Kaba, Kál, Tarnabod, Kompolt, Kápolna, Kaskantyú, Öregcsertő, Kecel, Kelebia, Kisköre, Kiskunmajsa, Kismarja, Komádi, Kömlő, Kunfehértó, Létavértes, Kókád, Magyarnándor, Maklár, Mélykút, Nádudvar, Nagybaracska, Nagyrábé, Nemesnádudvar, Nyíradony, Őrhalom, Csitár, Parád, Istenmezeje, Pétervására, Pocsaj, Nagykereki, Polgár, Püspökladány, Recsk, Sáránd, Hosszúpályi, Monostorpályi, Pirtó, Soltvadkert, Sükösd, Szank, Szihalom, Mezőszemere, Nagyvisnyó, Hajdúbagos, Szilvásvárad, Szorosad, Tápiógyörgye, Farmos, Tápiószele,Tarnaméra, Tarnaörs, Tataháza, Tázlár, Téglás, Tiszanána, Tompa, Szilvásvárad, Szorosad, Tápiógyörgye, Farmos, Tápiószele, Tarnaméra. Tarnaörs, Tataháza, Tázlár, Vámospércs, Zsáka, Darvas, Csökmő, Furta, Álmosd, Bácsbokod, Biharnagybajom, Cserhátsurány, Gara, Újszentmargita, Görbeháza, Hajdúnánás, Hercegszántó, Mátraderecske, Nógrádkövesd, Nyíracsád, Szanda, Szügy, Nógrádmarcal és Újléta településeken DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 28.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 29-én 0 és 6 óra között Abaújszántó, Abaújkér, Ádánd, Balatonföldvár, Kőröshegy, Balatonszabadi, Balatonszárszó, Balatonszemes, Siófok, Bekecs, Bicsérd, Megyaszó, Szabadszentkirály, Bodrogkeresztúr, Bodrogolaszi, Budajenő, Budakalász, Bükkösd, Dunabogdány, Erdőbénye, Fertőszentmiklós, Hollóháza, Füzérkomlós, Kenézlő, Györgytarló, Karád, Karcsa, Kereki, Kétújfalu, Kisoroszi, Királyegyháza, Leányfalu, Szentendre, Mikóháza, Mozsgó, Nemeske, Olaszliszka, Pálháza, Perbál, Pilisborosjenő, Pilisvörösvár, Pilisszentkereszt, Pomáz, Pócsmegyer, Taktabáj, Prügy, Rátka, Mád, Golop, Mád, Mád, Cigánd, Sárazsadány, Vajdácska, Hercegkút, Nagyrozvágy, Tiszakarád, Bodroghalom, Sárospatak, Pácin, Sátoraljaújhely, Nagykovácsi, Solymár, Remeteszőlős, Pilisszentiván, Somogy, Sopron, Szegi, Szegilong, Szentlászló, Szigetmonostor, Szólád, Szólád, Szorosad, Taktaharkány, Monok, Tállya, Tarcal, Telki, Tinnye, Tokaj, Tiszaladány, Tolcsva, Üröm, Vámosújfalu, Visegrád, Zamárdi, Ágfalva, Erdőhorváti, Taktakenéz, Szerencs, bekecs, Kémes, Abaújszántó, Kémes, szigetvár, Andocs,  Piliscsaba, Kapoly, Tab, Tahitótfalu, Zaláta és Üröm településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. március 31-én 0 és 4 óra Csólyospálos, Móricgát, Jászszentlászló, Kiskunmajsa és Szánk településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. április 6-án 0 és 6 óra között Fertőd, Fertőszentmiklós, Hegykő, Kópháza, Lövő, Nagycenk, Sopron, Sopronkövesd, Fertőrákos településeken DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 28.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 30-án 0 és 6 óra között az alábbi településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható:

Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Bajánsenye, Balatonederics, Budapest II., IV., VI., XII., XIV. kerület, Csabrendek, Felsőörs, Gógánfa, Káptalanfa, Kecskéd, Kocs, Komárom, Kömlőd, Körmend, Környe, Kővágóörs, Lesencetomaj, Mocsa, Monostorapáti, Nagyigmánd, Oroszlány, Őrimagyarósd, Révfülöp, Sümeg, Szár, Szárliget, Szigliget, Szombathely, Taliándörögd, Tapolca, Tarján, Tatabánya, Tatabánya, Ukk, Vác,, Vértessomló, Vértesszőlős, Veszprém, Veszprémgalsa, Zalacséb, Zalaegerszeg, Zalaháshágy, Zalalövő, Zalalövő, Zánka

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 24-én 3 és 4 óra között Érd, Tárnok, Zsámbék, Sóskút, Budaörs, Biatorbágy, Törökbálint, Diósd településeken és Budapest II., III., IX., X., XI., XII., XVII., XVIII.,XIX., XXI., XXII., XXIII. kerületekben, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. március 23-án 22 és 4 óra között Háromfa, Babócsa, Barcs, Lakócsa, Darány, Istvándi településeken, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális kábel TV, IPTV, Kábelnet és Kábeltelefon szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. március 25-én 0 és 2 óra között Acsád, Aparhant, Györe, Mucsfa, Izmény, Bonyhád, Fadd, Simonfa, Juta, Gálosfa, Kaposmérő, Kéty, Kisvejke, Kőszeg, Horvátzsidány, Lukácsháza, Igal, Magyaratád, Martfű, Rákóczifalva, Mőcsény, Mórágy, Ófalu, Nagybajom, Sióagárd, Somogyjád, Szajol, Táplánszentkereszt, Kisdorog, Bonyhádvarasd, Tevel, Tolna, Vasszécseny, Vép, Vát, Szombathely, Zomba, Zselicszentpál, Zagyvarékas, Taszár, Baté, Nagybereki, Szentbalázs, Hetes, Kaposvár, Kaposfő, Őcsény, Szekszárd, Decs, Szolnok,Kőszegszerdahely, Kisunyom, Gencsapáti, Nemescsó, Szarvaskend, Vasalja, Alsószölnök, Apátiafalva, Nádasd, Szentgotthárd, Vasszentmihály, Egyházasrádóc, Körmend, Tiszabő, Örményes, Fegyvernek, Mezőtúr, Molnaszecsőd, Őriszentpéter, Szarvaskend, Vaspör, Tiszaroff, Nagykörű, Kötelek, Tiszapüspöki, Tiszatenyő, Kengyel, Túrkeve, Vasszentmihály, Kuncsorba, Kétpó, Törökszentmiklós, Gencsapáti, Vasalja, Vasszentmihály, Csákánydoroszló, Magyarlak, Szekszárd és Cegléd településeken DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. április 28-án 0 és 6 óra között Budapest, amelynek következtében internet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. április 28-án 0 és 6 óra között Makó, Kiszombor, Ferencszállás, Klárafalva, Csanádpalota, Apátfalva, Magyarcsanád településeken, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális kábel TV, IPTV, Kábelnet és Kábeltelefon szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. április 19-én 0 és 12 óra között Budapest IV., XIV., XV. kerületében, Alsópetény, Balassagyarmat, Bánk, Bercel, Cserhátsurány, Csitár, Dejtár, Diósjenő, Drégelypalánk, Érsekvadkert, Hont, Ipolyvece, Kétbodony, Magyarnándor, nagyoroszi, Nézsa, Nógrád, Nógrádkövesd, Nógrádmarcal, Nötics, Őrhalom, Patak, Patvarc, Rétság, Romhány, Szanda, Szendehely, Szügy, Tereske, Pomáz, Csitár, Nézsa, Pilisvörösvár településeken szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. április 12-én 0 és 12 óra között Rákoskeresztúron, amelynek következtében internet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. április 12-én 0 és 12 óra között gyula településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális kábel TV, IPTV, Kábelnet és Kábeltelefon szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. április 19-én 0 és 12 óra között Tiszanána településen internet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 29-én 0 és 12 óra között Budapest XIX. kerületében, amelynek következtében internet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. április 5-én 0 és 12 óra között Budapest III. kerületében, amelynek következtében internet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. április 5-én 0 és 12 óra között Hódmezővásárhely, Mártély, Szegvár településeken analóg Kábel TV, digitális kábel Tv, IPTV, Kábelnet és Kábeltelefon szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 18-án 0 és 3 óra között Osli, Beled, Cirák, Himod településen, amelynek következtében szolgáltatásaink maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. március 17-én 0 és 6 óra között Budapest II. IV., V. VII., VIII., IX. X., XI., XIV., XV., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI. kerületében, Vác, Kisköre, Tiszanána, Kömlő, Sarud, Átány, Heves, Tarnaörs, Zaránk, Tarnaméra, Boconád, Szihalom, Mezőszemere, Maklár, Mezőtárkány, Feldebrő, Aldebrő, Kápolna, Kompolt, Kál, Tarnabod, Nagyút, Füzesabony, Erdőtelek, Tenk, Besenyőtelep, Kerecsend, Alsópetény, Balassagyarmat, Bánk, Bercel, Csitár, Dejtár, Diósjenő, Drégelypalánk, Érsekvadkert, Hont, Ipolyvece, Kétbodony, Magyarnándor, nagyoroszi, Nézsa, Nógrád, Nógrádkövesd, Nógrádmarcal, Nőtincs, Őrhalom, Patak, Patvarc, Rétság, Romhány, Szanda, Szendehely, Szügy, Tereske, Pomáz, Csitár, Nézsa, Pilisvörösvár, Piliscsaba, Szentendre, Bicske, Oroszlány, Etyek, Bokod, Komárom, Nagyigmánd, Üröm, Solymár, Budakalász, Ács, Telki, Dunabogdány, Visegrád, Pilisszentiván, Leányfalu, Diósjenő, Mór, Bakonyszombathely, Kisbér, Komló, Mánfa, Mecsekpölöske, Liget, Őriszentpéter, vaspör, Pusztavám, Nagyveleg, Mór, Kincsesbánya, Fehérvárcsurgó, Mosonmagyaróvár, Lábod, Babócsa, Csokonyavisonta, Barcs, Görgeteg, Csurgó, Berzence, Kadarkút, Nagyatád, Súr, Ácsteszér, Aldebrő, Almásfüzitő, Bábolna, Bakonycsernye, Bakonysárkány, Bársonyos, Réde, Tárkány, Bana, Bezenye, Porrogszentkirály, Szákszend, Budajenő, Császár, Csákánydoroszló, Egyházaskozár, Ete, Csép, Egyházasrádóc, Halászi, Homokszentgyörgy, Isztimér, Jánossomorja, Szalatnak, Kárász, Köblény, Kimle, Bakonykúti, Lébény, Mágocs, Máriakálnok, Darnózseli, Mosonszolnok, Nádasd, Nagyigmánd, Naszály, Őriszentpéter, Öttevény, Pécs, Perbál, Rajka, Szarvaskend, Vaspör, Szászvár, Hegyhátmaróc, Tófű, Máza, Vékény, Apátistvánfalva, Mezőszemere, Telki, Tinnye, Tiszanána, Vásárosdombó, Vasszentmihály, Zaránk és Tatabánya településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. március 21-én 22 és 4 óra között Barcs, Berzence, Porrogszentkirály, Csurgó, Lábod, Zákányfalu, Gyékényes, Hedrehely településeken, továbbá szintén 2011. március 21-én 23 és 4 óra között Kecskéd, Kömlőd településen DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 18-án 0 és 3 óra között az alábbi budapesti kerületekben és településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Albertirsa, Aldebrő, Álmosd, Átány, Babarc, Baja, Ballószög, Balmazújváros, Bár, Bátor, Belvárdgyula, Besenyszög, Bicsérd, Boconád, Bóly, Borjád, Budapest III., VIII., XII., XIX, XV., XVII., XVIII., XXI. kerület, Cegléd, Ceglédbercel, Cibakháza, Császártöltés, Csépa, Cserkeszőlő, Csikéria, Dánszentmiklós, Dávod, Diósd, Dunafalva, Dunaszekcső, Dunaújváros, Érd, Érsekcsanád, Erdőtelek, Erzsébet, Fazekasboda, Feldebrő, Felsőszentiván, Füzesabony, Gara, Geresdlak, Hajdúbagos, Hajós, Hercegszántó, Heves, Himesháza, Homorúd, Hortobágy, Hosszúpályi, Kál, Kápolna, Kaposvár, Karcag, Kátoly, Katymár, Kenderes, Kisköre, Kompolt, Kozármisleny, Kölked, Kömlő, Kunbaja, Lánycsók, Lippó, Madaras, Magyarsarlós, Majs, Maklár, Máriakéménd, Martonvásár, Mátételke, Mátraderecske, Mezőszemere, Mezőtárkány, Mohács, Monostorpályi, Nagyatád, Nagybaracska, Nagydorog, Nagykőrös, Nagynyárád, Nagyút, Nemesnádudvar, Olasz, Paks, Pálmonostora, Palotabozso, Pécs, Rákóczifalva, Rém, Sáránd, Sarud, Sátorhely, Somberek, Somogyjád, Sóskút, Sükösd, Szajk, Százhalombatta, Szebény, Szederkény, Székelyszabar, Szekszárd, Szentkirály, Szentlőrinc, Szeremle, Szigetvár, Szihalom, Szolnok, Szűr, Tarnabod, Tarnaméra, Tarnaörs, Tárnok, Tataháza, Tenk, Tiszaföldvár, Tiszanána, Tiszasas, Tiszavárkony, Tószeg, Töttös, Újszász, Újszentmargita, Vaskút, Vecsés, Véménd, Versend, Vezseny, Zagyvarékas, Zaránk

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 18-án 0 és 2 óra között az alábbi településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Ajak, Andornaktály, Andornaktálya, Aranyosapáti, Bélapátfalva, Berkesz, Csaholc, Csaroda, Csenger, Csengersima, Debrecen, Dombrád, Döge, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Fehérgyarmat, Felsőtárkány, Fényeslitke, Fülöpháza, Gátér, Gégény, Gelénes, Görbeháza, Győrtelek, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Hodász, Jánkmajtis, Jéke, Kecskemét, Kékcse, Kisar, Kiskunfélegyháza, Kisvárda, Kocsord, Kokad, Komoró, Kunszentmárton, Lajosmizse, Lakitelek, Létavértes, Lövőpetri, Mándok, Mátészalka, Nagydobos, Nagyecsed, Nagyvarsány, Nyárlőrinc, Nyírábrány, Nyíracsád, Nyíradony, Nyírcsaholy, Nyírmada, Nyírmeggyes, Nyírtass, Öcsöd, Pap, Parád, Pátroha, Petneháza, Polgár, Recsk, Szabolcsbáka, Szilvásvárad, Tiszabezdéd, Tiszakanyár, Tiszaszalka, Tornyospálca, Tuzsér, Újléta, Vámospércs, Városföld, Vásárosnamény, Verpelét, Záhony

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 18-án 0 és 6 óra között Miskolc, Bükkszentkereszt, Salgótarján, Onga, Felsőzsolca, Tiszaújváros, Kistokaj, Emőd, Harsány, Bükkaranyos, Hejőbába, Szirmabesenyő, Sajóecseg, Sajókeresztúr, Sajóbábony, Boldva, Nyékládháza, Mályi, Nagycsécs, Sajószöged, Szikszó, Selyeb, Homrogd, Felsővadász, Kupa, Gagyvendégi, Krasznokvajda, Halmaj, Arnót, Sajóvámos, Alsózsolca, Sajólád, Sajópetri, Ónod, Kálmánháza, Magy, Nyírtelek, Napkor, Apagy, Levelek, Baktalórántháza, Nagykálló, Nyíregyháza, Tiszalök, Kótaj, Bököny, Geszteréd, Érpatak, Gödre, Pécs, Kállósemjén, Magyarszék, Bodolyabér, Magyarhertelend, Abaliget, Orfű, Máriapócs, Nagykozár, Nyírbátor, Nyírbogát, Nyírtura, Mindszentgodisa, Sásd, Újfehértó, Nyírbogdány, Székely, Kemecse, Piricse, Encsencs, Nyírbéltek, Nyírlugos, Nyírgelse, Nyírmihálydi, Nagyhalász, Ibrány, Balsa, Buj, Gávavencsellő, Tiszabercel, Rakamaz, Demecser, Kék, Miskolc és Eger településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. március 21-én 23 és 4 óra között Kecskéd, Kömlőd településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. a platform független elektronikus műsorújság bevezetése miatt karbantartási munkálatokat végez 2011. március 22-én 0 és 6 óra között , amelynek következtében digitális Kábel TV, IPTV és Sat TV szolgáltatásainkban kiesés várható, melynek időtartama várhatóan 30 perc, de maximum 6 óra. Kérjük, amennyiben az üzemszünet után hibajelenséget tapasztalnak, indítsák újra beltéri vevőegységeiket.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 3.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 22-én 0 és 14 óra között Budapest V., VI., VII., X., XIV., XVI. kerületében illetve Csömör településen , amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásainkmaximum 14 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. március 25-én 0 és 14 óra Budapest XIII., IV. kerületében, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásainkmaximum 14 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. március 29-én 0 és 14 óra között Budapest XIX., XX., XXIII., XVII., XVIII. kerületében, illetve Gyál, Vecsés és Ecser településeken analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink 14 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 3.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. április 1-jén 0 és 14 óra között Budapest II., III. kerületében és Üröm településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink maximum 14 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. április 8-án 0 és 14 óra Budapest XV. kerületében, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink maximum 14 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. április 12-én 0 és 14 óra között Budapest VIII., IX., XI., XXII. kerületében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink 14 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 10-én 0 és 7 óra között az alábbi településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható:

Abony, Albertirsa, Alsópetény, Apc, Bácsalmás, Bácsbokod, Baja, Baja, Bakonszeg, Balassagyarmat, Bánk,, Báránd, Bátmonostor,, Bercel, Berekböszörmény, Beremend, Berettyóújfalu, Biatorbágy, Biharkeresztes, Biharkeresztes, Biharnagybajom, Boldog, Budakeszi, Budaörs, Budapest XI. kerület, Budapest XII. kerület, Budapest XXXIII. kerület, Cegléd, Ceglédbercel, Csávoly, Csemő, Cserhátsurány, Csikéria, Csitár, Csökmő, Dalmand, Dánszentmiklós, Darvas, Dejtár, Derecske, Diósjenő, Dombóvár, Döbrököz, Drávaszabolcs, Drégelypalánk, Écs, Érd, Érsekvadkert, Esztár, Farmos, Földes, Furta, Gáborján, Görcsöny, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Gyönk,, Győr-Ménfőcsanak, Győr-Ménfőcsanak, Győrszemere, Győrszemere, Győrújbarát, Győrújbarát, Harkány, Hatvan, Hatvan, Hencida, Herceghalom, Heréd, Hont, Hőgyész, Ipolyvece, Iregszemcse, Jászkarajenő, Jászkarajenő, Kaba, Kétbodony, Kismarja, Kocsér, Kocsola,, Komádi, Konyár, Kölesd, Köröstetétlen, Kunbaja, Kurd, Lőrinci, Madaras, Magyarbóly, Magyarkeszi, Magyarnándor, Mátételke, Miszla, Nádudvar, Nádudvar, Nagyharsány, Nagykereki, Nagykónyi, Nagykőrös, Nagyoroszi, Nagyrábé, Nézsa, Nézsa, Nógrád, Nógrádkövesd, Nógrádmarcal,, Nőtincs, Nyársapát, Nyúl, Ozora, Őrhalom, Pannonhalma, Patak, Patvarc, Páty, Petőfibánya, Pincehely, Pocsaj, Pusztazámor, Püspökladány, Ravazd, Regöly, Rétság, Romhány, Rózsaszentmárton, Sárrétudvari, Siklós, Simontornya, Sóskút, Sükösd,, Szakcs, Szalánta,, Szanda, Szendehely, Szeremle, Szücsi, Szügy, Tamási, Tápiógyörgye, Tápiószele, Tápiószőlős, Tárnok, Tataháza, Tépe, Tereske, Tét, Törökbálint, Törtel, Újpetre, Újszilvás, Vaskút, Villány, Zagyvaszántó, Zsáka, Zsáka, Zsámbék

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 9-én 0 és 7 óra között az alábbi településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható:

Abasár, Abaújszántó, Abod, Adács, Ágasegyháza, Aggtelek, Andornaktály, Arló, Atkár, Atkár, Baktakék, Ballószög, Ballószög, Bánhorváti, Bánréve, Bárdudvarnok, Bekecs, Bekecs, Bekecs, Berente, Bocskaikert, Bodrogkeresztúr, Bódvaszilas, Boldogkővára, Borsodbóta,, Borsodnádasd, Bőcs, Bugac, Bükkzsérc, Cigánd, Cigánd, Csány, Csepreg, Csernely, Csokvaomány, Debrecen, Dédestapolcsány, Detk, Domaháza, Domoszló, Dusnok, Écs, Edelény, Eger, Eger, Eger, Egercsehi, Encs, Enese, Érsekcsanád, Fajsz, Felsőgagy, Felsőnyárád, Fulókércs,, Füzesabony, Garadna, Gencsapáti, Gesztely, Golop, Gönc, Gyermely, Gyöngyös, Gyöngyös, Gyöngyös-Mátrafüred, Gyöngyöstarján, Győr, Győr-Ménfőcsanak, Győrszemere, Hajdúhadház, Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Hangony, Harka,, Hatvan, Helvécia, Helvécia, Helvécia, Herceghalom, Hernádkak, Hernádnémeti, Hernádvécse, Hét, Hidasnémeti, Hidvégardó, Hort, Horvátzsidány, Ináncs, Istenmezeje, Izsák, Izsófalva, Jakabszállás, Járdánháza, Jósvafő, Kaposfüred, Kaposvár, Kaposvár, Kapuvár, Karácsond, Kazincbarcika, Kecskemét, Kecskemét, Kecskemét, Kehidakustány, Kelemér, Kerekegyháza, Keszthely, Királd, Kiskunfélegyháza, Kisnána, Komjáti,, Kondó,, Kőszegszerdahely, Kunadacs, Kunszentmiklós, Kurityán, Kutas, Kutas, Lak, Lébény,, Ludas, Lukácsháza, Mád, Mád, Maklár,, Markaz, Markaz, Markaz, Martonyi, Méra, Mernye, Meszes,, Mikóháza, Miskolc, Miskolc, Miskolc, Nádasd, Nagybaracska, Nagyfüged, Nekézseny, Nemescsó,, Nemesnádudvar, Novajidrány, Nyúl, Óhíd, Orgovány, Ormosbánya, Ózd, Ózd, Pácin, Pálháza, Pálháza, Pannonhalma, Parád, Parasznya, Perkupa,, Pétervására, Pétervására, Putnok, Rábapatona, Ragály, Rakaca, Rakacaszend, Recsk, Rudabánya, Sajókaza, Sajónémeti,, Sajópüspöki, Sárospatak, Sárospatak, Sáta, Sátoraljaújhely, Sátoraljaújhely, Serényfalva, Szabadszállás,, Szalaszend, Szalonna, Szemere, Szendrő, Szenna, Szerencs, Szerencs, Szin, Szomor, Szőlősardó, Szuhakálló, Taktaharkány, Taktaharkány, Tarcal, Téglás, Tét, Tiszaalpár, Tiszakécske, Tiszalú, Tiszavasvári, Tokaj, Türje, Vámosgyörk, Varbó, Vaspör, Vécs, Verpelét, Verpelét, Vizsoly, Zádorfalva, Zalabér, Zalabér, Zalacsány, Zalacsány, Zalaszántó, Zalaszentgrót

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 9-én 0 és 7 óra között Baja, Dávod, hercegszántó, Békéscsaba, Gara, Debrecen, Berettyóújfalu, Biharkeresztes, Zsáka, Nyíregyháza, Berekböszörmény, Nagyrábé, Mátészalka, Kisvárda, Hajdúhadház, Püspökladány, Balkány, Ibrány, Bocskaikert, tiszavasvári, napkor, Újfehértó, Rakamaz, Ópályi, Ököritófülpös, Rozsály, Szamosbecs, Tiszabecs, Tunyogmatolcs, Túrricse, Tyukod, Vaja, Vállaj, Vámosoroszi, Porcsalma, Kótaj, Derecske, Komádi, Sárrétudvari, Hodász, Fehérgyarmat, Kölcse, Kocsord, Nádudvar, Eger, Ecséd, Hort, Atkár, Abasár, Markaz, Karácsond, Dunaszeg, Győr, Győrzámoly, Győrújbarát, Szombathely, Kapuvár, Szentgotthárd, vasalja, Vasszentmihály, Vát, Körmend, kőszeg, Fertőd, Hegykő, Kópháza, Lövő, nagycenk, Acsád, Bő, Bük, Sopronkövesd, Csapod, Csákánydoroszló, Csepreg, Iván, Kőszeg, Magyarlak, Molnaszecsőd, Nagygeresd, rum, Sajtoskál, Szakony, Szemenye, Szarvaskend, Táplánszentkeresztes, Torony, Vasvár, Vép, Vasszécseny településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2011. március 11-én 0 és 7 óra között Balatonlelle, Fonyod, Mesztegnyő, Marcali, Balatonboglár, Balatonfenyves, Nikla, Somogyfajsz, Somogyvár, Kéthely, Vése, Böhönye, Balatonmáriafürdő településeken, amelynek következtében szolgáltatásaink maximum 5 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. március 10-én 22 óra és 2011. március 11-én 6 óra között Bokod, Szákszend településeken szolgáltatásaink 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. március 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 8-án 0 és 14 óra között Dunabogdány, Szob, Esztergom, Piliscsaba, Solymár,Nagykovácsi, Remeteszőlős, Tinnye, Perbál, Pomáz, Pilisszentlászló településeken, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink maximum 14 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. március 10-én 0 és 14 óra Üllő, Gyömrő, Mende településeken, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink maximum 14 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. március 17-én 0 és 14 óra között Dunakeszi, Göd, Sződ, Veresegyház, Fót településeken analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, Kábelnet, Kábeltelefon és IPTV szolgáltatásaink 14 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. február 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 3-án 0 és 4 óra között Zádorfalva, Aggtelek, Jósvafő, Szin, Komjáti, Hidvégardó, Bódvaszilas, Perkupa, Szőlősardó, Szalonna, Martonyi, Szendrő, Abod, Rakaca, Meszes és Rakacaszend településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. március 1-jén 0 és 6 óra között Békés településen és 2011. március 3-án 0 és 6 óra között Csépa, Tiszaug, Tiszasas, Tiszakürt és Szelevény településeken, amelynek következtében analóg Kábel TV, Digitális Kábel TV, IPTV, Kábelnet és Kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. március 17-én 0 és 6 óra között Orosháza településen analóg Kábel TV, Digitális Kábel TV, IPTV, Kábelnet és Kábeltelefon szolgáltatásunk 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. február 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 1-jén 5 és 7 óra között Nyíregyházán, amelynek következtében szolgáltatásaink maximum 30 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. március 1-jén 0 és 6 óra között Esztergom, Tapolca, Balatonszemes, Siófok, Alsóörs, Aszófő, Badacsony-Tomaj, Badacsonytördemic, Balatonakali, Balatonederics, Balatonfüred, Balatonudvari, Csopak, Csabrendek, Gógánfa, Káptalanfa, Lesencetomaj, Monostorapáti, Révfülöp, Sümeg, Szigliget, Taliándörögd, Tihany, Ukk, Zánka, Veszprémgalsa, Gamás, Somogytúr, Tarján, Kisbér, Székesfehérvár, Soponya, Piliscsaba, Telki, Velence, Pázmánd, Szabadbattyán, Tác, Agárd, Pátka, Tinnye, Seregélyes, Perbál és Budajenő településeken, és Budapest VI. kerületében, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 20 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt szintén 2011. március 1-jén 0 és 6 óra között Dávod, Fajsz, Dusnok, Érsekcsanád, Gara, Hercegszántó, Nagybaracska, Nemesnádudvar és Baja településeken DSL szolgáltatásunk 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. február 11.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. február 23-án 0 és 6 óra között Aba,Csákberény, Csókakő, Csor, Enying, Gárdony, Kápolnásnyék, Lepsény, Magyaralmás, Sárkeresztes, Moha, Nádasdladány, Pákozd, Polgárdi, Sukoró, Székesfehérvár, Soponya, Alcsútdoboz, Bodmér, Csákvár, Etyek, Felcsút, Mór, Szár, Újbarok, Vál, Vértesboglár, Zámoly, Siófok, Kőröshegy, Ádánd, Andocs, Balatonföldvár, Balatonszabadi, Bábonymegyer, Balatonszemes, Bonnya, Kánya, Kapoly, Karád, Kereki, Kisbárapáti, Miklósi, Ságvár, Som, Somogyacsa, Somogyegres, Somogymeggyes, Szólád, Szorosad, Tab, Tengőd, Zamárdi, Zics, Bakonyszombathely, Fehérvárcsurgó, Kincsesbánya, Pusztavám településeken, és Budapest XI. és XIII. kerületében, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 20 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. február 24-én 0 és 12 óra között Jászárokszállás településen analóg Kábel TV szolgáltatásunk 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. február 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. február 22-én 5 és 7 óra között Lábod, Görgeteg, Csokonyavisonta, Háromfa, Babócsa, Barcs, Lakócsa, Darány és Istvándi településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. február 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. március 10-én 0 és 12 óra között Fertőrákos településen, amelynek következtében analóg Kábel TV szolgáltatásunkmaximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. március 24én 0 és 12 óra között Und településen, amelynek következtében analóg Kábel TV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. április 7-én 0 és 12 óra között Sopronhorpács településen, illetve 2011. április 21-én 0 és 12 óra Vitnyéd településen analóg Kábel TV szolgáltatásunk 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. február 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. február 15-án 0 és 12 óra között Dunakeszi-Fót településen, amelynek következtében Kábeltelefon, Kábelnet és IPTV szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. március 3-án 0 és 6 óra között Szob településen szolgáltatásaink 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. február 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. február 23-án 5 és 7 óra között Háromfa, Babócsa, Barcs, Lakócsa, Darány és Istvándi településeken, amelynek következtében szolgáltatásaink maximum 30 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. február 17-én 22 és 2 óra között Százhalombatta, Érd településeken, és ugyanebben az időpontban Győr településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. február 17-én 22 és 6 óra között Kiskunfélegyháza, Gátér, Kunszállás, Petőfiszállás és Pálmonostora településeken szolgáltatásaink 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. február 1.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. február 10-én 0 és 6 óra között Mezőkovácsháza, Magyarbánhegyes, Nagybánhegyes, Kevermes, Almáskamarás, Nagykamarás, Kunágota, Dombiratos és Mezőhegyes településeken, amelynek következtében IPTV, Kábelnet és Kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. február 22-én 0 és 6 óra között Mórahalom, Ásotthalom, Zákányszék, Domaszék, Üllés, Ruzsa, Öttömös, Pusztamérges településeken, amelynek következtében szolgáltatásaink maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. február 9-én 23 és 3 óra között Egerág, Nagykozár, Kozármisleny és Magyarsarlós településeken DSL szolgáltatásunk 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. február 1.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. február 9-én 0 és 6 óra között Kunbaja, Csikéria, Madaras, Bácsalmás, Bácsbokod, Bátmonostor,Vaskút, Csávoly, Sükösd, Tataháza és Baja településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. február 10-én 22 és 6 óra között Kiskunfélegyháza, Gátér, Kunszállás, Petőfiszállás és Pálmonostora településeken, amelynek következtében szolgáltatásaink maximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. január 27.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. február 3-án 0 és 6 óra között Nyírpilis településen, melynek következtében Kábelnet és Kábeltelefon szolgáltatásaink maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. február 3-án 0 óra és 6 óra között Tiszavid településen Kábelnet és Kábeltelefon szolgáltatásink 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. január 27.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. február 9-én 24 és 4 óra között Baja településen, és 2 011. február 9-én 4 és 7 óra között Csépa, Szelevény, Tiszasas, Tiszaug, Újszász településeken, melynek következtében DSL szolgáltatásaink maximum 4 órás illetve 30 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. február 17-én 4 és 7 óra között Lenti, Szilvágy, Resznek, Rédics, Páka, Csesztreg, Gutorfölde településeken, melynek következtében szolgáltatásaink maximum 30 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. február 10-én 3 óra és 7 óra között Budapest III., és XV. kerületében szolgáltatásink 20 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. január 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. február 3-án 23 és 3 óra között Hévíz, Zalaszántó, Keszthely, Zalaszentgrót településeken, amelynek következtében a DSL szolgáltatásaink maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. február 1-jén 0 óra és 12 óra között Piliscsaba, Tinnye, Perbál, Solymár, Nagykovácsi településeken analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, IPTV és Kábeltelefon szolgáltatásink 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Echo TV karbantartás

2011. január 18.

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy az Echo TV csatorna tájékoztatása szerint karbantartási munkálatok miatt a csatornán műsor kimaradás várható 2011. január 22-én 01:05 és 03:00 óra között .

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk, és köszönjük megértésüket!

Karbantartási munkálatok

2011. január 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokatvégez 2011. február 8-án 5 és 7 óra között Budapest II., IV., VI. és XIV. kerületében , melynek következtében a DSL szolgáltatásunk maximum 10 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. január 25-én 23 és 3 óra között Kállósemjén, Nagykálló, Máriapócs, Nyírbogát, Nyírbátor, Nyírcsászári, Piricse, Encsencs, Nyírbéltek, Nyírlugos, Nyírgelse, Nyírmihálydi településeken , melynek következtében a DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. január 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokatvégez 2011. január 25-én 5 és 7 óra között Bágyogszovát, Rábacsécsény településeken , melynek következtében a DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. január 27-én 23 és 3 óra között Hévíz, Zalaszántó településeken , melynek következtében a DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. január 25-én 24 óra és 3 óra között Domaháza, Hangony településeken DSL szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. január 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokatvégez 2011. január 19-én 0 és 6 óra között Vác településen , melynek következtében a DSL, IPTV, és Digitális telefonszolgáltatásaink maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2011. február 2-án 0 és 6 óra között Abádszalók, Berekfürdő, Kenderes, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Tiszafüred, Tiszaörs, Tiszaszentimre és Karcag településeken , melynek következtében a DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. január 25-én 24 óra és 3 óra között Kiskunfélegyháza, Gátér, Kunszállás, Petőfiszállás, Pálmonostora településeken szolgáltatásink 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Sport1, Sport2 karbantartás

2011. január 17.

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a csatornák tájékoztatása szerint karbantartási munkálatok miatt a Sport1, Sport2 csatornákon, csatornánként maximum fél órás kimaradás várható 2011. január 18-án 01:00 óra és 03:00 óra között .

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Rendkívüli adáskimaradás

2011. január 12.

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a csatornák tájékoztatása szerint műszaki átállás miatt a Filmbox Extra és a Filmbox HD csatornákon, csatornánként maximum fél órás kimaradás várható 2011. január 13-án 10:00 óra és 11:00 óra között .

Amennyiben hosszabb idejű szolgáltatás kimaradást tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Csatornakiosztás változás

2011. január 10.

Felhívjuk ügyfeleink szíves figyelmét, hogy 2011. január 11-től IPTV, Sat TV, Analóg Kábel TV és Digitális Kábel TV szolgáltatásunk csatornakiosztása kibővül a Duna II. Autonómia csatornával emiatt 2011. január 11-én 0 óra és 6 óra között fél órát meg nem haladó szolgáltatás kiesés fordulhat elő.

Amennyiben bármilyen hibát észlelnek, kérjük analóg kábel TV előfizetés esetén hangolják újra televízió készüléküket, illetve IPTV, Sat TV és digitális Kábel TV előfizetés esetén indítsák újra vevőegységeiket, melynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba tovább is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2011. január 4.

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2011. január 6-án 3 óra és 6 óra között Budapest VI., VII., VIII. kerületében , amelynek következtében IPTV, digitális telefon és internet szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.