Közérdekű információk archívum 2013

Hálózat korszerűsítés

2013. december 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2014. január 14. és január 16. óra között hálózat korszerűsítést végez Budapest I. kerületében.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. december 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2014. január 21. és január 22. 08.00 és 20.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Nyársapáton.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. december 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2014. január 28. és január 29. 08.00 és 20.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Kecskeméten.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. december 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2014. január 27. és január 29. között hálózat korszerűsítést végez Csökmő, Pap, Kehidakustány, Zalaszentlászló, Darnó, Csegöld, Jánkmajtis, Tarnaörs, Szendehely, Osli, Kapuvár Súr, Bársonyos, Kerékteleki, Magyarszentmiklós, Magyarszerdahely, Fűzvölgy, Bocska és Homokkomárom településen.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. december 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat
végez 2014. január 14-én 0 és 12 óra között Érd, Diósd, Sóskút és Pusztazámor településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2014. január 21-én 0 és 6 óra között Piliscsaba, Tinnye, Perbál; Solymár és Nagykovácsi településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2011. február 4-én 0 és 6 óra között Budapest III. kerületében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük

végez 2014. január 6-tól február 15-ig 8 és 20 óra között Nagykőrösön, amelynek következtében otthoni telefonszolgáltatásunk maximum 10 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük

Hálózat korszerűsítés

2013. december 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 10-én 03.00. és 08.00 között hálózat korszerűsítést végez Budapest VIII. kerületében.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. december 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 17. 06.00. és december 18. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Kékkút településen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. december 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2014. január 13. és január 15. között hálózat korszerűsítést végez Cserépfalu, Szentimrefalva, Hosztót, Veszprémgalsa Zalaszegvár, Farmos, Bogács, Káptalanfa, Gyepükaján, Bodorfa és Nemeshany településen.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. december 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2014. január 14. és január 16. között hálózat korszerűsítést végez Petőfiszálláson.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. december 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2014. január 20. és január 22. között hálózat korszerűsítést végez Porcsalama, Zalcsány, Kisnána, Tilaj és Ligetfalva településen.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. december 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2014. január 21. és január 23. között hálózat korszerűsítést végez Somogyvár, Pamuk Gálosfa, Bükkösd, Helesfa Kaposgyarmat, Bőszénfa és Hajmás és Somogyvámos településen.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. november 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 2. és december 4. között hálózat korszerűsítést végez Nagykapornak, Orbányosfa, Misefa Gellénháza és Lickóvadamos településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. november 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 2. és december 3. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Budapest XIX. kerületében .
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. november 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 4. 06.00. és december 5. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Kávás, Debrecen, Szolnok és Patvarc településen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. november 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 2. 06.00. és december 3. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez településen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. november 21.

 Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 3. 06.00. és december 4. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Vát, Mór és Nagydobos településen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. november 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 9. és december 10. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Nemesgulács, Kisapáti, Ordas és Badacsonytördemic településeken, valamint Budapest XXII. kerületében.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. november 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 10. 06.00. és december 11. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Drávafok, Markóc és Bogdása településeken.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. november 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 10-én hálózat korszerűsítést végez Halmaj, Kázsmárk, Hernádkércs, Nagykinizs, Léh, Felsődobza és Kiskinizs településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. november 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 11. és december 12. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Százhalombattán.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 26. és november 27. 08.00 és 20.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Baján.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 2. és december 4. között hálózat korszerűsítést végez Füzérkomlós, Füzér, Solymár, Nyíri, Nagykörű, Aranyosapáti és Ároktő településen valamint Budapest II., XVIII. kerületében.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 2. és december 3. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Nyársapáton és Kecskeméten.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 3. és december 5. között hálózat korszerűsítést végez Budapest I., XVIII. kerületében és Pócsmegyeren .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 3. és december 4. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Komlón.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 2 06.00. és december 3. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Kaposvár, Balatonlelle településen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. december 4. és december 5. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Kecskeméten.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Adáskimaradás

2013. november 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a műsorszolgáltatók tájékoztatása szerint 2013. november 28-án hajnali 1 és 6 óra között karbantartási munkálatok miatt az alábbi csatornákon adáskimaradás várható:

  • Sport 1
  • Sport 2
  • Sport M
  • Film Mánia
  • Spektrum Home
  • TV Paprika
  • Minimax
  • Spektrum
  • Spektrum HD
  • Film Café
  • Animax

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 12. és november 13. 08.00 és 20.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Debrecenben és Biatorbágyon .
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 11. és november 13. között hálózat korszerűsítést végez Tiszasüly, Solymár, Levél településen valamint Budapest XVI:, XVII., XXII. kerületében.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 12. és november 14. között hálózat korszerűsítést végez Budapest XVI., XVIII. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 12. és november 13. 08.00 és 20.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Pátyon, Mátészalkán és Cegléden .
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 12-én 06.00 és november 13-án 06.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Győrzámolyon.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 18. és november 20. között hálózat korszerűsítést végez Novajidrány, Feldebrő, Várfölde, Bánokszentgyörgy, Szemenye, Kám, Egervölgy, Lövő, Nemeskér, Völcsej, Újkér Vasszentmihály, Rönök, Rátót és Gasztony településen.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 18-án és november 19-én 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Felsőtárkány és Budakeszi településen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 18. és november 20. között hálózat korszerűsítést végez Lövő, Nemeskér, Völcsej , Vép, Nemesbőd, Budaörs, és Újkér településeken, valamint Budapest XVI., XVIII., XXII. kerületében.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 19. és november 21. között hálózat korszerűsítést végez Egyházasrádóc, Nemesrempehollós, Harasztifalu és Rádóckölked településeken, valamint Budapest XVIII. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 20. és november 21. 08.00 és 20.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Budakeszi településen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 19. és november 20. 08.00 és 20.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Mátészalkán, Kékcsén és Győrújbaráton.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 19. 06.00 és november 20. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Tiszakécskén és Rákócziújfalun.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 19. 06.00 és november 20. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Tiszakécskén.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 20. és november 21. 08.00 és 20.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Gencsapáti és Perenye településeken.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 25. és november 27. között hálózat korszerűsítést végez Balatonszéplak településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 26. és november 27. 08.00 és 20.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Eger településen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 27. és november 28. 08.00 és 20.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Baján, Törökbálinton, Budakeszin, Győrújbaráton és Debrecenben .
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 25. és november 26. 08.00 és 20.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Veszprém, Biatorbágy és Oroszlány településen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 26. 06.00. és november 27. 06.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Hagyárosbörönd, Fábiánháza és Bocfölde településen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013 november 25., valamint november 27. és november 28. között hálózat korszerűsítést végez Budapest II., XX. és XXIII. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 26. és november 28. között hálózat korszerűsítést végez Kisoroszi településen. valamint Budapest XVIII. kerületében.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. november 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 25. és november 27. között hálózat korszerűsítést végez Dunabogdányon, valamint Budapest II., XVIII. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013 november 4., valamint november 6. és november 7. között hálózat korszerűsítést végez Budapest XV. kerületében.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 4. és november 6. között hálózat korszerűsítést végez Ongán.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 29-én 03.00. és 07.00 között hálózat korszerűsítést végez Budapest X. kerületében.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 28. és október 30. között hálózat korszerűsítést végez Érden.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 29. és október 30. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Budakeszin.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 4. és november 6. között hálózat korszerűsítést végez Balatonlellén, Zsákán, Mándokon, Rákóczifalván, Hosszúpályiban, Érden és Budapest X., XVI., XVII. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 6. és november 7. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Pécsen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 5. és november 7. között hálózat korszerűsítést végez Gyékényesen és Budapest XVII, XVIII. kerületében.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 5. 06.00. és november 6. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Máriakálnok és Győrtelek településen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 11., valamint november 13 és november 14. között hálózat korszerűsítést végez Budapest XVI. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 11. és november 13. között hálózat korszerűsítést végez Krasznokvajda, Büttös, Kány, Gesztely, Királyegyháza, Sumony, Nyírtelek, Magyaratád, Patalom és Szászfa településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 6. 06.00. és november 7. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Sopron-Görbehalom településen.
A munkák következtében analóg telefonszolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 12. és november 14. között hálózat korszerűsítést végez Zákány és Őrtilos településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 12. 06.00. és november 13. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Pácin településen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 12. és november 13. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Székesfehérváron.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. november 05. és november 06. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Csátalján.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 7.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 28. és október 30. között hálózat korszerűsítést végez Rudabánya, Csány, Igal, Ráksi, Gelse, Kilimán, Gelsesziget, Újudvar, Egerszóláta, Kisvejke, Lengyel és Závod, Aggteleken és Felsőtelekes településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 7.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 28. és október 30. között hálózat korszerűsítést végez Kéty, Murga, Csernely, Dalmand, Mezőnagymihály, Bükkmogyorós és Felsőnána településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 7.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 28. és október 30. között hálózat korszerűsítést végez Zalaegerszegen, Pomáz, Polgáron, Szilen, Zsebeházáz és Pátroha, Rétközberencs településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 7.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 28. és október 29. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Pécsen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 7.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 30. és október 31. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Pécsen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. október 7.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 28. és október 30. között hálózat korszerűsítést végez Budapest XVI., XVIII. és XXII. kerületében.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 27.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 14. és október 15. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Baján.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 27.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 16. és október 17. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Baján.A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 27.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 21-én, október 22-én valamint október 24-én hálózat korszerűsítést végez Apcon, Pókaszepetken, Hahóton, Tardonán, Kutason, Istenmezején, Balatonszentgyörgyön, Ónodon, Arlón, Muhin, Hidasnémetin, Tornyosnémetin, Hernádszurdokon, Balatonberényen és Szanda településen.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 27.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 22-én 06.00. és 18.00 között hálózat korszerűsítést végez Mohácson.
A munkák következtében analóg telefonszolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 27.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 21. és október 22. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Pécsen és Debrecenben.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 27.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 24. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Pécsen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 27.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 21-én, október 22-én valamint október 24-én hálózat korszerűsítést végez Mihályi, Kisfalud, Magyarkeresztúr, Kincsesbánya, Isztimér, Fehérvárcsurgó, Csókakő, Csákberény és Vadosfa településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 8. és október 9. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Hobolon.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 14. és október 16. között hálózat korszerűsítést végez Kömlőn, Ipolyvecén, Vértessomlón, Vajdácskán, Bátán, Kölkeden, Majson, Sajóecsegen, Pomázon és Nagybajom településen.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 14. és október 16. között hálózat korszerűsítést végez Gyönk, Diósberény, Sióagárd, Harc, Taszár, Nikla, Csömend, Mesztegnyő, Tard, Ópályi, Bakonszegen, Hosszúvíz, Kaposhomok, Szakadát és Varsád településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013 október 7., valamint október 9. és október 10. között hálózat korszerűsítést végez Zalaegerszegen.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 15. és október 16. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Mezőkövesden.
A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 16. 06.00 és október 17. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Pécsen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 14. és október 16. között hálózat korszerűsítést végez Budapest X., XXII kerületében és Diósdon .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 15. és október 17. között hálózat korszerűsítést végez Budapest XVII. kerületében és Piliscsabán .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 19.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 7. és október 9. között hálózat korszerűsítést végez Pálmonostora, Vámosgyörk, Boconád, Dunaszekcső, Tenk, Tiszabercel, Paszab, Nyírmeggyes, Sajóvámos, Sajósenye, Karád, Perbál, Tinnye, Szátok, Kecskemét, Vértesboglár, Pátka, Öttevény, Kunsziget, Lenti, Öregcsertő településen és Budapest X. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 19.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 8. és október 10. között hálózat korszerűsítést végez Szentkirályon.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 19.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 8. és október 9. 08.00 és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Pécsen, Őcsény, Hobol településen és Budapest XVIII. kerületében .
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 24. és szeptember 25. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Törökbálinton.
A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 23. és szeptember 25. között hálózat korszerűsítést végez Rakamaz, Szajol és Tiszanagyfalu településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 23. és szeptember 24. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Pécsen.
A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 25. és szeptember 26. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Pécsen. A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 30. és október 2. között hálózat korszerűsítést végez Tiszaalpár, Nézsa. Pálháza, Füzérradvány, Kovácsvágás, Bózsva, Borota, Nova, Sükösdön, Taktaharkány, Méra, Ádánd, Debrecen, Monostorpályi, Tiszacsege, Filkeháza településen és Budapest X. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 24. 06.00. és szeptember 25. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Mecsér, Ásványráró, Hédervár, Darnózseli, Máriakálnok és Halászi településeken.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 3. 06.00. és október 4. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Pécsen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 1. 06.00. és október 2. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Pécsen.
A munkák következtében analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. október 1. és október 2. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Szombathelyen, Biatorbágyon és Koroncón .
A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. szeptember 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 30. és október 1. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Szombathelyen.
A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Adáskimaradás

2013. szeptember 13.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a csatornák tájékoztatása szerint 2013. szeptember 17-én és szeptember 24-én 8 és 18 óra között a földfelszíni digitális átállás miatt az alábbi csatornákon adáskimaradás várható analóg kábel TV szolgáltatásunk esetén:

  • tv2
  • RTL Klub
  • m1
  • m2
  • Duna TV
  • Duna World

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. szeptember 11.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. szeptember 17-én 22 és 6 óra között Budapest VI. kerületében, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. szeptember 11-én 0 és 6 óra között Iván, Győr-Győrszentiván településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. szeptember 12-én 23 és 3 óra között Ináncs településen DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. szeptember 11.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. szeptember 6-án 0 és 6 óra között Kecskemét, Városföld és Tiszakécske, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. szeptember 10-én 0 és 6 óra között Budapest XVIII. kerületében és Vecsés, Gyál településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. szeptember 11-én 0 és 6 óra között Budapest IX., XX.,XXIII. kerületében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. szeptember 11.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. szeptember 12-én 0 és 6 óra között Budapest X., XIV., V. kerületében, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. szeptember 17-én 0 és 6 óra között Dunakeszi, Fót településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. szeptember 19-én 0 és 6 óra között Marcalin analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. szeptember 11.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. szeptember 24-én 0 és 6 óra között Tésa, Bernecebaráti, Perőcsény, Kemence, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Ipolydamásd, Kóspallag, Márianosztra és Letkés településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. szeptember 25-én 9 és 12 óra között Gyöngyöspata településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális kábel TV, és kábelnet szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. szeptember 19-én 0 és 6 óra között Marcalin analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. szeptember 11.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. szeptember 24-én 13 és 15 óra között Gyöngyöshalász településen, amelynek következtében analóg kábel TV, kábelnet és digitális kábel TV szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2013. szeptember 9-én 23 és 3 óra között Baján, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. szeptember 10-én 0 és 6 óra között Szany, Pápa településen DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. augusztus 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 23. és szeptember 25. között hálózat korszerűsítést végez Tiszalúc, Szikszó, Törökbálint, Alsóvadász, Hatvan, Vajszló, Kocsér, Újszilvás, Kőröstetétlen, Bodroghalom, Szihalom, Mohács és Aszaló településen.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. augusztus 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 24. és szeptember 26. között hálózat korszerűsítést végez Csemő, Kadarkút, Zalaegerszeg és Szank településen.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. augusztus 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013 szeptember 23., valamint szeptember 25. és szeptember 26. között hálózat korszerűsítést végez Abaújszántó és Abaújkér településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. augusztus 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 24. és szeptember 25. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Mezőkövesden.
A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. augusztus 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 24. 06.00 és szeptember 25. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Szentgyörgyvölgyön.
A munkák következtében analóg telefonszolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. augusztus 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. augusztus 27-én 0 és 12 óra között Mórahalom, Ásotthalom, Zákányszék, Domaszék, Üllés, Ruzsa, Öttömös és Pusztamérges településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 12 szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2013. augusztus 27-én 0 és 6 óra között Recsk (Parádóhuta, Parádsasvár) településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV és kábelnet szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. szeptember 3-án 0 és 12 óra között Mezőkovácsháza, Magyarbánhegyes, Nagybánhegyes, Kevermes, Almáskamarás, Nagykamarás, Kunágota, Dombiratos és Mezőhegyes településen analóg kábel TV, digitális kábel TV, IPTV, kábeltelefon és kábelnet szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. augusztus 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. szeptember 3-án 0 és 12 óra között Gödön, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2013. szeptember 10-én 0 és 12 óra között Hódmezővásárhely, Mártély és Szegvár településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, IPTV és kábelnet szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. szeptember 3-án 0 és 6 óra között Mezőladány, Újkenéz, Nyírlövő, Szabolcsbáka, Tiszamogyorós, Eperjeske, Tölgyesszög, Szabolcsveresmart és Jéke településen analóg kábel TV, digitális kábel TV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. augusztus 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. szeptember 17-én 0 és 12 óra között Nyírpilis, Bátorliget, Nyírderzs, Nyírmihálydi, Nyírvasvári, Ömböly, Nyírbéltek településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV szolgáltatásunk maximum 12 szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. augusztus 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 16. és szeptember 18. között hálózat korszerűsítést végez Nyírcsaholy, Bakonyszombathely, Súr, Zalaapáti, Szentgyörgyvár, Esztergályhorváti, Bókaháza, Sormás, Eszteregnye, Rigyác, Szarvaskend, Nagymizdó, Döbörhegy és Bakonybánk településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. augusztus 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 10. és szeptember 12. között hálózat korszerűsítést végez Katymáron, Mélykúton, Miskén és Drágszélen.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. augusztus 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 16. és szeptember 18. között hálózat korszerűsítést végez Bősárkány, Rábcakapi, Gyarmat, Szárföld, Veszkény Cakóháza, Lánycsók, Somogyvár, Pamuk Acsalag, Harta, Kelebia, Solt, Soltszentimre és Jánossomorja településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. augusztus 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 17. és szeptember 19. között hálózat korszerűsítést végez Tompán.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. augusztus 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 17. 06.00. és szeptember 18. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Tabdin.
A munkák következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Csatorna megszűnés

2013. augusztus 1.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy az ESPN America csatorna európai terjesztése 2013. július 31-én megszűnik. Így nem csak a Magyar Telekom, hanem más hazai TV szolgáltató kínálatában sem lesz elérhető a csatorna.

A Champion minicsomag másik 5 értékes csatornát tartalmaz, amivel változatos sportágak rangos eseményeit nyomon tudja követni. (Fishing & Hunting, Extreme Sports Channel, Motors TV, Nautical Channel, Eurosport News)

Amennyiben továbbra sem szeretne lemaradni az amerikai sport eseményekről, válassza a Sport1 csatornát, ahol NBA, NHL, NFL és egyéb amerikai sporttartalmakat nézhet akár HD-ban is! (A Sport1 HD csatorna Családi+HD csomagban érhető el.)

Megértését köszönjük!

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 9. és szeptember 11. között hálózat korszerűsítést végez Ináncs, Hernádszentandrás, Hajdúhadháza, Csobád, Borsodivánka, Négyes, Tunyogmatolcs, Recsk, Vásárosnamény, Zalaszántó, Vidornyalak, Vidornyaszőlős és Egerlövő településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 9. és szeptember 11. között hálózat korszerűsítést végez Zalabér, Pakod, Batyk, Bakonysárkány, Csenger, Pilisszántó, Böhönye, Somogyfajsz, Pusztakovácsi és Aka településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 3. és szeptember 4. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Nemesnépen.
A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 9. és szeptember 11. között hálózat korszerűsítést végez Görcsöny, Gödre, Baranyajenő és Tormás településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 3. 06.00 és szeptember 4. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Tarpán.
A munkák következtében analóg telefonszolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 16. és szeptember 18. között hálózat korszerűsítést végez Taktabáj és Csobaj településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 16. és szeptember 18. között hálózat korszerűsítést végez Rátkán, Domoszlón, Túrkevén, Nyírtason és Berekfürdőn .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 30.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 17. 06.00. és szeptember 18. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Nagyivánon.
A munkák következtében analóg telefonszolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 2. és szeptember 4. között hálózat korszerűsítést végez Tiszaörsön, Zagyvarékason, Somogyjádon, Pogányon, Fehérgyarmaton, Páhin, Homokmégyen, Géderlakon, Bátyán, Vattán, Szalonnán, Tállyán és Vasszécsenyen .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. augusztus 26. és augusztus 28. között hálózat korszerűsítést végez Hercegszántón, Garán, Vaskúton és Tiszaújvárosban .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!  

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 2. és szeptember 4. között hálózat korszerűsítést végez Rum, Zsennye, Püspökmolnári, Rábatöttös, Baracska, Csempeszkopács, Balatonederics, Nemesvita, Halmaj, Kázsmárk, Hernádkércs, Nagykinizs, Léh, Felsődobsza, Tarnaméra, Patak, Horpács, Tarnazsadány és Kiskinizs településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!   

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. szeptember 3. és szeptember 5. között hálózat korszerűsítést végez Tázláron és Hajóson.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!    

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. augusztus 26. és augusztus 28. között hálózat korszerűsítést végez Nyíregyházán, Tiszatenyőn, Tiszavárkonyban. és Sály, Borsodgeszt településeken.

A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!     

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. augusztus 26. és augusztus 28. között hálózat korszerűsítést végez Mezőkeresztesen, Detken, Kompolton, Halmajugrán, Óhídon, Kisbörgőn, Döbröcén és Mihályfán .

A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!     

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. augusztus 26. és augusztus 28. között hálózat korszerűsítést végez Türje, Rábacsécsény, Csór, Kóny, Baja, Szajk, Olasz, Hásságy, Versend, Dávod, Csengőd és Szalapa településeken.

A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. augusztus 5. és augusztus 7. között hálózat korszerűsítést végez Budapest X., XI., XVII., XVIII. kerületében és Tiszaújvárosban .

A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat
végez 2013. július 18-án 0 és 3 óra között Veresegyházán, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 10 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. július 23-án 0 és 6 óra között Mórahalom, Ásotthalom, Domaszék, Zákányszék, Ruzsa, Pusztamérges, Öttömös, Üllés településeken, amelynek következtében Kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. július 25-én 9 és 16 óra között Budakalászon Kábel TV szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. július 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat
végez 2013. július 29-én 0 és 6 óra között Kevermes településen, amelynek következtében Kábel TV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. július 25-én 9 és 13 óra között Érden, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, kábeltelefon, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. július 25-én 0 és 6 óra között Környe, Vértessomló DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. július 15.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. július 31-én 0 és 6 óra között Hatház, Libazug településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális kábel TV, Kábelnet és kábeltelefon szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. július 31-én 8 és 16 óra között Orosháza, Nagyszénás, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, kábeltelefon, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 5 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. augusztus 5-én 8 és 16 óra között Gyulán analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, kábeltelefon, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 5 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 22. és július 24. között hálózat korszerűsítést végez Budapest X. kerületében.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 29. és július 31. között hálózat korszerűsítést végez Nőtincsen, Olaszliszkán, Bodvaszilvason, Bükkábrányon, Pellérden és Erdőbényén , továbbá Babócsa és Bolhó településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 29. és július 31. között hálózat korszerűsítést végez Nagyberki, Baja, Balotaszállás, Érsekcsanádon, Nagybaracska, Kisszállás és Mosdós településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!      

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013 július 29. és július 31. között hálózat korszerűsítést végez Tiszajenő és Tiszavárkony településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!       

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 29. és július 31. között hálózat korszerűsítést végez Újpetre, Alsóörs, Lovas, Kimle, Károlyháza, Hatvan és Vokány településeken és Budapest X., XV. kerületében.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!        

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 30. és július 31. 08.00 óra és 20.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Tökön, Dormándon. A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!         

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 15. és július 17. között hálózat korszerűsítést végez Bágyogszováton, Abdán, Zalakaroson, Bokodon, Enyingen, Csákváron, Dunaegyháza, Csávolyon és Garaboncon .

A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális és analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 16. és július 18. között hálózat korszerűsítést végez Apostagon.

A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 15. és július 17. között hálózat korszerűsítést végez Harkakötönyben.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 16. és július 17. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Debrecenben. A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 22. és július 24. között hálózat korszerűsítést végez Tataházán, Foktőn, Dusnokon, Szügyön, Nagyvisnyón, Hernádkakon, Monokon és Sásdon .

A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 22. és július 24. között hálózat korszerűsítést végez Szalánta, Túrony, Ozora, Regöly, Várdomb, Mőcsény, Baja és Alsónána és Szilvás településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. július 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 22. és július 24. között hálózat korszerűsítést végez Fehérvárcsurgón, Lepsényen, Szalafőn, Nagyrákoson, Ispánkon, Pankaszon és Budapest X. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. június 20.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 15. és július 17. között hálózat korszerűsítést végez Egercsehi, Adács, Gönc, Mecseknádasd, Bicsérd és Bekölce településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. június 20.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 9. 06.00. és július 10. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Kislétán és Hajdúviden. A munkák következtében analóg telefonszolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. június 20.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 15. és július 17. között hálózat korszerűsítést Kemecsén és Sárádon.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. június 20.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 15. és július 17. között hálózat korszerűsítést Budaörs, Törökbálint és Biatorbágy településeken, valamint Budapest III., XV. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. június 20.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat
végez 2013. július 9-én 0 és 6 óra között Aszód, Iklad és Domony településen, amelynek következtében digitális kábel TV, analóg kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. július 4-én 23 és 3 óra között Bácsbokod, Csávoly, Felsőszentiván, Mátételke, Tataháza és Rém településeken, amelynek következtében analóg Kábel TVszolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. június 27-én 14 és 15 óra között Szeged, Deszk, Tiszasziget, Újszentiván, Kübekháza, Mórahalom, Ásotthalom, Domaszék, Zákányszék, Rúzsa, Pusztamérges, Öttömös, Üllés, Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Szegvár, Makó, Kiszombor, Ferencszállás, Klárafalva, Csanádpalota, Apátfalva, Magyarcsanád, Kistelek, Balástya, Pusztaszer és Kiskundorozsma településeken analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. június 20.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat
végez 2013. július 2-án 0 és 8 között országosan, amelynek következtében digitális Kábel TV, analóg kábel TV, Interaktív Sat TV, Sat TV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. július 2-án 22 és 6 óra között Balatonlelle, Balatonmáriafürdő, Fonyód, Kéthely és Lengyeltóti településeken, amelynek következtében analóg Kábel TVszolgáltatásunkmaximum 8 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. július 3-án 0 és 5 óra között Kötelek településen DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. június 20.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat
végez 2013. július 2-án 0 és 5 óra között Budapest VIII., IX., XI. kerületében, amelynek következtében digitális Kábel TV, analóg kábel TV, Interaktív Sat TV, Sat TV szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. július 4-én 0 és 6 óra között Kánya, Miklósi, Tengőd, Zics, Tab, Somogyegres, Szorosad és Tab településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. július 2-án 0 és 6 óra között Ramocsaháza, Berkesz, Nyírkércs és Nyíribrony településen analóg kábel TV, digitális kábel Tv és kábelnet szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. június 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 8. és július 10. között hálózat korszerűsítést végez Drégelypalánkon, Aldebrőn, Megyaszón, Bócsán, Császártöltésen, Dunavecsén, Kaskantyún, Bölcskén, Szentlőrincen, Csólyospáloson, Csabrendeken, Becshelyenés, Sarudon .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!          

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. június 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 9. és július 10. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Pakson. A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. június 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 8. és július 10. között hálózat korszerűsítést végez Teskánd, Nyíregyháza, Buj, Kisunyom, Sorokpolány, Lesencetomaj, Lesenceistvánd, Ják, és Balogunyom településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. június 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 8. és július 10. között hálózat korszerűsítést végez Gógánfa, Dabronc, Zalagyömrő településeken. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. június 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. június 27-én 0 és 6 óra között Martfű, Rákócziújfalu településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. június 20-án 22 és 4 óra között Belvárdgyula, Olasz településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. június 25-én 0 és 6 óra Herceghalomtelepülésen analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, és IPTV szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. június 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. június 25-én 0 és 6 óra között Zsámbék településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. június 25-én 0 és 6 óra között Oroszlány településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. június 25-én 0 és 6 óra Alcsútdoboz, Bicske, Csákvár,Etyek, Felcsút, Újbarok, Vál, Tabajd, Vértesboglár és Zámoly településen DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. június 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. július 1-én 23 és 4 óra között Siklós településen, amelynek következtében az optikai hálózaton nyújtott szolgáltatásaink maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. június 27-én 0 és 6 óra között Detk, Nagyfüged településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. június 27-én 0 és 6 óra Gyöngyösoroszi,Gyöngyöspata,Rózsaszentmárton, Szűcsi településen DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Árvízi adományozás – emeltdíjas tiltás feloldása

2013. június 10.

A Nemzeti Összefogás Vonalának 1357-es adománygyűjtő hívószáma műszaki megvalósíthatósági okból nem érhető el azon vezetékes készülékekről, amelyeken az emelt díjas hívások – az emelt díjas díjkorlátos és díjkorlátmentes számok tiltására vonatkozó jogszabályi kötelezettség, illetve az előfizető kérése alapján – tiltásra kerültek.
A Magyar Telekom azon vezetékes szolgáltatást igénybe vevő ügyfelei, akik a Nemzeti Összefogás Vonalának hívásával részt kívánnak venni az árvízi adományozásban, kezdeményezhetik az emeltdíjas tiltás feloldását, majd az adományozási célú hívást követően annak visszaállítását, a díjmentesen hívható 1412-es vezetékes, illetve a 1435-ös üzleti ügyfélszolgálati számon. A jelszavas híváskorlátozás szolgáltatás előfizetői maguk is elvégezhetik a feloldást, majd az 1357-es szám sikeres hívása után a híváskorlátozást újra beprogramozhatják.
Azon mobilszolgáltatást igénybe vevő ügyfelek, akik kérték az adományvonal tiltást, díjmentes SMS-ben kérhetik az adományvonal tiltás feloldását, az –ADOMTILT kód (tehát mínusz jel és a kulcsszó) 1430-as mobil ügyfélszolgálati számra történő elküldésével.”

Hálózatkorszerűsítés

2013. június 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. június 24. és június 26. között hálózat korszerűsítést végez Moha, Iszkaszentgyörgy, Mór, Vértesszőlős, Badacsonytomaj, Egyek, valamint Sárkeresztes településeken.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. június 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 1. és július 3. között hálózat korszerűsítést végez Tarcalon, Besenyőtelken, Lőrinciben, Nyíregyházán , Sárrétudvarin és Ballószögön .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!           

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. június 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 2. 06.00. és július 3. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Baksán. A munkák következtében analóg telefonszolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. június 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 1. és július 3. között hálózat korszerűsítést végez Csákváron, Bázakerettyén, Nagyrécsén, Csákánydoroszlón, Nádasdon, Hegyeshalmon, Enyingen, Nagycenken, Sopronkövesden, Szentlőrincen, Kocsordon és Ikrényben .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. június 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 1. és július 3. között hálózat korszerűsítést végez Kunhegyesen és Budapest III. kerületében.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. június 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. július 2. és július 3. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Budapest IXX. kerületében . A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. június 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. június 18-án 0 és 4 óra között országosan, amelynek következtében Sat TV, Interaktív Sat TV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. június 25-án 0 és 4 óra között Veresegyházán, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. június 25-én 0 és 12 óra között Makó, Kiszombor, Ferencszállás, Klárafalva, Csanádpalota, Apátfalva és Magyarcsanád településen analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, és IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. június 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. június 20-án 0 és 12 óra között Letkés, Tésa, Bernecebaráti, Perőcsény, Kemence, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Ipolydamásd és Márianosztra, Kóspallag településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. június 20-án 0 és 4 óra között Penyige, Szatmárcseke, Jánkmajtis, Csegöld, Mánd, Zsarolyán, Nagyszekeres, Kisszekeres,
Szamossályi, Hermánszeg és Szamosmályi településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. június 20-án 4 és 7 óra között Budapest XXII. kerületében optikai szolgáltatásaink maximum 20 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. június 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. június 19-én 0 és 6 óra között Budakalász, Budajenő, Csobánka, Szigetmonostor, Dunabogdány, Kisoroszi, Nagykovácsi, Piliscsaba, Perbál, Szentendre, Remeteszőlős, Pócsmegyer, Pomáz, Pilisszánt, Pilisszentkereszt, Szigetmonostor, Telki, Tinnye és Visegrád településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. június 18-án 0 és 6 óra között Budapest III. kerületében, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, IPTV és kábelnet szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. június 17-én 23 és 4 óra között Lakitelek, Tiszaalpár, Szentkirály, Tiszakécske, Nyárlőrinc településeken DSL szolgáltatásaink maximum 5 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. június 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. június 11-én 0 és 12 óra között Budapest XV. kerületében, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. június 11-én 0 és 12 óra között Orosháza, Nagyszénás, Székkutas településeken, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, IPTV és kábelnet szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. június 11-én 0 és 2 óra között Üllőn analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, IPTV szolgáltatásaink maximum 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. június 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. június 11-én 5 és 6 óra között Szalonna, Martonyi, Szendrő, Abod, Rakacaszend, Rakaca, Meszes településeken, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. június 11-én 4 és 6 óra között Kisgyőr településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. június 20-án 0 és 12 óra között Szob, Dunabogdány, Letkés, Tésa, Bernecebaráti, Perőcsény, Kemence, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Ipolydamásd, Márianosztra, Kóspallag településeken analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, kábeltelefon szolgáltatásaink maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Tájékoztatás az árvízhelyzet kapcsán

2013. június 4.

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a rendkívüli időjárási helyzet okozta árvíz miatt Budapest III. kerületében, a Római-parton, a Csillaghegy Duna felöli részén, a Nánási út és környékén, a Hajógyári szigeten, Budapest XIII. kerület egyes részeiben, a Margit szigeten, Kismaros, Kisoroszi, Verőce, Szentendre, Orbán tér és környéke, Visegrád és Szentgyörgypuszta településeken, a távközlési berendezéseink elektromos ellátásának hiánya miatt a digitális Kábel TV, a hagyományos telefon, a DSL, az IPTV és a digitális telefon szolgáltatásunk rövidebb, illetve hosszabb szünetelése várható.

Továbbá felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az áradás miatt Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu, Pócsmegyer, Szigetmonostor, Horány és Surány településeken a szolgáltatásaink hibaelhárítási és létesítési ideje a települések elérhetőségének nehézségei miatt megnőhet.

A szolgáltató a jelzett hibákért nem tartozik felelősséggel, tekintettel arra, hogy a szolgáltatás szünetelése és a hibaelhárítás akadályoztatása előre nem látható és el nem hárítható külső okkal (vis major), áll összefüggésben.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük!

Hálózatkorszerűsítés

2013. május 31.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. június 18. és június 19. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Budapest XXI. kerületében . A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!            

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. május 31.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013 június 17., valamint június 19. és június 20. között hálózat korszerűsítést végez Környén, Fertőszentmiklóson és Vonyarcvashegyen . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. május 31.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. június 17. és június 19. között hálózat korszerűsítést végez Ácsteszéren, Balatonfüreden és Móron. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. május 31.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. június 24. és június 26. között hálózat korszerűsítést végez Karácsondon, Tokajban és Tiszaladányon, Nyékládházán, Hosszúhetényben, Pincehelyen, Iregszemcsén, Kéthelyen és Pécsváradon . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. május 31.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. június 24. és június 26. között hálózat korszerűsítést végez Budapest II. kerületében, Nyírbogdányon, Nyíregyházán, Szentendrén, Kunfehértón, Vámospércsen és Makláron . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. május 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. június 17. és június 19. között hálózat korszerűsítést végez Bánkon, Ostoroson, Balkányon, Nyírbélteken, Balatonszabadiban, Mikepércsen és Budapest II., IX,. X., XX. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. május 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013 június 17., valamint június 19. és június 20. között hálózat korszerűsítést végez Erdőtelek településen.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózatkorszerűsítés

2013. május 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. június 18. és június 20. között hálózat korszerűsítést végez Nagyrábén. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. május 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat
végez 2013. június 4-én 0 és 6 óra között Detk, Ludas, Nagyfüged, Karácsond, Adács településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. június 4-én 0 és 6 óra között Rózsaszentmárton, Szücsi, Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Gyöngyösoroszi településen, amelynek következtében DSLszolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. június 4-én 0 és 6 óra között Hatvan, Boldog, és Heréd településeken DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. május 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. június 6-án 0 és 4 óra között Göd településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. június 6-án 0 és 6 óra között Karácsond, Adács, Vámosgyörk településen, amelynek következtében DSLszolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. június 6-án 23 és 3 óra között Sáta, Csernely, Nekézseny, Csokvaomány, Borsodbóta településeken DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. május 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat
végez 2013. június 6-án 0 és 6 óra között Lőrinci, Petőfibánya, Zagyvaszántó településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. június 7-én 5 és 6 óra között Taktabáj, Prügy településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. június 10-én 8 és 15 óra között Vaja, Nyírmada, Rohod, Pusztadobos településeken analóg kábel TV szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. május 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat
végez 2013. június 10-én 23 és 4 óra között Kisköre, Tiszanána, Surd és Kömlő településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. június 10-én 23 és 4 óra között Balatonudvari, Balatonakali, Balatonszőlős ésTihany településen, amelynek következtében DSLszolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. június 5-én 0 és 6 óra között Budapest IX.,XX.,XIII kerületében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. május 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat
végez 2013. június 6-án 5 és 6 óra között Nyírtass, Berkesz, Pátroha Gégény településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. május 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. június 4-én 0 és 6 óra között Detk, Ludas, Nagyfüged, Karácsond és Adács településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. június 4-én 0 és 12 óra között Budapest, IX. ker, XX.ker, XXIII. kerületében , amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2012. június 4-én 0 és 12 óra között Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Szegvár településen analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. május 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. május 30-án 0 és 6 óra között Fonyod, Lengyeltóti településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. május 29-én 0 és 7 óra között Budapest XVI. kerületében és Csömör településen, amelynek következtében digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2012. május 30-én 0 és 6 óra között Szigliget, Badacsonytördemic településen DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. május 21.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. május 29-én 0 és 6 óra között Budapest VI. kerületében , amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. május 29-én 0 és 2 óra között Drávafok, Nagypeterd, Drávasztára, Kákics, Csányoszró, Sellye, Bogádmindszent, Szentlőrinc, Vajszló, Nagypeterd, Szigetvár, Vajszló, Drávasztára, Sellye, Kákics, Csányoszró településen, amelynek következtében digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2012. május 28-án 0 és 6 óra között Felsőnyárád, Rudabánya, Ragály, Zádorfalva, Aggtelek, Jósvafő, Szin, Szőlősardó, Perkupa, Szalonna, Martonyi, Szendrő, Abod, Rakaca, Rakszend, Meszes, Bódvaszilas, Komjáti, Hidvégardó, Tornaszentjakab településen DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. június 3. és június 5. között hálózat korszerűsítést végez Budapest IX. IV. és IXX. kerületében.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. június 4. és június 5. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Gyenesdiáson. A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. június 4. 06.00. és június 5. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Tiszakürt és Tiszainoka településeken.
A munkák következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. június 10. és június 12. között hálózat korszerűsítést végez Egerben, Parádon, Jászkarajenőn, Tiszakécskén, Hőgyészen, Emődön, Szedresen, Szalkszentmártonban, Ózdon, Biharkeresztesen, Mezűtúron, Balkányon, Söjtörön, Zalalövőn, Balatonfüreden, Réden és Budapest IV. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013 június 10., valamint június 12. és június 13. között hálózat korszerűsítést végez Balatonmárián és Szentendrén.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. június 11. és június 12. 08.00 óra és 20.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Budapest XXI. kerületében . A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 17.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 14. és Július 02. között országosan VDSL hálózat korszerűsítést végez, amelynek következtében digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

A munkák hajnalban 04:00- 07:00 óra között történnek. Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, és rendelkeznek digitális elosztóval (DSL modem/HGW), akkor kérjük szíveskedjenek újra indítani készülékeiket, melynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 13.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 27. és május 29. között hálózat korszerűsítést végez Jászszentlászlón, Székesfehérváron
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!              

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 13.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 28. és május 29. 08.00 és 20.00 óra között hálózat korszerűsítést végez Gyenesdiáson, Kozármisleny .
A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!               

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 13.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. június 3. és június 5. között hálózat korszerűsítést végez Dombóváron, Nagymányokon, Markazon, Mezőtúron, Pusztavámon, Alcsútdobozon és Tiszaszentimrén .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 13.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013 június 3., valamint június 5. és június 6. között hálózat korszerűsítést végez Bonyhádon, Nyíracsádon, Székesfehérváron és Polgárdiban .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. május 13.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. május 30-án 0 és 6 óra között Nagyrédén, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet szolgáltatásunk maximum 6 szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. május 30-án 0 és 6 óra között Abasár, Pálosvörösmart és Mátrafüred településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV és kábelnet szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. május 30-án 0 és 6 óra között Vámosgyörkön analóg kábel TV, digitális kábel TV és Kábelnet szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. május 13.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. május 28-án 0 és 12 óra között Budapest XIII., IV., III. kerületében, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. május 30-án 0 és 4 óra között Esztergom településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. május 23-án 0 és 4 óra között Penyige, Szatmárcseke, Jánkmajtis, Csegöld, Mánd, Zsarolyán, Nagyszekeres, Kisszekeres, Szamossályi, Hermánszeg és Szamosmályi településen analóg kábel TV, digitális kábel TV és Kábelnet szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. május 13.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. május 23-án 0 és 12 óra között Esztergomban, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. május 22-én 0 és 7 óra között Érden, amelynek következtében kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. május 23-án 0 és 6 óra között Aszód, Iklad, Domony településen analóg kábel TV, digitális kábel TV és Kábelnet szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. május 13.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. május 23-án 23 és 4 óra között Csitáron, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. május 23-án 5 és 6 óra között Magyarlak településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. május 13.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez az alábbi településeken és időpontokban,amelynek következtében analóg kábel TV szolgáltatás esetén az RTL-Klub, a TV2, az m1 csatornák maximum 5-10 perces szünetelése várható:

  • Nagyhalász: 2013.05.14. 05:00-06:00
  • Jéke: 2013.05.14. 10:00-12:00
  • Csépa: 2013.05.15. 11:00-13:00
  • Penyige: 2013.05.15. 10:00-11:30
  • Nyírpilis: 2013.05.15. 13:00-14:30
  • Ajka: 2013.05.16. 05:00-06:00
  • Marcali: 2013.05.16. 11:00-12:00
  • Székesfehérvár: 2013.05.17. 10:00-11:30
  • Perkáta: 2013.05.17. 13:00-15:00
  • Tiszanána: 2013.05.20. 11:00-13:00
  • Isaszeg: 2013.05.23. 09:30-11:00
  • Vámosgyörk: 2013.05.23. 12:00-14:00
  • Nagyréde: 2013.05.24. 09:30-11:00
  • Gyöngyöshalász: 2013.05.24. 12:00-13:30
  • Gyöngyöspata: 2013.05.24. 14:00-16:00
  • Recsk: 2013.05.30. 13:30-15:30
  • Abasár: 2013.05.30. 10:00-12:00

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 6.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 21. és május 23. között hálózat korszerűsítést végez Hevesen.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                 

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 6.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 21. és május 22. között hálózat korszerűsítést végez Kozármislenyen és Kőszegen.
A munkák 08.00-20.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                  

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 6.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 21. és május 23. között hálózat korszerűsítést végez Pilisszentkereszten, Szentendrén, Pilisszentlászlón, Tatabányán és Torony településen.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális és analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                   

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 6.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 22. és május 23. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Budapest XI. kerületében és Szombathelyen .
A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 6.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 27. és május 29. között hálózat korszerűsítést végez Andornaktályán, Verpeléten, Ózdon, Tiszakécskén és Harsányon .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                     

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. május 6.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. május 21-én 0 és 4 óra között Ajka, Bakonygyepes, Ajkarendek, Kislőd, Magyarpolány és Noszlop településen, amelynek következtében kábelnet, digitális Kábel TV és IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. május 15-én 0 és 6 óra között országosan, amelynek következtében Interaktív Sat TV szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. május 15-én 3 és 6 óra között Fegyvernek, Tiszabő, Örményes, Nagykörű és Kötelek településen DSL szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 6.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013 május 27., valamint május 29. és május 30. között hálózat korszerűsítést végez Abonyban.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                      

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. május 6.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 27. és május 29. között hálózat korszerűsítést végez Hajdúnánáson, Nagypeterden, Soponyán, Magyarbólyon és Pécsen .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 25.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 21. és május 23. között hálózat korszerűsítést végez Napkoron, Gyöngyöstarjánon, Diósjenőn, Kisbéren, Tabon, Dombováron, Keszün és Szolnokon .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális és analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható..

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                       

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. április 25.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. május 7-én 0 és 8 óra között országosan, amelynek következtében analóg Kábel TV, Sat TV, Interaktív Sat TV szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. május 9-én 0 és 8 óra között országosan, amelynek következtében Sat TV, Interaktív Sat TV szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. május 9-én 22 és 3 óra között Üllő, Gyömrő, Tura Aszód, Iklad, Domony településen analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. április 25.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. május 7-én 0 és 12 óra között Bp. XVI. kerületében és Csömörön, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. május 7-én 0 és 8 óra között Gyula, Fenyves településen, amelynek következtében Sat TV, Interaktív Sat TV szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. május 9-én 0 és 6 óra között Edelény településen kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. április 25.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. május 9-én 0 és 6 óra között Sümeg, Badacsonytomaj településen, amelynek következtében analóg DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2013. április 30-án 0 és 6 óra között Pomázon, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális Kábel TV, Sat TV, Interaktív Sat TV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. április 30-án 9 és 15 óra között Sashalmon, ahol digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. április 25.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. május 9-én 0 és 6 óra között Balatonakali, Balatonudvari, Aszófő településen, amelynek következtében analóg DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 19.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 13. és május 15. között hálózat korszerűsítést végez Ácson, Lébényben, Cibakházán, Dánszentmiklóson, Pécsen, Hevesen, Szolnokon, Ajakon és Nagyigmándon .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális és analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                        

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 19.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013 május 13., valamint május 15. és május 16. között hálózat korszerűsítést végez Érsekvadkerten.
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális és analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                         

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 19.

„Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 13. és május 14. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Balassagyarmaton és Tabajdon .
A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                          

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 19.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 15. és május 16. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Balassagyarmaton. A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                           

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 19.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 15. és május 16. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Szombathelyen. A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                            

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. április 29-én hálózat korszerűsítést végez Budapest X. kerületében.
A munkák napközben 07.00-19.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, és rendelkeznek digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjenek újra indítani készülékeiket, melynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 6. és május 8. között hálózat korszerűsítést végez Balatonszemesen, Szigetváron, Csurgón és Budapest X. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális és analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                             

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 6. és május 8. között hálózat korszerűsítést végez Budapest XI., XII. kerületében, Sóskúton, Tapolcán, Halásziban, Vasváron, Egerben, Putnokon, Gyöngyösön, Jakabszálláson, Bugacon, Ebesen, Tatabányán, Kapuváron, Szolnokon, Nyírpazonybanés Százhalombattán .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális és analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                              

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. április 29-én hálózat korszerűsítést végez Tiszagyendán.
A munkák napközben 07.00-19.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 7. 06.00. és május 8. 06.00 között hálózat korszerűsítést végez Piricsén. A munkák következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                               

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 7-én hálózat korszerűsítést végez Mezőtárkány és Dombóvár településen. A munkák 00.00-24.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 7. és május 8. között hálózat korszerűsítést végez Kozármisleny és Kazincbarcika településen. A munkák 08.00-20.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 13. és május 15. között hálózat korszerűsítést végez Budapest IX. X., IXX. kerületében, Bábolnán, Tatán és Szentendrén. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális és analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013 május 13., valamint május 15. és május 16. között hálózat korszerűsítést végez Mosonmagyaróváron. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 12.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. május 13. és május 15. között hálózat korszerűsítést végez Szirmabesenyőn és Kisújszálláson. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális és analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                 

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. április 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. április 18-án 4 és 7 óra között Iván településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. április 19-én 4 és 7 óra között Szakony, Acsád településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. április 23-án 4 és 6 óra között Molnaszecsőd, Vasalja településen DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. április 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. április 12-én 0 és 4 óra között Penyige, Szatmárcseke, Jánkmajtis, Csegöld, Mánd, Zsarolyán, Nagyszekeres, Kisszekeres, Szamossályi, Hermánszeg és Szamosmályi településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV és kábelnet szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. április 24-én 0 és 6 óra között Mezőkovácsháza, Magyarbánhegyes, Nagybánhegyes, Kevermes, Mezőhegyes, Kunágota, Almáskamarás, Nagykamarás és Dombiratos településen, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. április 17-én 4 és 6 óra között Kál, Tarnabod, Kompolt és Nagyút településen DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. április 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. április 25-én 0 és 4 óra között Esztergom településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. április 23-án 0 és 6 óra között Balatonlellén, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. április 23-án 0 és 6 óra között Balatonszemesen DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. április 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. április 23-án 0 és 6 óra között Siófokon, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartatási munkálatokat végez 2013. április 18-án 23 és 3 óra között Szalaszend, Szemere és Fulókércs településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. április 23-án 0 és 6 óra között Diósdon DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. április 24. és április 26. között hálózat korszerűsítést végez Gávavencsellőn, Etyeken, Rédén, Szolnokon, Kapuváron, Pécsen, Szentistvánon, Tiszakanyáron, Százhalombattán, Gátéren, Kengyelen és Kocson .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                  

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. április 24. és április 26. között hálózat korszerűsítést végez Budapest X, XXIII. kerületében, Szigetváron és Biatorbágyon .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                   

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. április 24. és április 25. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Tokajon és Székesfehérváron .
A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. április 9.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. április 29-én hálózat korszerűsítést végez Tasson, Somberekén, Kiskunfélegyházán, Bácsbokodon, Sóskúton, Csurgón, Bábolnán, Vasváron és Szabadszálláson .
A munkák napközben 07.00-19.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. március 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. április 2. és április 4. között hálózat korszerűsítést végez Hevesen, Balassagyarmaton, Kisvárdán, Mohácson, Szentlászlón, Zalaszentbalázson, Győrszentivánon, Kisbéren, Zamárdiban és Budapest X. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális és analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                    

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. március 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013 április 2. és április 3. 08.00 óra és 20.00 között hálózat korszerűsítést végez Baján. A munkák ideje alatt analóg, digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                      

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. március 8.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. április 8. és április 10. között hálózat korszerűsítést végez Balatonakaliban, Csopakon, Écsen, Lukácsházán, Kisújszálláson, Biatorbágyon és Dörgicsén . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális és analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. április 8., valamint április 10. és április 11. között hálózat korszerűsítést végez Balassagyarmaton, Miskolcon, Mezőkövesden és Kecskeméten. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében digitális és analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                         

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. március 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. március 25., valamint március 27. és március 28. között hálózat korszerűsítést végez Balassagyarmaton, Kiskunfélegyházán, Budakeszin, Győrben, Kaposváron és Miskolcon . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                          

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. március 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. március 25. és március 27. között hálózat korszerűsítést végez Kunszentmártonban, Nyíradonyban, Mezőkövesden, Kecskeméten, Földesen, Hevesen, Érden, Halásziban, Villányban és Újfehértón . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                            

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. március 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. március 26. és március 28. között hálózat korszerűsítést végez Budapest XI. kerületében. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                             

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. március 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. április 8., valamint április 10. és április 11. között hálózat korszerűsítést végez Pécsen. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                              

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. március 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. április 2. és április 4. között hálózat korszerűsítést végez Budapest IV. kerületében és Szolnokon. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                               

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. március 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. március 18-án 23 és 4 óra között Kisnána, Vécs, Detk, Ludas, Nagyfüged, Karácsond, és Adács településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. március 18-án 23 és 3 óra között Barbacs, Bősárkány településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. március 19-én 0 óra és 12 óra között Esztergom településen analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. március 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. március 19-én 0 és 12 óra között Kistelek, Balástya, Pusztaszer településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, és IPTV szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. március 19-én 0 és 6 óra között Bő, Bük, Csepreg, Horvátzsidány, Kőszeg, Nagygeresd, Sajtoskál településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. március 19-én 0 óra és 6 óra között Rum településen DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. március 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. március 19-én 0 és 6 óra között Apátistvánfalva, Szentgotthárd, Magyarlak településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. március 19-én 0 és 6 óra között Vasvár településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. március 20-án 4 óra és 6 óra között Tatabánya, Gyöngyössolymos, Gyöngyöshalász, Gyöngyös, Nagyréde, Madocsa, Nagydorog, Györköny, Dunaföldvár és Paks településen digitális telefon szolgáltatásunk maximum másfél órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. február 25.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. március 11. és március 13. között hálózat korszerűsítést végez Magyarnándoron, Romhányon, Újfehértón, Miskolcon, Mohácson, Kiskunfélegyházán, Győrújfalun, Egerben és Budapest XX., XXIII. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                                

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. február 25.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. március 12. és március 14. között hálózat korszerűsítést végez Hodászon. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. március 11., valamint március 13. és március 14. között hálózat korszerűsítést végez Kazincbarcikán és Pécsen . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. március 11. és március 13. között hálózat korszerűsítést végez Borjád, Nagydubmér, Kisdubmér, Villány, Révay, Pázmánd, Vál, Sukoró és Pócsa településeken. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. február 28-án 11 és 12 óra között Diósdon, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. február 28-án 8 és 16 óra között Mórahalom településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. február 28-án 8 és 16 óra között Kistelek településen analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. március 6-án 22 és 4 óra között Mindszentgodisa, Sásd, Gödre, Orfű, Magyarszék, Bodolyabér, Magyarhertelend, Abaliget településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. február 28-án 8 és 16 óra között Mórahalom településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. február 25.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. február 28-án 22 és 6 óra között Budapest XI. kerületében, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. március 5-én 0 és 6 óra között Békéscsaba, Doboz, Telekgerendás; Békés; Orosháza, Nagyszénás, Székkutas, Gyula, Fényes, Mezőkovácsháza, Magyarbánhegyes, Nagybánhegyes, Kevermes, Mezőhegyes, Kunágota, Almáskamarás, Nagykamarás és Dombiratos településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. március 5-án 0 és 12 óra között Göd településen analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. február 25.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. március 5-én 0 és 6 óra között Mórahalom, Ásotthalom, Domaszék, Zákányszék, Ruzsa, Pusztamérges, Öttömös és Üllés településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. március 7 -én 0 és 6 óra között Szeged, Deszk, Tiszasziget, Újszentiván, Kübekháza, Szegvár, Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Szegvár, Makó, Kiszombor, Ferencszállás, Klárafalva, Csanádpalota, Apátfalva, Magyarcsanád, Kistelek, Balástya, Pusztaszer, Mórahalom, Ásotthalom, Domaszék, Zákányszék, Ruzsa, Pusztamérges, Öttömös és Üllés településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. február 27-én 4 és 6 óra között Alsózsolca, Sajólád, Sajópetri, Ónod, Miskolc településen DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. február 25.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. február 28-án 5 és 6 óra között Érd településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. február 27-én 5 és 6 óra között Tokaj, Tiszaladány településen DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Sport és Minimax teletext megszűnés

2013. február 19.

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy műsorszolgáltató érdekkörében bekövetkezett okból 2013. március 1-jétől a Sport1, a Sport2 és a Minimax csatornákon megszűnik a teletext szolgáltatás.

A csatornákkal kapcsolatos legfrissebb hírekért a jövőben keressea www.sport1tv.hu és www.minimax.hu weboldalakat.

Az esetleges kényelmetlenségért elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. február 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. március 11. és március 13. között hálózat korszerűsítést végez Magyarnándoron, Romhányon, Újfehértón, Miskolcon, Mohácson, Kiskunfélegyházán, Győrújfalun, Egerben és Budapest XX., XXIII. kerületében . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                                    

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. február 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. március 12. és március 14. között hálózat korszerűsítést végez Hodászon. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                                     

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. február 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. március 11., valamint március 13. és március 14. között hálózat korszerűsítést végez Kazincbarcikán és Pécsen . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                                      

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. február 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. március 11. és március 13. között hálózat korszerűsítést végez Borjád, Nagydubmér, Kisdubmér, Villány, Révay, Pázmánd, Vál, Sukoró és Pócsa településeken. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                                       

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. február 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. február 28-án 11 és 12 óra között Diósdon, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. február 28-án 8 és 16 óra között Mórahalom településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. február 28-án 8 és 16 óra között Kistelek településen analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. február 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. március 6-án 22 és 4 óra között Mindszentgodisa, Sásd, Gödre, Orfű, Magyarszék, Bodolyabér, Magyarhertelend, Abaliget településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. február 28-án 8 és 16 óra között Mórahalom településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. február 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. február 28-án 22 és 6 óra között Budapest XI. kerületében, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. március 5-én 0 és 6 óra között Békéscsaba, Doboz, Telekgerendás; Békés; Orosháza, Nagyszénás, Székkutas; Gyula, Fényes; Mezőkovácsháza, Magyarbánhegyes, Nagybánhegyes, Kevermes, Mezőhegyes, Kunágota, Almáskamarás, Nagykamarás és Dombiratos településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. március 5-án 0 és 12 óra között Göd településen analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet, kábeltelefon és IPTV szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. február 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. március 5-én 0 és 6 óra között Mórahalom, Ásotthalom, Domaszék, Zákányszék, Ruzsa, Pusztamérges, Öttömös és Üllés településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. március 7 -én 0 és 6 óra között Szeged, Deszk, Tiszasziget, Újszentiván, Kübekháza, Szegvár; Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Szegvár; Makó, Kiszombor, Ferencszállás, Klárafalva, Csanádpalota, Apátfalva, Magyarcsanád; Kistelek; Balástya; Pusztaszer; Mórahalom, Ásotthalom, Domaszék, Zákányszék, Ruzsa, Pusztamérges, Öttömös és Üllés településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. február 27-én 4 és 6 óra között Alsózsolca, Sajólád, Sajópetri, Ónod, Miskolc településen DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. február 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. február 28-án 5 és 6 óra között Érd településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. február 27-én 5 és 6 óra között Tokaj, Tiszaladány településen DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Adáskimaradás

2013. február 5.

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy műsorszolgáltató tájékoztatása szerint karbantartási munkálatok miatt 2013. február 14-én 0 óra és 7 óra között az HBO HD,  az HBO, az HBO2, az HBO Comedy, a Cinemax, a Cinemax2, a Filmbox, a Filmbox+, a Filmbox Extra1, a Filmbox HD, a Filmbox Extra, a Cool, a Film+, a Fishing, a Reflektor,  a Film+2, a Poén, a Sorozat, a DOQ, a Muzsika, a Sportklub, az RTL2, a PAX TV, a SportM, a Sport1, a Sport2, a Spektrum, a Spektrum HD, a Spektrum Home, a Minimax/Animax, a Film Mania, a TV Paprika és az ATV csatornák maximum 15 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek az ismert elérhetőségeinken azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. február 5.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. február 19-én és február 21-én 0 és 7 óra között országosan, amelynek következtében IPTV szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. február 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 18. és február 20. között hálózat korszerűsítést végez Balatongyörökön, Császáron, Bicskén, Záhonyban, Sajószögeden és Dunaalmás-Neszmélyen . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. február 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 18., valamint február 20. és február 21. között hálózat korszerűsítést végez Tarjánban, Sümegen, Törökbálinton, Miskolcon és Szárligeten . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. február 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 19. és február 21. között hálózat korszerűsítést végez Budapest XI. és XII. kerületében, Kecskeméten és Ceglédbercelen . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. február 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 25. és február 27. között hálózat korszerűsítést végez Mágocson. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. február 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 25. és február 27. között hálózat korszerűsítést végez Mágocson, Győrben, Györkönyön, Kozármislenyen, Balatonföldváron, Nyírbátorban, Szentendrén, Nyírábrányban, Felsőzsolcán, Gyöngyöshalászon, Vizsolyon és Budapest XX. kerületében .
A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. február 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 26. és február 28. között hálózat korszerűsítést végez Gyöngyösön és Budapest XVII. kerületében . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. február 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 25., valamint február 27. és február 28. között hálózat korszerűsítést végez Tahitótfalun. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. február 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. március 4. és március 6. között hálózat korszerűsítést végez Bicskén. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. február 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. február 12-én 0 és 12 óra között Üllőn, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, Kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. február 12-én 23 és 3 óra között Tiszaújváros településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. február 13-án 22 és 4 óra között Homorúd, Bár, Mohács-Újmohács településen DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. február 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. február 14-én 23 és 3 óra között Szolnokon, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 4 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. február 14-én 4 és 6 óra között Barcs, Csokonyavisonta, Lábod, Csurgó, Berzence, Nagyatád, Balatonlelle, Fonyód, Balatonboglár, Vése, Marcali, Mátészalka, Hodász, Nagyecsed, és Tyúkod településen, amelynek következtében digitális telefon szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. február 19-én 23 és 3 óra között Vatta településen DSL szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. február 4.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. február 19-én 0 és 6 óra között Érd, Diósd, Sóskút, Pusztazámor településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. február 19-én 3 és 6 óra között Alcsútdoboz, Biatorbágy, Bicske, Budakalász, Csákvár, Csobánka, Etyek, Felcsút, Újbarok, Vál, Gyermely, Herceghalom, Bodmér, Leányfalu, Páty, Pomáz, Pilisszentiván, Solymár, Pilisszentkereszt, Pilisvörösvár, Sóskút, Szentendre, Tahitótfalu, Tárnok, Üröm, Vál, Vértesboglár, Zámoly és Zsámbék településen DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. január 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 11. és február 13. között hálózat korszerűsítést végez Múcsonyon, Orgoványon, Nagykőrösön, Csornán, Nagykanizsán és Nyárlőrincen . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!                                                          

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. január 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 25. és február 27. között hálózat korszerűsítést végez Füzesabonyban és Tiszafüreden. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. január 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 18. és február 20. között hálózat korszerűsítést végez Nyírbogáton, Tiszafüreden, Nagykanizsán és Hajdúszováton . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. január 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. február 7-én 4 és 6 óra között Kecskeméten, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 2 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2012. február 5-én 0 és 12 óra között Gyömrőn, amelynek következtében analóg Kábel TV, digitális kábel TV, IPTV és kábelnet szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. január 24.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. február 5-én 6 és 7 óra között Budapest XI. kerületében, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum fél órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. január 30-én 23 és 5 óra között Kőtelek településen, amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 5 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. január 31-én 1 és 4 óra között Tiszasüly településen analóg Kábel TV, digitális Kábel TV, kábelnet, és IPTV szolgáltatásunk maximum 3 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. január 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 4. és február 6. között hálózat korszerűsítést végez Miskolcon, Nagykőrösön, Töltéstaván és Keszthelyen . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, és rendelkeznek digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjenek újra indítani készülékeiket, melynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. január 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 4., valamint február 6. és február 7. között hálózat korszerűsítést végez Albertirsán,Péren és Dunaszegen . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, és rendelkeznek digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjenek újra indítani készülékeiket, melynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. január 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 11. és február 13. között hálózat korszerűsítést végez Ricsén. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, és rendelkeznek digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjenek újra indítani készülékeiket, melynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. január 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 11. és február 13. között hálózat korszerűsítést végez Keszthelyen, Dunapatajon, Balmazújváros, Geszteréden, Múcsonyon, Orgoványon, Nyárlőrincen, Nagykőrösön, Csornán, Nagykanizsán és Martfűn . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, és rendelkeznek digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjenek újra indítani készülékeiket, melynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. január 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 12. és február 14. között hálózat korszerűsítést végez Nádudvaron. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, és rendelkeznek digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjenek újra indítani készülékeiket, melynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. január 16.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. január 31-én Budapest XI. kerületében, Kelenföldön , karbantartást végez, amelynek következtében digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk maximum 30 perces szünetelése várható.

A munka elvégzése hajnalban 04:00- 07:00 óra között történik. Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük szíveskedjenek újra indítani készülékeiket, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Szoftverfrissítés

2013. január 11.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. január 14. és február 28. között országosan szoftverfrissítést végez a ZTE ZXDSL931v2 típusú digitális elosztókon (HGW), amelynek következtében digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk maximum 6-7 perces szünetelése várható.

A munkák hajnalban 01:00- 04:00 óra között történnek. A szoftver frissítés befejezése után a digitális elosztón nyújtott IPTV, DSL és digitális telefonszolgáltatások automatikusan helyreállnak. Amennyiben mégis hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, kérjük szíveskedjenek újra indítani digitális elosztó készülékeiket, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. január 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. január 24-én 0 és 6 óra között Tura településen, amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. január 22-én 0 és 6 óra között Budapest X. kerületében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. január 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 4. és február 6. között hálózat korszerűsítést végez Nyíregyházán, Miskolcon, Álmosdon és Bagaméren . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, és rendelkeznek digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjenek újra indítani készülékeiket, melynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. január 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 4., valamint február 6. és február 7. között hálózat korszerűsítést végez Budaörsön. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, és rendelkeznek digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjenek újra indítani készülékeiket, melynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. január 10.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. február 5. és február 7. között hálózat korszerűsítést végez Miskolcon. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, és rendelkeznek digitális elosztóval, akkor kérjük, szíveskedjenek újra indítani készülékeiket, melynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük, hívják ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. január 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. január 28. és január 30. között hálózat korszerűsítést végez Rajkán, Tordason, Helvécián, Városföldön, Arnóton, Gyöngyös-Mátrafüreden, Noszvajon, Kiskörén és Hernádnémetiben . A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Hálózat korszerűsítés

2013. január 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket hogy a Magyar Telekom Nyrt. 2013. január 29. és január 31. között hálózat korszerűsítést végez Helvécián. A munkák napközben 09.00-17.00 óra között történnek, amelynek következtében analóg és digitális telefon, internet és IPTV szolgáltatásunk 30 perces szünetelése várható.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkbanüzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek.

Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1412-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. január 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. január 17-én 0 és 6 óra között Budapest X. kerületében , amelynek következtében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. január 17-én 0 és 6 óra között Budapest II., XII. kerületében , amelynek következtében analóg kábel TV, digitális Kábel TV, kábelnet, IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.

Továbbá karbantartási munkálatok miatt 2013. január 15-én 0 és 6 óra között Budapest XII. kerületében DSL szolgáltatásunk maximum 1 órás szünetelése várható.

Amennyiben hosszabb idejű üzemszünetet tapasztalnak, akkor kérjük, szíveskedjenek a Magyar Telekom hálózatából díjmentes 1412-es ügyfélszolgálati telefonszámunkon azt jelezni.

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Karbantartási munkálatok

2013. január 2.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Magyar Telekom Nyrt. karbantartási munkálatokat végez 2013. január 8-án 0 és 12 óra között Budapest X. kerületében , amelynek következtében analóg kábel TV, digitális kábel TV, kábelnet és IPTV szolgáltatásunk maximum 12 órás szünetelése várható.

Szintén karbantartási munkálatokat végez 2013. január 17-én 0 és 6 óra között Mezőkovácsházán , amelynek következtében analóg kábel TV, digitális Kábel TV, kábelnet, IPTV szolgáltatásunk maximum 6 órás szünetelése várható.