Befektetői közlemények

A Matáv 1999. évi első negyedéves eredményei

1999. május 13.

A Matáv (NYSE: MTA, BÉT: MTAV.BU),Magyarország vezető távközlési szolgáltatója ma közzétette 1999. évi első negyedéves pénzügyi és működési eredményeit, amelyek folyamatos és nagymértékű növekedést mutatnak.

  • A bevételek 19,8%-kal, 88,2 milliárd forintra nőttek az 1998. első negyedévi 73,6 milliárd forinttal szemben.
  • Az adózott eredmény 29,5%-kal emelkedett és 17,1 milliárd forintot tett ki az előző év azonos időszakában elért 13,2 milliárd forinttal szemben, annak ellenére, hogy az elmúlt évek adómentességét követően a Matáv az idei évtől kezdve 7,2%-os társasági adót fizet. A nyereségráta 19,3%-ra nőtt az 1998. első negyedévi 17,9%-ról.
  • Az egy részvényre jutó eredmény 16,4 forint, ami 29,5%-os növekedésnek felel meg 1998. első negyedévéhez képest.
  • Az EBITDA (pénzügyi költségek, adó és amortizáció előtti eredmény) 25,7%-kal nőtt és elérte a 42,6 milliárd forintot. Az EBITDA ráta 48,3%-ra emelkedett az 1998. évi 47,1%-hoz, illetve az 1998. első negyedévi 46,1%-hoz képest.
  • A működési eredmény 23,7%-kal 27,7 milliárd forintra nőtt. A működési eredményráta 31,4%-ot ért el az 1998. első negyedévi 30,4%-kal szemben.

Straub Elek elnök-vezérigazgató a társaság 1999. első negyedévi eredményeit értékelve elmondta: "A MATÁV kiemelkedően eredményes volt működésének minden területén az első negyedévben. Folytattuk a működést támogató rendszereink korszerűsítését és hatékonyságunk növelését, tovább bővítettük az ügyfeleink számára kínált termékek körét, és emeltük szolgáltatásaink színvonalát. Az eddigi folyamatok alapján, amelyeket erősít az egészséges, növekvő pályán haladó magyar gazdaság, bízom abban, hogy képesek leszünk fenntartani a - dollárban számított - 20% feletti nyereségnövekedést az elkövetkező években."

A MATÁV 1999. első negyedévi kimagasló pénzügyi eredményeinek fő forrása az ügyfélkör és a forgalom tovább folytatódó bővülése volt:

  • A belföldi távközlési bevételek 1998 márciusa óta 18,0%-kal nőttek, és az összbevétel több mint 58%-át tették ki. Az első negyedévben hálózatunk 48.510 fővonallal gyarapodott, így március végére telefonvonalaink száma az ISDN csatornákkal együtt meghaladta a 2 693 000. 1999. március végén 100 lakosra 35,7 telefonvonal jutott szolgáltatási területünkön. A hálózat 76,7%-a digitalizált, ami további hatékonyságjavulást tesz lehetővé.
  • A negyedév folyamán több kedvezményes vonalértékesítési akciót indítottunk, amelyek nagyon sikeresnek bizonyultak. Jelenleg 65 ezer új megrendelésünk van, ezeket folyamatosan elégítjük ki új vonalak bekapcsolásával.
  • A mobil távközlési bevételek 28,6%-kal 17,4 milliárd forintra nőttek 1998 azonos időszakához képest. A növekedés nagyobb részt a GSM előfizetők számának gyorsuló ütemű bővülésével magyarázható. Az év első három hónapjában több, mint 89 ezer új ügyfelet kapcsoltunk be, ennek eredményeként a GSM előfizetők száma megközelítette a 636 ezret.
  • Az adatkommunikációs szolgáltatások növekedése továbbra is erőteljes volt, amelyet a széles sávú adatátviteli szolgáltatások iránti, világszerte növekvő keresleti trend is erősített. A bérelt vonali és adatátviteli szolgáltatások bevétele 39,9%-kal, 5,7 milliárd forintra emelkedett 1999. március végére. Az adatkommunikációs szolgáltatásokból származó bevételek az összbevétel 6,4%-át tették ki az 1998. első negyedévi 5,5%-kal szemben.
  • 1999. január 1-jével átláthatóbb, másodperc alapú számlázási rendszert vezettünk be, amely fontos lépés a Matáv versenyképessége szempontjából. Az új rendszer lehetővé teszi egyéni, kedvezményes tarifacsomagok kialakítását, mint amilyen például az év első negyedévében bevezetett "Kedvenc számok" csomag, amely az előfizetők számára bizonyos előre meghatározott számok hívása esetén díjkedvezményt biztosít.
  • Az egy alkalmazottra jutó fővonalak száma a termelékenység növekedésének köszönhetően tovább emelkedett, és elérte a 204-et.

A MATÁV Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója, és országos koncesszióval rendelkezik a belföldi és a nemzetközi távhívások területén. A MATÁV a távbeszélő, adatátviteli és értéknövelt szolgáltatások széles körét nyújtja, és leányvállalatai révén Magyarország legnagyobb mobil távközlési szolgáltatója. Az 1999. március 31-i állapot szerint bejegyzett részvényesei: Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (az Arany Részvény birtokosa); MagyarCom, az Ameritech International, Inc. és a Deutsche Telekom AG konzorciuma (59,58%); ÁPV Rt. (5,75%), míg a részvények 34,67%-a nyilvános forgalomban van.

MATÁV Konszolidált IAS Eredménykimutatás (millió forintban) 1998. március
(nem auditált)
1999. március
(nem auditált)
%
változás
Bevételek
Előfizetési, bekapcsolási és egyéb díjak 13   495   15   268   13,1%  
Belföldi forgalmi bevételek 25   502   31   929   25,2%  
Egyéb forgalmi bevételek 4   587   4   231   (7,8%)  
Összes belföldi távközlési bevétel 43   584   51   428   18,0%  
Nemzetközi forgalmi bevételek 9   141   10   423   14,0%  
Mobil távközlési bevételek 13   527   17   389   28,6%  
Bérelt vonalak és adatátvitel 4   039   5   652   39,9%  
Egyéb bevételek 3   336   3   338   0,1%  
Összes bevétel 73   627   88   230   19,8%  
Személyi jellegű ráfordítások (11   638)   (13   138)   12,9%  
Értékcsökkenési leírás (11   556)   (14   956)   29,4%  
Kifizetések más hálózati üzemeltetőknek (8   180)   (9   799)   19,8%  
Értékesített távközlési berendezések beszerzési értéke (4   375)   (5   851)   33,7%  
Egyéb működési költségek (15   511)   (16   807)   8,4%  
Működési költségek és ráfordítások (51   260)   (60   551)   18,1%  
Működési eredmény 22   367   27   679   23,7%  
Nettó pénzügyi eredmény (6   727)   (7   286)   8,3%  
Részesedések társult vállalatok adózás előtti eredményéből (360)   73   n.m.  
Adózás előtti eredmény 15   280   20   466   33,9%  
Társasági adó (100)   (1   571)   n.m.  
Adózott eredmény 15   180   18   895   24,5%    
Kisebbségi részesedések (2   008)   (1   838)   (8,5%)  
Nettó eredmény 13   172   17   057   29,5%  
MATÁV Konszolidált IAS Mérleg (millió forintban) 1998. december 31-én (auditált) 1998. (nem auditált) 1999. március 31-én (nem auditált) % változás
Eszközök
Forgóeszközök
Pénzeszközök 3   613   6   667   6   003   (10,0%)  
Értékpapírok 1   274   13   130   2   723   (79,3%)  
Követelések 51   662   46   294   56   768   22,6%  
Készletek 8   117   8   725   10   282   17,8%  
Forgóeszközök összesen 64   666   74   816   75   776   1,3%  
Befektetett eszközök 479   474   412   429   479   779   16,3%  
Hosszú lejáratú követelések 5   400   3   828   5   330   39,2%  
Eszközök összesen 549   540   491   073   560   885   14,2%  
Források
Hitelek és egyéb kölcsönök 19   311   28   892   16   359   (43,4%)  
Szállítók és egyéb kötelezettségek 74   956   50   815   61   104   20,2%  
Halasztott bevételek 5   638   5   832   5   335   (8,5%)  
Céltartalékok 4   322   3   407   4   574   34,3%  
Rövid lejáratú kötelezettségek összesen 104   227   88   946   87   372   (1,8%)  
Hitelek és egyéb kölcsönök 153   160   140   341   164   311   17,1%  
Halasztott bevételek 18   260   22   468   17   176   (23,6%)  
Céltartalékok 4   513   4   038   3   802   (5,8%)  
Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen 175   933   166   847   185   289   11,1%  
Kisebbségi részesedések 12   135   15   938   13   922   (12,6%)  
Saját tőke
Jegyzett tőke 103   728   103   728   103   728   0,0%  
Tőketartalék 22   834   22   834   22   834   0,0%  
Eredménytartalék 130   683   92   780   147   740   59,2%  
Saját tőke összesen 257   245   219   342   274   302   25,1%  
Források összesen 549   540   491   073   560   885   14,2%  
A működési statisztikák összefoglalója   1998. dec. 31 Módo-
sítás
1999. jan. 1. * 1998. márc. 31. 1999. márc. 31. 99 márc. - 98 dec. *
%
99 márc. - 98 márc.
%
EBITDA ráta 47,1%       46,1% 48,3% 2,5% 4,8%
Működési eredmény ráta 30,2%       30,4% 31,4% 4,0% 3,3%
Nyereség ráta 18,3%       17,9% 19,3% 5,5% 7,8%
Eszköz arányos megtérülés 11,3%       10,8% 12,3% 8,8% 13,9%
Nettó adósság / összes tőke 38,4%       38,8% 37,4% (2,6%) (3,6%)
Vonalszám időszak végén
Egyéni 2   201   366 (17   264) 2   184   102 2 031 560 2   217   051 1,5% 9,1%
Üzleti 362   828 (663) 362   165 352   869 364   884 0,8% 3,4%
Nyilvános 36   954 (1   215) 35   739 35   861 35   861 0,3% 0,0%
ISDN csatornák 70   642 (7   494) 63   148 44   152 75   868 20,1% 71,8%
Összes vonalszám 2   671   790 (26   636) 2   645   154 2   464   442 2   693   664 1,8% 9,3%
Központok digitalizáltsága ISDN-nel együtt 75,7%           71,7% 76,7% 1,3% 7,0%
Vonalsűrűség 35,4%           32,5% 35,7% 0,8% 9,8%
Westel 450 előfizetők 93   596           82   762 94   320 0,8% 14,0%
Westel 900 előfizetők 546   554           410   745 635   975 16,4% 54,8%
Összes mobil előfizetők 640   150           493   507 730   295 14,1% 48,0%
Vezetékes hálózati alkalmazottak (záró létszám, redukált főben) 13   287           14   595 13   178 (0,8%) (9,7%)
Alkalmazottak száma (záró létszám, redukált főben) 16   595           18   042 16   542 (0,3%) (8,3%)
Vonalszám vezetékes hálózati alkalmazottanként 201           169 204 1,5% 20,7%

* 1999. január 1-vel a vonalszámok módosultak.A módosulás oka a decentralizált távközlési központokon alapuló rendszerről centralizált, idő alapú számlázási rendszerre történő átállás volt.

Az 1999. első negyedévi eredménykimutatás elemzése

Bevételek

Az előfizetési, bekapcsolási és egyéb díjakból származó bevételek az 1998. első negyedévi 13.495 millió forintról 15.268 millió forintra emelkedtek 1999. első negyedévében (13,1%-os növekedés). Ez a növekedés elsősorban az előfizetők számának emelkedésével, illetve az előfizetési díjak emelésével magyarázható. 1998. első 3 hónapjában az átlagos vonalszám 2.434.982, míg 1999. első negyedévében 2.670.118 volt, ez 9,7%-os növekedésnek felel meg. 1999-ben a vonalszám-növekmény összesen 48.510 volt, amely tartalmazza a vonalnyilvántartás új - központosított, időalapú - számlázási rendszerbe történt áthelyezéséből fakadó eltéréseket.

A belföldi forgalmi bevételek 1999. március 31-ig elérték a 31.929 millió forintot az 1998. első negyedévi 25.502 millió forint bevétellel szemben, ami 25,2%-os növekedést jelent. 1998-ban a bevételek növekedését nagyrészt a tarifaemelések és az előfizetők számának emelkedése okozta.

Az egyéb forgalmi bevételek az 1998. első negyedévi 4.587 millió forintról 1999. március 31-ig 4.231 millió forintra csökkentek (7,8%-os csökkenés). A csökkenés az egyéb belföldi szolgáltatók által a Matáv-nak fizetett alacsonyabb díjakból adódik.

A nemzetközi forgalmi bevételek 1999. március 31-ig elérték a 10.423 millió forintot az 1998. első negyedévi 9.141 millió forint bevétellel szemben (14,0%-os növekedés).

A mobil távközlési bevételek 1999. március 31-ig elérték a 17.389 millió forintot az 1998. első negyedévi 13.527 millió forintos bevétellel szemben (28,6%-os növekedés). A növekedés elsősorban a mobil előfizetők számának emelkedéséből ered. 1999. március 31-re a Westel 900 előfizetőinek száma az 1998. március 31-i 410.745-höz képest 635.975-re emelkedett, míg a Westel 450 hasonló időszakát tekintve az előfizetői szám 82.762-ről 94.320-ra növekedett. 1999. március 31-én a Westel 900 digitális szolgáltatás előfizetői az összes mobil előfizetőink 87,1%-át, míg a Westel 450 analóg szolgáltatás előfizetői az összes mobil előfizetőink 12,9%-át tették ki.

A bérelt vonalakból és adatátvitelből származó bevételek 1999. március 31-ig elérték a 5.652 millió forintot az 1998. első negyedév 4.039 millió forintjával szemben (39,9%-os növekedés). Ebben a kategóriában a növekedést elsősorban a bérelt és ISDN vonalak, az internet előfizetők, illetve az audiotex szolgáltatások számának emelkedése indokolja.

Az egyéb bevételek az 1998. első negyedévi 3.336 millió forintról 1999. március 31-re 3.338 millió forintra növekedtek (0,1%-os növekedés). Az egyéb bevételek között találhatók a távközlési berendezések értékesítésének bevétele, valamint az építési, szerelési és fenntartási tevékenységből származó bevételek.

Költségek

A személyi jellegű ráfordítások 12,9%-kal növekedtek, 1999. első negyedévében elérték a 13.138 millió forintot, szemben az 1998. első negyedévi 11.638 millió forinttal. Ez a növekedés elsősorban az 1998. április 1-jével megvalósított bérfejlesztés eredménye, amelyet részben ellentételezett a csoport létszám csökkenése, mely az 1998. március 31-i 18.042 főről 1999. március 31-re 16.542 főre csökkent.

1999. első negyedévében az értékcsökkenési leírás elérte a 14.956 millió forintot az 1998. első negyedév hasonló időszakának 11.556 millió forintjával szemben (29,4%-os növekedés). Ezt az emelkedést a befektetett eszközök állományának növekedése magyarázza.

Az egyéb hálózatüzemeltetőknek történt kifizetések 1999. március 31-ig elérték a 9.799 millió forintot az 1998. első negyedév 8.180 millió forintjával szemben (19,8%-os növekedés). A költségnövekedést a mobil és vezetékes vonalszám növekedése okozta, valamint a fizetendő díjak is növekedtek.

Az értékesített távközlési berendezések beszerzési értéke az 1998. első negyedévi 4.375 millió forintról 1999. első negyedévében 5.851 millió forintra növekedett (33,7%-os növekedés). Ezek a költségek az értékesített mobil- és egyéb telefonkészülékek beszerzési árát tartalmazzák.

Az egyéb működési költségek 1999. március 31-re elérték a 16.807 millió forintot az 1998. év hasonló időszakának 15.511 millió forintjához viszonyítva (8,4%-os növekedés). Az egyéb működési költségekben legnagyobb súllyal anyag- és karbantartási, valamint marketing költségek, költségvetéssel elszámolt díjak és illetékek, tanácsadási díjak, illetve az energia és szolgáltatások költségei találhatók.

Működési eredmény

A működési eredmény 1999. március 31-re elérte a 27.679 millió forintot az 1998. első negyedévi 22.367 millió forinthoz viszonyítva. 1999. első negyedévében az összes bevétel 19,8%-kal emelkedett, az 1998. első negyedévi 73.627 millió forintról 88.230 millió forintra. 1999. első negyedévében az összes működési költség 18,1%-kal emelkedett, az 1998. első negyedévi 51.260 millió forintról 60.551 millió forintra. A működési eredményráta 1999. első negyedévében 31,4%, míg 1998 hasonló időszakában 30,4% volt.

Nettó pénzügyi eredmény

1999. első negyedévében a nettó pénzügyi eredmény mínusz 7.286 millió forint volt szemben az 1998. első negyedéves mínusz 6.727 millió forinttal. A nettó pénzügyi eredmény csökkenése a nagyobb árfolyamveszteség következménye. A hitelállomány az 1998. március 31-i 169.233 millió forintról 1999. március 31-re 180.670 millió forintra emelkedett.

Részesedések társult vállalatok adózás előtti eredményéből

A társult vállalatok adózás előtti eredményének részesedésre jutó része 1999. első negyedévében 73 millió forint nyereséget mutatott, szemben az 1998. első negyedévi 360 millió forint veszteséggel, ez nagymértékben az EMITEL növekvő nyereségességének köszönhető.

Adózás előtti eredmény

Az adózás előtti eredmény 1999. első negyedévében 20.466 millió forint volt, szemben az 1998. első negyedévi 15.280 millió forinttal.

Társasági adó

A MATÁV Rt. és a Westel 900 adómentessége 1999-től megszünt, így 1999. első negyedévében a társasági adó 1.571 millió forinttal csökkentette az eredményt, szemben az 1998. első negyedévi 100 millió forintos költséggel.

Kisebbségi részesedések

1999. március 31-ig a kisebbségi részesedések összege 1.838 millió forint volt, az 1998. első negyedévi 2.008 millió forinttal szemben (8,5%-os csökkenés). Ennek oka, hogy az IFC részvények visszavásárlásával csökkent a kisebbségi részesedés a Westel 900-ban.

Nettó eredmény

1999. első negyedévében a nettó eredmény 17.057 millió forint volt, az 1998. első negyedévi 13.172 millió forinttal szemben (29,5%-os növekedés).

Mérleg

A módosított mérlegfőösszeg 1998. március 31-én 491.073 millió forint volt, mely tükrözi az "Alkalmazotti jutattások"-ról szóló 19. számú (1997-ben módosított) IAS szabály 1998. január 1-vel történt bevezetését. 1999. március 31-én a mérlegfőösszeg 560.885 millió forint volt. Az emelkedés elsősorban a működési eredménynek tudható be.

Követelések

A követelések összege 1999. március 31-én 56.768 millió forint volt, amely 22,6%-os növekedést jelent 1998. március 31-i értékhez képest. A növekedés a magasabb előfizetői számnak és a tarifaemelések hatásának köszönhető.

Hitelek és kölcsönök

A rövid lejáratú hitelek és kölcsönök 1999. március 31-re 43,4%-kal 16.359 millió forintra csökkentek, ezzel szemben a rövid és hosszú lejáratú hitelek és kölcsönök együttes összege 6,8%-kal növekedett, 1998. március 31-i 169.233 millió forintról 1999. március 31-i 180.670 millió forintra. A rövid lejáratú hitelek és kölcsönök csökkenése a társaság kölcsöneinek a hosszú lejáratú kölcsönök felé való eltolódását tükrözi, beleértve a kötvénykibocsátást is.

Szállítók és egyéb kötelezettségek

A szállítók és egyéb kötelezettségek 61.104 millió forintot tettek ki, mely 20,2%-kal magasabb az 1998. március 31-i egyenlegnél. A növekedést elsősorban az intenzívebb beruházási tevékenységből fakadó nagyobb összegű szállítói fizetési kötelezettség okozta.

Eredménytartalék

Az eredménytartalék 1998. március 31-hez képest 59,2%-kal nőtt, 147.740 millió forint volt 1999. március 31-én. A növekedés a nettó eredménynek köszönhető, melyet részben ellensúlyoz a 7.262 millió forint összegű osztalék. Az 1998. március 31-i eredménytartalék az "Alkalmazotti juttatások"-ról szóló 19. számú IAS szabályt figyelembe véve 2.506 millió forinttal módosult.

Alkalmazotti létszám

A MATÁV csoport (MATÁV Rt. és leányvállalatai) teljes munkaidősre átszámított dolgozói létszáma az 1998. március 31-i 18.042 főről 1999. március 31-re 16.542 főre csökkent.

Tulajdonosi struktúra

A MATÁV Rt. jegyzett tőkéje 103.728.170.000 forint, amely 1.037.281.600 darab "A" sorozatú, 100 forint névértékű törzsrészvényből és egy darab "B" sorozatú, 10.000 forint névértékű elsőbbségi részvényből áll. A "B" részvény tulajdonosa szavazatelsőbbséggel és egyéb meghatározott jogokkal is rendelkezik.

A MATÁV Rt. tulajdonosi struktúráját az alábbi táblázat mutatja:

Név Részvényszám %
MagyarCom 618   059   400 59,58
ÁPV 59   608   397 5,75
Nyilvános forgalomban 359   613   803 34,67
  1   037   281   600 100,00
"B" részvény tulajdonosa 1  
  1   037   281   601  

5%-nál nagyobb tulajdonosok:

MagyarCom - Az Ameritech és Deutsche Telekom közös vállalata
ÁPV Rt. - A magyar állam privatizációs szervezete

Morgan Guaranty Trust - Az ADR-ek letétkezelője

Saját részvények:

Törzsrészvény 1998. március 31. 1999. március 31.
Darabszám 124   200 0
Könyv szerinti érték (millió forint) 19 0
Névérték (millió forint) 12 0

1998. november 16-án a Matáv Rt. jogi kötelezettségének eleget téve értékesítette a saját tulajdonában lévő 124.200 darab MATÁV részvényt 1.214 forintos átlagáron.

Közgyűlés

április 28-án a Matáv megtartotta éves közgyűlését. Az éves közgyűlésen a következő témák kerültek megvitatásra:

  • A részvényesek elfogadták részvényenkénti 8 forint osztalék kifizetését.
  • A részvényesek megválasztották az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagjait.

A MATÁV Igazgatóságának tagjai:

Straub Elek, Timothy J. Cawley, J. Cliff Dodd, William J. Edwards, Moritz Gerke, Franz X. Hiergeist, Dr. Lajer Zsolt, Dr. Mark von Lillienskiold, Dr. Patai Mihály, Dr. Szász Károly, A. Vernon Weaver.

A MATÁV Felügyelő Bizottságának tagjai:

Dr. Csapodi Csaba, David A. Dohnalek, Paul B. Grosse, Dr. Horst D. Laubscher, Dr. Pap László, Joe Rosen, Szabó József, Varjú György, Vermes Péter.

Felsővezetésben történő változások

1999. február 1-én elhunyt Tölösi Péter logisztikai vezérigazgató-helyettes.

1999. március 16-tól Bodnár László a Matáv új logisztikai vezérigazgató-helyettese.

1999. június 1-től Ronald Reising gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióját John Brady veszi át.

Egyéb események

1999. február 10-én Szandtner Iván lemondott az Igazgatóságban betöltött tisztségéről.