Befektetői közlemények

A Matáv 2003 első kilenc hónapjára vonatkozó eredményei

Javuló lemorzsolódási ráták a mobil szegmensben, kedvező eredmények a MakTelnél, lassuló vonalszámcsökkenés a vezetékes szegmensben 2003 első három negyedévében

BUDAPEST 2003. november 13. A Matáv (NYSE: MTA.N és BÉT: MTAV.BU), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója ma közzétette 2003. első kilenc hónapjára vonatkozó, Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Főbb eredmények:

  • A bevételek 3,1%-kal 452,1 milliárd forintra (1.797,8 millió euróra) nőttek 2003 első kilenc hónapjában 2002 azonos időszakához képest a magasabb mobil, adatátviteli és bérelt vonali bevételeknek köszönhetően. Ezt részben ellensúlyozta a belföldi és nemzetközi, valamint az egyéb forgalmi bevételek csökkenése.
  • Az EBITDA 3,1%-kal 194,9 milliárd forintra nőtt, ennek eredményeként az EBITDA ráta ismételten figyelemreméltó értéket, 43,1%-ot ért el.
  • A vezetékes szegmensben a bevételek 2,6%-kal csökkentek; az EBITDA ráta 38,0%-ot tett ki.
  • A mobil szegmens bevételei 10,0%-kal nőttek döntően a magasabb forgalmi és értéknövelt szolgáltatásokból származó bevételeknek köszönhetően. A mobil szegmens EBITDA rátája 38,8% volt 2003. első három negyedévben. 2003. szeptember végére a Westel előfizetőinek száma 3,6 millióra nőtt.
  • A nemzetközi szegmensben a bevételek 3,2%-kal nőttek, az EBITDA ráta 56,2%-ra emelkedett. A szigorú költségcsökkentés eredményeként az EBITDA 28,9 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakában elért 26,3 milliárd forintról.
  • A csoportszintű működési eredmény kismértékben, 101,6 milliárd forintra nőtt, viszont a nettó eredmény 51,8 milliárd forintra (205,9 millió euróra) csökkent. Ez főként a nettó pénzügyi költségek jelentős emelkedésének tudható be (ami a forint gyengüléséből adódó nettó árfolyamveszteség növekedésének a következménye).
  • Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 153,1 milliárd forintra emelkedett a magasabb EBITDA és a működőtőke-igény kedvező változásainak (főként a szállítói állomány változása) következtében, amit részben ellensúlyoztak a némileg magasabb kamatköltségek. A befektetési tevékenységre fordított nettó cash-flow 61,5 milliárd forintra csökkent. Ez a tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére fordított összeg csökkenésének (elsősorban a MakTel esetében) és a beruházási szállítók állományváltozásának köszönhető. A pénzügyi tevékenységre fordított nettó cash-flow 81,5 milliárd forintot tett ki a folyamatos hitel-visszafizetések és a 2003 első kilenc hónapjában a részvényeseknek fizetett magasabb osztalék következtében.
  • A nettó adósság-állomány 81,1 milliárd forinttal csökkent 2002 szeptember vége óta, így az eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak a nettó adósság + saját tőke + kisebbségi részesedésekre vetített aránya) 32,8%-ra csökkent a 2002. harmadik negyedév végi 40,5%-ról.

Straub Elek, elnök-vezérigazgató így értékelte az eredményeket: "Örömmel jelentem be, hogy a szegmensekben tapasztalható erős verseny ellenére csoportszinten jó eredményt értünk el 2003 első kilenc hónapjában. A vezetékes területen a tarifacsomagok egyértelműen segítettek lelassítani a vonalszám csökkenését, a mobil szegmensben a Westel megtalálta a piaci részesedés és a jövedelmezőség közötti egyensúlyt a rendkívül erős versenyhelyzetben lévő magyarországi mobilpiacon. Büszkén számolok be arról is, hogy nemzetközi leányvállalatunk, a MakTel bevételei növekedtek, ugyanakkor költségeit szigorú ellenőrzés alatt tartotta. A harmadik negyedévben megállapodást írtunk alá a szakszervezettel az anyavállalatnál 2004. évben várható béremelésekről. Ennek megfelelően a béremelés átlagos hatása a Matáv Rt.-nél a következő évre vonatkozóan 5,3% lesz. Végezetül 2003 egész évre vonatkozó kilátásainkkal kapcsolatban úgy véljük, hogy a bevétel-növekedésre valamint a tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére tett nyilvános célkitűzéseink éves szinten megvalósíthatóak. Mindazonáltal 2003-ra vonatkozó EBITDA ráta célkitűzésünket 40% feletti értékre módosítjuk."

Vezetékes szegmens: lassul a vonalszám csökkenése, sikeres tarifacsomagok és eredményes ADSL programok

A vezetékes szegmens bevételei 245,4 milliárd forintra csökkentek, az EBITDA ráta pedig 38,0% volt. A belföldi és nemzetközi forgalmi bevételek együttesen 6,9%-kal csökkentek. Az adatátvitelből és bérelt vonalakból származó bevételek viszont 14,6%-kal tovább nőttek az ADSL és Internet előfizetői szám bővülésének köszönhetően. A Matáv vezetékes vonali penetrációja kismértékben, 37,8%-ra csökkent (az egy évvel korábbi 38,7%-ról) az összes vonalszám 2,3%-os csökkenése mellett. Ugyanakkor a vonalszám csökkenése lelassult, mivel a harmadik negyedévben az összes vonalak száma csaknem változatlan maradt, csupán 0,3%-kal a csökkent. Az ISDN csatornák száma közel 528.000-re nőtt, ami éves szinten 5,1%-os emelkedést jelent. 2003. szeptember végén a Matáv összes vezetékes vonalának 18,6%-a volt ISDN csatorna. Az összes vonal közel 47%-a tartozott valamelyik kedvezményes tarifacsomagba, ez 2003. szeptember végén több mint 1,3 millió vonalat jelentett. A társaság tovább növelte befektetéseit a szélessávú Internet terén, így a harmadik negyedév végére 72.351-re nőtt az ADSL csatlakozások száma, 2002. december óta 113%-os növekedést mutatva. Az Axelero, a Matáv internetes leányvállalata 44% körüli piaci részesedéssel megőrizte vezető pozícióját a kapcsolt vonali Internet szolgáltatók között. 2003. szeptember végén a Csoport 184.855 Internet előfizetővel rendelkezett (éves szinten 29,6 % -os növekedés).

Mobil szegmens: 2003 során folyamatosan csökkenő lemorzsolódási ráták, bővülő szerződéses ügyfélkör

A mobil szegmens bevételei 10,0%-kal nőttek, az EBITDA 10,7%-kal 72,9 milliárd forintra emelkedett, míg az EBITDA ráta 38,8%-ot tett ki. Az üzleti eredmény 43,5 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakában elért 39,7 milliárd forintról. A Westel megőrizte piacvezető pozícióját, 2003. szeptember végére ügyfélköre közel 3,6 millióra nőtt egy alig bővülő (a GSM penetráció 74,8% volt), ám változatlanul erős verseny jellemezte piacon. A cég GSM piaci részesedése 47,4%-ot tett ki. A harmadik negyedév végén az előre fizetett kártyás ügyfelek a teljes ügyfélkör 74,4%-át adták. Az átlagos ügyfél-megszerzési költség 11,7%-kal 12.727 forintra csökkent 2003 első három negyedévben az egy évvel korábbi 14.406 forintról. Az ügyfél-megszerzési költség számításánál a belépési árrést (a belépési díj és a SIM kártya költségének különbsége) és az eladáshoz kapcsolódó készüléktámogatási és ügynöki díjakat vesszük figyelembe. Mind az ARPU (egy előfizetőre jutó havi átlagbevétel), mind pedig az MOU (egy előfizetőre jutó átlagos havi perchasználat) növekedett 2003. harmadik negyedévben az első és második negyedévhez képest, ennek eredményeként az ARPU értéke 5.278 forint az MOU értéke pedig 112 volt 2003. első kilenc hónapjában. Az értéknövelt szolgáltatások (döntően SMS) 571 forintra nőttek (10,8%-os részesedés az ARPU-n belül), ami stabil emelkedés a 2002. I-III. negyedévi 533 forinttal (9,2%-os részesedés) szemben. 2003. első kilenc hónapban a szerződéses ügyfeleknél a lemorzsolódást sikerült viszonylag alacsonyan, 12,8%-on tartani. A lemorzsolódás mind az előre fizetett kártyás, mind a szerződéses szegmensben folyamatosan csökkent az év eddig eltelt időszakában.

Nemzetközi szegmens: bevételnövekedés, szigorú költségkontroll

A nemzetközi szegmens bevételei 3,2%-kal 51,4 milliárd forintra nőttek 2003 első három negyedévben. Az analóg vonalak magasabb előfizetési díjának következtében az előfizetési díjakból származó árbevétel megnőtt, s ugyancsak emelkedtek a mobil távközlési bevételek. Az ár- és forgalomcsökkenés következtében visszaeső nemzetközi forgalmi bevételek azonban mérséklően hatottak. Ugyanakkor a MakTel továbbra is nagy hangsúlyt fektetett a költségcsökkentésre. A forgalomhoz kötődő költségek, úgymint a más hálózati üzemeltetőknek történt kifizetések szintén csökkentek. Mindezek eredményeként az EBITDA 10,0%-kal 28,9 milliárd forintra javult 56,2%-os kimelkedő EBITDA ráta mellett. 2003. szeptember végén a vezetékes vonalsűrűség Macedóniában 29% körül volt, a mobil penetráció pedig 25%-ra nőtt az egy évvel korábbi 16%-ról. A vezetékes előfizetők száma 615.390-re nőtt, ami éves szinten 5,7%-os emelkedést jelent. Ezen belül az analóg előfizetők száma 4,2%-kal 585.312-re, az ISDN csatornák száma pedig igen jelentős mértékben, 47,4%-kal 30.078-ra nőtt. A mobil előfizetők száma 43,9%-kal, 459.586-ra bővült. Az Internet előfizetők száma 2003. harmadik negyedév végén 45.324 volt (éves szinten 53,9%-os emelkedés).

A Matáv Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója. A Matáv a távbeszélő-, adatátviteli és értéknövelt szolgáltatások széles skáláját nyújtja, és leányvállalatai révén Magyarország legnagyobb mobil távközlési szolgáltatója. A Matáv többségi részesedéssel rendelkezik a MakTelt, Macedónia kizárólagos vezetékes és vezető mobil szolgáltatóját irányító Stonebridge Communications AD-ben. A Matáv legfontosabb részvényese 2003. szeptember 30-i állapot szerint a MagyarCom GmbH, amely a Deutsche Telekom AG tulajdona (59,21%), míg a részvények 40,79%-a nyilvános forgalomban van.

Ezen sajtóközlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmaz. Azon megállapítások, melyek nem múltbeli eseményekre vonatkoznak (azaz a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentések), jövőre vonatkozóak. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, ezért nem lenne helyes ezen kijelentésekre a kellő mértéket meghaladó módon támaszkodni.

A jövőre vonatkozó kijelentések azon időpontbeli állapoton alapulnak, amelyben ezen állítások elhangzanak, s nem vállalunk kötelezettséget arra nézve, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján a továbbiakban nyilvánosan frissítsük, módosítsuk. A jövőre vonatkozó kijelentések önmagukban rejlő kockázatokkal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek az előretekintő jellegu megállapításoktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2002. december 31-én végződött évre vonatkozó, 20-F formátumú éves jelentésünk is részletezi, amelyet az Egyesült Államok Tőzsde- és Értékpapírfelügyeletéhez, azaz a U.S. Securities and Exchange Commissionhoz (SEC) nyújtottunk be.

A Matáv 2003. első háromnegyedéves részletes gyorsjelentése a Matáv honlapján és a Budapesti Értéktőzsde honlapján (www.bet.hu) olvasható.

Matáv   Konszolidált
IFRS Eredménykimutatások
(millió forintban)
2002.
szept. 30.
(nem auditált)
2003.
szept. 30.
(nem auditált)
%
változás
Bevételek
Előfizetési, bekapcsolási és egyéb díjak 73 823 73 405 ( 0,6%)
Belföldi forgalmi bevételek 89 475 85 622 ( 4,3%)
Egyéb forgalmi bevételek 11 501 9 152 ( 20,4%)
Összes belföldi távközlési bevétel 174 799 168 179 ( 3,8%)
Nemzetközi forgalmi bevételek 21 005 17 177 ( 18,2%)
Mobil távközlési bevételek 130 938 147 945 13,0%
Nemzetközi tevékenységek bevétele 49 702 51 190 3,0%
Bérelt vonalak és adatátvitel 25 133 28 565 13,7%
Egyéb bevételek 36 769 39 032 6,2%
Összes bevétel 438 346 452 088 3,1%
Személyi jellegű ráfordítások (60 800) (63 260) 4,0%
Értékcsökkenési leírás (88 097) (93 301) 5,9%
Kifizetések más hálózati üzemeltetőknek (60 722) (63 287) 4,2%
Értékesített távközlési berendezések beszerzési értéke (28 617) (28 236) ( 1,3%)
Egyéb működési költségek (99 179) (102 391) 3,2%
Működési költségek és ráfordítások (337 415) (350 475) 3,9%
Működési eredmény 100 931 101 613 0,7%
Nettó pénzügyi eredmény (20 080) (28 548) 42,2%
Részesedések társult vállalatok adózás előtti eredményéből 353 354 0,3%
Adózás előtti eredmény 81 204 73 419 ( 9,6%)
Társasági adó (14 077) (11 579) ( 17,7%)
Adózott eredmény 67 127 61 840 ( 7,9%)
Kisebbségi részesedések (8 951) (10 055) 12,3%
Nettó eredmény 58 176 51 785 ( 11,0%)
Matáv Konszolidált
IFRS Mérlegek
(millió forintban)  
2002.
szept. 30-án
(nem auditált)
2003.
szept. 30-án
(nem auditált)
2002. szept. 30./
2003. szept. 30.
% változás
Eszközök
Forgóeszközök  
Pénzeszközök 14 537 19 977 37,4%
Értékpapírok 349 349 0,0%
Követelések 91 432 93 172 1,9%
Készletek 12 035 11 174 (7,2%)
Értékesítésre tartott eszközök 2 100 3 563 69,7%
Forgóeszközök összesen 120 453 128 235 6,5%
Tárgyi eszközök 640 597 618 172 (3,5%)
Immateriális javak 297 116 287 177 (3,3%)
Társult vállalatok és egyéb hosszú lejáratú befektetések 7 125 6 794 (4,6%)
Befektetett eszközök 944 838 912 143 (3,5%)
Hosszú lejáratú követelések   13 535 14 205 5,0%
Eszközök összesen   1 078 826 1 054 583 (2,2%)
Források
Hitelek és egyéb kölcsönök 242 032 186 531 (22,9%)
Szállítók és egyéb kötelezettségek 95 804 96 747 1,0%
Halasztott bevételek 2 845 2 164 (23,9%)
Céltartalékok 4 330 6 688 54,5%
Rövid lejáratú kötelezettségek összesen 345 011 292 130 (15,3%)
Hitelek és egyéb kölcsönök 157 201 137 092 (12,8%)
Halasztott bevételek 5 413 2 964 (45,2%)
Halasztott adó kötelezettség 3 358 1 924 (42,7%)
Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 3 925 415 (89,4%)
Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen 169 897 142 395 (16,2%)
Kisebbségi részesedések 56 840 67 295 18,4%
Saját tőke
Jegyzett tőke 104 226 104 281 0,1%
Tőketartalék 26 953 27 382 1,6%
Saját részvények (4 651) (3 842) (17,4%)
Eredménytartalék 380 550 424 942 11,7%
Saját tőke összesen 507 078 552 763 9,0%
Források összesen   1 078 826 1 054 583 (2,2%)
Matáv
Konszolidált
Cash-Flow Kimutatás - IAS
(millió Forint)
2002.
szept. 30-ával  
végződő 9 hónap
(nem auditált)
2003.
szept. 30-ával  
végződő 9 hónap
(nem auditált)
%  
változás
Üzemi/üzleti tevékenységből származó cash-flow
Működési eredmény 100 931 101 613 0,7%
Értékcsökkenési leírás 88 097 93 301 5,9%
Működő tőke változása (13 711) (1 007) (92,7%)
Halasztott bevételek amortizációja (2 361) (2 050) (13,2%)
Fizetett kamat (21 648) (23 381) 8,0%
Jutalékok és banki költségek (2 108) (2 052) (2,7%)
Fizetett nyereségadó (5 076) (7 608) 49,9%
Egyéb 2 114 (5 765) n.m.
Üzemi/üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 146 238 153 051 4,7%
Befektetési tevékenységből származó cash-flow
Tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzése (70 504) (57 697) (18,2%)
Leányvállalatok és befektetések beszerzése (13 746) (5 861) (57,4%)
Akvizíciók során kapott pénzeszközök 317 61 (80,8%)
Kapott kamatok 822 598 (27,3%)
Kapott osztalékok 815 575 (29,4%)
Pénzügyi eszközök állományának változása (22) 98 n.m.
Befektetett eszközök értékesítéséből származó bevétel 1 004 714 (28,9%)
Befektetési tevékenységre fordított nettó cash-flow (81 314) (61 512) (24,4%)
Pénzügyi tevékenységből származó cash-flow
Részvényeseknek és kisebbségi részesedésben lévő vállalkozásoknak fizetett osztalék (11 434) (23 506) (105,6%)
Nettó hitelvisszafizetés (48 909) (57 988) 18,6%
Részvénykibocsátás 4 488 0 (100,0%)
Saját részvény tranzakciók nettó pénzügyi hatása (4 488) 0 (100,0%)
Egyéb 0 0 n.a.
Pénzügyi tevékenységre fordított nettó cash-flow (60 343) (81 494) 35,1%
Pénzeszközök átértékelésének hatása ( 161) 1 081 n.m.
Nettó változás a pénzeszközökben 4 420 11 126 151,7%
Pénzeszközök az év elején 10 117 8 851 (12,5%)
Pénzeszközök az év végén 14 537 19 977 37,4%
Változás a pénzeszközökben 4 420 11 126 151,7%
  2002. szept. 30. 2003. szept. 30. %-os változás
EBITDA ráta 43,1% 43,1% n.a.
Működési eredmény ráta 23,0% 22,5% n.a.
Nyereség ráta 13,3% 11,5% n.a.
Eszköz arányos megtérülés 7,1% 6,5% n.a.
Nettó adósság / összes tőke 40,5% 32,8% n.a.
Vonalszám időszak végén
Egyéni 2 075 569 2 015 251 (2,9%)
Üzleti 286 444 261 401 (8,7%)
Nyilvános 37 146 31 666 (14,8%)
ISDN csatornák 502 418 527 894 5,1%
Összes vonalszám 2 901 577 2 836 212 (2,3%)
Központok digitalizáltsága ISDN-nel együtt 86,4% 87,8% n.a.
Vonalsűrűség 38,7% 37,8% n.a.
Vezetékes hálózati alkalmazottak (záró létszám, redukált főben) 9 260 8 281 (10,6%)
Alkalmazottak száma (záró létszám, redukált főben) 16 268 15 175 (6,7%)
Vonalszám vezetékes hálózati alkalmazottanként 313,3 342,5 9,3%
Vonalszám vezetékes hálózati alkalmazottanként - Matáv Rt.+Emitel 311,5 339,3 8,9%
Forgalom percben (ezer)
Belföldi 6 771 578 5 953 664 (12,1%)
Nemzetközi kimenő 115 588 104 390 (9,7%)
Emitel vonalszám (beleértve az ISDN csatornákat) 79 735 78 308 (1,8%)
Emitel belföldi forgalom (ezer perc) 140 354 115 225 (17,9%)
Emitel nemzetközi kimenő forgalom (ezer perc) 1 936 1 708 (11,8%)
Westel 0660 előfizetők 28 321 0 (100,0%)
Westel előfizetők 3 124 193 3 590 164 14,9%
Összes mobil előfizető 3 152 514 3 590 164 13,9%
Westel egy előfizetőjére jutó havi forgalom percben 120 112 (6,7%)
Westel egy előfizetőjére jutó havi árbevétel 5 814 5 278 (9,2%)
Westel előfizetők teljes lemorzsolódás 14,5% 22,7% n.a.
Bérelt vonalak (FLEX-Com összeköttetések) * 12 410 11 578 n.a.
ADSL vonalak 26 351 72 351 174,6%
Internet előfizetők 142 606 184 855 29,6%
Kábel TV előfizetők 325 989 351 512 7,8%

* A Flex-Com összeköttetések számának forrása 2003. január 1-től a számlázási rendszer, a korábbi műszaki nyilvántartó rendszer helyett. Ennek következtében a 2003. január 1. előtti és utáni adatok nem összehasonlíthatóak.

A 2003. első három negyedévi pénzügyi kimutatás elemzése

Árfolyam információk
Az euro 4,7%-kal erősödött a forinttal szemben (2002. szeptember 30-i 243,28 Ft/euro árfolyamról a 2003. szeptember 30-i 254,61 Ft/euro árfolyamra). 2002 végéhez képest az euro 7,9%-kal erősödött a forinttal szemben (2002. december 31-i 235,90 Ft/euro árfolyamról a 2003. szeptember 30-i 254,61 Ft/euro árfolyamra). Az átlagos Ft/euro árfolyam a 2002. első három negyedévi 244,10-ről 2003. első három negyedévére 251,47-re növekedett.

Az USA dollár 11,8%-kal értékelődött le a forinttal szemben (2002. szeptember 30-i 247,36 Ft/dollár árfolyamról a 2003. szeptember 30-i 218,23 Ft/dollár árfolyamra). 2002 év végéhez képest 2003. szeptember 30-ig az USA dollár 3,1%-kal értékelődött le a forinttal szemben 225,16 Ft/dollár árfolyamról 218,23 Ft/dollár árfolyamra.

A csoport eredménykimutatásának elemzése

Bevételek
Az előfizetési, bekapcsolási és egyéb díjakból származó bevételek 2003. első három negyedévében 0,6%-kal csökkentek 2002 hasonló időszakához képest. A bekapcsolási díjakból származó alacsonyabb bevétel az új ISDN vonalbekapcsolások csökkenésével magyarázható. A csökkenést részben ellensúlyozta az analóg bekapcsolási díjakból származó bevétel növekedése, mely az új analóg vonalbekapcsolások növekedésének a következménye. Az egyéb díjak csökkenését elsősorban a távszavazás szűkebb körű használata, valamint a telefonkészülékek bérleti díjaiból származó bevételek visszaesése eredményezte. A csökkenéseket részben ellensúlyozta az analóg előfizetési díjak 2002. szeptember 1-jei és 2003. február 1-jei emelése. Az ISDN előfizetési díjakból származó bevételek szintén emelkedtek 2003. első három negyedévében 2002 hasonló időszakához képest, az átlagos ISDN csatornák magasabb számának eredményeként. A kedvezményes tarifacsomagok előfizetéséből származó bevételek is növekedtek, 2003. szeptember 30-án több mint 1,3 millió vonalhoz tartozott kedvezményes tarifacsomag.

A belföldi forgalmi bevételek 2003. első kilenc hónapjában 85,6 mrd Ft-ot tettek ki a 2002. első három negyedévi 89,5 mrd Ft bevétellel szemben. Ezt a csökkenést a Matáv belföldi forgalmának 12,0%-os csökkenése eredményezte, melyet részben ellensúlyozott a tarifák 2002. szeptember 1-jei és 2003. február 1-jei változása.

Az egyéb forgalmi bevételek 2003. első három negyedévére 20,4%-kal csökkentek 2002 hasonló időszakához képest. A csökkenés elsősorban az egyéb belföldi szolgáltatók és a mobil szolgáltatók által a távolsági és nemzetközi hívások után a Matávnak fizetett díjak csökkenéséből, valamint kisebb mértékben a hívások összetételében bekövetkezett változásokból ered a helyi telefontársaságok vonatkozásában (melyek kevesebb nemzetközi, ugyanakkor több belföldi, alacsonyabb összekapcsolási díjú hívást végződtettek). A Matáv szolgáltatási területén bevezetett alacsonyabb összekapcsolási díjak is hozzájárultak a csökkenéshez.

A nemzetközi forgalmi bevételek 2003. első három negyedévében 17,2 mrd Ft-ra csökkentek a 2002. első három negyedévi 21,0 mrd Ft-hoz viszonyítva. Mind a kimenő, mind a bejövő nemzetközi bevételek csökkentek, elsősorban az alacsonyabb forgalom és a díjak csökkenése miatt. A kimenő nemzetközi percforgalom a Matávnál 9,7%-kal csökkent, míg a bejövő nemzetközi percek 3,9%-kal csökkentek. Az előfizetőknek kínált, választható tarifacsomagokhoz (Ritmus, Sokatmondó, Csevegő, Felező) kapcsolódó árengedmények is hozzájárultak a nemzetközi forgalmi bevételek csökkenéséhez. A bejövő nemzetközi forgalmi bevételek alakulására a forintnak az elmúlt évhez viszonyítottan az SDR-rel (nemzetközi elszámolási egység) szembeni erősödése is negatívan hatott (az átlagos Ft/SDR árfolyam megközelítőleg 7%-kal csökkent 2003 első három negyedévében 2002 hasonló időszakához képest).

A mobil távközlési bevételek 2003. szeptember 30-ig elérték a 147,9 mrd Ft-ot a 2002. első három negyedévi 130,9 mrd Ft-os bevétellel szemben (13,0%-os növekedés). Ez a növekedés elsősorban a Westel átlagos előfizető számának 22,8%-os növekedésével magyarázható. A 2003. első három negyedévi összes új bekapcsolás 82,5%-át Dominó kártyás előfizetők teszik ki, valamint ők képviselik az összes Westel előfizető 74,4%-át 2003. szeptember 30-án.

A mobil előfizetők számának emelkedését részben ellensúlyozta a fajlagos forgalom csökkenése. A Westel fajlagos forgalma (egy előfizetőre jutó átlag havi forgalom) 6,7%-kal, a 2002. első három negyedévi 120 percről 2003. első három negyedévében 112 percre csökkent. Ez a kártyás előfizetők növekvő hányadának köszönhető, mivel ezen előfizetők egy előfizetőre jutó havi percforgalma kisebb, mint a normál előfizetőké.

A Westel egy előfizetőre jutó havi árbevétele a 2002. első három negyedévi 5.814 Ft-ról 2003 első három negyedévében 5.278 Ft-ra csökkent (9,2%-kal). Ennek magyarázata, hogy az előfizetők egyre nagyobb hányadát teszik ki a kártyás előfizetők, akiknél az egy előfizetőre eső átlagos bevétel viszonylag alacsony.

A mobil távközlési szolgáltatások közül az értéknövelt szolgáltatások mutatják a legnagyobb, megközelítőleg 30%-os növekedést a tavalyi évhez viszonyítva. Az értéknövelt szolgáltatások az egy előfizetőre eső átlagos bevétel 10,8%-át teszik ki 2003. első három negyedévében. Ez a bevételi kategória elsősorban az SMS és az MMS bevételeiből áll.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által 2003 június végén kibocsátott 9/2003 és 10/2003 számú rendeletek vonatkozó rendelkezései, valamint a Hírközlési Döntőbizottság által 2003. július 8-án közzétett, a Westel által alkalmazható, a vezetékes szolgáltatóktól származó mobil végződtetési díjakat szabályozó határozatának megfelelően a Westel 10%-kal csökkentette a szóban forgó összekapcsolási díjakat 2003. szeptember 1-jétől, visszamenőleges hatály nélkül.

A nemzetközi tevékenységek bevételei sor a 2001-ben szerzett leányvállalatunknak, a MakTelnek a bevételeit tartalmazza. A nemzetközi tevékenységek bevételei növekedtek és 2003 harmadik negyedévére elérték a 51,2 mrd Ft-ot. Az előfizetési, bekapcsolási és egyéb díjakból származó bevételek növekedtek a díjak emelkedésének, illetve a vezetékes előfizetők számának az elmúlt egy évben történt 5,7%-os növekedésének köszönhetően. A mobil távközlési szolgáltatásokból származó bevételek emelkedése a 44%-kal magasabb előfizetői szám következménye, melyet valamelyest ellensúlyozott az alacsonyabb fajlagos forgalom. A bérelt vonalakból és adatátvitelből származó bevételek szintén növekedtek, az előfizetőszám emelkedésének hatására megnövekedett Internet bevételek eredményeként. Ezeket a növekedéseket részben ellensúlyozták az alacsonyabb percforgalom és az alacsonyabb díjak miatt csökkenő kimenő nemzetközi bevételek, illetve a macedón dínár SDR-rel szembeni erősödése következtében csökkenő bejövő nemzetközi bevételek.

A bérelt vonalakból és adatátvitelből származó bevételek 2003. első három negyedévében elérték a 28,6 mrd Ft-ot a 2002. első három negyedévi 25,1 mrd Ft-tal szemben. A növekedést elsősorban az ADSL vonalak, valamint az Internet előfizetők számának jelentős emelkedése indokolja. Az ADSL vonalak száma elérte a 72.351-et (a 2002. szeptember 30-i 26.351 vonalhoz képest), míg az Internet csatlakozások száma 29,6%-kal 184.855-re nőtt az egy évvel korábbi értékhez viszonyítva. A bevételek növekedéséhez hozzájárult az is, hogy a magasabb bevételt hozó bérelt vonali és szélessávú Internet csatlakozások aránya jelentősen növekedett az összes előfizetőn belül.

Az egyéb bevételek a 2002. első három negyedévi 36.8 mrd Ft-ról 2003 hasonló időszakára 39,0 mrd Ft-ra növekedtek. Az egyéb bevételek között találhatók a távközlési berendezések értékesítésének bevétele, valamint az építési, fenntartási, kábeltelevíziós, audiotex, telex, távirat és egyéb tevékenységből származó bevételek. Ebben a bevételi kategóriában a növekedést elsősorban a kábeltévé bevételek emelkedése okozta, mivel mind az átlagos előfizetői szám, mind az előfizetési díjak növekedtek. A növekedéshez hozzájárult a készülékértékesítésből származó bevételek emelkedése is, melynek oka, hogy a Westel növelte a készülékcseréből származó bevételeit.

Költségek
A személyi jellegű ráfordítások 2003. első kilenc hónapjában elérték a 63,3 mrd Ft-ot, szemben a 2002. hasonló időszaki 60,8 mrd Ft-tal (4,0%-os növekedés). A növekedés főként a Matáv Rt.-nél 2003. április 1-jével életbe lépett 7,0%-os átlagos béremelésre vezethető vissza. A személyi jellegű ráfordítások jelentős növekedést mutatnak a Westel esetében is, főleg az átlagos béremelkedésnek köszönhetően.

Az emelkedést részben ellensúlyozta az, hogy a csoport szintű állományi létszám csökkent, a 2002. szeptember 30-i 16.268 főről a 2003. szeptember 30-i 15.175 főre. A hatékonyság tovább erősödött, és ezáltal az egy alkalmazottra jutó vezetékes vonalak száma 2003. szeptember végére 339,3-ra nőtt az egy évvel korábbi 311,5-ről.

2003. szeptember 30-ig az értékcsökkenési leírás 5,9%-kal 93,3 mrd Ft-ra nőtt az egy évvel korábbi 88,1 mrd Ft-ról. A növekedést a magasabb bruttó eszközállomány, elsősorban a Westel magasabb bázis állomás állománya okozta.

Az egyéb hálózatüzemeltetőknek történt kifizetések 2003. első három negyedévében elérték a 63,3 mrd Ft-ot a 2002 hasonló időszakának 60,7 mrd Ft-jával szemben. A költségnövekedést elsősorban a belföldi forgalom 11,6%-os emelkedése okozta, mivel növekedtek a Westel kifizetései a két másik GSM mobil szolgáltató, valamint a Matáv Rt. kifizetései az Internet szolgáltatók felé. Ezt részben ellentételezte a 12,6%-kal alacsonyabb nemzetközi forgalmi kifizetések, mely a forint SDR-rel szembeni erősödésének, a külföldi szolgáltatókkal szembeni alacsonyabb átlagos elszámolási díjaknak, továbbá a kisebb kimenő forgalomnak az eredménye a Matáv Rt.-nél. A nemzetközi kifizetések csökkenést mutatnak a MakTel-nél is az alacsonyabb kimenő forgalom, az alacsonyabb elszámolási díjak, valamint az SDR-rel szembeni erősebb macedón dínár következtében.

Az értékesített távközlési berendezések beszerzési értéke a 2002. első három negyedévi 28,6 mrd Ft-ról 2003 hasonló időszakában 28,2 mrd Ft-ra csökkent. Ezt a csökkenést elsősorban az új Westel előfizetők alacsonyabb száma magyarázza, melyet részben ellensúlyozott a gyakoribb készülékcserékhez kapcsolódó költségek emelkedése.

Az egyéb működési költségek mértéke 3,2%-kal növekedett az elmúlt egy évben. Az egyéb működési költségekben anyag és karbantartási, valamint marketing költségek, szolgáltatásokért fizetett díjak, outsourcing díjak, energia költségek, illetve tanácsadási díjak találhatók. Legnagyobb mértékben a marketing költségek növekedtek, elsősorban a Matáv Rt.-nél a 2003 során bevezetésre került új tarifacsomagokhoz kapcsolódó intenzív reklámtevékenység következtében. A magasabb költségekhez az Axelero Csoport megnövekedett számú alvállalkozói szerződésekre kifizetett ügynöki díjak is hozzájárultak. Ezt részben ellensúlyozta a tanácsadási díjak, a telefonkönyv kiadási költségek és az egyéb szolgáltatásokért fizetett díjak csökkenése 2003 első három negyedévében az előző év hasonló időszakához képest.

Működési eredmény
A működési eredményráta 2003. első kilenc hónapjában 22,5%, míg 2002 hasonló időszakában 23,0 % volt.

Nettó pénzügyi eredmény
2003. első három negyedévében a nettó pénzügyi eredmény mínusz 28,5 mrd Ft volt, szemben a 2002. első három negyedévi mínusz 20,1 mrd Ft-tal. A nettó pénzügyi eredmény (költség) jelentősen növekedett, mivel a nettó árfolyamveszteség 10,6 mrd Ft-tal volt magasabb. A nettó árfolyamveszteségben bekövetkezett változást elsősorban a gyengülő forint okozta. A nettó pénzügyi eredmény 5,9 mrd Ft nettó árfolyamveszteséget, 21,3 mrd Ft kamatköltséget, 2,0 mrd Ft jutalékot és egyéb költséget, valamint 0,7 mrd Ft kamat és egyéb pénzügyi bevételt foglal magában.

Részesedések társult vállalatok eredményéből
A társult vállalatok eredményének részesedésekre jutó része 2003. első három negyedévében 354 millió Ft volt a 2002. első három negyedévi 353 millió Ft-tal szemben. A változást a Hunsat növekvő pénzügyi eredménye okozta, melyet csökkentett az M-RTL alacsonyabb eredménye.

Társasági adó
A társasági adó összege 2003. első három negyedévében 11,6 mrd Ft-ra csökkent, szemben a 2002. első három negyedévi 14,1 mrd Ft-tal, elsősorban a Matáv Rt.-nél az alacsonyabb adózás előtti eredmény, valamint kisebb mértékben a szélessávú beruházásokra vonatkozó adókedvezmény érvényesítése miatt. A csökkenést részben ellensúlyozta a Westel és a MakTel magasabb adózás előtti eredménye.

Kisebbségi részesedések
2003 első kilenc hónapjában a kisebbségi részesedések összege 10,1 mrd Ft volt, a 2002 hasonló időszakának 9,0 mrd Ft-jával szemben. A 12,3%-os növekedés a MakTel javuló teljesítményével magyarázható.

Az eredménykimutatás szegmensek szerinti elemzése
Az alábbi három szegmens eredményeinek összege nem egyenlő a csoport eredményeivel, a szegmensek közötti tranzakciók kiszűrése miatt.

Vezetékes távközlési szegmens
A vezetékes távközlési szegmens a Matáv Rt.-t és konszolidált leányvállalatait foglalja magába, a MakTel, a MobiMak, a Stonebridge, a Telemacedónia, a Westel és a Westel 0660 kivételével.

Millió Ft-ban 2002. szept. 30-ával végződött 9 hónap 2003. szept. 30-ával végződött 9 hónap Változás (%)
Bevételek 252.084 245.449 (2,6)
EBITDA 96.944 93.172 (3,9)
Működési eredmény 44.318 39.896 (10,0)

A vezetékes távközlési szegmens összbevétele kismértékben csökkent az elmúlt egy évben. A Matáv belföldi vezetékes távközlési bevételei 4,0%-kal csökkentek az alacsonyabb percforgalom következtében. A nemzetközi forgalmi bevételek 18,1%-kal estek vissza a kimenő és bejövő forgalom, valamint a Ft/SDR átváltási arányának csökkenése miatt. A bérelt vonali és adatátviteli szolgáltatásokból származó bevételek 2002 első kilenc hónapjához képest 14,6%-kal emelkedtek 2003. első három negyedévében. A bérelt vonali és adatátviteli szolgáltatásokból származó bevételek növekedését elsősorban az ADSL vonalak és az Internet előfizetők számának jelentős emelkedése indokolja.

A vezetékes távközlési szegmens működési eredménye 10,0%-kal csökkent. A működési költségek közül az egyéb hálózatüzemeltetőknek történt kifizetések és az értékesített távközlési berendezések beszerzési értéke csökkent, melyeket részben ellentételezett a személyi jellegű ráfordítások és az értékcsökkenés növekedése.

Mobil szegmens
A mobil szegmens a Westelt, a Westel 0660-t, valamint az akvizíciójukból származó goodwill amortizációját foglalja magába.

Millió Ft-ban 2002. szept. 30-ával végződött 9 hónap 2003. szept. 30-ával végződött 9 hónap Változás (%)
Bevételek 170.680 187.711 (10,0)
EBITDA 65.830 72.874 (10,7)
Működési eredmény 39.727 43.484 (9,5)

A mobil szegmens bevételei 2002. első három negyedévéhez viszonyítva 10,0%-kal növekedtek 2003. első három negyedévében, a mobil előfizetők számának erőteljes emelkedése miatt. A Westel előfizetők száma 14,9%-kal emelkedett, elérve a 3.590.164 főt, beleértve a 2003. szeptember 30-án meglévő 2.669.493 kártyás előfizetőt is. A Westel előfizetőkre jutó átlagos havi percforgalom 6,7%-kal csökkent, a 2002. első három negyedévi 120 percről 112 percre 2003. első három negyedévében. A 100 lakosra jutó GSM mobil vonalszám 74,8%-ot ért el Magyarországon, és a Westel piaci részesedése 47,4%-ot tesz ki a szoros versenyhelyzetben lévő GSM piacon.

A működési eredmény 9,5% növekedést mutat. Míg a működési bevételek 17,0 milliárd, a működési költségek csak 13,3 milliárd Ft-tal növekedtek a két időszakot összehasonlítva.

Nemzetközi szegmens
A nemzetközi szegmens a MakTelt, a MobiMak-ot, a Stonebridge-t, a Telemacedónia-t, és a MakTel akvizícióból származó goodwill amortizációját foglalja magába.

  Millió Ft-ban 2002. szept. 30-ával végződött 9 hónap 2003. szept. 30-ával végződött 9 hónap Változás (%)
Bevételek 49.839 51.412 3,2
EBITDA 26.254 28.868 10,0
Működési eredmény 16.886 18.233 8,0

A MakTel vezetékes előfizetőinek száma 5,7%-kal emelkedett, elérve a 615.390 főt 2003. szeptember 30-án. A mobil előfizetők száma jelentősen, 43,9%-kal növekedett 459.586 főre és az internet előfizetők száma elérte a 45.324 főt 2003. szeptember 30-án, az egy évvel korábbi 29.455 főhöz viszonyítva.

A nemzetközi szegmens bevételei emelkedtek és 51,4 mrd Ft-ot tettek ki 2003. szeptember 30-án. A belföldi forgalmi bevételek és az előfizetési díjakból származó bevételek növekedtek, elsősorban az áremelkedésnek köszönhetően a 2003 májusában történt tarifakiegyenlítés miatt. Az alacsonyabb kimenő nemzetközi forgalmi bevételeket a lecsökkent percforgalom, valamint az alacsonyabb árak okozták. A bejövő nemzetközi forgalmi bevételek szintén visszaestek, főként a macedón dínár SDR-rel szembeni erősödése következtében. A mobil bevételek emelkedését a 44%-kal magasabb előfizetői szám eredményezte, melyet részben ellensúlyozott a fajlagos forgalom csökkenése. A készülékek értékesítéséből származó bevételek jelentősen csökkentek a mobil előfizetők kisebb mértékű növekedésének köszönhetően.

A működési költségek jelentősen nem változtak. A távközlési berendezések beszerzési értéke és az egyéb működési költségek csökkentek, melyet ellentételezett a személyi jellegű kifizetések és az amortizáció növekedése.

2003-ban a MakTel felülvizsgálta tárgyi eszközeinek hasznos élettartamát. A felülvizsgálat többnyire rövidebb hasznos élettartamot határozott meg elsősorban a távközlési berendezésekre vonatkozóan a korábban alkalmazottnál. Ennek eredményeként a havi értékcsökkenési leírás 2003. május 1-től megközelítőleg 200 millió forinttal növekedett.

A kisebbségi részesedések 12,5%-kal, 10,0 mrd Ft-ra növekedtek 2003. első három negyedévében. A kisebbségi részesedések főleg a MakTel és a Stonebridge kisebbségi tulajdonosainak eredményből való részesedését mutatja. A MakTel akvizícióval kapcsolatban felmerült goodwill amortizációs költségéből a kisebbségi tulajdonosok nem részesednek.

A csoport mérlegének elemzés
A mérlegfőösszeg 2002. szeptember 30-án 1.078,8 mrd Ft, 2003. szeptember 30-án 1.054,6 mrd Ft volt.

Hitelek és kölcsönök
A rövid lejáratú hitelek és kölcsönök 2002. szeptember 30-hoz képest 2003. szeptember 30-ra 22,9%-kal 186,5 mrd Ft-ra csökkentek, hasonlóan csökkenést mutat a hosszú lejáratú hitelek és kölcsönök állománya is 12,8%-kal ugyanezen időszak alatt. A változáshoz hozzájárult, hogy a Westel akvizíció finanszírozására 2001 decemberében felvett hitel 2003 augusztusában vált esedékessé és részben visszafizetésre került.

2003. szeptember 30-án a hitelállomány megközelítőleg 95%-a volt forint alapú, míg 5%-a deviza alapú. 2003. első három negyedév végén a hitelek és kölcsönök 44,0%-a volt változó kamatozású. A tőkeáttételi mutató 2003. szeptember 30-án 32,8% volt, melyet a nettó adósságállomány értéke és a nettó adósságállomány saját tőkével és kisebbségi részesedésekkel növelt értékének hányadosaként kapunk meg.

A Matáv a forint alapú hitelállományán belül a fix kamatozású hányad növelése érdekében a MakTel vásárlás finanszírozására felvett, 301,5 millió eurós (2002. február 4-én swap ügylet keretében 73.675 millió Ft összegben átváltásra került), változó kamatozású hiteléből 2002. július 15-én 50 millió eurónak megfelelő forint összeget forint alapú, fix kamatozású hitellé váltott át. Ennek megfelelően a 301,5 millió eurós swap, illetve a megegyező összegű hitel értéke 50 millió euróval csökkent, így a fennálló tartozás 2002. július 15-től mindkét esetben 251,5 millió euróra változott. A tranzakciót a Matáv a Deutsche Telekommal kötötte. Az új forint hitel rögzített kamata évi 9,92%. A teljes 301,5 millió eurós hitelből az 50 millió eurós összeg átváltása a swap ügyleteknél használt 244,36 HUF/EUR fix árfolyamon 12.218 millió Ft-ot eredményezett.

A Matáv a forint alapú hitelállományán belül a fix kamatozású hányad további növelése érdekében a 301,5 millió eurós hitel fennmaradó részét (251,5 millió eurót), melyet eredetileg 2002. február 4-én váltott át swap ügylet keretében, 2002. november 4-én forint alapú, fix kamatozású hitellé váltott át. Ezzel egyidejűleg a 301,5 millió eurós swap, illetve a megegyező összegű eurós hitel megszűnt. A tranzakciót a Matáv a Deutsche Telekommal kötötte. Az eurós hitel átváltása 61.457 millió forintra a swap ügyleteknél használt 244,36 HUF/EUR fix árfolyamon történt és a már meglévő 12.218 millió Ft-hoz adva 73.675 millió Ft összegű fix kamatozású hitelt eredményezett. A 73.675 millió Ft összegű fix kamatozású hitel rögzített kamata évi 9,3585%.

A Matáv 2003. július 4-én egy 126,6 mrd Ft hitelről szóló szerződést írt alá a Deutsche Telekommal, hogy refinanszírozzon 525 millió eurót a lejáró 920 millió eurós hitelből, melyet a Westel fennmaradó 49%-ának megvásárlására vett fel. A hitel lejárata 2004. augusztus 20. és 2003. augusztus 14-én, a Westel kölcsön lejáratakor lépett életbe. A hitel egy részének (76,6 milliárd Ft) éves rögzített kamata 9,168% lesz, míg a fennmaradó 50 milliárd Ft után az első időszakban a kamat mértéke 3 hónapos BUBOR plusz 55 bázis pont. A hitel 241,23 HUF/EUR árfolyamon lett rögzítve, amely megegyezik a 2002 és 2003 során a 920 millió eurós hitel árfolyamkockázatának fedezetére alkalmazott swap ügyletek átlagos árfolyamával.

Kisebbségi részesedések
2003. szeptember 30-án a kisebbségi részesedések összege 67,3 mrd Ft volt, ami 18,4%-kal magasabb, mint 2002 hasonló időpontjában. A növekedést főleg a MakTel teljesítményének javulása eredményezi.

Eredménytartalék
Az eredménytartalék 424,9 mrd Ft volt 2003. szeptember 30-án, mely 2002. szeptember 30-hoz képest 11,7%-os növekedést jelent. Ezt a növekedést a nettó eredmény magyarázza.

A csoport cash-flow-jának elemzése
Az üzemi/üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 153,1 mrd Ft volt 2003 első kilenc hónapjában, 2002 hasonló időszakához képest 4,7%-kal növekedett.

A befektetési tevékenységre fordított nettó cash-flow 19.802 millió Ft-tal csökkent, elsősorban a MakTel esetében a tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzésére fordított alacsonyabb összeg, valamint a beruházási szállítókkal szembeni kötelezettség csökkenése miatt a Matáv Rt.-nél. A csökkenéshez hozzájárult a pénzügyi befektetésekben és a leányvállalati akvizíciókban bekövetkezett nagymértékű visszaesés is.

2002. szeptember 30-án a pénzügyi tevékenységre fordított nettó cash-flow mínusz 60.343 millió Ft-ot tett ki, míg 2003 azonos időszakában mínusz 81.494 millió Ft volt. Mialatt 2002 első kilenc hónapjában a Matáv nettó 48.909 millió Ft hitelt fizetett vissza, 2003 hasonló időszakában a nettó hiteltörlesztés elérte az 57.988 millió Ft-ot. A Matáv 2003 első három negyedévében 23.506 millió Ft osztalékot fizetett ki részvényeseinek, amely 105,6%-os növekedés 2002 hasonló időszakához viszonyítva. A jelentős növekedés az egy részvényre jutó osztalék emelésével magyarázható a Matáv Rt. esetében, amely a 2001. évi 11 Ft-ról 18 Ft-ra változott 2002-re, míg a MakTel is nagyobb összegben fizetett osztalékot 2003-ban.