Befektetői közlemények

A Matáv 2004 első kilenc hónapjára vonatkozó pénzügyi eredményei

Stabil piaci pozíció a szabályozási és versenykörnyezeti nyomás ellenére 2004 első kilenc hónapjában
BUDAPEST - 2004. november 11. - A Matáv (NYSE: MTA.N és BSE: MTAV.BU), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója ma közzétette 2004 első kilenc hónapjára vonatkozó, Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Főbb eredmények:

  • A bevételek kismértékben, 0,5%-kal 449,7 milliárd forintra (1.773,5 millió euróra) mérséklődtek az év első kilenc hónapjában 2003 azonos időszakához viszonyítva, mivel a magasabb mobil, adatátviteli és készülékértékesítési bevételeket ellensúlyozta a belföldi és nemzetközi, valamint az egyéb forgalmi bevételek csökkenése.
  • A beszámoló szerinti EBITDA 6,2%-kal 182,9 milliárd forintra csökkent, a beszámoló szerinti EBITDA ráta 40,7%-ot ért el. Az átszervezés költségei nélkül az EBITDA 186,2 milliárd forint volt, az EBITDA ráta pedig 41,4%.
  • A tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére fordított összeg 52,2 milliárd forintot tett ki. Ebből a vezetékes szegmensre 22,5 milliárd forint, a mobilra 24,4 milliárd forint a MakTelre pedig 5,3 milliárd forint esett.
  • A vezetékes szegmensben a bevételek 7,0%-kal csökkentek, az EBITDA ráta 35,7% volt.
  • A mobil szegmens bevételei 4,0%-kal nőttek, EBITDA rátája 39,7% volt 2004 első kilenc hónapjában. A T-Mobile Magyarország 47,6%-os piaci részesedéssel megőrizte vezető pozícióját, előfizetőinek száma 2004. szeptember végén közel 4 millió volt.
  • A nemzetközi szegmensben a bevételek 0,6%-kal csökkentek, a beszámoló szerinti EBITDA ráta 46,9% volt. A MakTel harmadik negyedéves eredménye magába foglal 3,4 milliárd forint létszámleépítésre képzett céltartalékot; ezen átszervezési költség nélkül az EBITDA ráta magas, 53,5%-ot ért el 2004 első kilenc hónapjában.
  • A csoportszintű üzleti eredmény 82,2 milliárd forintra mérséklődött döntően az átszervezés következtében felmerülő személyi jellegű ráfordítások 11,9%-os növekedése (elsősorban a MakTel esetében) és az értékcsökkenési leírás 7,9%-os emelkedése következtében. A nettó eredmény 41,1 milliárd forintra (162,1 millió euróra) csökkent.
  • Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 144,1 milliárd forintra mérséklődött az EBITDA csökkenése és a magasabb fizetett kamatok együttes hatásának következtében. A befektetési tevékenységre fordított nettó cash-flow 64,4 milliárd forintra emelkedett. Ez a tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére fordított összeg (elsősorban a vezetékes szegmensben tapasztalt) növekedésének, valamint a leányvállalatokba és társult vállalkozásokba (T-Systems Hungary) fektetett összeg növekedésének együttes hatása, amit részben ellensúlyozott az ingatlanértékesítésből származó bevételek emelkedése. A pénzügyi tevékenységre fordított nettó cash-flow 66,8 milliárd forintot tett ki, ami elsősorban az anyavállalat által kifizetett magasabb osztalékkal és ehhez kapcsolódó magasabb hitelfelvétellel magyarázható.
  • A nettó adósság-állomány 13,1 milliárd forinttal csökkent 2003. szeptember vége óta és az eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak a nettó adósság + saját tőke + kisebbségi részesedésekre vetített aránya) 33,1%-ot tett ki a 2003. szeptember végi 32,8%-kal szemben.

Straub Elek, elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban elmondta: "A vezetékes szegmens teljesítménye gyengült a jelentési időszakban a szabályozói és versenykörnyezetben tapasztalható erősödő nyomás következtében. A mobil szegmensben a harmadik negyedévben az árak, szolgáltatások és belépési korlátok terén egyaránt fokozottabb verseny alakult ki, mindezek ellenére a T-Mobile Magyarország meg tudta tartani piacvezető pozícióját. A MakTel a némileg alacsonyabb bevételek ellenére megőrizte egészséges nyereségességét és 53% feletti EBITDA rátát ért el az év első kilenc hónapjában, nem számítva a harmadik negyedévben a létszámleépítésre képzett céltartalékot. Úgy véljük, hogy a 2004. évre vonatkozó nyilvános célkitűzéseink és iránymutatásunk megvalósíthatóak. Továbbá szeretném részvényeseinket biztosítani arról, hogy jó úton haladunk a közelmúltban bejelentett középtávú értékteremtő programunk végrehajtásában. Hatékonyságunk megőrzése érdekében terveink szerint az anyavállalat létszámát közel 2 600 fővel csökkentjük 2006 végére, beleértve mintegy 800 fő kiszervezését, és ezzel kapcsolatosan megállapodást írtuk alá az érdekképviseletekkel. Szeptember végén az egy alkalmazottra jutó vonalszám az anyavállalatnál 354 volt, de terveink szerint a mutató jelentős mértékben javul és értéke 2006 végére meghaladja majd az 500-at. A MakTelnél az alkalmazottak száma már az idén jelentősen csökken, ennek pénzügyi hatása a társaság harmadik negyedéves eredményében jelentkezett."

Vezetékes szegmens: sikeres szélessávú program, erős versenykörnyezeti nyomás

A vezetékes szegmens bevételei 7,0%-kal 228,3 milliárd forintra mérséklődtek, az EBITDA ráta pedig 35,7% volt. A belföldi és nemzetközi forgalmi bevételek együttesen 13,9%-kal csökkentek elsősorban az alacsonyabb forgalom és az árengedmények következtében. Az ADSL és Internet előfizetői szám bővülésének köszönhetően a bérelt vonali és adatátviteli szolgáltatások bevételei ugyanakkor 21,7%-kal tovább nőttek. Az összes vonalszám csupán 0,6%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. 2004. szeptember végén a Matáv összes vezetékes vonalának 18,6%-a ISDN csatorna volt. Az összes vonal mintegy 56%-a tartozott valamelyik kedvezményes tarifacsomagba, ami 2004. harmadik negyedév végén 1,6 millió előfizetőt jelentett. A sikeres ADSL program eredményeként 2004. harmadik negyedév végén az ADSL csatlakozások száma 162 106 volt. Az Axelero, a Matáv internetes leányvállalata 43% körüli piaci részesedéssel megőrizte vezető pozícióját a kapcsolt vonali Internet szolgáltatók között, és 2004. szeptember végén 244 570 Internet előfizetővel rendelkezett (éves szinten 32,3%-os növekedés).

Mobil szegmens: stabil piaci pozíció és bevételnövekedés az erős verseny ellenére

A mobil szegmens bevételei 4,0%-kal nőttek a magasabb forgalmi, értéknövelt szolgáltatásokból és készülékértékesítésből származó bevételeknek köszönhetően. Az EBITDA 77,4 milliárd forintra nőtt, az EBITDA ráta 39,7%-ot tett ki. Az üzleti eredmény 7,3%-kal csökkent mivel a Westel névváltásával kapcsolatos leírások döntő többsége 2004. első negyedévben került elszámolásra. A T-Mobile Magyarország 47,6%-os részesedéssel megőrizte vezető pozícióját az erős verseny jellemezte piacon, míg szeptember végén a GSM penetráció 83,0% volt. A T-Mobile Magyarország előfizetőinek száma 2004. harmadik negyedév végén meghaladta a 3,9 milliót. Ugyanezen időszakban a szerződéses ügyfelek aránya 27,9%-ra nőtt a teljes ügyfélkörön belül, a 2003. harmadik negyedév végi 25,6%-ról. Az átlagos ügyfélmegszerzési költség 14,5%-kal 10 881 forintra csökkent 2004 első három negyedévében az egy évvel korábbi 12 727 forintról. Az ügyfélmegszerzési költség számításánál a belépési árrést (a belépési díj és a SIM kártya költségének különbsége) és az eladáshoz kapcsolódó készüléktámogatási és ügynöki díjakat vesszük figyelembe. Az MOU (egy előfizetőre jutó átlagos havi perchasználat) értéke 114-re nőtt 2004 első három negyedévében az egy évvel korábbi 112-ről. Az ARPU (egy előfizetőre jutó havi átlagbevétel) 4 937 forintra csökkent, ezen belül az ARPU értéke a szerződéses ügyfelek esetében 11 929 forintot tett ki, az előre fizetett kártyás ügyfeleknél pedig 2 386 forint volt. A bevezetett új tarifacsomagoknak köszönhetően ugyan kismértékben megnőtt a forgalom, az egyes csomagok által biztosított árengedmények, valamint a szabályozói hatások azonban kedvezőtlen hatással voltak az ARPU-ra. Az értéknövelt szolgáltatásokból (döntően SMS) származó bevétel 598 forintra emelkedett (12,1%-os részesedés az ARPU-n belül), az előző év azonos időszakában elért 571 forinthoz (10,8%-os részesedés az ARPU-n belül) képest. A szerződéses ügyfeleknél a lemorzsolódást sikerült viszonylag alacsonyan tartani, értéke 2004. első három negyedévben 11,9% volt. Az előre fizetett kártyás ügyfeleknél azonban a lemorzsolódás 14,8%-ra nőtt ugyanezen időszakban. Ezen belül a harmadik negyedévben a lemorzsolódás 23,7%-ra nőtt, aminek oka elsősorban az, hogy a feltöltő kártyák meghosszabbított érvényességi időszaka lejárt.

Nemzetközi szegmens: középpontban a hatékonyságnövelés egy korlátozott bevételnövekedést biztosító gazdálkodási környezetben

A nemzetközi szegmens bevételei kismértékben 0,6%-kal 51,1 milliárd forintra csökkentek 2004. első három negyedévben. A mobil távközlési szolgáltatásokból származó bevételek növekedtek, az előfizetési díjak és a nemzetközi forgalmi bevételek azonban mérséklődtek. A beszámoló szerinti EBITDA 24,0 milliárd forintot tett ki, 46,9%-os EBITDA ráta mellett, de ezen eredményekre kedvezőtlenül hatott a vállalat létszámracionalizálásának részeként a harmadik negyedévben leépítésekre képzett 3,4 milliárd forint céltartalék. Ezen átszervezési költségek nélkül az EBITDA ráta erős, 53,5%-ot ért el. Az alkalmazottak záró létszáma 5,0%-kal 3 524-re csökkent a harmadik negyedév végére az előző év azonos időszakához képest. A vezetékes vonalsűrűség Macedóniában 29% körül volt, a mobil penetráció tovább nőtt, közel 44%-ra a 2003. harmadik negyedév végi 25%-ról. A vezetékes vonalszám 623 333-ra emelkedett, ami 1,3%-os növekedés az előző évi értékhez képest. Ezen belül az analóg előfizetők száma kismértékben, 582 621-re csökkent. Az ISDN csatornák száma ugyanakkor 35,4%-kal 40 712-re emelkedett, a mobil előfizetők száma 50,8%-kal 693 097-re nőtt. A MakTel mobil piaci részesedése 77% volt 2004. harmadik negyedév végén. A MakTel a piacvezető Internet szolgáltató; kapcsolt vonali előfizetőinek száma 2004. harmadik negyedév végére 59 603-ra nőtt (éves szinten 31,5%-os emelkedés).

A Matávról

A Matáv Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója. A Matáv a távbeszélő-, adatátviteli és értéknövelt szolgáltatások széles skáláját nyújtja, és leányvállalata révén Magyarország legnagyobb mobil távközlési szolgáltatója. A Matáv többségi részesedéssel rendelkezik a MakTelt, Macedónia kizárólagos vezetékes és vezető mobil szolgáltatóját irányító Stonebridge Communications AD-ben. A Matáv legfontosabb részvényese 2004. szeptember 30-i állapot szerint a MagyarCom Holding GmbH, amely a Deutsche Telekom AG tulajdona (59,21%), míg a részvények 40,79%-a nyilvános forgalomban van.

Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmaz. Azon megállapítások, melyek nem múltbeli eseményekre vonatkoznak (azaz a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentések), jövőre vonatkozóak. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, ezért nem lenne helyes ezen kijelentésekre a kellő mértéket meghaladó módon támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések azon időpontbeli állapoton alapulnak, amelyben ezen állítások elhangzanak, s nem vállalunk kötelezettséget arra nézve, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján a továbbiakban nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.

A jövőre vonatkozó kijelentések önmagukban rejlő kockázatokkal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek az előretekintő jellegű megállapításoktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2003. december 31-én végződött évre vonatkozó, 20-F formátumú éves jelentésünk is részletezi, amelyet az Egyesült Államok Tőzsde- és Értékpapírfelügyeletéhez, azaz a U.S. Securities and Exchange Commissionhoz (SEC) nyújtottunk be.

Matáv
Konszolidált
IFRS Mérlegek
(millió Forint)
2003.
szept. 30-án
(nem auditált)
2004.
szept. 30-án
(nem auditált)
%  
változás
Eszközök
Forgóeszközök
Pénzeszközök 19 977   33 356   67,00%  
Pénzügyi eszközök 408   2 417   492,40%  
Követelések 93 113   98 643   5,90%  
Készletek 11 174   10 171   (9,00%)  
Értékesítésre szánt eszközök 3 563   3 200   (10,20%)  
Forgóeszközök összesen 128 235   147 787   15,20%  
Befektetett eszközök
Tárgyi eszközök 618 172   582 311   (5,80%)  
Immateriális javak 287 177   277 316   (3,40%)  
Társult vállalatok 4 328   7 307   68,80%  
Halasztott adókövetelés 5 290   4 542   (14,10%)  
Egyéb hosszú lejáratú eszközök 11 381   6 473   (43,10%)  
Befektetett eszközök összesen 926 348   877 949   (5,20%)  
Eszközök összesen 1 054 583   1 025 736   (2,70%)  
Források
Rövid lejáratú kötelezettségek
Hitelek és egyéb kölcsönök - külső féltől 59 887   35 538   (40,70%)  
Hitelek kapcsolt vállalatoktól 126 644   60 000   (52,60%)  
Szállítók és egyéb kötelezettségek 96 747   99 632   3,00%  
Halasztott bevételek 2 164   1 683   (22,20%)  
Kötelezettségekre és költségekre képzett céltartalékok 6 688   8 070   20,70%  
Rövid lejáratú derivatívák 0   37   n.a.  
Rövid lejáratú kötelezettségek összesen 292 130   204 960   (29,80%)  
Hosszú lejáratú kötelezettségek
Hitelek és egyéb kölcsönök - külső féltől 63 417   52 724   (16,90%)  
Hitelek kapcsolt vállalatoktól 73 675   177 675   141,20%  
Halasztott bevételek 2 964   1 509   (49,10%)  
Halasztott adókötelezettség 1 924   2 993   55,60%  
Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 0   47   n.a.  
Hosszú lejáratú derivatívák 415   0   (100,00%)  
Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen 142 395   234 948   65,00%  
Kisebbségi részesedések 67 295   62 649   (6,90%)  
Saját tőke
Jegyzett tőke 104 281   104 281   0,00%  
Tőketartalék 27 382   27 382   0,00%  
Saját részvények -3 842   -3 842   0,00%  
Halmozott átértékelési különbözet -832   -2 868   244,70%  
Eredménytartalék 425 774   398 226   (6,50%)  
Saját tőke összesen 552 763   523 179   (5,40%)  
Források összesen 1 054 583   1 025 736   (2,70%)  
MATÁV Konszolidált
IFRS Eredménykimutatások
(millió forintban)
2003.
30.szept
(nem auditált)
2004.
30.szept.
(nem auditált)
%
változás
Bevételek
Előfizetési, bekapcsolási és egyéb díjak 48 913   48 164   (1,50%)  
Előfizetési, bekapcsolási és egyéb díjak 73 405   71 975   (1,90%)  
Belföldi forgalmi bevételek 85 622   74 468   (13,00%)  
Egyéb forgalmi bevételek 9 152   4 227   (53,80%)  
Belföldi vezetékes távközlési szolgáltatások 168 179   150 670   (10,40%)  
Nemzetközi forgalmi bevételek 17 177   14 101   (17,90%)  
Mobil távközlési szolgáltatások 147 945   160 135   8,20%  
Nemzetközi tevékenységből származó bevétel 51 190   50 869   (0,60%)  
Bérelt vonali és adatátviteli szolgáltatások 28 565   35 749   25,10%  
Berendezés- és készletértékesítés árbevétele 16 415   18 445   12,40%  
Egyéb bevételek 22 617   19 756   (12,60%)  
Összes bevétel 452 088   449 725   (0,50%)  
Személyi jellegű ráfordítások -63 260   -70 757   11,90%  
Értékcsökkenési leírás -93 301   -100 680   7,90%  
Más hálózati üzemeltetőknek történt kifizetés -63 287   -66 058   4,40%  
Értékesített távközlési berendezések beszerzési értéke -28 236   -29 652   5,00%  
Egyéb működési költségek -102 391   -100 374   (2,00%)  
Működési költségek -350 475   -367 521   4,90%  
Működési eredmény 101 613   82 204   (19,10%)  
Nettó pénzügyi eredmény -28 548   -27 070   (5,20%)  
Részesedés társult vállalkozások adózás előtti eredményéből 354   2 064   483,10%  
Adózás előtti eredmény 73 419   57 198   (22,10%)  
Nyereség adó -11 579   -9 903   (14,50%)  
Adózott eredmény 61 840   47 295   (23,50%)  
Kisebbségi részesedések -10 055   -6 200   (38,30%)  
Éves eredmény 51 785   41 095   (20,60%)  
MATÁV
Konszolidált
Cash-Flow Kimutatás - IFRS
(millió forintban)
2003.
szept. 30-ával végződő 9 hónap
(nem auditált)
2004.
szept. 30-ával végződő 9 hónap
(nem auditált)
%  
változás
Üzleti tevékenységből származó cash-flow
Működési eredmény 101 613   82 204   (19,10%)  
Értékcsökkenési leírás 93 301   100 680   7,90%  
Működő tőke változása -1 007   -1 262   25,30%  
Halasztott bevételek amortizációja -2 050   -1 254   (38,80%)  
Fizetett kamat -23 381   -27 401   17,20%  
Jutalékok és banki költségek -2 052   -2 502   21,90%  
Fizetett társasági adó -7 608   -8 205   7,80%  
Egyéb -5 765   1 829   n.m.  
Üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 153 051   144 089   (5,90%)  
Befektetési tevékenységből származó cash-flow
Tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzése -57 697   -59 936   3,90%  
Leányvállalatok és egyéb befektetések beszerzése -5 861   -8 029   37,00%  
Felvásárolt leányvállalatok pénzeszközei 61   16   (73,80%)  
Kapott kamatok 598   1 162   94,30%  
Kapott osztalék 575   1 000   73,90%  
Értékpapírok (vásárlása)/eladása 98   -2 019   n.m.  
Befektetett eszközök értékesítéséből származó bevétel 714   3 456   384,00%  
Befektetési tevékenységből származó nettó cash-flow -61 512   -64 350   4,60%  
Pénzügyi tevékenységből származó cash-flow
Részvényeseknek és kisebbségi részvénytulajdonosoknak
fizetett osztalék -23 506   -78 284   233,00%  
Hitelek és egyéb kölcsönök törlesztése -57 988   11 528   n.m.  
Pénzügyi tevékenységből származó nettó cash-flow -81 494   -66 756   (18,10%)  
Árfolyamváltozások hatása a pénzeszközökre 1 081   -1 759   n.m.  
Változás a pénzeszközökben 11 126   11 224   0,90%  
Pénzeszközök az időszak elején 8 851   22 132   150,10%  
Pénzeszközök az időszak végén 19 977   33 356   67,00%  
Változás a pénzeszközökben 11 126   11 224   0,90%

A működési statisztikák összefoglalója

  2003. szept. 30. 2004. szept. 30. %-os változás
EBITDA ráta 43,1%   40,7%   n.a.  
Működési eredmény ráta 22,5%   18,3%   n.a.  
Nyereség ráta 11,5%   9,1%   n.a.  
Eszköz arányos megtérülés 6,5%   5,3%   n.a.  
Nettó adósság / összes tőke 32,8%   33,1%   n.a.  
Vonalszám időszak végén
Egyéni 2 015 251   2 013 203   (0,1%)  
Üzleti 261 401   254 932   (2,5%)  
Nyilvános 31 666   27 431   (13,4%)  
ISDN csatornák 527 894   524 074   (0,7%)  
Összes vonalszám 2 836 212   2 819 640   (0,6%)  
Központok digitalizáltsága ISDN-nel együtt 87,8%   91,5%   n.a.  
Vonalsűrűség * 37,6%   37,4%   n.a.  
Vezetékes hálózati alkalmazottak (záró létszám, redukált főben, Matáv Rt.) 8 281   7 956   (3,9%)  
Alkalmazottak száma (záró létszám, redukált főben) 15 175   14 695   (3,2%)  
Vonalszám vezetékes hálózati alkalmazottanként 342,5   354,4   3,5%  
Vonalszám vezetékes hálózati alkalmazottanként - Matáv Rt.+Emitel 339,3   351,8   3,7%  
Forgalom percben (ezer) - Matáv Rt.
Belföldi 5 953 664   5 799 619   (2,6%)  
Nemzetközi kimenő 104 390   101 004   (3,2%)  
Bérelt vonalak (Flex-Com összeköttetések) 11 578   10 664   (7,9%)  
ADSL vonalak 72 351   162 106   124,1%  
Internet előfizetők 184 855   244 570   32,3%  
Kábel TV előfizetők 351 512   371 429   5,7%  
Emitel vonalszám (beleértve az ISDN csatornákat) 78 308   77 935   (0,5%)  
Emitel belföldi forgalom (ezer perc) 115 225   106 480   (7,6%)  
Emitel nemzetközi kimenő forgalom (ezer perc) 1 708   1 714   0,4%  
MakTel vezetékes vonalszám 615 390   623 333   1,3%  
Forgalom percben (ezer) - MakTel
Belföldi n.a.   1 736 421   n.a.  
Nemzetközi kimenő n.a.   28 468   n.a.  
MakTel mobil előfizetők 459 586   693 097   50,8%  
MakTel egy mobil előfizetőjére jutó havi árbevétel 5 417   3 982   (26,5%)  
MakTel egy mobil előfizetőjére jutó havi forgalom percben 86   67   (22,1%)  
MakTel Internet előfizetők (kártyás ügyfelekkel 2004. január 1-től) 45 324   59 603   31,5%  
T-Mobile Magyarország előfizetők 3 590 164   3 989 489   11,1%  
T-Mobile Magyarország egy előfizetőjére jutó havi forgalom percben 112   114   1,8%  
T-Mobile Magyarország egy előfizetőjére jutó havi árbevétel 5 278   4 937   (6,5%)  
T-Mobile Magyarország egy szerződéses előfizetőjére jutó havi árbevétel 12 864   11 929   (7,3%)  
T-Mobile Magyarország egy kártyás előfizetőjére jutó havi árbevétel 2 710   2 386   (12,0%)  
T-Mobile Magyarország előfizetők - teljes lemorzsolódás 22,7%   14,0%   n.a.

A 2004. első három negyedévi pénzügyi kimutatás elemzése

Árfolyam információk

Az euro 3,0%-kal gyengült a forinttal szemben (2003. szeptember 30-i 254,61 Ft/euro árfolyamról a 2004. szeptember 30-i 247,02 Ft/euro árfolyamra). 2003 végéhez képest az euro 5,8%-kal gyengült a forinttal szemben (2003. december 31-i 262,23 Ft/euro árfolyamról a 2004. szeptember 30-i 247,02 Ft/euro árfolyamra). Az átlagos Ft/euro árfolyam a 2003. első három negyedévi 251,47-ről 2004 első három negyedévére 253,59-re növekedett.

Az USA dollár 8,1%-kal értékelődött le a forinttal szemben (2003. szeptember 30-i 218,23 Ft/dollár árfolyamról a 2004. szeptember 30-i 200,52 Ft/dollár árfolyamra). 2003. év végéhez képest 2004. szeptember 30-ig az USA dollár 3,6%-kal gyengült a forinttal szemben 207,92 Ft/dollár árfolyamról 200,52 Ft/dollár árfolyamra.

A csoport eredménykimutatásának elemzése

Bevételek

Az előfizetési, bekapcsolási és egyéb díjakból származó bevételek 2004 első három negyedévében 1,9%-kal csökkentek 2003 hasonló időszakához képest. A bekapcsolási díjakból származó alacsonyabb bevétel az új előfizetők részére adott kedvezményekkel, valamint az üzleti analóg bekapcsolási díjak 2004. június 1-től életbe lépett 50%-os csökkenésével magyarázható. Az ISDN2 bekapcsolási díjak 2004. január 1-től érvényes 35%-os csökkenése és az alacsonyabb számú új ISDN vonalbekapcsolások szintén hozzájárultak a csökkenéshez. A sikeres kampányoknak köszönhetően jelentősen, 71,0%-kal nőtt az új analóg vonalbekapcsolások száma 2004 első három negyedévében 2003 azonos időszakához képest. A 2004. január 1-jén életbe lépett Elektronikus Hírközlési törvénynek megfelelően a Matáv Rt. nem számíthat fel díjat a részletes számla kiállításáért, ami a digifon szolgáltatások bevételének csökkenését eredményezte. Az értéknövelt szolgáltatásokból és a PBX szolgáltatásokból származó alacsonyabb bevételek a Matávcomnál szintén negatívan hatottak az egyéb díjakból származó bevételek alakulására.

A csökkenéseket részben ellensúlyozta az üzleti analóg előfizetési díjak 2004. január 1-jei emelése.

A belföldi forgalmi bevételek 2004 első kilenc hónapjában 74,5 mrd Ft-ot tettek ki a 2003. első három negyedévi 85,6 mrd Ft bevétellel szemben. Míg a belföldi percforgalom 2,7%-kal csökkent a vezetékes szegmensben, a bevételekben bekövetkezett nagyobb arányú csökkenés az alacsonyabb átlagos percdíjaknak köszönhető. Bár a Matáv 2004. január 1-jén emelte tarifáit, számos kedvezményt biztosított a különböző díjcsomagok előfizetőinek. 2004 szeptember végéig a Matáv előfizetőinek több mint 56%-a választotta valamelyik kedvezményes tarifacsomagot, melyek közül a Felező bizonyult a legsikeresebbnek. A 2003 decemberében bevezetett XL kiegészítő díjcsomag szintén hozzájárult a belföldi forgalmi bevételek csökkenéséhez. Ezen bevételi kategórián belül legjelentősebben a vezetékesből mobilba irányuló hívások bevételei csökkentek, elsősorban a 2003 szeptemberi és októberi tarifacsökkenéseknek köszönhetően.

Az egyéb forgalmi bevételek 2004 első három negyedévére 53,8%-kal csökkentek 2003 hasonló időszakához képest. A jelentős csökkenés elsődleges oka, hogy az egyéb belföldi szolgáltatók és a mobilszolgáltatók között kötött összekapcsolási szerződések a Matáv hálózatának szinte teljes körű elkerülését eredményezik. A csökkenéshez hozzájárultak az alacsonyabb összekapcsolási díjak is, valamint kisebb mértékben a hívások összetételében bekövetkezett változások az egyéb belföldi szolgáltatók tekintetében (a forgalomkiesés az egyéb belföldi szolgáltatók és a mobilszolgáltatók viszonylatában a legjelentősebb, ahol a legmagasabbak az összekapcsolási díjak).

A nemzetközi forgalmi bevételek 2004 első három negyedévében 14,1 mrd Ft-ra csökkentek a 2003. első három negyedévi 17,2 mrd Ft-hoz viszonyítva. Mind a kimenő, mind a bejövő nemzetközi bevételek csökkentek. Az előfizetőknek kínált, választható tarifacsomagokhoz (Ritmus, Sokatmondó, Csevegő, Felező) kapcsolódó kedvezmények, valamint a kimenő forgalom csökkenése okozták elsősorban a kimenő nemzetközi forgalmi bevételek 8,6%-os csökkenését, míg a bejövő nemzetközi bevételek 24,6%-os csökkenését főként az alacsonyabb forgalom okozta: a bejövő nemzetközi percek 17,5%-kal csökkentek. A bejövő nemzetközi forgalom jelentősebben csökkent a mobil irányú hívások esetében a Matáv hálózatának elkerüléséből adódóan, míg a Matáv területekre irányuló hívások kisebb mértékben estek vissza. A bejövő nemzetközi bevételeket szintén negatívan érintették a nemzetközi partnerekkel kialakított alacsonyabb elszámolási árak és a forint SDR-rel szembeni erősödése is.

A mobil távközlési szolgáltatások bevételei 2004. szeptember 30-ig elérték a 160,1 mrd Ft-ot a 2003. első három negyedévi 147,9 mrd Ft-os bevétellel szemben (8,2%-os növekedés). Ez a növekedés elsősorban a T-Mobile Magyarország átlagos előfizetői számának 11,5%-os növekedésével magyarázható. A 2004. első három negyedévi összes új bekapcsolás 72,3%-át Dominó kártyás előfizetők teszik ki, valamint ők képviselik az összes T-Mobile Magyarország előfizető 72,1%-át 2004. szeptember 30-án.

A T-Mobile Magyarország fajlagos forgalma (egy előfizetőre jutó átlagos havi forgalom) 1,8%-kal, a 2003. első három negyedévi 112 percről 2004 első három negyedévében 114 percre növekedett. A T-Mobile Magyarország egy előfizetőre jutó havi átlagos árbevétele a 2003. első három negyedévi 5.278 Ft-ról 2004 első három negyedévében 4.937 Ft-ra csökkent (6,5%-kal). Ennek magyarázata a T-Mobile Magyarország hálózaton belüli, alacsonyabb díjjal rendelkező hívások arányának növekedése. Az egy előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel csökkenéséhez a vezetékes szolgáltatóktól származó mobil végződtetési díjak 2003. szeptember 1-jei 10%-os csökkenése is hozzájárult.

A mobil távközlési szolgáltatások közül az értéknövelt szolgáltatások mutatják a legnagyobb, 16,8%-os növekedést a tavalyi évhez viszonyítva. Az értéknövelt szolgáltatások az egy előfizetőre eső átlagos bevétel 12,1%-át teszik ki 2004 első három negyedévében. Ez a bevételi kategória elsősorban az SMS és az MMS bevételeiből áll. A bevétel növekedésének oka az emelt díjas üzenetek magasabb aránya.

A nemzetközi tevékenységekből származó bevétel sor a 2001-ben szerzett leányvállalatunknak, a MakTelnek a konszolidált bevételeit tartalmazza. A nemzetközi tevékenységek bevételei a 2003. első három negyedévi 51,2 mrd Ft-ról kis mértékben csökkentek és 2004 harmadik negyedévére 50,9 mrd Ft-ot tettek ki. Az előfizetési díjakból származó bevételek az alacsonyabb átlagos analóg előfizetői számnak köszönhetően csökkentek. A bekapcsolási díjakból származó bevételek szintén csökkentek az alacsonyabb belépési díjaknak és az analóg előfizetői szám alacsonyabb mértékű növekedésének köszönhetően, melyet részben ellentételezett az új ISDN előfizetők számának emelkedése. A belföldi forgalmi bevételek csökkentek, elsősorban az alacsonyabb forgalom eredményeként, melyet részben ellensúlyozott a díjak emelkedése. Az alacsonyabb percforgalom és az alacsonyabb díjak miatt a kimenő nemzetközi bevételek is csökkentek, hasonlóan a bejövő nemzetközi bevételekhez, ahol a macedón dínár SDR-rel szembeni erősödését részben ellentételezte a magasabb bejövő percforgalom. Ezeket a csökkenéseket részben ellensúlyozta a mobil távközlési szolgáltatásokból származó bevételek emelkedése, mely a 47,3%-kal magasabb átlagos előfizetői szám és az értéknövelt szolgáltatások emelkedésének következménye, amit valamelyest ellensúlyozott az alacsonyabb fajlagos forgalom és az alacsonyabb díjak. A bérelt vonali és adatátviteli szolgáltatások bevételei szintén növekedtek, köszönhetően az előfizetőszám emelkedésének hatására megnövekedett Internet bevételeknek, illetve a másik mobilszolgáltató, a Cosmofon által fizetett díjakból származó magasabb bérelt vonali bevételeknek. Ezeket a növekedéseket részben ellentételezte a nemzetközi bérelt vonalakból származó alacsonyabb bevétel, melynek oka az USA dollár árfolyamának 2003-hoz viszonyított csökkenése, illetve a nemzetközi bérelt vonali szerződések alacsonyabb 2004-es állománya. A berendezés- és készletértékesítés bevételei is emelkedtek, mivel a távközlési berendezések értékesítésének bevételei a MobiMaknál megnövekedtek a nagyobb mértékű előfizetőszám növekedésnek, illetve a készülékek magasabb átlagos eladási árának köszönhetően.

A bérelt vonali és adatátviteli szolgáltatások bevételei 2004 első három negyedévében elérték a 35,7 mrd Ft-ot a 2003. első három negyedévi 28,6 mrd Ft-tal szemben. A növekedést elsősorban az ADSL vonalak, valamint az Internet előfizetők számának jelentős emelkedése indokolja. Az ADSL vonalak száma elérte a 162.106-ot (a 2003. szeptember 30-i 72.351 vonalhoz képest), az Internet csatlakozások száma pedig 32,3%-kal 244.570-re nőtt az egy évvel korábbi értékhez viszonyítva. A bevételek növekedéséhez hozzájárult az is, hogy a magasabb bevételt hozó bérelt vonali és szélessávú Internet csatlakozások aránya jelentősen növekedett az összes előfizetőszámon belül.

A berendezés- és készletértékesítés bevételei 2004. szeptember 30-ig elérték a 18,4 mrd Ft-ot a 2003. első három negyedévi 16,4 mrd Ft-os bevétellel szemben. A távközlési berendezések értékesítéséből származó bevétel növekedésének oka a T-Mobile Magyarországnál megnövekedett készülékcsere, illetve a telefonkészülékek magasabb átlagos eladási ára csakúgy, mint a kampányok során megemelkedett készülékértékesítés a Matáv Rt.-nél. Ezen növekedéseket részben ellensúlyozta a T-Mobile Magyarország új előfizetőinek 19,0%-kal alacsonyabb száma.

Az egyéb bevételek a 2003. első három negyedévi 22.6 mrd Ft-ról 2004 hasonló időszakára 19,8 mrd Ft-ra csökkentek. Az egyéb bevételek között találhatók az építési, fenntartási, kábeltelevíziós, audiotex és egyéb tevékenységből származó bevételek. Ebben a bevételi kategóriában a csökkenést elsősorban az Egyetemes Elektronikus Hírközlési Támogatási Kasszától kapott támogatás csökkenése okozta. A csökkenést részben ellensúlyozta az átlagos előfizetői szám növekedése és a magasabb előfizetési díjak miatt megemelkedett kábeltévé bevételek, valamint a Drop Charge-hoz kapcsolódó magasabb bevételek a Matáv Rt.-nél.

Költségek

A személyi jellegű ráfordítások 2004 első kilenc hónapjában elérték a 70,8 mrd Ft-ot, szemben a 2003. első három negyedévi 63,3 mrd Ft-tal (11,9%-os növekedés). Ez főként a MakTel jóléti kiadásainak jelentős emelkedésére vezethető vissza, mely a több mint 700 dolgozó elbocsátása kapcsán, a végkielégítések fedezetére 2004 harmadik negyedévében képzett 3,4 mrd Ft céltartalékkal magyarázható. Emellett a Matáv Rt.-nél is növekedtek a személyi jellegű költségek, a 2004. április 1-jével életbe lépett 6,0%-os átlagos béremelésnek köszönhetően.

Az emelkedést részben ellensúlyozta az, hogy a csoport szintű állományi létszám csökkent a 2003. szeptember 30-i 15.175 főről a 2004. szeptember 30-i 14.695 főre. Az egy alkalmazottra jutó vezetékes vonalak száma 2004. szeptember végére 351,8-ra nőtt az egy évvel korábbi 339,3-ról.

2004. szeptember 30-ig az értékcsökkenési leírás 7,9%-kal 100,7 mrd Ft-ra nőtt az egy évvel korábbi 93,3 mrd Ft-ról. Ez a növekedés főként a Westel márkanév leírásának köszönhető, amelynek oka a T-Mobile Magyarország név 2004. május 1-jétől történő bevezetése. A leírás 2004 első három negyedévében 4,5 mrd Ft-tal magasabb amortizációs költséget eredményezett. Emellett a növekedéshez hozzájárult a T-Mobile Magyarország magasabb szoftverállományához kapcsolódó értékcsökkenési leírás növekedés. A MakTel-nél a magasabb értékcsökkenési leírást az magyarázza, hogy egyes tárgyi eszközök értékcsökkenése felgyorsult a tárgyi eszközök hasznos élettartamának 2003 májusában történt felülvizsgálata következtében.

A más hálózati üzemeltetőknek történt kifizetések 2004 első három negyedévében elérték a 66,1 mrd Ft-ot a 2003 hasonló időszakának 63,3 mrd Ft-jával szemben. A költségnövekedést elsősorban a belföldi forgalmi kifizetések 4,5%-os emelkedése okozta, mivel növekedtek a T-Mobile Magyarország kifizetései a két másik GSM mobilszolgáltató felé a magasabb mobilpenetráció hatására. Ezt részben ellensúlyozták az egyéb belföldi szolgáltatóknak a hívásvégződtetésért történő alacsonyabb kifizetések, köszönhetően az alacsonyabb forgalomnak és az alacsonyabb összekapcsolási díjaknak. A nemzetközi forgalmi kifizetések 4,2%-os emelkedést mutatnak főként a T-Mobile Magyarország magasabb roaming kifizetései és a MakTel megnövekedett nemzetközi kifizetéseinek hatására. Ezt a növekedést részben ellensúlyozta a Matáv Rt. alacsonyabb kimenő forgalma, a külföldi szolgáltatókkal szembeni alacsonyabb átlagos elszámolási díjak, valamint a forint erősödése az SDR-rel szemben.

Az értékesített távközlési berendezések beszerzési értéke a 2003. első három negyedévi 28,2 mrd Ft-ról 2004 hasonló időszakában 29,7 mrd Ft-ra nőtt. Ezt a növekedést elsősorban a magasabb átlagos készülékárak és a gyakoribb készülékcserékhez kapcsolódó költségek emelkedése okozta, melyet részben ellensúlyozott a T-Mobile Magyarország új előfizetőinek alacsonyabb száma. A Matáv Rt.-nél és a MakTelnél is emelkedett az értékesített távközlési berendezések beszerzési költsége a kampányok során értékesített magasabb készülékszámnak köszönhetően.

Az egyéb működési költségek értéke 2,0%-kal csökkent az elmúlt egy évben. Az egyéb működési költségekben anyag és karbantartási, valamint marketing költségek, szolgáltatásokért fizetett díjak, outsourcing díjak, energia költségek, illetve tanácsadási díjak találhatók. Az Egyetemes Elektronikus Hírközlési Támogatási Kasszának fizetett hozzájárulás jelentősen csökkent 2004 első három negyedévében az előző év hasonló időszakához képest. Az alacsonyabb mértékű követelés-leírás a Matáv Rt.-nél szintén hozzájárult a csökkenéshez. Ezeket a csökkenéseket részben ellensúlyozta a marketing költségek növekedése, elsősorban a Matáv Rt.-nél az újonnan bevezetésre került termékekhez és új tarifacsomagokhoz kapcsolódó intenzív reklámtevékenység következtében. Az ügynöki díjak is megnövekedtek, köszönhetően a Drop Charge-hoz kapcsolódó magasabb kifizetéseknek.

Működési eredmény

A működési eredményráta 2004 első kilenc hónapjában 18,3%, míg 2003 hasonló időszakában 22,5% volt. A visszaesést elsősorban a személyi jellegű ráfordítások nagymértékű növekedése és a magasabb értékcsökkenés magyarázzák.

Nettó pénzügyi eredmény

2004 első három negyedévében a nettó pénzügyi eredmény mínusz 27,1 mrd Ft volt, szemben a 2003. első három negyedévi mínusz 28,5 mrd Ft-tal. A nettó pénzügyi költség csökkent, mivel a nettó árfolyamveszteség 6,5 mrd Ft-tal volt alacsonyabb. A nettó árfolyamveszteségben bekövetkezett változást elsősorban a deviza alapú hitelek átlagos állományának jelentős csökkenése, valamint az erősödő forint okozta. Ezt a csökkenést részben ellensúlyozta a 4,9 mrd Ft-tal magasabb kamatköltség, melynek emelkedése a magasabb átlagos kamatlábbal rendelkező forint alapú hitelek megnövekedett arányának köszönhető. A nettó pénzügyi eredmény 0,5 mrd Ft nettó árfolyamnyereséget, 26,1 mrd Ft kamatköltséget, 2,5 mrd Ft jutalékot és egyéb költséget, valamint 1,0 mrd Ft kamat és egyéb pénzügyi bevételt foglal magában.

Részesedések társult vállalkozások adózás előtti eredményéből

A társult vállalkozások adózás előtti eredményének csoportra jutó része 2004 első három negyedévében 2.064 millió Ft volt a 2003. első három negyedévi 354 millió Ft-tal szemben, tükrözve ezzel a Hunsat Eutelsatban meglévő befektetésének értékesítéséből keletkező jelentős nyereséget.

Nyereség adó

A nyereség adó összege 2004 első három negyedévében 9,9 mrd Ft-ra csökkent, szemben a 2003. első három negyedévi 11,6 mrd Ft-tal, valamennyi szegmens alacsonyabb adózás előtti eredményének következtében. Az adórátának a 2003-as 18%-os szintről 16%-ra történő változása szintén adócsökkenést eredményezett 2004-ben.

Kisebbségi részesedések

2004 első kilenc hónapjában a kisebbségi részesedések összege 6,2 mrd Ft volt, 2003 hasonló időszakának 10,1 mrd Ft-jával szemben. A 38,3%-os csökkenés elsősorban a MakTel gyengébb teljesítményével magyarázható. Míg a nemzetközi szegmens bevételei mérsékelten csökkentek, addig működési költségei jelentősen növekedtek, amely a működési eredmény csökkenéséhez vezetett.

A csoport mérlegének elemzése

A mérlegfőösszeg 2003. szeptember 30-án 1.055 mrd Ft, 2004. szeptember 30-án 1.026 mrd Ft volt.

Hitelek és kölcsönök

A rövid lejáratú hitelek és kölcsönök 2003. szeptember 30-hoz képest 2004. szeptember 30-ra 48,8%-kal 95,5 mrd Ft-ra csökkentek. A csökkenés a Matáv erős készpénztermelő képességét mutatja, mely lehetővé tette a vállalat számára, hogy visszafizesse az Európai Beruházási Bank II. Telekommunikációs Projektje keretében felvett hitelt 2003. december 15-ei értéknappal, az Európai Beruházási Bank II/B Telekommunikációs Projektje keretében lejáró 12,5 mrd Ft összegű hitelt 2004. június 25-ei értéknappal, valamint 23 mrd Ft-ot a Deutsche Telekomtól felvett 126,6 mrd Ft vállalatközi hitelből.

A hosszú lejáratú hitelek és kölcsönök 2003. szeptember 30-hoz képest 2004. szeptember 30-ra 68,1%-kal 230,4 mrd Ft-ra nőttek. A növekedést elsősorban a Matáv Rt. osztalékfizetésének fedezetére a DT International Finance BV-től felvett hitel magyarázza, valamint az, hogy az anyavállalattól kapott 126,6 mrd Ft hitel részét képező és 2004. augusztus 23-án lejárt 76,6 mrd Ft összegű hitel refinanszírozása döntően közép és hosszú lejáratú vállalatközi hitelekkel történt.

2004. szeptember 30-án a hitelállomány megközelítőleg 100%-a volt forint alapú. 2004. szeptember 30-án a hitelek és kölcsönök 45,1%-a volt változó kamatozású. A tőkeáttételi mutató 2004. szeptember 30-án 33,1% volt az egy évvel korábbi 32,8%-kal szemben, melyet a nettó adósságállomány értéke és a nettó adósságállomány saját tőkével és kisebbségi részesedésekkel növelt értékének hányadosaként kapunk meg.

A csoport cash-flow-jának elemzése

Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 144.089 millió Ft volt 2004 első kilenc hónapjában, 2003 hasonló időszakához képest 5,9%-kal csökkent. A csökkenést főként az alacsonyabb EBITDA és a magasabb átlagos kamatlábbal rendelkező forint alapú hitelek megnövekedett arányának köszönhetően magasabb kamatköltség magyarázza 2004 első három negyedévében, 2003 azonos időszakához képest.

A befektetési tevékenységből származó nettó cash-flow 2004 első kilenc hónapjában mínusz 64.350 millió Ft-ot tett ki, szemben az előző év hasonló időszaki mínusz 61.512 millió Ft-tal. Ezt a pénzkiáramlásban bekövetkezett 2.838 millió Ft-os emelkedést elsősorban, a Matáv Rt. esetében, a tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzésére fordított magasabb beruházási összeg okozta, mely az ADSL fejlesztéseknek és a törvényi előírásokkal kapcsolatos beruházásoknak köszönhető. A növekedéshez hozzájárult a leányvállalatok és egyéb befektetések beszerzésének magasabb értéke is. 2004 első kilenc hónapját tekintve a Matáv Rt. újabb 3,05%-os részesedést vásárolt a Stonebridge-ben 2004 júliusában, valamint tulajdoni hányadot a T-Systems Hungary-ben 2004 harmadik negyedévében.

2004 első három negyedévében a pénzügyi tevékenységből származó nettó cash-flow mínusz 66.756 millió Ft-ot tett ki, míg 2003 azonos időszakában mínusz 81.494 millió Ft volt. Míg 2003 első kilenc hónapjában a Matáv nettó 57.988 millió Ft hitelt fizetett vissza, 2004 hasonló időszakában nettó 11.528 millió Ft hitelt vett fel. A Matáv 78.284 millió Ft osztalékot fizetett ki részvényeseinek, szemben a 2003 hasonló időszakában fizetett 23.506 millió Ft-tal. A jelentős növekedést az egy részvényre jutó osztalék magyarázza, mely a 2002-es 18 Ft-ról 2003-ban 70 Ft-ra emelkedett.

Az eredmények szegmensek szerinti elemzése

Az alábbi három szegmens eredményeinek összege nem egyenlő a csoport eredményeivel, a szegmensek közötti tranzakciók kiszűrése miatt.

Vezetékes távközlési szegmens

A vezetékes távközlési szegmens a Matáv Rt.-t és konszolidált leányvállalatait foglalja magába, a MakTel, a MobiMak, a Stonebridge, a Telemacedónia, a T-Mobile Magyarország és a Westel 0660 kivételével.

  Millió Ft-ban 2003.szept. 30-ával végződött 9 hónap 2004. szept. 30-ával végződött 9 hónap Változás (%)
Bevételek 245 449   228 288   (7,0)  
Átszervezés előtti EBITDA 93 172   81 535   (12,5)  
EBITDA 93 172   81 535   (12,5)  
Működési eredmény 39 896   31 044   (22,2)  
Tárgyi eszközök 420 938   392 553   (6,7)  
Immateriális javak 31 501   31 988   1,5  
Tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzése 18 960   22 491   18,6  
Záró létszám 9 681   9 391   (3,0)  

EBITDA = nettó pénzügyi eredmény, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény

A vezetékes távközlési szegmens összbevétele 7,0%-os csökkenést mutatott az elmúlt egy évben. A Matáv belföldi vezetékes távközlési szolgáltatásokból származó bevételei 11,2%-kal csökkentek az alacsonyabb díjak és az alacsonyabb percforgalom következtében. A nemzetközi forgalmi bevételek 18,1%-kal estek vissza az alacsonyabb percdíjak, az alacsonyabb kimenő és bejövő forgalom, valamint a forint SDR-el szembeni erősödése miatt. A bérelt vonali és adatátviteli szolgáltatások bevételei 2003 első kilenc hónapjához képest 21,7%-kal emelkedtek 2004 első három negyedévében. A bérelt vonali és adatátviteli szolgáltatások bevételeinek növekedését elsősorban az ADSL vonalak és az Internet előfizetők számának jelentős emelkedése indokolja.

A vezetékes távközlési szegmens működési eredménye 22,2%-kal csökkent. A működési költségek közül a más hálózati üzemeltetőknek történt kifizetések és az értékcsökkenési leírás csökkentek, melyeket részben ellentételezett a személyi jellegű ráfordítások, az egyéb működési költségek és az értékesített távközlési berendezések beszerzési értékének növekedése.

Mobil távközlési szegmens

A mobil távközlési szegmens a T-Mobile Magyarországot, a Westel 0660-t, valamint az akvizíciójukból származó goodwill amortizációját foglalja magába.

  Millió Ft-ban 2003. szept. 30-ával végződött
9 hónap
2004. szept. 30-ával végződött
9 hónap
Változás (%)
Bevételek 187 711   195 137   4,0  
Átszervezés előtti EBITDA 72 874   77 375   6,2  
EBITDA 72 874   77 375   6,2  
Működési eredmény 43 484   40 293   (7,3)  
Tárgyi eszközök 114 365   115 276   0,8  
Immateriális javak 200 511   187 666   (6,4)  
Tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzése 23 600   24 401   3,4  
Záró létszám 1 782   1 779   (0,2)  

EBITDA = nettó pénzügyi eredmény, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény

A 100 lakosra jutó GSM mobil vonalszám 83,0%-ot ért el Magyarországon, és a T-Mobile Magyarország piaci részesedése 47,6%-ot tesz ki a szoros versenyhelyzetben lévő GSM piacon.

A mobil távközlési szegmens bevételei 2003 első három negyedévéhez viszonyítva 4,0%-kal növekedtek 2004 első három negyedévében a mobil előfizetők számának erőteljes emelkedése miatt. A T-Mobile Magyarország előfizetők száma 11,1%-kal emelkedett, elérve a 3.989.489 főt, beleértve a 2004. szeptember 30-án meglévő 2.877.149 kártyás előfizetőt is. A T-Mobile Magyarország előfizetőkre jutó átlagos havi percforgalom 1,8%-kal növekedett a 2003. első három negyedévi 112 percről 114 percre 2004 első három negyedévében. A T-Mobile Magyarország egy előfizetőre jutó havi árbevétele 6,5%-kal a 2003. első három negyedévi 5.278 Ft-ról 2004 első három negyedévében 4.937 Ft-ra csökkent. Az összekapcsolásokból származó bevétel változatlan maradt a mobil szegmensben. Míg a 2003 szeptemberében életbe lépett alacsonyabb végződtetési percdíjaknak köszönhetően a Matáv Rt.-től kapott összekapcsolási díjak csökkentek, addig a magasabb mobil vonalsűrűség és percforgalom miatt a többi mobilszolgáltatótól nagyobb bevétel keletkezett.

A működési eredmény 7,3%-os csökkenést mutat. Míg a működési bevételek csak 7,4 mrd Ft-tal, addig a működési költségek 10,6 mrd Ft-tal növekedtek a két időszakot összehasonlítva. A visszaesést egyrészt az értékcsökkenési leírás nagymértékű emelkedése eredményezte, melynek oka a márkanév leírása, másrészt a más hálózati üzemeltetőknek történt kifizetések is növekedést mutattak. Mindezeket részben ellentételezte az egyéb működési költségek csökkenése.

Nemzetközi szegmens

A nemzetközi szegmens a MakTelt, a MobiMakot, a Stonebridge-t, a Telemacedóniát, és a MakTel akvizícióból származó goodwill amortizációját foglalja magába.

  Millió Ft-ban 2003. szept. 30-ával végződött
9 hónap
2004. szept. 30-ával végződött
9 hónap
Változás (%)
Bevételek 51 412   51 124   (0,6)  
Átszervezés előtti EBITDA 28 868   27 334   (5,3)  
EBITDA 28 868   23 974   (17,0)  
Működési eredmény 18 233   10 867   (40,4)  
Tárgyi eszközök 82 869   74 482   (10,1)  
Immateriális javak 55 165   57 662   4,5  
Tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzése 7 427   5 303   (28,6)  
Záró létszám 3 712   3 525   (5,0)

EBITDA = nettó pénzügyi eredmény, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény

A MakTel vezetékes előfizetőinek száma 1,3%-kal emelkedett, elérve a 623.333 főt 2004. szeptember 30-án. A mobil előfizetők száma jelentősen, 50,8%-kal növekedett 693.097 főre és az Internet előfizetők száma elérte az 59.603 főt 2004. szeptember 30-án, az egy évvel korábbi 45.324 főhöz viszonyítva.

A nemzetközi szegmens bevételei kis mértékben csökkentek és 51,1 mrd Ft-ot tettek ki 2004. szeptember 30-án. A belföldi forgalmi bevételek csökkentek, elsősorban az alacsonyabb percforgalomnak köszönhetően, melyet részben ellensúlyoztak a 2003 májusában és 2004 júliusában történt tarifakiegyenlítés miatti általános áremelkedések. Az alacsonyabb kimenő nemzetközi forgalmi bevételeket a lecsökkent percforgalom, valamint az alacsonyabb díjak okozták. A bejövő nemzetközi forgalmi bevételek szintén visszaestek, főként a macedón dínár SDR-rel szembeni erősödése következtében. A mobil bevételek emelkedését a 47,3%-kal magasabb átlagos előfizetői szám, valamint az értéknövelt szolgáltatások megnövekedett értéke eredményezte, melyet részben ellensúlyozott a fajlagos forgalom csökkenése és az alacsonyabb díjak. A készülékek értékesítéséből származó bevételek jelentősen növekedtek a mobil előfizetőszám nagyobb mértékű növekedésének és a MobiMak-nál a telefonkészülékek magasabb átlagos eladási árainak köszönhetően.

A működési költségek jelentősen, 21,3%-kal növekedtek, főként a személyi jellegű ráfordítások (végkielégítések fedezetére képzett céltartalék), az értékcsökkenési leírás, a más hálózati üzemeltetőknek történt kifizetések és a távközlési berendezések beszerzési értékének növekedése miatt.

2003-ban a MakTel felülvizsgálta tárgyi eszközeinek hasznos élettartamát. A felülvizsgálat többnyire rövidebb hasznos élettartamot határozott meg elsősorban a távközlési berendezésekre vonatkozóan a korábban alkalmazottnál, melynek eredményeként a havi értékcsökkenési leírás megnövekedett.

Társaság neve: Matáv Rt. Telefon: 458 0424
Társaság címe: 1013 Budapest,
Krisztina krt. 55.
Telefax: 458 0443
Ágazati besorolás: távközlés E-mail cím: investor.relations@ln.matav.hu
Beszámolási időszak: 2003. december 31.-
2004. március 31.
Befektetői kapcsolattartó: Czenthe Szabolcs

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan

  Igen Nem  
Auditált   X  
Konszolidált X    
  Magyar IFRS Egyéb
Számviteli elvek   X  
Egyéb: ........................................................

PK2. Konszolidációs körbe tartozó gazdasági társaságok, melyben a Matáv Rt.-nek közvetlen tulajdoni hányada van

Név Törzs / Alaptőke
(millió Ft)
Tulajdoni hányad
(közvetlen és közvetett)
Szavazati jog Besorolás
Stonebridge 349 mEUR   92,55%   92,55%   L  
T-Mobile Magyarország Távközlési Rt. 8 031   100,00%   100,00%   L  
Matávcom 6 158   100,00%   100,00%   L  
Axelero 1 906   100,00%   100,00%   L  
InvesTel 4 862   100,00%   100,00%   L  
Emitel 3 110   100,00%   100,00%   L  
Vidanet 2 000   90,00%   49,99%   L  
Egertel 1 425   100,00%   100,00%   L  
MatávkábelTV 920   100,00%   100,00%   L  
Rába Szolgáltatóház 615   100,00%   100,00%   L  
EPT 777   97,20%   97,20%   L  
Kis-Astrasat 300   90,00%   49,90%   L  
Cardnet 58   72,00%   72,00%   L  
Tele-Data 39   50,99%   50,99%   L  
ProMoKom 21   100,00%   100,00%   L  
Mindentudás Egyeteme Kht. 5   60,00%   60,00%   L  
BCN 3   100,00%   100,00%   L  
Viabridge Telecommunications Holding Ltd. 0,251 mEUR   100,00%   100,00%   L  
Telemacedónia 0,01 mEUR   88,00%   88,00%   L  

PK6. Mérlegen kívüli jelentősebb tételek

Megnevezés Érték (millió Ft)
Jövőbeni pénzügyi lízing kötelezettségek 1 275  
Jövőbeni bérleti és operatív lízing kötelezettségek 36 252  
Jövőbeni eszközvásárlási szerződésekből eredő kötelezettségek 14 877  
Egyéb jövőbeni kötelezettségek 197  

TSZ2/1. Teljes munkaidőben foglalkoztatottak számának alakulása (fő)

  Bázis időszak vége Tárgyév eleje Tárgyidőszak vége
Társasági szinten 8 281 8 071 7 956
Csoport szinten 15 175 14 710 14 695

TSZ2/2. Teljes munkaidőben foglalkoztatottak számának alakulása (fő)

  Üzleti év eleje I. negyedév vége II. negyedév vége III. negyedév vége Üzleti év vége
Társasági szinten 8 071 8 043 8 013 7 956  
Csoport szinten 14 710 14 838 14 789 14 695  

RS1. Tulajdonosi struktúra, a részesedés és szavazati arány mértéke

Tulajdonosi kör megnevezése Teljes alaptőke
Tárgyév elején
(2004. január 1.)
Időszak végén
(2004. szeptember 30.)
Tulaj-
doni hányad
%
Szava.
zati
jog
%
Rész-
vény
darab-
szám
Tulaj-
doni
hányad
%
Szava-
zati
jog
%
Rész-
vény
darab-
szám
Belföldi intézményi/társaság 14,01 14,07 146 060 542 4,59 4,61 47 855 094
Külföldi intézményi/társaság 84,04 84,44 876 416 274 84,51 84,91 881 315 965
Belföldi magánszemély 0,02 0,02 204 057 0,00 0,00 0
Külföldi magánszemély 0,00 0,00 200 0,00 0,00 0
Munkavállalók, vezető tisztségviselők n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a.
Saját tulajdon 0,47 0,00 4 900 000 0,47 0,00 4 900 000
Államháztartás részét képező tulajdonos 0,15 0,15 1 570 585 0,09 0,09 898 666
Nemzetközi Fejlesztési Intézmények 1,29 1,30 13 495 276 1,29 1,30 13 495 276
Nem regisztrált 0,02 0,02 164 666 6,80 6,83 70 940 100
Számlavezetők 0,00 0,00 0 2,24 2,25 23 332 591
Egyéb 0,00 0,00 0 0,01 0,01 73 908
"B" részvény 0,00 0,00 1 0,00 0,00 1
Összesen 100,00 100,00 1 042 811 601 100,00 100,00 1 042 811 601

*A "Nem regisztrált" kategória a nem nevesített alszámlákon nyilvántartott részvényeket takarja. Ezen részvények tulajdonosai nagyobb részben külföldi, kisebb részben belföldi intézményi befektetők.
**A "Számlavezetők" kategória a számlavezetők, mint a részvényesek megbízottjai által vezetett számlákon nyilvántartott részvényeket takarja. Ezen részvények tulajdonosai nagyrészt belföldi magánszemélyek.

RS2. A saját tulajdonban lévő részvények (db) mennyiségének alakulása a tárgyévben

  Január 1. Március 31. Június 30. Szeptember 30. December 31.
Társasági szinten 4 900 000 4 900 000 4 900 000 4 900 000  
Leányvállalatok 0 0 0 0  
Mindösszesen 4 900 000 4 900 000 4 900 000 4 900 000  

RS3. Az 5%-nál nagyobb tulajdonosok felsorolása, bemutatása (az időszak végén)

Név Nemze-
tiség
Tevé-
keny-
ség
Mennyi-
ség
(db)
Része-
sedés
(%)
Szava-
zati
jog
(%)
Meg-
jegy-
zés
MagyarCom Holding GmbH Külföldi Intézményi 617 478 081 59,21 59,49 Stratégiai befektető
JP Morgan Chase Bank Külföldi Letétkezelő 128 222 910 12,30 12,35 ADR
letétkezelő bank

TSZ3. Vezető állású személyek, és a kibocsátó működését befolyásoló (stratégiai) alkalmazottak

Jelleg* Név Beosztás Megbízás kezdete Megbízás vége /
megszű-
nése
Saját
rész-
vény
tulajdon
(db)
SPIT Straub Elek Elnök-vezérigazgató
IT tag
1995. július 17.
1995. május 24.
- 76 338  
SPIT Dr. Klaus Hartmann Gazdasági vezérigazgató-helyettes
IT tag
2000. december 5.
2000. április 27.
- 8 000  
IT Achim Berg IT tag 2004. április 28. - 0  
IT Dr. Földesi István IT tag 2003. április 25. - 0  
IT Michael Günther IT tag 2002. április 26. - 0  
IT Horst Hermann IT tag
Javadalmazási Bizottság tagja
2003. április 25. - 400  
IT Dr. Patai Mihály IT tag
Javadalmazási Bizottság tagja
1998. április 28. - 58 190  
IT Dr. Ralph Rentschler IT tag
Javadalmazási Bizottság tagja
2003. április 25. - 0  
IT Dr. Surányi György IT tag 2004. április 28. - 0  
FB Dr. Pap László FB elnök
Ellenőrző Bizottság elnöke
1997. május 26. - 0  
FB Böhm Géza FB tag 2002. április 26. - 0  
FB Csizmadia Attila FB tag 2003. április 25. - 6 272  
FB Arne Freund FB tag 2003. április 25. - 0  
FB Wolfgang Hauptmann FB tag
Ellenőrző Bizottság tagja
2003. április 25. - 0  
FB Kadlót Gellért FB tag 2002. április 26. - 700  
FB Joachim Kregel FB tag
Ellenőrző Bizottság tagja
2001. április 27. 2004. szeptember 30. 0  
FB Dr. Klaus Nitschke FB tag 2002. április 26. - 0  
FB Vermes Péter FB tag 1995. június 27. - 8 800  
SP Bodnár László Szolgáltatási és logisztikai vezérigazgató-helyettes 1999. március 16. - 881  
SP Peter Janeck Műszaki vezérigazgató-helyettes és Hálózati Rendszerek üzletág vezérigazgató-helyettes 2004. július 12. - 0  
SP Christopher Mattheisen Lakossági szolgáltatások üzletág vezérigazgató-helyettes 2002. szeptember 1. - 0  
SP Dr. Pásztory Tamás Emberi erőforrás és jogi vezérigazgató-helyettes 1996. február 1. - 0  
SP Tankó Zoltán Üzleti megoldások üzletág vezérigazgató-helyettes 2002. január 1. - 1 100  
Saját részvény tulajdon (db) Összesen: 160 681  

1 Stratégiai pozícióban lévő alkalmazott (SP), Igazgatósági tag (IT), FB tag (FB)

Az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagjainak megbízatása 2007. május 31. napjáig szól, amennyiben másként nincs jelölve.

ST1. A tárgyidőszakban megjelent soronkívüli tájékoztatások

Dátum Tárgy, rövid tartalom
2004. január 13. A Matáv bejelentette, hogy a Hírközlési Döntőbizottság nyilvánosságra hozta a Matáv új előfizetői hurok átengedésére vonatkozó, valamint a hálózat-összekapcsolási és bérelt vonali referencia ajánlatainak elfogadását.
2004. február 23. A Matáv bejelentette, hogy leányvállalata, a Makedonski Telekomunikacii (MakTel) közgyűlést tartott, s többek között összesen 2,5 milliárd macedón dénár összegű osztalék kifizetéséről határozott.
2004. március 22. A Matáv bejelentette, hogy Igazgatósága a 2003. évi eredmény után 70 Ft osztalék kifizetését javasolja a Közgyűlésnek minden 100 Ft névértékű törzsrészvény után.
2004. március 22. A Matáv bejelentette, hogy megszületett a végső döntés a Westel névváltásáról T-Mobile Magyarországra. A névváltás 2004. május elsején indul és egy lépésben fog megtörténni.
2004. március 31. A Matáv bejelentette, hogy a társaság műszaki vezérigazgató-helyettese, Manfred Ohl 2004. április 30-ával távozik beosztásából.
2004. április 22. A Matáv bejelentette, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa nyilvánosságra hozta határozattervezetét a Matáv új összekapcsolási és bérelt vonali referencia ajánlatára vonatkozóan.
2004. április 28. A Matáv megtartotta közgyűlését, melyen többek között a 2003. évi eredmény után 70 Ft osztalék kifizetéséről határozott minden 100 Ft névértékű törzsrészvény után.
2004. május 10. A Matáv bejelentette, hogy a SEEF Holdings Ltd., a Soros Investment Capital leányvállalata úgy döntött, hogy lehívja eladási opcióját a Stonebridge-ben lévő tulajdoni hányadára vonatkozóan.
2004. május 19. A Matáv Igazgatósága 2008. június 30-ig meghosszabbította Straub Elek vezérigazgatói megbízását.
2004. május 19. A Matáv forint alapú, rövidtávú hitelszerződést írt alá a Deutsche Telekommal.
2004. május 21. A Matáv közzétette a Társaság által kibocsátott részvényekre a 2003. gazdasági év után járó osztalék kifizetésének rendjét.
2004. május 21. A Matáv közzétette a Társaság által kibocsátott, nyomdai úton előállított részvények dematerializált értékpapírokká történő alakításának rendjét.
2004. május 21. A Matáv közzétette a Társaság által kibocsátott 10.000,- Ft névértékű részvények 100,- Ft névértékű részvényekre történő cseréjének lezárását és annak rendjét.
2004. június 1. A Matáv bejelentette, hogy forint alapú hitelszerződést írt alá a Deutsche Telekom Csoporttal a társaság által fizetendő osztalék részbeni finanszírozására.
2004. június 15. A Matáv bejelentette, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa nyilvánosságra hozta határozat-tervezetét a Matáv új előfizetői hurok átengedési referencia ajánlatára vonatkozóan.
2004. június 16. A Matáv megállapodást írt alá az IKO Média Csoporttal egy közös holding létrehozására, melynek célja az interaktív megoldásokkal és emeltdíjas tartalomszolgáltatásokkal kapcsolatos szolgáltatások együttes nyújtása, valamint a Magyar RTL Televízió Rt.-ben lévő érdekeltségek egyesítése.
2004. június 30. A Matáv Igazgatósága 2004. július 12-től Peter Janecket nevezte ki a Matáv új műszaki vezérigazgató-helyettesévé és a Hálózati Rendszerek Üzletág vezetőjévé.
2004. július 15. A Matáv vegyes vállalat létrehozásáról és nemzetközi társszolgáltatói együttműködésről írt alá szerződést a T-Systems Inernational-lel. Emellett a T-Systems International hazai leányvállalata, a T-Systems Hungary Kft. és a Matáv között stratégiai partnerségről is megállapodás született.
2004. augusztus 12. A Matáv bejelentette 2006-ra kitűzött stratégiai céljait.
2004. augusztus 23. A Matáv bejelentette, hogy refinanszírozza lejáró hitelét egy összesen 64 milliárdos, Deutsche Telekomtól felvett hitellel.
2004. augusztus 31. A Matáv bejelentette, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság nyilvánosságra hozta pályázati felhívását a magyarországi UMTS frekvencia-pályázatról.
2004. szeptember 20. A Matáv bejelentette, hogy véglegesítésre került az anyavállalat 2005-2006. évi létszámcsökkentésének pontos mértéke és ütemezése.
2004. szeptember 27. A Matáv bejelentette, hogy sikeresen lezárult a társaság által kibocsátott, nyomdai úton előállított részvények dematerializált részvényekké történő átalakítása.
2004. szeptember 28. A Matáv bejelentette, hogy lezáródott a társaság által kibocsátott 10.000 Ft névértékű részvények 100 Ft névértékű részvényekre történő cseréje.
2004. október 1. A Matáv bejelentette, hogy Joachim Kregel lemondott felügyelő bizottsági és ellenőrző (audit) bizottsági tagságáról.
2004. október 6. A Matáv Igazgatósága felhatalmazta a cég vezetését arra, hogy stratégiai együttműködési megállapodást írjon alá a Deutsche Telekom AG-val, valamint a T-Mobile International-lel.
2004. október 22. A Matáv megállapodott a CosmoTelco-val a Stonebridge-ben lévő részesedése megvásárlásáról.
2004. október 25. A Matáv Felügyelő Bizottsága az Ellenőrző Bizottság tagjává választotta Arne Freundot, aki a továbbiakban az Ellenőrző Bizottságban a pénzügyi szakértő szerepét is betölti.

A Matáv Rt. hirdetményeit a Magyar Tőkepiac c. lapban jelenteti meg.

Szervezeti változások

Jelentősebb szervezeti változás az időszakban nem történt.