Befektetői közlemények

A Magyar Telekom 2007. első kilenc havi eredményei: jó úton haladunk az éves célkitűzések teljesítése felé

Budapest, 2007. november 8.

A Magyar Telekom (Reuters: NYSE: MTA.N, BSE: MTEL.BU és Bloomberg: NYSE: MTA US, BSE: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója ma közzétette 2007. első kilenc hónapjára vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Főbb eredmények:

  • A bevételek 2,7%-kal, 490,3 milliárd forintról 503,6 milliárd forintra (2.007,7 millió euróra) nőttek 2007. első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest. A mobil, az internet, valamint a rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó bevételek növekedése ellensúlyozta a vezetékes forgalomból és a TETRA szolgáltatásból származó bevételek csökkenését. A KFKI Csoport, a T-Systems Hungary és a Dataplex konszolidálása 2007. első kilenc hónapjában 18,8 milliárd forinttal járult hozzá a Csoport bevételeihez.
  • Az EBITDA 2,1%-kal, 203,0 milliárd forintra nőtt, az EBITDA ráta pedig 40,3% volt. A vizsgálattal kapcsolatos költségek (3,7 milliárd forint) és végkielégítéshez kapcsolódó kifizetések és elhatárolások (8,2 milliárd forint, mely létszámcsökkentéshez kapcsolódó költségeket valamint részben felsővezetői szerződések megszűnésével járó költségeket tartalmaz) nélkül a csoport EBITDA 214,9 milliárd forint volt, az EBITDA ráta pedig 42,7%.
  • A tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére fordított összeg 49,9 milliárd forint volt.   A teljes összegből a T-Com szegmensre 22,0 milliárd forint, a T-Mobile szegmensre 24,5 milliárd forint (melyből 8,7 milliárd forintot fordítottunk mobil szélessávú beruházásokra Magyarországon), a T-Systems szegmensre 1,5 milliárd forint, a Csoport központ és szolgáltató központra pedig 1,9 milliárd forint jutott.
  • A Társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) 1,5%-kal , 60,3 milliárd forintról 59,4 milliárd forintra (236,9 millió euróra) mérséklődött a magasabb halasztott és helyi adók miatt, valamint a szolidaritási adó bevezetése következtében is nőttek az eredményt sújtó adóterhek.
  • Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow nagymértékben, 150,5 milliárd forintról 176,3 milliárd forintra nőtt. Az EBITDA kismértékű növekedése mellett a javulás főbb okai az elsősorban a TETRA-szolgáltatáshoz kapcsolódó vevői követelések változása miatt jelentősen lecsökkent működőtőke-igény, valamint az adóelőnyök kihasználásának köszönhetően alacsonyabb adófizetés. A befektetési tevékenységre fordított nettó cash-flow 98,8 milliárd forintról 38,6 milliárd forintra csökkent, elsősorban a tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzésére fordított összeg (capex) valamint a leányvállalatok és egyéb befektetések beszerzésére fordított összeg csökkenésének következtében. A leányvállalatok megvásárlására fordított készpénz 34,9 milliárd forintról (elsősorban a KFKI és Dataplex akvizíciók, valamint a MakTel 10%-os saját részvény vásárlása) 1,8 milliárd forintra csökkent (T-Systems Hungary és Mobilpress akvizíciók). A pénzügyi tevékenységre fordított nettó cash-flow jelentősen nőtt a 2005. év után járó osztalék 2007. januárban illetve a 2006. év után járó osztalék 2007. májusban történt kifizetése következtében.
  • A nettó adósságállomány 274,2 milliárd forintra nőtt , mivel az osztalékfizetések következtében nőtt a hitelállomány. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak a nettó adósság + összes tőkére vetített aránya) ennek megfelelően a 2006. szeptember végi 26,4%-ról 2007. szeptember végére 32,2%-ra emelkedett.

2007. harmadik negyedéves eredmények: a szigorú költségkontroll eredményeként javult a nyereségesség

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban így nyilatkozott: „A csoporton belüli költséghatékonysági intézkedéseknek köszönhetően a harmadik negyedévben az EBITDA ráta – a vizsgálattal és a létszámleépítéssel kapcsolatos költségek nélkül – 44,0% volt. Az EBITDA javulását a rendszerintegrációs és informatikai szegmensben végrehajtott akvizíciók és a TETRA szolgáltatás szintén segítették, amiknek köszönhetően az EBITDA 6%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szegmensek eredményeire rátérve kiemelném, hogy Magyarországon a T-Com szegmens bevételeinek csökkenése lelassult a szélessávú bevételek növekedésének köszönhetően, míg a költségcsökkentésnek köszönhetően az EBITDA kismértékben nőtt. A T-Mobile szegmens eredményeihez jelentősen hozzájárult a nemzetközi leányvállalatok jó teljesítménye, a magyarországi tevékenységben pedig érzékelhetőek voltak a költségcsökkentési erőfeszítések is. A T-Systems szegmensben az új akvizícióknak köszönhetően nőtt az EBITDA a hangbevételek folytatódó csökkenése ellenére.
A harmadik negyedévben amellett, hogy kedvező pénzügyi eredményeket értünk el, fontos döntéseket is hoztunk az új irányítási struktúrával és a létszámhatékonyság növelésével kapcsolatban, melyeknek köszönhetően hosszú távon biztosíthatjuk versenyképességünket. Az egyes ügyfélszegmensekre épülő új irányítási struktúra 2008. elejétől kerül bevezetésre, a részletek véglegesítése folyamatban van. A pénzügyi jelentéseink struktúrája azonban változatlan marad a következő évben. Végül hadd említsem meg, hogy stratégiánkkal összhangban, melynek célja többek között az akvizíciókon keresztül történő értékteremtés, úgy határoztunk, hogy részt veszünk a Telekom Slovenije privatizációjára kiírt pályázaton. Október 15-én nem kötelező érvényű ajánlatot nyújtottunk be és örömmel számolok be róla, hogy továbbjutottunk és meghívást kaptunk a cég átvilágítására.

T-Com
A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 3,6%-kal 78,3 milliárd forintra csökkentek 2007. harmadik negyedévben 2006. azonos időszakához képest, míg az EBITDA ráta 42,5%-ra nőtt.

  • A T-Com Magyarország bevételei 4,3%-kal 60,9 milliárd forintra csökkentek, mivel a mobil, alternatív és kábelszolgáltatók növekvő versenye miatti forgalom és átlagos tarifaszint esése következtében a hangbevételek csökkentek. Az internet szolgáltatásokból származó bevételek 19,1%-kal 13,3 milliárd forintra nőttek az ADSL és a szélessávú kábel előfizetői szám folyamatos növekedésének köszönhetően. 2007. szeptember végén a szélessávú csatlakozások száma meghaladta a 680 000-et, ugyanakkor az erős mobil-helyettesítés és a kábelszolgáltatók által támasztott verseny miatt a vezetékes vonalak száma csökkent (2007. szeptember végén 5,3%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál). A szigorú költségellenőrzésnek köszönhetően az EBITDA 2,2%-kal, 25,7 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA ráta 42,2% volt.  
  • Macedóniában a vezetékes szolgáltatásokból származó bevételek 12,6%-kal 10,2 milliárd forintra csökkentek az erős mobil-helyettesítés és a kibontakozó vezetékes verseny miatti forgalomcsökkenés, valamint a kedvezőtlen árfolyamváltozások következtében (a forint átlagosan 8,8%--kal erősödött a macedón dénárhoz képest). A nemzetközi nagykereskedelmi forgalmat különösen nagymértékben érintette az alternatív szolgáltatók versenye. Ennek következtében az EBITDA 19,4%-kal csökkent, az EBITDA ráta pedig 45,3%-ra mérséklődött 2007. harmadik negyedévben.
  • A T-Com Crna Gora bevételei 18,5%-kal 7,3 milliárd forintra nőttek 2007. harmadik negyedévben. A nemzetközi kis- és nagykereskedelmi forgalomból származó bevételek jelentős növekedése a mobil penetráció emelkedésének köszönhető, valamint annak, hogy Montenegró függetlenné válását követően a szerbiai forgalom nemzetközinek minősül. A belföldi hangforgalom csökkent a növekvő mobil helyettesítés hatására. Az EBITDA 24,4%-kal 2,9 milliárd forintra nőtt, az EBITDA ráta 39,9% volt.

T-Mobile
A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 5,5%-kal 92,1 milliárd forintra csökkentek, az EBITDA ráta 46,4% volt.

  • A T-Mobile Magyarország bevételei 1,1%-kal 72,4 milliárd forintra emelkedtek, mivel az ügyfélbázis növekedéséből adódó valamint az értéknövelt szolgáltatásokból származó bevételek emelkedését ellensúlyozta, hogy a mobil végződtetési díjak 2007. februári csökkentése miatt estek a nagykereskedelmi hangszolgáltatásból származó bevételek. Bár az értéknövelt szolgáltatásokból származó bevételek és a perchasználat növekedése folytatódik, az ARPU 4,8%-kal csökkent a percdíjak csökkenése és végződtetési díjak 15%-os csökkentése következtében. Az átlagos ügyfélmegszerzési költség 12%-kal növekedett a szerződéses ügyfeleknek és a 3G/HSDPA-képes eszközökhöz nyújtott magasabb támogatások miatt. Az ügyfélösszetétel tovább javult, így a harmadik negyedév végén 36,9% volt a szerződéses ügyfelek aránya. Az EBITDA 32,1 milliárd forint, az EBITDA ráta 44,3% volt.  
  • A T-Mobile Macedónia bevételei 5,4%-kal 11,8 milliárd forintra nőttek az erős árverseny jellemezte, növekvő piacon. A javuló ügyfélösszetételt és a perchasználat nagymértékű, 22%-os növekedését ellensúlyozta a folyamatosan csökkenő árszint és a kedvezőtlen árfolyamváltozás, így az ARPU 3%-kal csökkent. Az EBITDA 6,7 milliárd forint, az EBITDA ráta magas, 56,8% volt.
  • A T-Mobile Crna Gora bevételei 37,5%-kal 6,3 milliárd forintra emelkedtek 2007. harmadik negyedévben az idegenforgalom bővülésének, a nemzetközi forgalmi bevételek növekedésének és a megemelt mobil végződtetési díjaknak köszönhetően. A piaci penetráció szeptember végére 185%-ra nőtt, elsősorban a SIM kártyák érvényességének meghosszabbítása valamint a harmadik mobil szolgáltató megjelenése miatt. Az EBITDA ráta 56,6% volt 2007. harmadik negyedévben.  
  • A TETRA szolgáltatást nyújtó Pro-M bevétele 2007. harmadik negyedévben 1,9 milliárd forint volt, míg 2006. azonos időszakában 10,2 milliárd forintot ért el. A csökkenés oka, hogy a tavalyi év harmadik negyedévében a hálózati elemek értékesítésének bevételei 9,8 milliárd forintot értek el, míg az idei év harmadik negyedévében csak 0,5 milliárd forint értékben történt értékesítés. Ugyanakkor a szolgáltatásból származó bevételek 1,4 milliárd forintot értek el és az EBITDA 0,4 milliárd forint volt 2007. harmadik negyedévben.

T-Systems
A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 46,9%-kal 19,9 milliárd forintra nőttek, mivel az új leányvállalatok konszolidálása ellensúlyozta a hagyományos hangszolgáltatásokból származó bevételek csökkenését. 2007. harmadik negyedévben a KFKI Csoport és a T-Systems Hungary 7,6 milliárd forinttal járult hozzá a szegmens bevételeihez és 0,6 milliárd forinttal az EBITDA-hoz. Az új leányvállalatok nélkül a bevételek 4,6%-kal csökkentek a hangszolgáltatások árszintjének folyamatos csökkenése és a növekvő mobil-helyettesítés következtében. A szegmens EBITDA 9,0%-kal 3,5 milliárd forintra nőtt, az EBITDA ráta 17,6% volt 2007. harmadik negyedévben.

Csoport központ és szolgáltató központ
A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 3,8%-kal 5,7 milliárd forintra csökkentek az alacsonyabb marketing szolgáltatásokból származó bevételek következtében. Az EBITDA 22%-kal, -5,3 milliárd forintra csökkent a létszámleépítéssel kapcsolatos költségek (0,7 milliárd forint) és a vizsgálattal kapcsolatos költségek (2007. harmadik negyedévben 1,8 millárd forint volt, míg 2006. azonos időszakában 1,3 milliárd forint) emelkedése következtében.

Mint ahogy azt már korábban is közzétettük, a 2005. évi pénzügyi jelentésünk auditálása során a PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft. két olyan szerződést talált, melyek természete és üzleti célja nem volt egyértelmű. 2006 februárjában a Társaság Ellenőrző Bizottsága független vizsgálat lefolytatását kezdeményezte ez ügyben. A vizsgálat során további két szerződés került elő a Magyar Telekom Nyrt.-nél, melyek aggodalomra adhatnak okot. A vizsgálatot folytató független cégnek a mai napig nem sikerült elégséges bizonyosságot szerezni arról, hogy a vizsgálat tárgyát képező négy szerződés bármelyike alapján a Társaságnak illetve leányvállalatainak nyújtott szolgáltatás arányban van a szerződések ellenértékeként kifizetett összegekkel. A vizsgálatot folytató független cég nem tudta határozottan megállapítani a szerződések célját, illetve az is lehetséges, hogy a szerződések célja nem helyénvaló. A független vizsgálók a Társaság macedón leányvállalatánál további olyan szerződéseket azonosítottak be, amelyek újabb vizsgálatot tehetnek szükségessé. 2007 februárjában a Társaság Igazgatósága úgy határozott, hogy ezeket a szerződéseket felül kell vizsgálni, és a független vizsgálat körét kiterjesztette ezen további szerződésekre és a kapcsolódó tranzakciókra. A Társaság bizonyos helyesbítő intézkedéseket hagyott jóvá, amelyek megvalósítása jelenleg is tart és céljuk, hogy javítsák a Társaság belső kontrolljait annak érdekében, hogy azok megfeleljenek a magyar és az egyesült államokbeli jogi követelményeknek, valamint a New York-i Tőzsde kibocsátókra vonatkozó előírásainak. Amint azt korábban jeleztük, a vizsgálat következtében késett a 2005. évi pénzügyi jelentéseink véglegesítése, és ennek következtében a Társaság és bizonyos leányvállalatai elmulasztottak és a jövőben is elmulaszthatnak egyesült államokbeli, magyar és egyéb vonatkozó jogszabályok és rendelkezések által az auditált éves jelentések elkészítésére és benyújtására, valamint az éves közgyűlés megtartására vonatkozóan előírt határidőket. A Társaságot ezidáig 13 millió forintra bírságolták a késések miatt. A Társaság a vizsgálatról tájékoztatta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, valamint az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletét és Igazságügyi Minisztériumát, és rendszeres kapcsolatban áll a fenti hatóságokkal a vizsgálatot illetően, és válaszol a hatóságok által feltett kérdésekre és vizsgálódásaira. Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma a közelmúltban kiterjesztette vizsgálatát a Társaság által a belső vizsgálat által feltártakra és az annak során felmerült egyéb ügyekre válaszképpen tett lépéseire. Ezen kiterjesztés kapcsán egy idézésre, valamint további iratok bekérésére került sor.

A Magyar Telekomról
A Magyar Telekom Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója. A Magyar Telekom a vezetékes, mobil, adatátviteli, értéknövelt, IT és rendszerintegrációs szolgáltatások széles skáláját nyújtja. A Magyar Telekom többségi részesedéssel rendelkezik Macedónia elsőszámú vezetékes szolgáltatójában, a MakTelben és leányvállalatában, a vezető mobil szolgáltató T-Mobile Macedóniában. A Magyar Telekom többségi részesedéssel rendelkezik a Crnogorski Telekomban. Ez a Csoport vezetékes, mobil és internet szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek Montenegróban. A Magyar Telekom legnagyobb részvényese 2007. szeptember 30-i állapot szerint 59,21%-kal a MagyarCom Holding GmbH, amely a Deutsche Telekom AG tulajdona, míg a részvények 40,79%-a nyilvános forgalomban van.

Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmaz. Azon megállapítások, melyek nem múltbeli eseményekre vonatkoznak (azaz a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentések), jövőre vonatkozóak. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, ezért nem lenne helyes ezen kijelentésekre a kellő mértéket meghaladó módon támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések azon időpontbeli állapoton alapulnak, amelyben ezen állítások elhangzanak, s nem vállalunk kötelezettséget arra nézve, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján a továbbiakban nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.

A jövőre vonatkozó kijelentések önmagukban rejlő kockázatokkal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek az előretekintő jellegű megállapításoktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2006. december 31-én végződött évre vonatkozó, 20-F formátumú éves jelentésünk is részletezi, amelyet az Egyesült Államok Tőzsde- és Értékpapírfelügyeletéhez, azaz a U.S. Securities and Exchange Commissionhoz (SEC) nyújtottunk be.