Befektetői közlemények

Magyar Telekom 2008. féléves eredmények: kedvező eredmények a javuló hatékonyságnak köszönhetően

Budapest, 2008. augusztus 7.

A Magyar Telekom (Reuters: NYSE: MTA.N, BSE: MTEL.BU és Bloomberg: NYSE: MTA US, BSE: MTELEKOM HB),Magyarország vezető távközlési szolgáltatója ma közzétette 2008. első hat hónapjára vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Főbb eredmények:

  • A bevételek 2,2%-kal 335,8 milliárd forintra (1 323,4 millió euróra) nőttek 2008. első félévben 2007. azonos időszakához képest. A mobil, valamint a rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó bevételek növekedése, továbbá a vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételekhez kapcsolódó 8,5 milliárd forint céltartalék feloldása ellensúlyozta a magyarországi vezetékes bevételek csökkenését.
  • Az EBITDA 12,1%-kal 144,3 milliárd forintra nőtt, az EBITDA ráta 43,0%-ot ért el. A csoport EBITDA a vizsgálattal kapcsolatos költségek (2008. első félévben 3,4 milliárd forint, 2007. első félévben 1,9 milliárd forint) és a létszámcsökkentéshez kapcsolódó végkielégítések és elhatárolások (2008. első félévben 2,1 milliárd forint, 2007. első félévben 7,2 milliárd forint; mely létszámcsökkentéshez kapcsolódó költségeket, valamint részben felsővezetői szerződések megszűnésével járó költségeket tartalmaz) nélkül éves szinten 8,7%-kal emelkedett. Az EBITDA ráta ezen egyszeri tételek nélkül 44,6% volt. A létszámcsökkentésből származó megtakarítások már érzékelhetőek a jövedelmezőségben, amit tovább javított a vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételekhez kapcsolódó 8,5 milliárd forint céltartalék feloldása a második negyedévben, valamint a 2008. első negyedévben történt ingatlanértékesítés.
  • A Társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) 57,1%-ka l , 34,2 milliárd forintról (136,4 millió euróról) 53,7 milliárd forintra (211,5 millió euróra) emelkedett. Az emelkedéshez az EBITDA növekedése mellett hozzájárult a nettó pénzügyi eredmény árfolyamnyereségből adódó javulása is.
  • Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 121,7 milliárd forintról 102,6 milliárd forintra mérséklődött. Az EBITDA növekedését ellensúlyozta az elsősorban a létszámcsökkentési programhoz kapcsolódóan képzett céltartalék felhasználása és a vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételekhez kapcsolódó céltartalék feloldása következtében megnövekedett működőtőke-igény. A befektetési tevékenységre fordított nettó cash-flow 21,5 milliárd forintról 43,3 milliárd forintra nőtt, mivel emelkedett a tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére fordított összeg (capex) és csökkent az egyéb pénzügyi eszközök eladásából származó bevétel. A pénzügyi tevékenységre fordított nettó cash-flow jelentősen csökkent, mivel a 2007. első negyedévi számok tartalmazzák a 2005. év után járó osztalék 2007. januárban történt kifizetését és az ahhoz kapcsolódó hitelfelvételt.
  • A tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzésére fordított összeg 28,3 milliárd forintról 38,6 milliárd forintra emelkedett. Ezen összegből a T-Com szegmensre 20,2 milliárd forint, a T-Mobile szegmensre 16,5 milliárd forint (melyből 6,5 milliárd forintot fordítottunk mobil szélessávú beruházásokra Magyarországon), a T-Systems szegmensre 0,7 milliárd forint, a Csoport központ és szolgáltató központra pedig 1,2 milliárd forint jutott.
  • A nettó adósságállomány 301,4 milliárd forintról 289,5 milliárd forintra csökkent 2008. június végére, ami az erős készpénztermelést tükrözi. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak a nettó adósság + összes tőkére vetített aránya) kismértékben, a 2007. első félév végi 35,1%-ról 2008. június végére 34,6%-ra csökkent.


Christopher Mattheisen, elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban így nyilatkozott:
„A 2008. első félévi kedvező eredményeink alátámasztják azon elkötelezettségünket, hogy az új irányítási struktúra, valamint a létszámcsökkentés segítségével a Csoportszintű hatékonyság növelésére törekszünk. Az első félév végére Csoportszinten 13,9%-al csökkent a munkavállalók létszáma, ezzel 90%-ot meghaladó mértékben teljesült a 2008 év végére kitűzött 15%-os létszámcsökkentési terv.
Míg Macedóniában és Montenegróban továbbra is a hangszolgáltatások piacára koncentrálódik a verseny, Magyarországon a versenytársak ajánlatainak súlypontja a televíziós, illetve szélessávú szolgáltatások irányába mozdult el. A hazai mobilpiacon a T-Mobile számára a mobil szélessávú szolgáltatás jelenti az elsődleges növekedési forrást, ami jelentős mértékben hozzájárul az értéknövelt szolgáltatásokból származó bevételek emelkedéséhez. Ezzel szemben a vezetékes szegmensben az internet bevételek növekedési üteme számottevő mértékben lelassult, a vezetékes vonalszám csökkenése pedig felgyorsult a második negyedévben. A piaci környezet fenti változásaira a T-Home lakossági márka őszi bevezetésével kívánunk reagálni. Célunk, hogy termékstruktúránkat az integrált szervezeti felépítésünkhöz igazítsuk, ezáltal kihasználva, hogy a telekommunikációs szolgáltatások teljes választékát nyújtjuk. Ennek megfelelően kívánjuk újrapozícionálni a Magyar Telekomot, melynek keretében jobb minőségű, kombinált szolgáltatások értékesítését helyezzük majd a középpontba.”

2008. második negyedéves eredmények

Csoport

  • A bevételek 3,5%-kal 173,1 milliárd forintra nőttek 2008. második negyedévben 2007 azonos időszakához képest. Ez a vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételekkel kapcsolatos, a belföldi kimenő forgalmi bevételek között könyvelt 8,5 milliárd forint céltartalék feloldásának következménye. A feloldásra az NHH egy nemrég megjelent, vezetékesből mobil hálózatba irányuló hívásvégződtetési díjakkal kapcsolatos határozata alapján került sor. Ezen tétel nélkül a bevételek 1,6%-al csökkentek, mivel a mobil és internet bevételek növekedése nem tudta ellensúlyozni a vezetékes hangszolgáltatások bevételeinek csökkenését.
  • Az EBITDA 14,7%-kal 75,4 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA ráta 43,6%-ot ért el 2008. második negyedévben. A végkielégítési költségek csökkenésének (2008. második negyedévben 2,1 milliárd forint, 2007. második negyedévben 3,2 milliárd forint) és a vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételekhez kapcsolódó 8,5 milliárd forint céltartalék feloldásának kedvező hatását részben ellensúlyozta a vizsgálattal kapcsolatos költségek emelkedése (2008. második negyedévben 1,9 milliárd forint, 2007. második negyedévben 1,0 milliárd forint).   Ezen tételek nélkül az EBITDA 1,2%-al emelkedett és az EBITDA ráta 43,0% volt az integrált szervezeti felépítésből fakadó hatékonyság növekedésének köszönhetően.

 

T-Com

A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 2,7%-kal 75,0 milliárd forintra csökkentek 2008. második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, az EBITDA ráta 41,6% volt.

  • A T-Com Magyarország bevételei 1,5%-kal 60,8 milliárd forintra csökkentek 2008. második negyedévben. Ennek oka főként, hogy a mobil- és kábelszolgáltatók támasztotta erős verseny miatt a forgalom és az átlagos tarifaszintek folyamatosan csökkentek, aminek következtében a hangszolgáltatásokból származó bevételek mérséklődtek. Az internet szolgáltatásokból származó bevételek szintén kismértékben csökkentek, mivel lelassult az ADSL előfizetői szám növekedése és csökkent az átlagos szélessávú árszínvonal. 2008. június végén a szélessávú csatlakozások száma meghaladta a 742   000-et, miközben az említett verseny következtében felgyorsult a vezetékes vonalak számának a csökkenése (2008. június végén 8,0%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál). Másfelől a vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételekhez kapcsolódó 3,2 milliárd forint céltartalék feloldásának kedvező hatása volt a bevételekre és az EBITDA-ra. Az említett céltartalék feloldásnak és a létszámcsökkentéshez kapcsolódóan 2007. második negyedévben elszámolt 2,7 milliárd forint végkielégítésnek köszönhetően az EBITDA 23,0%-kal, 27,7 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA ráta 45,6% volt.
  • Macedóniában a vezetékes szolgáltatásokból származó bevételek 1,8%-kal 9,7 milliárd forintra mérséklődtek, mivel az internet, adat és készülék-értékesítési bevételek növekedése nem tudta ellensúlyozni a hangszolgáltatásokból származó bevételek csökkenését. A kiskereskedelmi és nagykereskedelmi hangszolgáltatásokból származó bevételek egyaránt csökkentek a mobil helyettesítés és az alternatív szolgáltatók támasztotta verseny miatt. Az EBITDA 58,9%-kal 2,0 milliárd forintra csökkent a második negyedévben a létszámcsökkentéshez kapcsolódóan elszámolt 1,7 milliárd forint végkielégítési költségek következtében. Az EBITDA ráta ezen céltartalék nélkül 37,7% volt 2008. második negyedévben.
  • A T-Com Crna Gora bevételei 19,3%-kal 4,5 milliárd forintra csökkentek 2008. második negyedévben. A kis- és nagykereskedelmi forgalomból származó bevételek csökkenésének oka a mobil helyettesítés valamint a mobil versenytárs Promonte–től származó tranzit forgalom nagymértékű visszaesése. A gyorsan növekvő szélessávú piacnak köszönhetően az internet- és adatbevételek jelentős mértékben emelkedtek. Az ADSL előfizetők száma közel megháromszorozódott az elmúlt egy év alatt, továbbá az IPTV szolgáltatások iránti kereslet is kedvezően hatott a szélessávú bevételekre. Az EBITDA 25,0%-al 1,5 milliárd forintra mérséklődött, az EBITDA ráta 33,3% volt 2008. második negyedévben.

 

T-Mobile

A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 2,1%-kal, 86,7 milliárd forintra nőttek a második negyedévben 2007. azonos időszakához képest, az EBITDA ráta 46,5% volt.

  • A T-Mobile Magyarország bevételei kismértékben, 1,3%-kal 69,9 milliárd forintra emelkedtek a második negyedévben, mivel az ügyfélbázis és az értéknövelt szolgáltatásokból származó bevételek növekedését nagyrészt ellensúlyozta, hogy a mobil végződtetési díjak 2008. januári csökkentése következtében visszaestek a nagykereskedelmi hangszolgáltatási bevételek. A T-Mobile megőrizte piacvezető pozícióját, 2008. június végén a piacrészesedése változatlanul 44% volt. Az értéknövelt szolgáltatásokból származó bevételek és a mobilhasználat emelkedésének ellenére az alacsonyabb árszintek, a végződtetési díjak csökkentése és az inaktív ügyfélarány növekedése következtében az ARPU 9,0%-kal csökkent éves szinten. Az átlagos ügyfélmegszerzési költség 19,9%-kal csökkent, mivel a második negyedévben az új ügyfelek körében jelentősen emelkedett a kártyás ügyfelek aránya. Június végére a HSDPA hálózatunk lakosságra vetített lefedettsége elérte az 59%-ot. A végződtetési díjak csökkenő aszimmetriájának és az alacsonyabb készüléktámogatásoknak köszönhetően az EBITDA 7,3%-kal 31,9 milliárd forintra nőtt, az EBITDA ráta 45,6%-ra emelkedett 2008. második negyedévben.
  • A T-Mobile Macedónia bevételei 9,6%-kal 11,3 milliárd forintra nőttek az előfizetői szám növekedésének és a harmadik mobil szolgáltatóval megkötött belföldi roaming megállapodásnak köszönhetően. Az előfizetők számának erőteljes növekedése és az ügyfélösszetétel javulása ellensúlyozni tudta az ARPU 13,8%-os csökkenését, ami a harmadik mobil szolgáltató piacra lépését követő folyamatos árcsökkenés következménye. A készüléktámogatások csökkenése is hozzájárult ahhoz, hogy az EBITDA 16,4%-kal 6,7 milliárd forintra nőtt, az EBITDA ráta pedig 59,1% volt 2008. második negyedévben.
  • A T-Mobile Crna Gora bevételei 4,6%-kal 4,2 milliárd forintra mérséklődtek 2008. második negyedévben. A harmadik montenegrói mobilszolgáltató piacra lépésének következtében jelentősen csökkentek a tarifaszintek valamint a nemzetközi hangforgalom. Az alacsonyabb percdíjakat és lebeszélhető perceket kínáló új ajánlatok következtében az ARPU 14,7%-kal csökkent 2008. első félévben. Az EBITDA 15,9%-kal 1,3 milliárd forintra mérséklődött, míg az EBITDA ráta 31,7% volt 2008. második negyedévben.
  • A TETRA szolgáltatást nyújtó Pro-M bevételei 1,9 milliárd forintot tettek ki 2008. második negyedévben.   Az EBITDA 0,4 milliárd forint volt, az EBITDA ráta 23,7%-ot ért el 2008. második negyedévben.

 

T-Systems

A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 24,8%-kal 23,6 milliárd forintra nőttek a vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételekhez kapcsolódó 5,3 milliárd forint céltartalék feloldása következtében. Ezen egyszeri tétel nélkül számolva a bevételek 3,5%-kal mérséklődtek a mobil tarifaszintek csökkenése miatti erős mobil helyettesítés következtében. A rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó bevételek a magasabb számú projekteknek köszönhetően kismértékben emelkedtek a második negyedévben. 2008. második negyedévben a céltartalékok feloldása következtében az EBITDA több mint kétszeresére, 9,5 milliárd forintra nőtt, az EBITDA ráta 40,3% volt. Az EBITDA 0,3 milliárd forint végkielégítési költséget is tartalmaz.

Csoport központ és szolgáltató központ

A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 7,1%-kal 5,6 milliárd forintra csökkentek. Az EBITDA 11,1%-kal, -5,6 milliárd forintra csökkent a vizsgálattal kapcsolatos költségek idei növekedése következtében (2007. második negyedévben 1,0 milliárd forint volt, ezzel szemben 2008. második negyedévben 1,9 milliárd forintot ért el), amit részben ellensúlyozott a létszámcsökkentés eredményeként a személyi jellegű ráfordítások csökkenése.

Mint azt a Magyar Telekom (a "Társaság") közleményeiben bejelentette, a 2005. évi pénzügyi jelentésünk auditálása során a PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft. („PwC”) két olyan szerződést talált, melyek természete és üzleti célja nem volt egyértelmű. 2006 februárjában a Társaság Audit Bizottsága megbízta a White & Case-t, mint független jogi tanácsadót, hogy belső vizsgálatot folytasson annak megállapítására, hogy a Társaság ezen vagy egyéb szerződések alapján eszközölt-e olyan kifizetéseket, amelyek potenciálisan az USA jogszabályaiba (beleértve az Egyesült Államok Külföldön Kifejtett Korrupt Gyakorlatokról szóló Törvényét (“FCPA”)) vagy a Társaság belső szabályozásaiba ütköznek. A belső vizsgálattal kapcsolatban a Társaság Audit Bizottsága tájékoztatta az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumát (“DOJ”), az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletét (“SEC”), valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét.
A PwC kezdetben a 2005. évben a montenegrói leányvállalataink, a Crnogorski Telekom és a T-Mobile Crna Gora által kötött két tanácsadói szerződést tartotta aggályosnak. A belső vizsgálat kezdetben ezen két szerződésre terjedt ki. A vizsgálat korai szakaszában a vizsgálatot végző jogi iroda megkérdőjelezett két további, a Magyar Telekom által 2005-ben kötött tanácsadói szerződést. Ennek következtében az Audit Bizottság ezen szerződésekre és a kapcsolódó tevékenységekre is kiterjesztette a belső vizsgálat körét.
2006 decemberében a vizsgálatot végző jogi iroda Előzetes Jelentést adott át az Audit Bizottságnak és az Igazgatóságnak a vizsgálattal kapcsolatban. Az Előzetes Jelentés kibocsátásának időpontjában a független vizsgálatot végzők nem találtak kielégítő bizonyosságot arra nézve, hogy a Társaság montenegrói tevékenységével kapcsolatos belső vizsgálat tárgyát képező bármely négy szerződés alapján a Társaságnak vagy bármely leányvállalatának nyújtott szolgáltatások arányban lettek volna a Társaság által a szerződések alapján tett kifizetésekkel. Az Előzetes Jelentés kibocsátásának időpontjában a független vizsgálatot végzők nem tudták egyértelműen meghatározni a szerződések célját és lehetséges, hogy azokat nem megfelelő célból kötötték, amellyel megsérthették az FCPA vagy egyéb Egyesült Államok-beli jogszabály és/vagy belső társasági szabályozás rendelkezéseit. Az Audit Bizottság, jogi tanácsadóján keresztül, tájékoztatta a DOJ-t és az SEC-t ezen kezdeti eredményekről.
A független vizsgálatot végzők beazonosítottak több további, a macedón leányvállalatunk által kötött szerződést is, amely további vizsgálatot tett szükségessé. 2007 februárjában a Társaság Igazgatósága és Audit Bizottsága úgy határozott, hogy ezen szerződéseket és minden kapcsolódó vagy hasonlóan megkérdőjelezhető szerződést vagy kifizetést is át kell tekinteni, és az Igazgatóság valamint az Audit Bizottság ezen kérdésekre is kiterjesztette a vizsgálat körét. A vizsgálat még nem zárult le. 2008 májusában a független vizsgálatot végzők eljuttatták a Társasághoz “A független vizsgálat macedóniai szakaszára vonatkozó helyzetjelentést”. A White & Case a helyzetjelentésben leírja - többek között -, hogy “bizonyítást nyert” hat, a Társaság és/vagy leányvállalatai által egy Cipruson bejegyzett tanácsadó társasággal és/vagy annak leányvállalataival Macedóniában végzendő tanácsadói, marketing, akvizíciós átvilágítási és/vagy lobby tevékenységre a 2004-2006 időszakban kötött szerződések “létrejöttének és/vagy teljesítésének törvénytelen jellege”, amely szerződések alapján a Társaság és/vagy leányvállalatai 6,7 millió eurót meghaladó összeget fizettek ki.
A belső vizsgálattal kapcsolatban a Társaság és a belső vizsgálatot végző jogi iroda rendszeres kapcsolatban van a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével, a Nemzeti Nyomozó Irodával, a DOJ-val és a SEC-vel. A fenti magyar és külföldi hatóságok saját vizsgálatot indítottak, amelyek kiterjedtek a Társaság belső vizsgálatának körébe eső tranzakciókra is, annak meghatározására, hogy azok megsértették-e az Egyesült Államok és/vagy Magyarország jogszabályait (a “Hatósági Vizsgálatok”). 2007. során a DOJ és a SEC kiterjesztette a vizsgálat körét, mely így magában foglalja a Társaság belső vizsgálatot érintő lépéseinek vizsgálatát, illetve a Társaság belső vizsgálattal kapcsolatos közzétételeit. A Társaság elkötelezett a fenti vizsgálatokban való együttműködésre és a vonatkozó jogszabályok által megengedett legteljesebb mértékig átad minden, a hatóságok által kért dokumentumot és információt.
A Társaság nem tudja megítélni, hogy mikor zárulnak le a belső és a Hatósági vizsgálatok, és hogy mi lesz azoknak a kimenetele, illetve a hatása - ha lesz ilyen - a Társaság pénzügyi beszámolóira vagy működési eredményeire. A magyar hatóságok, a DOJ és a SEC büntető vagy polgári jogi szankciókat alkalmazhatnak a Magyar Telekommal szemben, beleértve a pénzbüntetést, illetve további változtatásokat kezdeményezhetnek az üzleti tevékenység és megfelelőségi program tekintetében.A vizsgálat következményeként a Társaság több munkavállalót - köztük a Társaság illetve a Társaság leányvállalatainak vezető tisztségviselőit is - felmentett a munkavégzés alól, akik munkaviszonya azóta megszüntetésre került. A Crnogorski Telekom igazgatósági tagjai szintén leváltásra kerültek a belső vizsgálat eredményeként.
A vizsgálat következményeként lehetséges, hogy a Társaság és néhány leányvállalatunk nem tud eleget tenni bizonyos, az Egyesült Államok-beli, magyar és egyéb vonatkozó jogszabályok és szabályozás által előírt határidőknek az auditált éves jelentések elkészítése és benyújtása, valamint éves közgyűlések megtartása tekintetében. Ezidáig a Társaság 13 millió Ft büntetést kapott a vizsgálattal kapcsolatos korábbi késedelmek címén. A Társaság nem tudja megbecsülni a vizsgálattal kapcsolatban várható további bírság és költség összegét.
A Magyar Telekomnál 2008 első félévében 3,4 mrd Ft költség merült fel a vizsgálattal kapcsolatosan, mely a Csoportközpont és szolgáltató központ szegmens egyéb működési költségei között szerepel.

 

A Magyar Telekomról

A Magyar Telekom Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója. A Magyar Telekom a vezetékes, mobil, adatátviteli, értéknövelt, IT és rendszerintegrációs szolgáltatások széles skáláját nyújtja. A Társaság többségi részesedéssel rendelkezik Macedónia elsőszámú vezetékes szolgáltatójában, a Makedonski Telekomban és leányvállalatában, a piacvezető mobil szolgáltató T-Mobile Macedóniában. A Magyar Telekom többségi részesedéssel rendelkezik a Crnogorski Telekomban. Ez a Csoport vezetékes, mobil és internet szolgáltatásokat nyújt Montenegróban. A Magyar Telekom legnagyobb részvényese 2008. június 30-i állapot szerint 59,21%-kal a MagyarCom Holding GmbH, amely a Deutsche Telekom AG tulajdona, míg a részvények 40,79%-a nyilvános forgalomban van

Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmaz. Azon megállapítások, melyek nem múltbeli eseményekre vonatkoznak (azaz a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentések), jövőre vonatkozóak. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, tehát nem lenne helyes ezen kijelentésekre a kellő mértéket meghaladó módon támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések azon időpontbeli állapoton alapulnak, amelyben ezen állítások elhangzanak, s nem vállalunk kötelezettséget arra nézve, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján a továbbiakban nyilvánosan frissítsük, módosítsuk. A jövőre vonatkozó kijelentések inherens kockázatokkal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek az előretekintő jellegű megállapításoktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2007. december 31-én végződött évre vonatkozó, 20-F formátumú éves jelentésünk is részletezi, amelyet az Egyesült Államok Tőzsde- és Értékpapírfelügyeletéhez (SEC), azaz a U.S. Securities and Exchange Commissionhoz nyújtottunk be.