Befektetői közlemények

A Magyar Telekom 2013. első negyedéves eredményei

Bevételi célkitűzésünket felfelé módosítottuk, a közműadó és az alacsonyabb jövedelmezőségű bevételek arányának növekedése azonban kedvezőtlenül hat az EBITDA rátára

Budapest, 2013. május 8. 00:00

A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója ma közzétette 2013. első negyedévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

  • A bevételek 6,8%-kal 146,6 milliárd forintról 156,6 milliárd forintra nőttek 2013. első negyedévben 2012 azonos időszakához képest. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek nagymértékű növekedése valamint a RI/IT bevételek, a mobil nem hangalapú szolgáltatások és a vezetékes és mobil készülékértékesítési bevételek emelkedése ellensúlyozni tudta a magyarországi és macedóniai hangalapú bevételek csökkenését.
  • Az EBITDA 24,3%-kal 51,6 milliárd forintról 39,0 milliárd forintra csökkent, az EBITDA ráta 24,9%-ot ért el az előző év azonos időszakában elért 35,2%-kal szemben. A csökkenés oka a közműadóval kapcsolatosan könyvelt 7,3 milliárd forint, valamint hogy nőtt az alacsonyabb jövedelmezőségű energia kiskereskedelmi, készülékértékesítési és RI/IT bevételek hozzájárulása, miközben a magas jövedelmezőségű hangszolgáltatási bevételek tovább csökkentek.
  • A személyi jellegű költségek 1,4 milliárd forinttal nőttek az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest a csoportszintű létszám növekedésének következtében, mivel az ügyfélszolgálati, értékesítési és ügyfélélmény területeken dolgozó, korábban kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkatársak 2012. áprilistól a Magyar Telekom főállású munkavállalójaként dolgoznak tovább. Ez utóbbi hatás nélkül, a személyi jellegű költségek csökkentek a létszámleépítési programnak köszönhetően.
  • A nyereségadó a 2012. első negyedévi 3,7 milliárd forintról 3,6 milliárd forintra csökkent 2013. első negyedévben. Az effektív adóráta jelentős emelkedése elsősorban a 7,3 milliárd forint közműadó lekönyvelésének köszönhető, mivel a Csoport által fizetett helyi iparűzési adó és innovációs járulék a bruttó eredmény és nem az adózás előtti eredmény alapján kerül elszámolásra. Az adóráta emelkedésének további okai két, a halasztott adókötelezettséget összességében 1,3 milliárd forinttal növelő tétel. Egyrészt, a forint macedón dénárral szembeni 2013. első negyedév folyamán történ gyengülése következtében felértékelésre került a Stonebridge könyvszerinti értéke, másrészt Macedóniában 20%-ról 10%-ra csökkent a kötelező tartalékráta, aminek következtében nőtt az osztalékként kiosztható eredménytartalék, melyre kifizetéskor forrásadót kell majd fizetni.
  • A Társaság részvényeseire jutó eredmény ( nettó eredmény) 13,0 milliárd forintról 1,7 milliárd forintra csökkent . A csökkenés az alacsonyabb bruttó fedezeti ráta, és a 7,3 milliárd forint közműadó együttes hatása.
  • Az üzleti tevékenységből származó nettó cash flow 9,3 milliárd forinttal 22,3 milliárd forintról 13,0 milliárd forintra csökkent éves szinten. A csökkenés oka a 12,5 milliárd forinttal csökkenő EBITDA, amit részben ellensúlyozott a működő tőke javulása és az alacsonyabb kamatkifizetés. 2012. első negyedévben az SEC és DOJ vizsgálatokhoz kapcsolódó 20,7 milliárd forintos kifizetés negatívan hatott a működő tőkére, bár ezt részben ellensúlyozta 2013. első negyedévben a készülékértékesítéseknél alkalmazott részletfizetési opciók és a gáz szolgáltatás erős szezonalitásából származó aktív működő tőke romlás, valamint a magasabb szállítói kifizetések. Az alacsonyabb kamatfizetés a 2012. első negyedévben történt 1,4 milliárd forint SEC és DOJ bírsággal kapcsolatos kamatfizetésnek és a hiteleinkhez kapcsolódó kamatfizetések időbeni eltérésének volt köszönhető.
  • A 2012. első negyedévi 10,9 milliárd forint összegű 900 MHz-es spektrum licenszdíj nélkül a beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (CAPEX) 3,8 milliárd forinttal 12,9 milliárd forintról 16,7 milliárd forintra nőtt 2013. első negyedévben , elsősorban az integrált ügyfélszolgálati és számlázási rendszer fejlesztése következtében. 2013. első negyedévben a CAPEX teljes összegéből a Telekom Magyarország szegmensre 13,5 milliárd forint, a T-Systems Magyarország szegmensre 0,3 milliárd forint jutott, míg Macedóniában 2,3 milliárd forintot, Montenegróban pedig 0,6 milliárd forintot fordítottunk beruházásokra.
  • A szabad cash flow (az üzleti tevékenységből és az egyéb pénzügyi eszközök beszerzésével / eladásával korrigált befektetési tevékenységből származó cash flow összege) 7,8 milliárd forinttal javult 2013. első negyedévben -15,2 milliárd forintról -7,4 milliárd forintra . Az alacsonyabb működési cash flow-t és a beruházások növekedését ellensúlyozta a 2012. első negyedévben kifizetett 10,9 milliárd forint összegű 900 MHz-es spektrum licenszdíj és a beruházási szállítóknak történt alacsonyabb kifizetés 2013-ban.
  • A nettó adósságállomány kismértékben, a 2012. első negyedév végi 283,6 milliárd forintról 2013. első negyedév végére 282,9 milliárd forintra csökkent. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 2013. első negyedév végén 35,2% volt.


Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató így nyilatkozott:

„2013. első negyedévi eredményeink azt mutatják, hogy az ügyfélmegtartásra és keresztértékesítésre alapozott stratégiánk eredményes a jelenlegi kihívásokkal teli működési környezetben. A csoport bevételei 6,8 %-kal nőttek 2013 első jelentési időszakában. A növekedés zöme olyan gyorsan növekvő, nem hagyományos tevékenységnek számító szolgáltatásokból származik, mint a RI/IT, a készülékértékesítés és főként az energia. Ezek a szolgáltatások a hagyományos távközlési szolgáltatásoknál kevésbé jövedelmezőek, azonban szemmel láthatóan segítik az ügyfélmegtartási erőfeszítéseinket: az éves vezetékes hang lemorzsolódás 3% körülire csökkent, miközben növeltük piacrészünket a vezetékes internet és a TV piacon. Különösen büszke vagyok arra, hogy legnagyobb piaci szereplőként a mobil hang piacon 2004 óta nem tapasztalt szintre növeltük piaci részesedésünket, a mobil szélessávú bevételek és az okostelefonok penetrációja pedig folyamatosan nőtt az elmúlt két év során. Az első negyedévi kiemelkedő bevételtermelésnek köszönhetően a környezettel kapcsolatos jelenlegi várakozásom alapján arra számítok, hogy éves bevételünk nagyjából a 2012-es szinten marad, szemben a korábbi, legfeljebb 3%-os csökkenést prognosztizáló célkitűzésünkkel.

Az EBITDA 24,3%-kal csökkent az első negyedévben szemben az éves szintre előre jelzett 4-7%-os csökkenéssel; ennek az alulteljesítésnek a legfőbb oka azonban az, hogy a közműadó teljes éves összege az első negyedévben került elszámolásra. Mindemellett az energiapiaci szabályozási környezetben 2013. januárban bekövetkezett változás következtében az energia fedezeti ráta negatív lett. Jelenleg egyeztetések folynak energia tevékenységünk feltételeinek lehetséges megváltoztatásáról annak érdekében, hogy fenn tudjuk tartani a szolgáltatásunkat az érintett szegmensben. Jelenlegi ismereteink alapján 2013-ban legalább 40 milliárd forint bevételt várunk az energia kiskereskedelmi üzletágból.

Áprilisban sikeresen lezajlott a nagyszabású ügyfélszolgálati és számlázási projektünk első üteme, ami a 2012. első negyedévben könyvelt 900 MHz-es spektrum licenszdíj nélkül számolva a beruházások emelkedését eredményezte. Ez az újgenerációs rendszer, amely mind méretét mind összetettségét tekintve a telekommunikációs iparágban európai viszonylatban is egyedülállónak tekinthető, elősegíti majd a vállalati szinergiák jobb kiaknázását, a hatékonyság további javítását és a működési költségek csökkentését miután 2014 végére eléri a teljes funkcionalitását.”

 



Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmaz. Azon megállapítások, melyek nem múltbeli eseményekre vonatkoznak (azaz a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentések), jövőre vonatkozóak. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, ezért nem lenne helyes ezen kijelentésekre a kellő mértéket meghaladó módon támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések azon időpontbeli állapoton alapulnak, amelyben ezen állítások elhangzanak, s nem vállalunk kötelezettséget arra nézve, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján a továbbiakban nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.  

A jövőre vonatkozó kijelentések önmagukban rejlő kockázatokkal és bizonytalanságokkal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek az előretekintő jellegű megállapításoktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2012. december 31-ével végződött év pénzügyi beszámolójával együtt olvasandó, amely elérhető weboldalunkon a https://www.telekom.hu-n, és amely a Nemzetközi Számviteli Szabvány Testület („IASB”) által kibocsátott és az Európai Unió által elfogadott, Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok („IFRS”) figyelembevételével készült. 

A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal (IFRS) összhangban készített kimutatások mellett a Magyar Telekom nem-GAAP pénzügyi teljesítménymutatókat is közzétesz, többek között EBITDA, EBITDA ráta, rendkívüli tételek nélkül számolt EBITDA, rendkívüli tételek nélkül számolt EBITDA ráta és nettó adósság mutatókat. Ezek a nem-GAAP mutatók kiegészítik, nem pedig helyettesítik az IFRS szerint közzétett információkat. A nem-GAAP pénzügyi teljesítménymutatók nem azonosak sem az IFRS, sem más, általánosan elfogadott számviteli elvek szerint készített mutatókkal. Előfordulhat, hogy más társaságok ezeket a fogalmakat más módszertan szerint határozzák meg. A fogalmak értelmezéséhez további részletes információ található a pro forma számok összeegyeztetése oldalon, amely megtalálható a Magyar Telekom Befektetői Kapcsolatok honlapján: www.telekom.hu/befektetoknek.