Befektetői közlemények

Változás a Magyar Telekom Csoport felsővezetésében

Budapest, 2014. november 7. 10:15

A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy Pataki Róbert, a Társaság Üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese, 2014. november 6-ai hatállyal távozott a Társaságtól.
Utódlásáról később születik döntés.



Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmazhat. Azon kijelentések, amelyek nem múltbeli tényekre vonatkoznak (ideértve a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentéseket), jövőre vonatkozó kijelentések. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, tehát nem lenne helyes ezen kijelentésekre túlzott mértékben támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések a megtételük időpontjában aktuális állapoton alapulnak, és nem vállalunk kötelezettséget arra, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.

A jövőre vonatkozó kijelentések szükségképpen kockázatokkal és bizonytalansággal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek a jövőre vonatkozó kijelentésekben foglaltaktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2013. december 31-én végződött évre vonatkozó, a https://www.telekom.hu címen elérhető weblapunkon is közzétett éves jelentéseink is bemutatják.

Kapcsolódó dokumentumok

Befektetői közlemény
(PDF, 35,6 kB)