Befektetői közlemények

A Magyar Telekom 2015. második negyedéves eredményei

Budapest, 2015. augusztus 5. 18:00

A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója ma közzétette 2015. második negyedévre és első félévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Főbb eredmények:

  • A bevételek 2015 második negyedévében mintegy 4,4%-kal, 151,8 milliárd forintról 158,5 milliárd forintra nőttek , elsősorban a magasabb Rendszerintegráció/Információtechnológiai (RI/IT) bevételeknek és az energiaszolgáltatásból származó bevételeknek köszönhetően, de a vezetékes bevételek is növekedtek az időszak alatt. A csoport szinten kiemelt 4G hálózatfejlesztésnek köszönhetően emelkedtek a tartozék és mobiladat bevételek, amit azonban ellensúlyozott a mobil hangalapú kis- és nagykereskedelmi bevételek csökkenése. Utóbbi visszaesését a magyarországi mobil hívásvégződtetési díjak 2015. április 1-óta hatályos jelentős csökkenése okozta. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek növekedése annak köszönhető, hogy nőtt az üzleti ügyfelek számára értékesített elektromos áram és földgáz mennyisége. A sikeres ügyfélszerzésnek és az ügyfelek magasabb értékű csomagokba való terelésének köszönhetően a vezetékes szélessávú kiskereskedelmi és a TV bevételek egyaránt emelkedtek. A Csoport minden szegmensében növekedtek RI/IT bevételek és a T-Systems jelentős projekteket nyert el 2015 második negyedévében, melyek eredményeképpen mintegy 14%-kal emelkedtek az RI/IT bevételei.
    Mindkét magyarországi szegmensben nőttek a bevételek a második negyedévben, a vezetékes szegmens kiemelkedő teljesítményéhez pedig jelentősen hozzájárult a GTS Magyarország bevételeinek 2015. április 1. óta történő konszolidációja is. Macedóniában idén júniusban jóváhagyták a T-Mobile Macedonia és Makedonski Telekom összeolvadását, és továbbra is bíztató jelnek tekintjük a piacon a második negyedévben tapasztalt tovább lassuló bevételcsökkenést. Montenegróban a mobil és vezetékes bevételek csökkenése a szabályozói nyomásra és az erős versenyre vezethető vissza.
  • A közvetlen költségek 11,6%-kal, 56,1 milliárd forintra emelkedtek a második negyedévben , elsősorban a magasabb RI/IT és energiaszolgáltatásokhoz, valamint az eszközértékesítéshez kapcsolódó költségek növekedése miatt (melyek az egyéb közvetlen költségek között szerepelnek). Az összekapcsolási költségek ugyanakkor mintegy 40%-kal estek a magyarországi mobil végződtetési díjak 7,06 forintról 1,71 forintra való csökkenésének következtében. 2015 második negyedévében megkezdődött a magyarországi vezetékes High Speed Internet („HSI”, szélessávú internet > 30 Mbps) hozzáférési hálózat kiépítése, de a tervezett beruházás túlnyomó részére a későbbiekben kerül majd sor.
    A bruttó fedezet kismértékben, a 2014. második negyedévi 101,5 milliárd forintról 102,4 milliárd forintra nőtt 2015. második negyedévben, tükrözve az egy ügyfélre eső átlagos mobil hang  (a mobil hívásvégződtetési díjak csökkenésének hatásától eltekintve), vezetékes szélessávú internet és TV bevételek (ARPU) növekedését, melyek okai az ügyfelek nagyobb értékű csomagokba való terelése, valamint az áremelések voltak.
  • 2015. második negyedévben az EBITDA 5,2%-kal, 52,2 milliárd forintra nőtt éves összehasonlításban , a magasabb bruttó fedezetnek, a személyi jellegű ráfordításokon elért megtakarításnak, valamint a magasabb egyéb működési bevételeknek köszönhetően. Utóbbiak a megemelkedett vevői túlfizetések elszámolására vezethetőek vissza.
  • Az értékcsökkenési leírás 8,9%-kal, 26,7 milliárd forintra emelkedett a 2014 októberében megszerzett új frekvenciahasználati jogosultságokhoz kapcsolódó telekommunikációs licenszek magasabb értékcsökkenése, valamint az új számlázási rendszerhez kapcsolódó szoftver aktiválása következtében.
  • A nettó pénzügyi költségek a 2014. második negyedévi 7,8 milliárd forintról 6,8 milliárd forintra csökkentek , elsősorban a származékos ügyletek valós értékelésének nyeresége következtében, melyet a forintnak az euróval szembeni 5,32%-os gyengülése befolyásolt az előző év hasonló időszakában tapasztal 1,02%-os gyengüléssel szemben. Mindazonáltal, a forint euróval szembeni ingadozása miatt árfolyamveszteséget realizáltunk a hitelek, vevő, szállító és egyéb tételek árfolyam-különbözetén, ami részben ellensúlyozta a derivatívák értékelésén realizált nyereséget.
  • A nyereségadó költség kis mértékben, 4,8 milliárd forintról 5,1 milliárd forintra nőtt 2015. második negyedévében. A társasági adó és a magyar iparűzési adó emelkedése összhangban van az adózás előtti eredmény előző év hasonló időszakához viszonyított növekedésével. Az átlagos effektív adókulcs változatlanul 30% körüli maradt.
  • A Társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) 11,6 milliárd forintról 12,5 milliárd forintra nőtt az EBITDA és a nettó pénzügyi eredmény jelentős javulásának köszönhetően, amit részben ellensúlyozott a magasabb értékcsökkenési leírás.
  • A beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (CAPEX) 1,8 milliárd forinttal, 35,1 milliárd forintra nőtt 2015 első félévében , a magyarországi HSI hozzáférési hálózat kiépítéséhez, valamint a PSTN kiváltáshoz kapcsolódó magasabb beruházásoknak köszönhetően. A CAPEX teljes összegéből a Telekom Magyarország szegmensre 30,1 milliárd forint, a T-Systems Magyarország szegmensre 1,9 milliárd forint jutott, míg Macedóniában 1,8 milliárd forintot, Montenegróban pedig 1,3 milliárd forintot fordítottunk beruházásokra.
  • A szabad cash flow (az üzleti tevékenységből és az egyéb pénzügyi eszközök beszerzésével / eladásával korrigált befektetési tevékenységből származó és az egyéb pénzügyi kötelezettségekre fordított cash flow összege) a 2014. első félévi 0,7 milliárd forintról -1,4 milliárd forintra romlott 2015 azonos időszakában. Az üzleti tevékenységből származó nettó cash flow emelkedett, amely pozitív hatást azonban a GTS Magyarország akvizíciója (14,2 milliárd forint vételár, a tranzakcióval 1,8 milliárd forint pénzeszköz is a Csoport könyveibe került) a befektetési tevékenységre fordított nettó cash flow növekedésén keresztül ellensúlyozta.
  • A nettó adósságállomány a 2014. második negyedévi 374,6 milliárd forintról 447,2 milliárd forintra nőtt június végére, de alapvetően változatlan maradt a 2014. év végéhez képest. A negyedéves összehasonlításban megfigyelhető adósságállomány emelkedés elsősorban a frekvenicia licenszdíj kifizetésének és a jövőbeni éves frekvencia díjak jelenértékének aktiválásának következménye. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 45,6% volt 2015. második negyedév végén.


Christopher Mattheisen vezérigazgató így nyilatkozott:

„Örömmel számolok be arról, hogy 2015 első félévében folytatódtak a 2014. során működésünkben elért kedvező folyamatok. Csoportszintű bevételeink 3,9%-kal nőttek az előző év első félévéhez képest annak köszönhetően, hogy a fő bevételforrásaink mindegyikében folytatódott a javulás. A mobil bevételek összességében 2%-kal nőttek a csoport szinten kiemelt 4G hálózatfejlesztés eredményeképpen. A vezetékes szolgáltatásokból származó bevételek kismértékben nőttek annak köszönhetően, hogy változatlanul nagy hangsúlyt fektettünk az összekapcsolt csomagokra előfizetőkre és a hálózatfejlesztésre. A rendszerintegrációs és IT bevételek stratégiánkkal összhangban minden szegmensben nőttek, összességében 11%-kal. Az EBITDA 5%-kal nőtt éves szinten az év első felében a bruttó fedezet növekedésének és a személyi jellegű ráfordításokban elért jelentős megtakarításoknak köszönhetően. 2015. első felében a Csoportszintű Capex csupán 5%-kal volt magasabb a 2014. azonos időszakinál, annak ellenére, hogy megkezdődött a nagysebességű vezetékes szélessávú internethálózat fejlesztési program. A tervezett beruházások döntő többsége azonban még előttünk van és az év második felében jelentős emelkedésre számítunk.

Részleteiben vizsgálva tevékenységünket elmondható, hogy mindkét magyarországi szegmensben nőttek a bevételek a mobil végződtetési díjak 2015. április 1-től hatályos 76%-os csökkentése ellenére. A Telekom Magyarország bevételei a második negyedévben közel 4%-kal nőttek a vezetékes szegmens jó teljesítményének és az üzleti ügyfeleknek nyújtott energiaszolgáltatásokból származó bevételek jelentős emelkedésének következtében. A mobil szolgáltatások terén a szélessávú internet és készülékértékesítési bevételek növekedése csaknem ellensúlyozta a mobil végződtetési díjak jelentős csökkenését. A szerződéses mobil előfizetők számának növekedése a lemorzsolódás csökkenésének köszönhető, valamint a mobil adatszolgáltatások iránti kereslet növekedése következtében nőtt a feltöltő kártyásról szerződésesre váltó ügyfelek száma. A Magyar Telekom 4G kültéri lakossági lefedettsége mostanra meghaladja a 90%-ot, amivel számos európai versenytársunkat megelőzzük. Az ügyfélszám folytatódó növekedése és a magasabb ARPU következtében jelentős növekedést tudtunk elérni a vezetékes szélessávú és a TV bevételek terén egyaránt. A vezetékes nagykereskedelmi és adat bevételek növekedése nagyrészt a GTS akvizíciónak köszönhető. Fő célunk továbbra is az, hogy minőségi otthoni szolgáltatásokat nyújtsunk kiváló minőségű hálózatainkon, ennek érdekében indítottuk a szélessávú internethálózat fejlesztését célzó programunkat. Hatékony termékkapcsolási stratégiánknak köszönhetően ebben a negyedévben kevesebb, mint 1%-ra csökkent a vezetékes hangszolgáltatásra előfizető ügyfelek számának csökkenése. A lakossági és kis- és középvállalati szegmensben elért kiváló eredményeinkhez kapcsolódott a T-Systems bevételeinek 3%-os növekedése is. A kormányzati és egészségügyi szegmensben elnyertünk néhány nagy projektet, aminek eredményeként a rendszerintegrációs és IT bevételek 2 milliárd forinttal nőttek, ami több mint ellensúlyozta a telekommunikációs bevételek – elsősorban szabályozói okok miatti – csökkenését.

Külföldi leányvállalatainkat tekintve fontos megemlíteni, hogy jóváhagyták a T-Mobile Macedonia és a Makedonski Telekom összeolvadását. Bevételeink 5%-kal csökkentek, míg az EBITDA 3%-kal mérséklődött forint értékben. Míg a mobil piac továbbra is a stabilizálódás jeleit mutatja, a versenyhivatal jóváhagyta az ország másik két mobil szolgáltatójának összeolvadását egy integrált szolgáltatóvá, mivel mindkét szolgáltató szerzett korában vezetékes hálózatokat. Montenegróban a rendszerintegrációs és IT bevételek jelentős növekedése csaknem kompenzálta az SMS bevételek és előfizetéses szolgáltatásokból származó mobil bevételek csökkenését, ami a vezetékes hang és szélessávra vonatkozó folytatódó szabályozói nyomással párosulva azt eredményezte, hogy a bevételek összességében 1%-kal mérséklődtek, az EBITDA pedig 7%-kal csökkent.

Pénzügyi céljainkat tekintve változatlanul tartjuk a bevételek, EBITDA és Capex-re vonatkozó célkitűzésünket.”

Publikus célkitűzések 2015-re:

Publikus célkitűzések 2015-re:
2014 2015. évi célkitűzések
Bevétel 626,4 milliárd forint megközelítőleg változatlan*
EBITDA 181,2 milliárd forint 0-3%-os csökkenés
Capex** 86,8 milliárd forint kb. 105 milliárd forint

* 0 - 3%-os növekedés módosítva
** Spektrum akvizícióra fordított összegek és az éves frekvencia díj aktiválása nélkül


Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmaz. Azon megállapítások, melyek nem múltbeli eseményekre vonatkoznak (azaz a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentések), jövőre vonatkozóak. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, ezért nem lenne helyes ezen kijelentésekre a kellő mértéket meghaladó módon támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések azon időpontbeli állapoton alapulnak, amelyben ezen állítások elhangzanak, s nem vállalunk kötelezettséget arra nézve, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján a továbbiakban nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.  

A jövőre vonatkozó kijelentések önmagukban rejlő kockázatokkal és bizonytalanságokkal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek az előretekintő jellegű megállapításoktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2014. december 31-ével végződött év pénzügyi beszámolójával együtt olvasandó, amely elérhető weboldalunkon a https://www.telekom.hu-n, és amely a Nemzetközi Számviteli Szabvány Testület („IASB”) által kibocsátott és az Európai Unió által elfogadott, Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok („IFRS”) figyelembevételével készült. 

A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal (IFRS) összhangban készített kimutatások mellett a Magyar Telekom nem-GAAP pénzügyi teljesítménymutatókat is közzétesz, többek között EBITDA, EBITDA ráta, rendkívüli tételek nélkül számolt EBITDA, rendkívüli tételek nélkül számolt EBITDA ráta és nettó adósság mutatókat. Ezek a nem-GAAP mutatók kiegészítik, nem pedig helyettesítik az IFRS szerint közzétett információkat. A nem-GAAP pénzügyi teljesítménymutatók nem azonosak sem az IFRS, sem más, általánosan elfogadott számviteli elvek szerint készített mutatókkal. Előfordulhat, hogy más társaságok ezeket a fogalmakat más módszertan szerint határozzák meg. A fogalmak értelmezéséhez további részletes információ található a pro forma számok összeegyeztetése oldalon, amely megtalálható a Magyar Telekom Befektetői Kapcsolatok honlapján: www.telekom.hu/befektetoknek.