Befektetői közlemények

A Magyar Telekom Igazgatóságának bejelentése a 2014. évi eredmény utáni osztalékról

Budapest, 2015. február 25. 18:00

A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy a Társaság Igazgatósága megtárgyalta a Magyar Telekom Nyrt. magyar számviteli szabályok (HAR) szerinti és a Magyar Telekom Csoport IFRS szerint készült 2014. évi gazdálkodásáról szóló éves beszámolóját és azt elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek. Az Igazgatóság továbbá azt javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Társaság ne fizessen osztalékot a 2014. gazdasági év után.

Ez a javaslat összhangban van a Társaság osztalékpolitikájával, amely szerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített arányát) a 30%-40% közötti céltartományban kívánja tartani, és tükrözi a Csoport pénzügyi helyzetét. 

A Magyar Telekom 2015. április 15-én tartja Éves Rendes Közgyűlését.

 

Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmazhat. Azon kijelentések, amelyek nem múltbeli tényekre vonatkoznak (ideértve a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentéseket), jövőre vonatkozó kijelentések. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, tehát nem lenne helyes ezen kijelentésekre túlzott mértékben támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések a megtételük időpontjában aktuális állapoton alapulnak, és nem vállalunk kötelezettséget arra, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.

A jövőre vonatkozó kijelentések szükségképpen kockázatokkal és bizonytalansággal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek a jövőre vonatkozó kijelentésekben foglaltaktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2013. december 31-én végződött évre vonatkozó, a https://www.telekom.hu címen elérhető weblapunkon is közzétett éves jelentéseink is bemutatják.

Kapcsolódó dokumentumok

Befektetői közlemény
(PDF, 37,1 kB)