Befektetői közlemények

Változás a Magyar Telekom Csoport felsővezetésében

Budapest, 2016. november 22. 15:00

A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB, a továbbiakban a „Társaság”), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy Somorjai Évát, a Társaság humán erőforrás vezérigazgató-helyettesét kinevezték a Deutsche Telekom csoport európai központjának humán erőforrás vezérigazgató-helyettesévé 2017. január 1-től.

Somorjai Éva 2007. április 1-je óta volt a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese.

„Somorjai Éva jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Telekomot egy, a jövő kihívásaira nyitott, vonzó munkahelyként tartsák számon mind a munkavállalók, mind a piaci szereplők. Éva elévülhetetlen érdemeket szerzett a most épülő, új budapesti székházunk koncepciójának kialakításában is, amelyet már a jövő munkahelyének nevezhetünk. Éva nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a mindennapi munkánkban nagy figyelmet fordítsunk azokra a szempontokra is, amelyek valóban felelős és fenntartható vállalattá tehetik a Magyar Telekomot. Büszkék vagyunk rá, hogy Éva a Deutsche Telekom központjában folytatja a karrierjét, hiszen ez nemcsak neki személyes visszaigazolás, hanem a teljes Magyar Telekomnak is, hogy jó irányba haladunk” – fogalmazott Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Somorjai Éva a jelenlegi pozíciójában marad 2016. december 31-éig. Utódlásáról később születik döntés.

 

Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmazhat. Azon kijelentések, amelyek nem múltbeli tényekre vonatkoznak (ideértve a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentéseket), jövőre vonatkozó kijelentések. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, tehát nem lenne helyes ezen kijelentésekre túlzott mértékben támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések a megtételük időpontjában aktuális állapoton alapulnak, és nem vállalunk kötelezettséget arra, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.

A jövőre vonatkozó kijelentések szükségképpen kockázatokkal és bizonytalansággal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek a jövőre vonatkozó kijelentésekben foglaltaktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2015. december 31-én végződött évre vonatkozó, a https://www.telekom.hu címen elérhető weblapunkon is közzétett éves jelentéseink is bemutatják.

Kapcsolódó dokumentumok

Befektetői közlemény
(PDF, 70,9 kB)