Dr. Bitó János

A Felügyelő Bizottság tagja 2010. április óta (független)
Az Audit Bizottság tagja

Dr. Bitó János

Dr. Bitó János (született 1936-ban) a József Attila Tudományegyetem Természettudományi karán (Szeged) 1958-ban szerzett diplomát, majd 1960-ban doktori fokozatot (Doctor Rerum Naturalium). 1967-ben műszaki tudomány kandidátusi (PhD), 1971-ben doktori (Doctor of Science) fokozatot szerzett. Több hazai és külföldi egyetemen tanított. 1971 és 2002 között több társaságnál és intézménynél dolgozott műszaki, kutatási és fejlesztési igazgatóként, ügyvezető igazgatóként, vezérigazgató-helyettesként, illetve minisztériumban miniszteri főtanácsadóként. 1965 és 2005 között kiemelkedő eredményeket ért el a tudományos kutatások, fejlesztések terén. Számos tudományos szervezet tagja, mint például a Magyar Tudományos Akadémia Informatikai Bizottságának, illetve Automatizálási és Számítástechnikai Bizottságának. Több társaságnál igazgatósági, felügyelő bizottsági tag, illetve felügyelő bizottsági elnök volt. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar diplomavédési és záróvizsga bizottságának elnöke. Számos publikáció fűződik a nevéhez (cikkek, egyetemi jegyzetek, könyvek), számos díj és kitüntetés tulajdonosa.

További fontos tisztségek

  • nincs

Befektetői kapcsolatok

Levelezési cím: 1541 Budapest
Telefon: (+36) 1 458 0332
E-mail: Írjon nekünk!