LTE teszt

innovacio_lte_teszt


Az LTE egy új, 3,9. generációs mobiltávközlési rendszer, amely még a HSPA+-nál is jelentősen nagyobb adatátviteli sebességet tesz lehetővé. A technológia tesztelése 2009 októberében kezdődött. A teszt célja, hogy a szakemberek valós körülmények között megismerjék az LTE képességeit, lehetőségeit, illetve a teszt alatt nyert tapasztalatokat fel tudják használni a kereskedelmi LTE hálózat tervezésénél, kiépítésénél.

A T-Mobile és az Ericsson szakértői a Szerémi úti központban kezdték meg egy teljesen új, az adat- és hangszolgáltatásra egyaránt alkalmas tesztrendszer kiépítését. Elsőként a maghálózat (Core Network) elemeit telepítették, majd 2009 decemberében beüzemelték. A T-Mobile és az Ericsson tapasztalatai már ebben az első szakaszban kedvezőek voltak, és az első teszteredmények is megerősítették, hogy az NGMN bevezetése a szolgáltatók és a felhasználók számára is jelentős lépésnek tekinthető.

Az innovációval kapcsolatos lépések:

  • LTE teszthálózat kiépítése
  • Nagyobb adatátviteli sebesség elérése (tízszeres sebesség a mostani HSDPA-hoz képest)
  • Kisebb válaszidő (RTT) elérése
  • IP alapú hangszolgáltatás az LTE platformon keresztül

Aktualitás, újdonság

Az LTE tesztidőszak 2010. szeptember végén lezárult. Az eredményeket a T-Mobile és Ericsson szakemberei kiértékelték, hogy minél hatékonyabban hasznosíthassák a teszt tapasztalatait a kereskedelmi hálózat kiépítésekor. Elkezdődött az LTE beszállító kiválasztása, a tendernek az ajánlatok kiértékelése és további egyeztetések, tesztek után jövőre lesz eredményhirdetése.

Kapcsolódó linkek

Sajtóközlemény