Amit a Telekom is díjaz

A Magyar Telekom idén is díjazta a fenntarthatóság terén kiemelkedő szerepet vállaló beszállítóit. A Delfin-díjat (Díj egy Elkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) már harmadik alkalommal adták át három kategóriában.

A Magyar Telekomnak nagyvállalatként – célkitűzéseivel, stratégiájával és mindennapi működésével – utat és példát kell mutatnia a környezetvédelem, a fenntarthatóság irányába. Éppen ezért olyan partnercégekkel dolgozunk, amelyek elkötelezettek a fenntartható fejlődés iránt, amelyek azonosulni tudnak a fenntarthatóság elvével. A Delfin-díjjal őket, a fenntarthatóság területén elért példaértékű teljesítményüket jutalmazzuk, s egyben példát mutatunk a piac többi szereplőjének. A díjakat a Művészetek Palotájában adta át a nyerteseknek Somorjai Éva humánerőforrás-vezérigazgatóhelyettes.

hozzaad_10_2_delfin1

Az „Esélyegyenlőség támogatása, a diszkriminációmentesség segítése vállalaton belül és kívül” kategória győztese az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. lett. Az AAM elkötelezett az esélyegyenlőség megteremtésében mind a cégen belül, mind társadalmi léptékben nézve. A cég dolgozóinak 40 százaléka nő. Az AAM mindent elkövet, hogy a gyerekvállalás ne kerüljön konfliktushelyzetbe a karrierrel, a vállalatnál ugyanis mód van a távmunkára és a részmunkaidős foglalkoztatásra is. A cég adományozási tevékenysége mindenféle diszkrimináció felszámolására irányul.

A „Megvalósult innováció a fenntarthatóság érdekében” kategóriában két díjat is kiosztottak. A nagyvállalatok közül a Fornax Műszaki és Gazdasági Tanácsadó Zrt. nyert. A cégnél az Eventus kereskedelmi márkanévre hallgató munkaerő- és munkafolyamat-vezénylő rendszer segítségével a lakosságtól az ügyfélszolgálaton keresztül érkezett meghibásodásokat regisztrálják, majd ezt követően a feladat automatikusan a megfelelő kompetenciájú és szabad kapacitással rendelkező technikai munkatárshoz delegálódik, aki ezen a rendszeren keresztül kapja meg a feladat paramétereit, és ezen keresztül kezeli mind a feladat státusát, mind a továbbadását.

A másik innovációs kategóriában díjat nyert vállalat a Szigma-X Tervező és Tanácsadó Kft. Az Ecopol című pályázatuk egy olyan 30 méter magas mobiltelefon-bázisállomást valósít meg, melynek formáját a brazil óriásfa ihlette a palánkgyökerekkel. A fejlesztés során alapkövetelménynek tekintették mind a fa mint építőelem megjelenítését, mind a torony geometriájának esztétikus, természetbe illeszthető kialakítását. A hazai erős természetvédelmi szabályok miatt ezek fontos kihívások, és a létrejött megoldás gazdaságosabb az eddigieknél.

hozzaad_10_2_delfin2A „Fenntarthatóság érdekében kifejtett oktatás, tudatformálás” kategóriában az Alternate Tanácsadó Kft. lett a díjazott. A kétfős mikrovállalat működése során a folyamat-tanácsadást, a mentorálást, a coachingot és az oktatást, fejlesztést alkalmazza annak érdekében, hogy a vállalatokon, szervezeteken belül jöjjön létre a változáshoz és változtatáshoz szükséges kapacitás.

A díjakat átadó Somorjai Éva az esemény kapcsán elmondta: „Örömmel tapasztaltam, hogy egyre szélesebb spektrumú a pályázó vállalatok köre. Az állami vállalatoktól kezdve a kétszemélyes mikrovállalkozásokon át a nemzetközi nagyvállalatokig pályáztak cégek, ami azért is nagyon fontos, mert ezzel a díjjal ezen vállalatokon keresztül a társadalom még nagyobb részét érintő megoldásokat sikerül motiválnunk a fenntartható fejlődés érdekében.”

A Delfin-díj átadásához és a XI. Fenntarthatósági kerekasztal-beszélgetéshez kapcsolódóan elindult a Magyar Telekom új fenntarthatósági weboldala is.