MENEDZSMENT

Christopher Mattheisen (1961) - elnök-vezérigazgató

christopher_mattheisen Gazdasági és pénzügyi végzettséget szerzett a bloomingtoni Indiana Egyetemen és a New York-i Columbia Egyetemen. 1990-ben jött első alkalommal Magyarországra, ahol üzleti elemzéssel és stratégiai tervezéssel foglalkozó tanácsadói vállalkozást alapított. 1993 és 1996 között a Westel 900 (később T-Mobile Magyarország) alapító marketing és értékesítési igazgatója volt. Pályáját ezután Lengyelországban folytatta, ahol marketing, értékesítési és stratégiai igazgatóként közreműködött az Era GSM mobiltelefon-szolgáltató beindításában az US West International részére. 1997-től 1999-ig Londonban a US West (később MediaOne) európai mobiltávközlési vállalkozásainak marketing és értékesítési tevékenységét irányította. Ezt követően a BT Cellnet üzleti marketing és értékesítési igazgatójaként dolgozott. 2002 szeptemberétől a Magyar Telekom (2005 májusáig Matáv) vezérigazgató-helyettese és az Ügyvezető Bizottság tagja lett, és egyúttal a Lakossági Szolgáltatások Üzletág vezetője. 2005 januárjától 2006 júniusáig vezérigazgató-helyettesként a Vezetékes Szolgáltatások Üzletág (T-Com) vezetője volt. 2006. december 5-én kinevezték a Magyar Telekom vezérigazgatójává, december 21-én pedig az Igazgatóság tagjává és elnökévé választották.

Thilo Kusch (1965) – gazdasági vezérigazgató-helyettes

thilo_kusch Kommunikációs mérnöki és közgazdasági tanulmányokat folytatott a berlini műszaki egyetemen (Technische Universität Berlin). 1989 és 1992 között megalapította és sikeresen vezette saját vállalkozását, mely személyi számítógépeket és számítógép hálózatokat forgalmazott lakossági ügyfelek és kisvállalkozások részére. 1992 és 1998 között vezető pozícióban dolgozott az Arthur D. Little-nél távközlési, informatika, média és szórakoztató elektronikai területen tanácsadóként. 1998 és 2001 között a Dresdner Kleinwort Wasserstein távközlési cégekkel foglalkozó részvényelemzője volt. 2001 óta dolgozik a Deutsche Telekom Csoportnál, kezdetben a T-Mobile International tőzsdei bevezetésének előkészítéséért és a befektetői kapcsolattartásért felelős igazgatójaként. 2002 áprilisától a Deutsche Telekom befektetői kapcsolatokért felelős ügyvezető alelnöke volt. 2006 szeptember 20-ától a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese, 2006. november 6-ától pedig az Igazgatóság tagja.

Somorjai Éva (1966) – humán erőforrás vezérigazgató-helyettes

somorjai_eva Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerzett diplomát. 1989-től a Magyar Hitelbank nemzetközi igazgatóságán, majd 1991 és 1994 között egy ingatlanbefektető cég adminisztrációs és pénzügyi vezetőjeként dolgozott az ausztráliai Melbourne-ben. Hazatérése után a Pepsi-Cola Hungarynél helyezkedett el. 1996-tól a cég közép-európai üzleti részlegének humán erőforrás területén dolgozott különféle vezetői munkakörökben. 1999-től a nemzetközi szervezet- és képességfejlesztési terület, majd 2000-től a magyarországi cég HR-igazgatójává nevezték ki. 2001 októberétől dolgozik a Magyar Telekomnál. 2002-től a csoport emberi erőforrás ágazat igazgatója. Részt vett a vállalatcsoport HR-stratégiájának kidolgozásában, a nemzetközi és belföldi akvizíció személyzeti támogatásában, a vállalatátalakítási és -fejlesztési program menedzselésében. 2007. április 1-jétől a Magyar Telekom emberi erőforrás vezérigazgató-helyettese, 2008. január 1-jétől humán erőforrás vezérigazgató-helyettese.

Papp István (1972) – vezérigazgató-helyettes, a Vállalati Szolgáltatások Üzletág vezetője

papp_istvan Közgazdász végzettséggel és az írországi Warnborough University MBA diplomájával rendelkezik. Szakmai pályafutását az Integra Kft-nél kezdte. 1996-tól az Anixter Distribution Magyarország munkatársaként dolgozott kereskedelmi vezetőként, majd regionális értékesítési vezetőként. 1999-ben csatlakozott a Cisco Systems Magyarország Kft.-hez. Az elmúlt 8 évben számos vezetői posztot töltött be a vállalatnál, irányította a nagyvállalati, szolgáltatói, kormányzati, kis- és középvállalati, valamint partnerkapcsolati üzletágak tevékenységét. 2005 augusztusától a nyolc országot (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Szerbia, Szlovénia és Magyarország) átfogó régió vezetésével bízták meg, azóta a Cisco Systems Adriai régióért és Magyarországért felelős regionális igazgatója volt. 2007. október 16-ától a Magyar Telekom vezérigazgató-helyetteseként az Üzleti Szolgáltatások Üzletág (T-Systems) vezetője lett. 2008. január 1-jétől a Vállalati Szolgáltatások Üzletág vezetője.

Pataki Róbert (1971) – stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettes

pataki_robert_nagy A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd a rotterdami Erasmus Egyetemen folytatott nemzetközi pénzügyi és marketing menedzsment tanulmányokat. Szakmai pályafutását 1995-ben kezdte, a hágai Project Finance International cégnél dolgozott befektetési elemzőként, majd ezt követően 1996-ban a Nutricia Netherlands BV pénzügyi elemzője lett. Az Accenture (Andersen Consulting) tanácsadó céghez 1996-ban csatlakozott, és 2001-ig a cég stratégiai szolgáltatási divíziójának volt kezdetben vezető menedzsere, majd a telekommunikációs és e-kereskedelem iparágakért felelős stratégiai tanácsadója. Pályafutását 2001-től az A.T. Kearney tanácsadó cégnél folytatta, ahol a magyarországi távközlési cégeknél folyó tanácsadási projektekért felelt dedikált account menedzserként, majd 2003-ban az A.T. Kearney Európai Távközlési Team vezető menedzsereként irányított jelentős európai mobil kommunikációs és internet szolgáltatási projekteket.
2006 szeptemberétől látja el a Magyar Telekom Csoport stratégiai igazgatói pozícióját. Kiemelkedő szerepet töltött be a Magyar Telekom új szervezeti struktúrájának, működésének kialakításában, és a vállalat átalakítását megalapozó, 2010-ig szóló növekedési stratégia kidolgozásában.
Az Igazgatóság 2009. április 1-jével kinevezte a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettesévé, és – korábbi feladatainak megtartása mellett – megbízta az Új Üzleti Területek és Üzletfejlesztési Üzletág vezetésével. Ezzel egyidejűleg az Ügyvezető Bizottságnak is tagja lett.
A vállalatnál 2009. szeptember 1-jén életbe lépett szervezeti változást követően a Stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettes irányítási terület vezetője.

Maradi István (1964) – műszaki vezérigazgató-helyettes

maradi_istván A Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott 1989-ben híradástechnikai mérnökként GSM és mobil kommunikációból, majd 2000-ben a londoni Open University-n szerzett MBA diplomát. Karrierjét a Matáv PKI kutatóintézetében kezdte mobil távközlési kutatóként. Ezt követően részt vett a Westel Rádiótelefon Kft. indításában, a hálózat megtervezésében. A cég kezdeti időszakában tervezőmérnök, majd rádió menedzser, 1992-től hálózatüzemeltetési igazgató volt. 1995-től a Westel 900 Rt., majd a Westel Mobil Rt. üzemeltetési igazgatója, 2001-től 2006-ig a Westel Mobil Rt. (később T-Mobile Magyarország Rt.) vezérigazgató-helyettese és szolgáltatásfejlesztési igazgatója volt. Kiemelkedő szerepe volt a hálózat kiépítésében, fejlesztésében, az üzemeltetésben és az ezekhez kapcsolódó beszállítók kiválasztásában, valamint az új szolgáltatások bevezetésében. Munkája révén hozzájárult a T-Mobile Magyarország piacvezető pozíciójának eléréséhez és megőrzéséhez. 2007. április 1-jétől a Magyar Telekom informatikai vezérigazgató-helyettese lett. 2008. január 1-jétől a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese.

Király István (1965) – marketing vezérigazgató-helyettes

Kiraly_Istvan Közgazdász diplomáját 1989-ben Moszkvában szerezte a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakon. 1992-ben a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett angol gazdasági szakfordító-szaktolmács képesítést. Angolul, oroszul és spanyolul felsőfokon beszél. 2000-ben Master of Business Administration képesítéssel végezte az Oxford Brookes University-t. 2004 októbere óta dolgozik a Magyar Telekomnál, ahová a Pannon GSM-től (ma Telenor) érkezett. Kezdetben üzletfejlesztéssel foglalkozott, 2008 januárja óta a Vállalati Szolgáltatások Üzletág stratégiai és marketingigazgatója volt. A 2010. július 1-jén életbe lépett szervezeti változások után a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettesi pozícióját tölti be.

 

 

Máthé Balázs (1968) – jogi és társasági ügyek vezérigazgató-helyettes

Mathe_Balazs 2010. július 1. óta a Magyar Telekom jogi és társasági ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese. A Magyar Telekomhoz csoport jogi igazgatóként csatlakozott 2007-ben. Korábban több mint egy évtizeden keresztül különböző nemzetközi ügyvédi irodáknál dolgozott, amiből öt évet az egyik vezető globális jogi tanácsadó cég, a Linklaters budapesti irodájában, ahol a vállalati ügyekkel foglalkozó csoportot vezette partner-ként. Fő szakterülete ügyvédként a nemzetközi vonatkozású vállalatfelvásárlások és vállalategyesítések (M&A), valamint a vállalatok irányítási struktúrája volt. Máthé Balázs a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem (JPTE) Állam-és Jogtudományi Karán végzett 1995-ben. Korábbi tanulmányai keretében EU-jogot tanult az olaszországi Trento-i Tudományegyetem Jogi Karán és néhány félévet végzett a JPTE Bölcsészkarán is.

 

 

Keszég Attila (1966) – értékesítési és szolgáltatási vezérigazgató-helyettes

KeszegAttila_178x266 A Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemen gépészmérnök diplomát szerzett, majd MBA képzésen vett részt pénzügyi és vezetési ismeretek szakirányon. Szakmai pályafutását a Hemingway Holdingnál kezdte 1992-ben, majd a Dove Mid Europe munkatársa volt.  1994-től a Pepsi-Cola Company-nál dolgozott kiemelt ügyféligazgatóként, majd projektmenedzserként, később pedig közép-magyarországi a regionális értékesítés, szállítás és raktározás területet irányította. 1999-től a Pepsi Hungary értékesítési igazgatója volt, 2001-től pedig a hagyományos kereskedelem közép-kelet-európai értékesítési igazgatójaként a magyar, lengyel, cseh és szlovák piacokért volt felelős.2005-től a Red Bull Hungary ügyvezető igazgatójaként dolgozott, és irányításával a cég sikeresen működött a globális gazdasági válság közepette is. Pályája során Keszég Attila széles körű tapasztalatot szerzett a fogyasztói igények megértése, valamint azok kereskedelmi partnereken keresztüli hatékony kielégítése terén. A gyors fogyasztású termékek (FMCG) piaci versenykörnyezetében edzett vezetőként csapatának szervezésén és motiválásán keresztül érte el sikereit, szem előtt tartva az erőforrások hatékony felhasználását.
2010. szeptember 1-től a Magyar Telekom értékesítési és szolgáltatási vezérigazgató-helyettesi pozícióját tölti be.

 

A Magyar Telekom Csoport Ügyvezető Bizottságának tagjai

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató
Thilo Kusch
Somorjai Éva
Papp István
Pataki Róbert
Maradi István
Király István
Máthé Balázs
Keszég Attila

A Magyar Telekom Csoport Igazgatóságának tagjai

2013. május 31-ig, illetve a 2012. gazdasági évet lezáró Közgyűlés napjáig

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató
Dr. Ferri Abolhassan
Dr. Földesi István
Dietmar Frings
Dr. Gálik Mihály
Guido Kerkhoff
Thilo Kusch
Dr. Klaus Nitschke
Frank Odzuck
Dr. Ralph Rentschler
Dr. Steffen Roehn

A Magyar Telekom Csoport Felügyelő Bizottságának tagjai

2013. május 31-ig, illetve a 2012. gazdasági évet lezáró Közgyűlés napjáig

Dr. Pap László elnök
Dr. Bitó János
Bujdosó Attila
Dr. Illéssy János
Dr. Kerekes Sándor
Konrad Kreuzer
Lichnovszky Tamás
Martin Meffert
dr. Salamon Károly
Varga Zsoltné
Varju György


oldal tetejére

Megosztom