Sajtóközlemények

Megnyílt az első Matáv-Játszótér Budapesten

Budapest, 1999. május 15.

1999. május 15-én dr. Tóth József XIII. kerületi polgármester és Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója felavatta az első MATÁV-Játszóteret. A játszótér a XIII. kerületben, a Kárpát utca és a Bessenyei utca sarkán található.

A MATÁV 1999-ben az ország nyolc városában MATÁV-Játszóteret létesít. Elsőként, 1999. május 15-én a budapesti játszótér nyílt meg, ezt követi a kaposvári, pécsi, székesfehérvári, soproni, debreceni, kecskeméti, és végül a miskolci. A budapesti játszóteret Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója, valamint dr. Tóth József polgármester nyitotta meg. Az ünnepélyes megnyitó után a Matáv kakaóval, kaláccsal, és színes programmal vendégelte meg a gyerekeket.

A MATÁV-Játszóterek elemei fából készülnek, alapvetően megtartva a fa eredeti alakját, melyből iparművész által formált, színesre festett formák varázsolják mesebeli világba az idelátogatókat. A játszóterek megfelelnek a rövidesen Magyarországon is érvénybe lépő - a korábbiaknál szigorúbb - európai szabványoknak. Magyarországon mindeddig egyedülálló kezdeményezésként a Matáv felsővezetői és dolgozói önkéntes munkával járultak hozzá a Játszótér felépítéséhez.

A játszótér és környezete eredeti minőségének megtartása érdekében minden városban együttműködési megállapodás születik az Önkormányzat és a vállalat között a játszótér további karbantartásáról.

A MATÁV évek óta nagy jelentőséget tulajdonít a szponzorálásnak, felelős társadalmi szereplőként tudatosan törekszik arra, hogy gazdasági szerepének megfelelő módon részt vállaljon a közösség problémáinak megoldásában, illetve ezzel példát mutasson a gazdasági élet szereplőinek. Támogatási tevékenységünk elismeréseként 1998-ban a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) és a Soros Alapítvány a Matáv-nak ítélte az "Év Adományozásban Élenjáró Gazdasági Szervezete" címet. 1999-ben a vállalat új területre terjeszti ki támogatói tevékenységét, a jövőben nagyobb szerepet kívánunk vállalni a társadalmi célú szponzorálásban, melynek egyik első lépéseként létrehozzuk a Matáv-Játszótereket.

Célunk, hogy hozzájáruljunk a helyi közösségek kellemesebb környezetének, jobb életminőségének megteremtéséhez.