Sajtóközlemények

DELFIN - díj a Magyar Telekomtól

Budapest, 2010. június 21. 17:30

A Magyar Telekom hagyományához híven idén is díjazta a fenntarthatóság terén kiemelkedő szerepet vállaló beszállítóit. A DELFIN - díjat (Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) már harmadik alkalommal adták át, három kategóriában. A díjat olyan partnercégeknek ítéli oda a Telekom, akiknek a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségük kimagasló és ezen a területen elért teljesítményük példaértékű. A díjakat a Művészetek Palotájában ma adta át a nyerteseknek Somorjai Éva, a vállalat humán-erőforrás vezérigazgató-helyettese, a fenntarthatóságért felelős felsővezető.

A XI. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetésen került sor a Magyar Telekom által alapított DELFIN-díj (Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) ünnepélyes átadására. A díjjal olyan partnercégeket ismer el a vállalat, akiknek a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségük kimagasló és ezen a területen elért teljesítményük példaértékű.

Az "Esélyegyenlőség támogatása, diszkrimináció-mentesség segítése vállalaton belül és kívül" kategória győztese az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. lett.
A cég elkötelezett az esélyegyenlőség megteremtésében mind a cégen belül, mind társadalmi léptékben nézve. A cég dolgozóinak 40%-a nő, az AAM mindent elkövet, hogy a gyerekvállalás ne kerüljön konfliktushelyzetbe a karrierrel, a cégnél ugyanis mód van a távmunkára, és a részmunkaidős foglalkoztatásra is. A cég tavaly nyerte el a "Kerékpárosbarát munkahely" címet. A biciklizés fontosságát mutatja az is, hogy az AAM immár második éve szervezi a Bringázz a Munkába! mozgalom tanácsadóknak szóló külön versenyét.
A cég adományozási tevékenysége mindenféle diszkrimináció felszámolására irányul, emiatt a cég élen jár mozgásszervi betegségben szenvedők gyógyítása, a megváltozott munkaképességűek munka világába és a társadalomba történő integrációja, a roma fiatalok felsőoktatási integrációja, valamint a kistérségek felzárkóztatása elősegítésében is.

A "Megvalósult innováció a fenntarthatóság érdekében" kategóriában két díjat is kiosztottak. Nagyvállalatként a Fornax Műszaki és Gazdasági Tanácsadó Zrt. nyert.
Az "Eventus" kereskedelmi márkanévre hallgató munkaerő- és munkafolyamat vezénylő rendszer segítségével a lakosságtól az ügyfélszolgálaton keresztül érkezett meghibásodások regisztrálása után a feladat automatikusan a megfelelő kompetenciájú és szabad kapacitással rendelkező technikai munkatárshoz delegálódik, aki ezen a rendszeren keresztül kapja meg a feladat paramétereit és ezen keresztül kezeli mind a feladat státuszát, továbbadását. A rendszer idén kiegészült integrálható térképes flottakövetési modullal, amely egy munkafolyamat és munkaerő vezénylő rendszerrel kombinálva kiemelt hatékonyságot képes biztosítani. Az útvonal optimalizálással csökken a károsanyag kibocsátás, csökken az üzemeltetési költség.

A másik innovációs kategóriában díjat nyert vállalat a Szigma-X Tervező és Tanácsadó Kft.
ECOPOL projekt névre hallgató pályázat egy olyan 30 méter magas mobiltelefon bázisállomást valósít meg, melynek formáját a brazil óriásfa ihlette a palánkgyökerekkel. A fejlesztés során alapkövetelménynek tekintették mind a fa, mint építőelem megjelenítését; mind a torony geometriájának esztétikus, természetbe illeszthető kialakítását. A hazai erős természetvédelmi szabályok miatt ezek fontos kihívások, és egy gazdaságosabb megoldás az eddigieknél.

"Fenntarthatóság érdekében kifejtett oktatás, tudatformálás" kategóriában az Alternate Tanácsadó Kft. lett a díjazott.
A kétfős mikrovállalat működése során a folyamat-tanácsadást, a mentorálást, a coachingot és az oktatást, fejlesztést alkalmazza annak érdekében, hogy a vállalatokon, szervezeteken belül jöjjön létre a változáshoz és változtatáshoz szükséges kapacitás. Az egyik kiemelt üzletáguk a CSR Akadémia, melynek keretében kisvállalatok, civil szervezetek és állami oktatási intézmények számára kedvezményes vagy Pro Bono képzéseket is nyújtanak. Egy sor kommunikációs csatornán, különféle tudásmegosztó eszközöket (pl. honlap, előadás, forródrót, blog, személyes konzultáció) használnak. A cég saját teljesítményével került be a díjazottak körébe.

A díjakat Somorjai Éva, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese adta át a kategóriák nyerteseinek a Művészetek Palotájában, aki az esemény kapcsán elmondta: "A harmadik alkalommal megrendezett DELFIN-díj kapcsán örömmel tapasztaltam, hogy egyre szélesebb spektrumú a pályázó vállalatok köre. Az állami vállalatoktól, a kétszemélyes mikrovállalkozásokon keresztül, a nemzetközi nagyvállalatokon át, pályáztak, ami azért is nagyon fontos, mert ezzel a díjjal ezen vállalatokon keresztül a társadalom még nagyobb részét érintő megoldásokat sikerül motiválnunk a fenntartható fejlődés érdekében."

A zsűri tagjai voltak: Simon Ernő (Figyelő), Dr. Pataki György (Budapesti Corvinus Egyetem), Bodó Péter (Tudatos Vásárlók Egyesülete) és Szomolányi Katalin (Magyar Telekom).

A DELFIN -díj odaítélésével a Magyar Telekom az előző évek tapasztalatát felhasználva továbbra is azon dolgozik, hogy a fenntartható fejlődés gondolatát népszerűsítése, és az azért tett tevékenységeket elismerje.

A DELFIN díj átadásához és XI. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetéshez kapcsolódóan elindult a Magyar Telekom új fenntarthatósági weboldala, amely elérhető a www.telekom.hu vállalati internetes honlapról, valamint közvetlenül a http://fenntarthatosag.telekom.hu címen is.

A DELFIN-díjról:
A Magyar Telekom számára a fenntarthatóság, a gazdasági, társadalmi és a környezetvédelmi érdekek harmonizálására való törekvés hosszú távú stratégiai elv. A cégcsoport minden tagvállalatára kiterjedően foglalkozik a fenntarthatósági tevékenységgel, amely fókusza a gazdasági, társadalmi és környezeti érdekek harmóniája. A Magyar Telekom Csoport igyekszik egész működését, tevékenységét ennek szellemében végezni, és saját példáján keresztül a beszállítóit is ösztönözni kívánja a környezettudatos működésre. Ennek érdekében alapította a DELFIN - díjat 2008 tavaszán, és ezen szellemben működteti azóta is.

A kerekasztal-beszélgetésről és a DELFIN-díjról további információ az alábbi oldalakon található:
https://www.telekom.hu/tarsadalom_es_kornyezet/esemenyek/fenntarthatosagi_kerekasztal_beszelgetes, https://www.telekom.hu/tarsadalom_es_kornyezet/esemenyek/delfin_dij

A Magyar Telekomról
A Magyar Telekom Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója, amely a telekommunikációs és infokommunikációs (ICT) szolgáltatások teljes skáláját nyújtja, beleértve a vezetékes és mobil telefonos, az adatátviteli és nem hangalapú, valamint az informatikai és rendszerintegrációs szolgáltatásokat. Üzleti tevékenységét két üzletágán keresztül látja el: Lakossági szolgáltatások (az otthonokhoz kapcsolódó T-Home és a mobil kommunikációs T-Mobile márka); Vállalati szolgáltatások (T-Systems márka). A Magyar Telekom többségi tulajdonosa a Makedonski Telekomnak, Macedónia legnagyobb vezetékes és mobilszolgáltatójának, és többségi részesedéssel rendelkezik a Crnogorski Telekomban, Montenegró legnagyobb távközlési szolgáltatójában. A Magyar Telekom többségi tulajdonosa (59,21%) a MagyarCom Holding GmbH, amely a Deutsche Telekom AG kizárólagos tulajdona. További információk a www.telekom.hu weboldalon találhatók.