Sajtóközlemények

A Magyar Telekom megkapta a GVH jóváhagyását a Daten-Kontor cégcsoport megvásárlásához

Budapest, 2010. november 2. 11:00

A Magyar Telekom Nyrt. megkapta a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását a Daten-Kontor cégcsoport (DK) felvásárlásához, mely informatikai alkalmazások fejlesztésével, telepítésével és üzemeltetésével foglalkozik. A Magyar Telekom az akvizícióval tovább kívánja erősíteni pozícióját az informatikai szolgáltatások piacán.

A Gazdasági Versenyhivatal által most engedélyezett felvásárlás jól illeszkedik a Magyar Telekom növekedési stratégiájához, egyrészt az informatikai szolgáltatások szerepének további erősítésével, másrészt pedig a költséghatékony működésre történő összpontosítással. "Komoly szinergiákat látunk a DK jelentős részben Pécsett működő fejlesztő csapatának jól képzett és tapasztalt szakembergárdája, valamint a Magyar Telekom magas szakmai színvonalon, nemzetközi szakmai kapcsolatrendszerrel működő informatikai szolgáltatásai között " -nyilatkozta Papp István, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, a T-Systems vezetője. "Reményeink szerint a DK hatékonyan tud hozzájárulni ahhoz, hogy a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletága egyre szélesebb termékportfolióval, egyre magasabb színvonalú informatikai szolgáltatásokat nyújtson bővülő ügyfélköre számára."


A DK csoport jelentős múlttal rendelkezik az informatikai alkalmazások fejlesztése, telepítése és üzemeltetése terén mind belföldön, mind külföldön. Kiemelkedő szerepet játszik egyedi alkalmazások fejlesztésében a közigazgatási, ipari és közlekedési szektor számára. Továbbá nagy nemzetközi szoftvergyártók termékeit vezeti be és egészíti ki saját speciális ágazati megoldásaival, különös tekintettel az ügyfélkapcsolati, számlázási és műszaki nyilvántartási rendszerekre.

A Magyar Telekom és a DK 2010. július 20-án írt alá adásvételi megállapodást a Daten-Kontor Kft., a DK Telecom Zrt. és a DK Consulting Zrt. (DK cégcsoport) 100%-ának megvásárlásáról. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2009-ben 2,2 milliárd forint, EBITDA-ja 357 millió forint volt. Az adásvételi szerződésben megállapított vételár maximum 1,4 milliárd forint, amely függ a következő két üzleti év pénzügyi eredményeitől és korrigálásra kerül a zárás időpontjában fennálló nettó adósságállománnyal. A tranzakció várhatóan 2011. február végén fog lezárulni, amit megelőz még a DK cégcsoport jelenleg három, önállóan működő cégének egy jogi egységbe történő összeolvasztása, valamint egyéb szerződéses feltételek teljesítése.