Sajtóközlemények

HR Oscar díjat nyert a Magyar Telekom

Budapest, 2010. november 16. 15:00

A Magyar Telekom a "2010 legjobb HR csapata" kategóriában nyerte el a HR Oscar díjat. A több mint 10 ezer munkatársat foglalkoztató, piacvezető cégcsoport 200 fős humán erőforrás területének elismerése bizonyítja, hogy a Magyar Telekom az esélyegyenlőség iránt elkötelezett, felelős munkáltató. A díjat Ratatics Mihály, a Magyar Telekom humán erőforrások menedzsment igazgatója vette át egy telekomos gyakornokkal együtt a mai HR Oscar díjátadó gála keretében.

A HR Oscar díjat a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége hagyományteremtő céllal alapította 2009-ben. A munkaerőpiacon sikeresen működő vállalkozásokat tömörítő szervezet a díjjal jó példákat kíván felmutatni annak érdekében, hogy emelje a HR szakma megbecsültségét és gyakorlati tudást, bevált megoldásokat osszon meg a humán erőforrás területen dolgozó szakemberekkel.

Somorjai Éva, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese az elnyert HR Oscar díj kapcsán elmondta: "Büszkék vagyunk erre az elismerésre, mert azt igazolja, hogy a HR csapatunkkal  jó úton járunk annak érdekében, hogy befogadó, szerethető, élhető és vonzó munkahely legyen a Telekom, amellyel elégedettek munkatársaink és vonzó a munkaerőpiacon is. Ezért cselekszünk az esélyegyenlőség elve szerint, és erre tanítjuk munkatársainkat is. Úgy hisszük, ezzel jó példát mutathatunk más vállalatok számára, bizonyítva, hogy csakis a felelős gondolkodás szolgálja a fenntartható fejlődést."

A vállalat emberi erőforrás-stratégiájában kiemelt cél a diszkriminációmentesség és az esélyegyenlőség biztosítása. Az "egyenlő munkáért egyenlő bért" elv alkalmazása mellett a cég az országban egyedülállóan értékes béren kívüli juttatási rendszert biztosít munkatársai részére. A Magyar Telekom a Sokszínűségi Politika és a Szociális Charta elfogadásával deklarálta elkötelezettségét a szociális és sokszínűségi alapelvek tiszteletben tartása mellett, amelyek beépítésre kerültek mind az üzleti, mind a belső működési folyamatokba. A társaság két éve a versenypiaci szférában az elsők között indított esélyegyenlőségi tervet a munkavállalói érdekképviseletekkel partnerségben.

A cég mind az új kollégák kiválasztásánál, mind a meglévő munkatársak számára biztosítja az egyenlő esélyeket kortól, nemtől, etnikai hovatartozástól, vallási és politikai meggyőződéstől, valamint szexuális beállítottságtól függetlenül. A sokszínűség menedzselése keretében törekszik család-magánélet és munkahely egyensúlyának megteremtésére. A Magyar Telekom az országban egyedülálló kismama- és családsegítési programmal segíti a kisgyermekes szülők munkába való visszatérését és csökkenti a családok gyermekelhelyezéssel kapcsolatos terheit. Emellett támogatja az atipikus foglalkoztatást, azaz a részleges távmunkát, a részmunkát és a rugalmas munkaidőt.

A Magyar Telekomnál megváltozott munkaképességűek is dolgoznak, akik részére egyebek közt 3 napos rehabilitációs szabadságot biztosít a vállalat, továbbá az álláshirdetésekben feltünteti, hogy mely állások tölthetők be fogyatékossággal is. Emellett szemléletformáló programokkal növeli a munkatársak érzékenységét. A "Szabad az Á" esélyegyenlőségi filmklub már négy éve működik, ez év nyarán pedig a munkatársak megismerhették a világtalanok és látássérültek világát a "Próbáltad már sötétben?" interaktív program segítségével. A Magyar Telekom a programot a Civil Licit nevű kezdeményezés keretében választotta ki, amelyhez a versenyszféra szereplői közül elsőként csatlakozott.

A Magyar Telekom felelős munkáltatói törekvéseit már korábban is több elismeréssel jutalmazták. A társadalmi felelősségvállalás terén mutatott professzionális, komplex és rendkívül aktív tevékenységének elismeréseként a vállalat ez év márciusában elnyerte az Év HR csapatának járó Aranyhíd díjat. A Családbarát Munkahely 2008 díj után a Magyar Telekom tavaly elnyerte a hazai Legjobb Munkahely címet munkatársai véleménye alapján, idén nyáron pedig a közép- és kelet-európai Legjobb Munkahely címet. A Magyar Telekom birtokosa az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) által adományozott Egészséges Munkahely 2009 díjnak is.