Sajtóközlemények

Summa Artium díjjal jutalmazták a Magyar Telekom társadalmi szerepvállalását

Budapest, 2010. november 22. 10:00

Az immár hatodik alkalommal megrendezett Mecénás Napi Díjátadó Gálán és Árverésen osztották ki a Summa Artium díjakat. A zsűri döntése alapján 2010-ben "Kultúra a CSR-ban" kategória győztese a Magyar Telekom lett. Ez a díj méltó elismerése a vállalat kultúra támogatására fordított közel két évtizede tartó kiemelt figyelmének.

A magyar művészeti mecenatúra legfontosabb eseményén a kultúrával és a művészetekkel együttműködő, azokat kiemelkedő módon támogató vállalatokat és magánszemélyeket jutalmazzák minden évben a Műcsarnokban, ünnepélyes keretek között.

A Magyar Telekom közel két évtizede kiemelt figyelmet fordít a társadalmi szerepvállalással kapcsolatos programjaira. A hazai vezető telekommunikációs szolgáltató társadalmi szerepvállalási stratégiájában az oktatás, az egészségügyi prevenciós programok és a fenntarthatóság mellett szerepel a kulturális élet támogatása.
A cég már közvetlenül a magyarországi piacgazdaság kialakulását követően olyan fontos missziókat vállalt, mint a saját szimfonikus zenekar (ma Concerto Budapest) és múzeum fenntartása, vagy a T-Mobile által szervezett Kapcsolat koncert, az ország legnagyobb, ingyenes könnyűzenei koncertsorozatának megszervezése.

A vállalatnak átfogó a jelenléte a kultúra területén. A klasszikus zenétől a képzőművészeti kiállításokon át a filmkészítésig nyújt támogatást. A Magyar Telekom számára kiemelkedő jelentőségű a kulturális és könnyűzenei fesztiválok segítése - Művészetek Völgye, Volt fesztivál, Balaton Sound, Bánki-tó fesztivál, T-Home Gyerek sziget, ARC pályázat, Pécsi Örökség fesztivál, Campus-fesztivál, valamint korábban a Budapesti Tavaszi és Őszi Fesztivál. A vállalat számára fontos, hogy a Művészetek Palotája stratégiai és kommunikáció partnereként segíthetik az ott folyó nemzetközi szinten is elismert munkát.
Tudományos ismeretterjesztő programok, illetve kutatások finanszírozására is kiterjed a vállalat támogatása. Egyik mozgatói a Kutatók éjszakája nevű nagyon sikeres, tudományt népszerűsítő kezdeményezésnek, de a tudományos vonulatba illeszkedik a Mindentudás Egyetemének, illetve a Magyar Tudományos Akadémia mobil társadalomkutatási projektjének segítése.

Nagyon fontos szempont a kultúratámogatási projektek esetén, hogy a lehető legszélesebb körhöz jussanak el a támogatott alkotók, illetve alkotások, valamint az is, hogy a vállalat lehetőséget teremtsen a szemléletformálásra a támogatásain keresztül.
A Magyar Telekom a kulturális együttműködéseit integrálja társadalmi szerepvállalási tevékenységének egyéb elemeivel, így valósulhatott meg például a Kapcsolat koncerten a mozgáskorlátozottak számára kialakított speciális lelátó, vagy a környezetkímélő közlekedési eszközök használatára ösztönző kommunikáció és ehhez kapcsolódóan a helyszínen felállított kerékpármegőrző is.