Sajtóközlemények

A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel

Budapest, 2010. október 8. 15:00

A Magyar Telekom idén is megállapodott a Társaságnál működő érdekképviseletekkel a 2011. évi bérfejlesztésről, a létszámleépítésről, valamint a béren felüli juttatásokról.

Általánosan 4%-kal emeli munkatársai bérét a Magyar Telekom 2011 júliusától, ám a magas keresettel rendelkező munkavállalók 2%-os bérfejlesztésben részesülnek. Ezen felül az országban egyedülállóan értékes béren kívüli juttatási rendszerrel honorálja továbbra is a cég munkatársai teljesítményét.

Az érdekképviseletekkel kötött megállapodás értelmében a létszámleépítésben 300 munkatárs érintett. Ebben a számban nincsenek benne a távozó vezetők, a nyugdíjba vonulók, valamint azok a munkatársak, akik a cég nyújtotta speciális lehetőséggel élve, ún. rendelkezési állományt választva jutnak el a nyugdíjazásig. A jelentős részben év végéig megvalósuló elbocsátás költségeinek teljes összege megközelítőleg 3,5 milliárd forintot tesz ki. A távozó munkatársak újra-elhelyezkedését Esély programmal támogatja a cég, benne aktív álláskereséssel, munkaerőpiaci tréninggel és átképzésekkel.

A Magyar Telekom menedzsmentjének szilárd elhatározása, hogy Magyarország piacvezető távközlési cége továbbra is Legjobb munkahely legyen munkatársai számára.

A Magyar Telekom munkatársai véleménye alapján tavaly nyerte el a hazai Legjobb munkahely, idén nyáron pedig a közép-kelet-európai Legjobb munkahely címet.