Sajtóközlemények

A Magyar Vöröskereszt a hazai telefonszolgáltatókkal karöltve gyűjtést indított a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére

Budapest, 2010. október 8.

A Telenor, a T-Mobile, a T-Home, a Vodafone, az Invitel és a UPC 2010. október 5. délután kettő órától ismét elindította a   1749 -es segélyvonalat a Veszprém megyei vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére. Az adományokból befolyt összeget a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulóknak – jelentette be a Kolontárra ellátogató Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke.

A telekommunikációs szolgáltatók ismét összefogtak, hogy segítséget nyújtsanak a Magyar Vöröskereszt által a Veszprém megyében kialakult helyzet kezelésében. Az  1749-es számot hívó vagy az erre a számra az  „ISZAP”  szót szöveges üzenetben küldő ügyfelek 200 forintot adományoznak, amely a Magyar Vöröskereszt közreműködésével jut el a mentési munkálatok céljaira és a kárt szenvedettekhez.

A Magyar Vöröskereszt a beérkező adományok teljes összegét megkapja. A távközlési cégek semmilyen külön díjat nem számolnak fel az sms-ek, illetve hívások után, illetve lemondanak felmerülő költségeik érvényesítéséről.

A Magyar Vöröskereszt emellett  K&H Bank 10405004-00026547-00000000  számlaszámára is várja az adományokat. A közlemény rovatban kérjük feltüntetni: „ISZAP”.