Sajtóközlemények

Túl a hatmilliomodik mobilparkoláson!

Budapest, 2011. április 1.

Már több mint hatmillió parkolójegyet vásároltak meg mobiltelefonnal, jelentette be az Eme Zrt, a Telenor, a T-Mobile és a Vodafone. A két évvel ezelőtti indulás óta a három szolgáltató ügyfelei Budapest mellett 24 városban, valamint a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér II. Terminál gyorsparkolójában és a beltéri MobilParkolás első lépéseként a budapesti MOM Park bevásárlóközpontban is megválthatják parkolójegyüket mobilkészülékük segítségével.

A két évvel ezelőtti indulás óta több mint hatmillió parkolójegyet vásároltak mobiltelefon segítségével. A MobilParkolás népszerűségét az egyszerű és kényelmes ügyintézésnek, valamint a szolgáltatás folyamatos bővítésének köszönheti. Ez utóbbi ékes bizonyítéka, hogy mára már 25 városban vehető igénybe a szolgáltatás, emellett Budapest nemzetközi repülőterén a II. terminál előtti gyorsparkolásra szolgáló parkolóhelyeken, illetve a beltéri MobilParkolás keretében a MOM Park bevásárlóközpontban is igénybe vehető a szolgáltatás.

A MobilParkolás segítségével készpénz- és időkímélő módon indítható parkolás, amelynek ellenértékét – a szolgáltatáshoz tartozó tranzakciós díjjal együtt – a mobilszolgáltatónál vezetett egyenlegről vonják le, vagy a havi számlában kerül számlázásra. Az előzetes regisztrációt nem igénylő szolgáltatást használó autósok biztosak lehetnek abban, hogy annyi idő után fizetnek, amennyit valójában parkolással töltöttek, a minimális parkolási időn felül ugyanis bármikor leállítható a parkolás.

Az autó rendszámát (ha szükséges, a gépjármű-kategóriánként meghatározott kiegészítéssel) SMS-ben a parkolóautomatán található telefonszámra elküldve indítható el a kültéri parkolás, amely egy, ugyanarra a számra küldött „STOP” tartalmú SMS segítségével bármikor tetszés szerint leállítható a minimális parkolási időn felül. Amennyiben az ügyfél előre tudja, hogy mennyi időt szándékozik az adott helyen parkolni, az elküldött SMS-ben a parkolás időtartamát is feltüntetheti percben megadva - figyelembe véve a parkolási zónában meghatározott maximális időtartamot. Mindegyik esetben a visszaigazoló SMS megérkezte jelzi a parkolás elindítását. A parkolóőrök elektronikus úton, az EME Zrt. központi adatbázisából kérhetik le, hogy az adott rendszámú autóra van-e érvényes parkolás. Tranzakciónként a parkolási díjon felül 75 Ft tranzakciós díj és az ügyfél tarifacsomagja szerinti két SMS díja kerül felszámításra.

A beltéri MobilParkolás esetében behajtáskor a megszokott módon a sorompónál el kell venni a parkolókártyát, majd indulás előtt a parkolókártyán található 6 jegyű azonosítót SMS-ben el kell küldeni a parkolóház jegyfizető automatáin kihelyezett tájékoztató szerinti számra (saját mobilszolgáltatójának megfelelõ elõhívószámot használva). Ezt követően egy jóváhagyást kérő SMS érkezik, - amely tartalmazza a parkolásért fizetendő díjat a tranzakciós díjjal együtt - és az abban leírtaknak megfelelően, pl. egy „OK” tartalmú válaszüzenettel megerősíthető a vásárlás. A rendszer visszaigazolást küld SMS-ben a sikeres vásárlásról, ekkor 10 perc áll rendelkezésre a parkoló elhagyására. MobilParkolással a MOM Parkban igénybe vehető mozi és egyéb parkolási kedvezményeket nem lehet érvényesíteni.

A pénzforgalmi szolgáltatások nyújtásáról szóló EU direktíva implementációja során a jogalkotó április 30-ig adott határidőt a mobil szolgáltatók számára, hogy amennyiben már 2009. november 1-je előtt is nyújtottak olyan szolgáltatást, mely a Direktíva alapján pénzforgalmi szolgáltatásnak minősül az ahhoz szükséges törvényi követelményeket teljesítsék. A Telenor, a T-Mobile és a Vodafone véleménye szerint a mobilvásárlás szolgáltatások, így a mobilparkolás szolgáltatás sem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak. Ennek megfelelően a szolgáltatás kialakításában és üzemeltetésében résztvevő cégek szándéka, hogy a jövőben is az eddig megszokott módon vehessék igénybe az ügyfelek a MobilParkolást. A szolgáltatók úgy látják, hogy nincs szükség a mostani egyszerű, kényelmes, előzetes regisztrációt nem igénylő mobilparkolási rendszer átalakítására, és helyette egy bonyolult, többek között külön személyes szerződéskötést, vagy regisztrációt igénylő folyamat bevezetésére.

Az igénybevételi díjakról és egyéb feltételekről az ügyfelek mobilszolgáltatójuk honlapján, illetve a www.mobilparkolas.hu  oldalon tájékozódhatnak.