Sajtóközlemények

BBC retorikaverseny a Magyar Telekom támogatásával

Budapest, 2011. április 16. 19:00

A Magyar Telekom támogatásával angol nyelvű retorikaverseny került megrendezésre a BBC Entertainment és az European Speaking Union (ESU) szervezésében. Tizenhat, 16 és 20 év közötti diák mutatta be a szombati döntőn beszéd és prezentációs készségét a közönség és a zsűri előtt. A BBC Entertainment jóvoltából a magyarországi első és második helyezett megmérettetheti magát az English Speaking Union Nemzetközi Retorikaversenyén Londonban, 2011. május 23-28. között. A díjakat Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter, Greg Dorey, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete, valamint Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója adta át a nyerteseknek.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója a díjak átadása kapcsán elmondta:,,A Magyar Telekom hazai vezető vállalatként elkötelezett amellett, hogy a fenntartható fejlődést gazdasági, környezeti és társadalmi szempontból megközelítve is támogassa. A ,,hello holnap!"- a Telekommal a fenntartható fejlődésért - néven elindított kezdeményezésünk keretén belül többek között olyan programokat és aktivitásokat hozunk létre vagy támogatunk,amelyek a magyar fiatalok tehetségét, kreativitását és tudásuk fejlődését segítik, s mindezzel pályakezdésüket és versenyképességüket is segítve.A BBC retorikai versenye jó lehetőséget ad arra, hogy magyar fiatalok megmutathassák tehetségüket itthon és a nemzetközi porondon is, így örömmel támogattuk az eseményt." A Magyar Telekom a nyertes diákokat különdíjban részesítette a versenyre való felkészülésbe fektetett munkájuk elismeréseként.

A Magyar Telekom kiemelt feladatának tartja a fiatalok gondolkodásának formálását, tudásuk és általános műveltségük bővítését, látókörük szélesítését. A piacvezető infokommunikációs vállalat már eddig is számos, a fiatalok újító gondolkodását, kreativitását és önkifejezését segítő kezdeményezést támogatott. Ilyen volt többek között a cég innovációs laborjaként működő Kitchen Budapest, a TEDx Youth Konferencia, a Kutatók Éjszakája, valamint az e-Etikett alapjainak lefektetése.Az információn alapuló érvelés és véleménynyilvánítás, valamint a nyelvtanulás fontosságának hangsúlyozásán keresztül a Magyar Telekom aktívan hozzájárul a társadalmi esélyegyenlőség megteremtéséhez is.

A retorikaverseny célja, hogy felkeltse a beszélt angol nyelv iránti érdeklődést, és kiváló lehetőséget kínál a diákoknak angol nyelvi készségeik fejlesztésére. Az elvárások magasak: nemcsak a folyékony és érthető beszéd fontos, de a versenyzőknek a választott téma által meghatározott kereteken belül kell maradniuk, továbbá előadásmódjukkal le kell tudni kötniük a nézők figyelmét. Idegen nyelvet tanulni és leküzdeni a nyilvános szerepléstől való félelmet nem egyszerű feladat, ezért a BBC Entertainment a verseny megszervezésével gyakorlati módon kívánja jutalmazni ezt a fajta bátorságot.

A Magyar Telekom, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által támogatott esemény a BBC Entertainment és az ESU közös szervezésében valósult meg. A retorikaversenyen való részvétellel a diákok nemcsak angol nyelvtudásukat fejleszthetik, hanem magabiztosságra is szert tehetnek, így sikerrel folytathatnak külföldi tanulmányokat, vagy sikeres nemzetközi karriert futhatnak be.

A Magyar Telekom székházában megrendezett magyarországi döntő első és második helyezettje május 23-28. között részt vesz a Londonban megrendezésre kerülő nemzetközi döntőn. Az ESU retorikaversenye a legmagasabb színvonalú retorikát mutatja be a világ minden tájáról érkező diákok részvételével és lehetőséget ad, hogy az ifjú szónokok megismerhessék egymás eltérő hátterét és kultúráját.