Sajtóközlemények

A Magyar Telekom Igazgatóságának bejelentése a 2010. évi eredmény után fizetendő osztalékról

Budapest, 2011. február 24. 13:00

A Magyar Telekom bejelenti, hogy a Társaság Igazgatósága megtárgyalta a Magyar Telekom Nyrt. magyar számviteli szabályok (HAR) szerinti és a Magyar Telekom Csoport IFRS szerint készült 2010. évi gazdálkodásáról szóló éves beszámolóját és azt elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek. Az Igazgatóság a 2010. gazdasági év után részvényenként 50 forint osztalék kifizetését javasolja a Közgyűlésnek.

A javasolt, részvényenként 50 forintos osztalék összhangban van a Társaság osztalékpolitikájával, amely szerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak a nettó adósság + összes tőkére vetített arányát) a 30-40% közötti céltartományban kívánja tartani. Ezen túlmenően a javasolt osztalékszint figyelembe veszi a magyar távközlési szektorra kivetett különadó hatását.

A Magyar Telekom 2011. április 12-én tartja Éves Rendes Közgyűlését. Az Igazgatóság javaslata szerint osztalékra azon részvényesek lesznek jogosultak, akik 2011. május 5-én értékpapírszámlájukon Magyar Telekom részvénnyel rendelkeznek. Az osztalék kifizetésének javasolt kezdő napja 2011. május 12.