Sajtóközlemények

Három új, innovatív szolgáltatással jubilál a Telekom két éves T-City Szolnok programja

Budapest, 2011. június 9. 12:00

Két év sikeres együttműködést tudhat maga mögött a T-City program, amelyet Magyarország első intelligens város koncepciójaként a Magyar Telekom és Szolnok város 2009 májusában indított útjára. A program keretében most újabb innovatív szolgáltatások válnak elérhetővé Szolnokon. A T-City-CityPass városkártya az intelligens chip kártya alkalmazásával teszi lehetővé különböző közösségi szolgáltatások és kedvezmények igénybe vételét a kártyabirtokosok számára, mi több, NFC technológiával helyi közlekedésben bérletként vagy jegyként is használható. A Városőrző szolgáltatás automatikus, később elemezhető forgalom monitorozás segítségével járul hozzá a város közbiztonságának növeléséhez. A szintén most induló Energiamenedzsment rendszer pedig jelentős energia-megtakarítást tesz lehetővé egyes önkormányzati fenntartású épületekben.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere hangsúlyozta: "Büszkék vagyunk rá, hogy a Telekom Szolnokot választotta ki egy ilyen jelentős innovációs program helyszínéül. A T-City program immár két éves sikere jó példa az üzleti, az önkormányzati és a civil szféra jó együttműködésére. Szolnok lakói, a helyi cégek és intézmények pedig csak nyernek azzal, hogy elsőként találkozhatnak a Telekom több innovációjával. Biztos vagyok benne, hogy a most bevezetésre kerülő Városkártya és Városőrző, valamint az energiamenedzsment szolgáltatás is hozzá fognak járulni városunk versenyképességének, vonzerejének növeléséhez. Emellett a program a város számára, Szolnok Város Önkormányzata számára is egy ösztönzést jelent, hiszen folyamatosan újításokra sarkall minket, amelyekben a Telekom kiváló partner."

Pataki Róbert, a Magyar Telekom stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese elmondta: "Az eddigi együttműködésünk bizonyította, hogy jó döntést hoztunk, amikor Szolnokot választottuk a T-City programunkhoz. A város és intézményeinek rugalmassága, a helyi lakosság és a vállalkozások nyitottsága, együttműködő-készsége elengedhetetlenek voltak az elmúlt két év sikeréhez. A vállalat stratégiájában kiemelt fontosságú az új üzleti területekre való belépés, és a T-City erre remek lehetőséget biztosít. Az eddigi együttműködés során 7 tesztet folytattunk le, ebből 3 szolgáltatást azóta a termékportfóliónk részét alkotja. A Telekom innovációs tevékenységében továbbra is kiemelten fontos szerepe van a T-City-nek. Legújabb innovációink most bejelentett bevezetésével, tesztelésével, valamint a városban már elérhető szupergyors HSPA+ mobilinternettel is hozzá kívánunk járulni Szolnok digitális városfejlesztési törekvéseihez."

A most bevezetésre kerülő innovatív szolgáltatások közül a T-City CityPass névre hallgató városkártyát 2011. májustól az év végéig tesztelhetik az érdeklődők. Az intelligens kártya különféle szolgáltatások (pl.: közlekedés, pontgyűjtés, e-gyűlés, stb.) elérését és különböző kedvezmények igénybe vételét teszi lehetővé a város lakói számára. A városkártya jelenleg elsősorban kártya formájában jelenik meg a felhasználók számára, de a teszt során kiemelten kezeljük a "mobiltelefonba integrált városkártya" megvalósítását, kipróbálását az NFC (Near Field Communication) technológia felhasználásával. A szolnoki Városkártya kiemelt elfogadó partnere a Jászkun Volán Zrt. A város közösségi közlekedését biztosító cég egyes díjtermékek (összvonalas bérlet, a kismamabérlet és az időalapú menetjegy) megvásárlását és azok járatokon való felhasználását teszi lehetővé a kártyabirtokosok számára. A Városkártya emellett Szolnok Megyei Jogú Város egyes intézményeiben hűségpontok gyűjtésére és felhasználására is használható, valamint a programmal szerződött kereskedelmi partnereknél különböző kedvezmények igénybevételére is alkalmas.

Az ez év júniusában bevezetésre kerülő Városőrző szolgáltatás eredményeképpen javulhat a közbiztonság Szolnokon, illetve nőhet a város lakóinak biztonságérzete is. A teszt keretében Szolnok Szandaszőlős városrészének több pontján telepítésre kerül egy a település be- és kivezető közútjait monitorozó berendezés. A berendezést különösen eredményesen használhatják a közbiztonságért felelős országos és helyi hatóságok, vagy a felhatalmazásukkal működtetett civil szervezetek. A célszerűen, de nem kötelezően a településhatárok közelébe telepített berendezés automata üzemmódban, a nap 24 órájában emberi beavatkozás nélkül képes az előtte bármilyen irányban elhaladó járművet forgalmi rendszáma alapján azonosítani és beállítástól függően róla fényképfelvételt készíteni. A felvételek hely és időbélyeggel eltárolásra kerülnek. A digitalizált felvételek törvényben meghatározott ideig megőrződnek. Felhasználásukra az adatvédelmi szabályok szigorú betartása mellett csak akkor kerülhet sor, ha a területen olyan rendkívüli esemény, bűncselekmény történt, ahol feltételezni lehet, hogy a vizsgálatot, a nyomozást a felvételek hatósági elemzése segítené.

A jelenlegi gazdasági helyzet, a villamos-energia- és gázárak növekedése, valamint a szigorodó európai uniós környezetvédelmi szabályozás eredményeképpen a vállalkozások az energiafogyasztás azonnali csökkentését támogató megoldásokat keresnek, amelyekkel minimalizálhatják CO2-kibocsátásukat és költségeiket. A T-Cityben tesztelésre kerülő Energiamenedzsment rendszer ebben tud segítséget nyújtani. Ez az energiafelügyeleti és adatgyűjtő rendszer egy-egy telephely több pontján folyamatosan méri, gyűjti az energiafogyasztás adatait (villamosenergia, gáz, víz, távhő), illetve egyéb környezeti tényezőket (hőmérséklet, páratartalom, szélsebesség stb.), és ezen adatokból előjelzést készít a jövőbeli fogyasztásra vonatkozóan.

A T-City-ről

A T-City a Magyar Telekom és Szolnok megyei jogú város közös, több éves fejlesztési és innovációs programja, amelyet a legkorszerűbb távközlési, infokommunikációs és tartalomszolgáltatások nyújtása és kipróbálása céljával 2009 májusában indítottak. A kezdeményezés nyomán elsőként Szolnok lakói élhetnek - a többek között az egészségügy, oktatás, közigazgatás, turizmus, kultúra területén - az új technológiák által biztosított lehetőségekkel. A T-City egyik küldetése, hogy a megvalósuló szolgáltatások a város minél szélesebb rétegei számára elérhetőek legyenek majd, valamint hogy a T-City innovációi a város hosszú távú fejlesztési stratégiáját erősítsék.

A T-City program már két éve működik sikeresen a városban. Ennek keretében két év alatt 7 sikeres tesztet folytatott le a Telekom (Pánikgomb, a Jövő Áruháza, RFID, azaz rádiófrekvenciás azonosítás alapú iskolai beléptetési rendszer, Otthonőrző, IP-kamerás közvetítőrendszer, Térfigyelő, Visuland). A szolgáltatások a lakossággal és a helyi intézményekkel együttműködve, az ő visszajelzéseik, ötleteik alapján kerülnek továbbfejlesztésre, melynek köszönhetően három szolgáltatás piaci bevezetése is megtörténhetett azóta.

A T-City program további fontos eleme a digitális írástudatlanság csökkentése. Ennek érdekében az elmúlt két évben az idősebb korosztály számára az Internetakadémián, az általános iskolások számára pedig a T-City Kids szakkörön mutatta be a Telekom a számítógép és az infokommunikáció adta lehetőségeket.