Sajtóközlemények

Esélyegyenlőségi gyakorlatáért díjazták a Telekomot

Budapest, 2011. május 27. 12:30

A Magyar Telekom első helyezéssel nyerte meg a "Sokszínű szervezet TOP10" címet a tegnap megrendezett II. Esélykonferencián. A szakmai rendezvényt záró díjátadó gálán az esélyegyenlőség megteremtéséért legtöbbet tevő felelős cégeket díjazták. A vállalat tovább folytatja sokrétű esélyegyenlőségi tevékenységét, amelyben idén a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, a család és munka egyensúlyának megteremtésén belül a kispapák, valamint a női karrierutak kerülnek fókuszba.

Május 26-án Budapesten került sor a Munkahelyi Esélyegyenlőség, Vállalati felelősségvállalás alcímet viselő II. Esélykonferencia megrendezésére, melynek témája a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának lehetősége volt. A rangos szakmai eseményt díjátadó gála zárta, ahol a szervező Mtd Tanácsadói Közösség a legjobb esélyegyenlőségi gyakorlatokat felmutató cégek törekvéseit értékelte. A döntőbe került 10 vállalat között a Magyar Telekomot első helyen díjazta, így egy évig használhatja a "Sokszínű szervezet TOP10" logót.

Az Mtd Tanácsadói Közösség 2010. január és május között meghirdette a II. országos benchmark kutatását munkahelyi esélyegyenlőség - vállalati felelősségvállalás témakörben. Több mint 400 cég válaszolta meg az online kérdőívet, a kapott válaszok alapján pedig minden vállalatnak meghatározták a Sokszínűségi Indexét, amely egy maximálisan 100 értékű skála. Ezen a skálán a Magyar Telekom 88 ponttal az első helyen végzett.

Somorjai Éva, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese elmondta: "Örülünk, hogy az Esélykonferenciához hasonló szakmai rendezvényeken és a megnyert díjakon keresztül felhívhatjuk a figyelmet a sokszínűség és esélyegyenlőség fontosságára. Tapasztalataink azt mutatják, hogy odafigyeléssel, nyitottsággal vonzóbbá, szerethetőbbé, élhetőbbé és vonzóbbá válhat egy vállalat mind az ott dolgozók, mind a külvilág számára. Felelős vállalatként a Telekom továbbra is ezt az utat folytatja, szeretnénk ebben jó példaként elől járni a fenntartható fejlődés érdekében."

A Magyar Telekom humán stratégiájában kiemelt cél a diszkriminációmentesség és az esélyegyenlőség biztosítása. Az "egyenlő munkáért egyenlő bért" elv alkalmazása mellett a cég az országban egyedülállóan értékes béren kívüli juttatási rendszert biztosít munkatársai részére. A cég mind az új kollégák kiválasztásánál, mind a meglévő munkatársak számára biztosítja az egyenlő esélyeket kortól, nemtől, etnikai hovatartozástól, vallási és politikai meggyőződéstől, valamint szexuális beállítottságtól függetlenül. A HR területen dolgozó munkatársak folyamatos fejlesztésben részesülnek anti-diszkriminációs témákban. A sokszínűség menedzselése keretében a Telekom törekszik család-magánélet és munkahely egyensúlyának megteremtésére. Az országban egyedülálló kismama- és családsegítési programmal segíti a kisgyermekes szülők munkába való visszatérését és csökkenti a családok gyermekelhelyezéssel kapcsolatos terheit. Emellett támogatja az atipikus foglalkoztatást, azaz a részleges távmunkát, a részmunkát és a rugalmas munkaidőt.

A Magyar Telekomnál megváltozott munkaképességűek is dolgoznak, akik részére egyebek közt 3 napos rehabilitációs szabadságot biztosít a vállalat, továbbá az álláshirdetésekben feltünteti, hogy mely állások tölthetők be fogyatékossággal is. Emellett szemléletformáló programokkal, például az 5 éve működő "Szabad az Á" esélyegyenlőségi filmklub segítségével növeli a munkatársak érzékenységét.

A Magyar Telekom felelős munkáltatói törekvéseit már korábban is több elismeréssel jutalmazták. A társadalmi felelősségvállalás terén mutatott professzionális, komplex és rendkívül aktív tevékenységének elismeréseként a vállalat 2010 márciusában elnyerte az Év HR csapatának járó Aranyhíd díjat, novemberben pedig a legjobb HR csapatának járó HR Oscar-díjat. A Családbarát Munkahely 2008 díj után a Magyar Telekom 2009-ben elnyerte a hazai Legjobb Munkahely címet munkatársai véleménye alapján, 2010 nyarán pedig a közép- és kelet-európai Legjobb Munkahely címet. A Magyar Telekom birtokosa az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) által adományozott Egészséges Munkahely 2009 díjnak is.