Sajtóközlemények

Telekom Adományvonal március és április hónapban - az idegrendszeri sérült és koraszülött kisgyermekek gyógyulásáért

Budapest, 2011. március 2. 14:00

2011. március és április hónapban a Gézengúz Alapítványt támogatják azok, akik a 1788-as Telekom Adományvonalat hívják vagy sms-t küldenek. A Telekom Adományvonalat már kilencedik éve sikeresen működtető Magyar Telekom az ország vezető telekommunikációs szolgáltatójaként fontosnak tartja, hogy támogatásával segítse a hazai egészségügy fejlődését, szolgáltatásainak fejlesztését, ezen belül is a gyermekek gyógyítását.

Magyarországon évente 7000 koraszülött gyermek jön a világra. A kórházi kezelés után rajtuk segíthet a Gézengúz Alapítvány, ahol képzett szakemberek hatékony terápiás eszközökkel a szülőkkel együttműködve dolgoznak.

A több mint húsz éves civil szervezet az idegrendszeri sérült és mozgásszervi zavarokkal küzdő csecsemők és kisgyermekek összetett diagnosztikai ellátását, és holisztikus szemléletű terápiájával foglalkozik. Az Alapítvány munkája során az orvostudomány, a pszichológia és pedagógia legkorszerűbb kutatási eredményeit alkalmazza. Minden egyes érintett családdal több szakemberből álló csapat (gyermekneurológus, radiológus, pszichológus, gyógypedagógus, gyógytornász, hidroterapeuta, védőnő) foglalkozik. Az Alapítvány szakemberei halmozottan sérült gyermekek komplex gyógypedagógiai fejlesztését és napközbeni ellátását is biztosítják.


A Gézengúz Alapítvány az elmúlt években, a meglévő helyi egészségügyi rendszerekkel együttműködve nyújtott segítséget az ország több területén. Az Alapítvány kiemelt célja, hogy szakmai tevékenységét az ország ellátatlan területein is biztosítsa. Az Alapítvány jelenleg Budapesten-Békásmegyeren, Budakalászon a Cseppek Házában, Győrben és Salgótarjánban nyújt magas színvonalon egészségügyi, pszichológiai, pedagógiai, és szociális segítséget sok ezer családnak. Az Alapítvány támogatásokból, magánszemélyek, cégek adományaiból, felajánlásaiból, illetve pályázati úton elnyert összegekből biztosítja anyagi bázisát. További információ az Alapítványról és tevékenységeikről a www.gezenguz.hu weboldalon található.


A "1788 - az emberi hívószám" szlogenről is ismert Telekom Adományvonal a Magyar Telekom vezetékes és mobiltelefon-hálózatából is elérhető. A hívás és az sms-küldés díja egyaránt 100 forint, amely összeg áfa-mentes (Domino feltöltőkártyával kezdeményezett hívások kivételével). A 2011. március és április hónapok alatt beérkező hívások díja a hívók adományaként teljes egészében a Gézengúz Alapítványé lesz, amely ebből az összegből egy új központ létrehozására gyűjt, ahol évente 1500 gyerek gyógyulásában segíthetnek majd.