Sajtóközlemények

Adományvonal szeptember és október hónapban - a fogyatékkal élők lakóotthonáért

Budapest, 2011. szeptember 6. 12:00

2011. szeptember és október hónapban a Nem Adom Fel Alapítványt támogatják azok, akik a 1788-as hello holnap! Adományvonalat hívják vagy sms-t küldenek. Az Adományvonalat már kilencedik éve sikeresen működtető Magyar Telekom fontosnak tartja, hogy támogatásával segítse a hazai egészségügy fejlődését, szolgáltatásainak fejlesztését.

A Nem Adom Fel Alapítvány 2005-ben kezdte el működését. Azzal a céllal jött létre, hogy a társadalom valamilyen okból megkülönböztetett, hátrányos helyzetben élő tagjait saját erejükben bízó, tenni és küzdeni akaró, minél önállóbb életvitel felé segítsék programjaikkal. Az alapítvány állandó és újabb programjai megvalósítása közben mindig nagy hangsúlyt fektet a társadalmi tudatosság növelésére is.

Az Adományvonalon kapott támogatásból az alapítvány szeretné létrehozni és felépíteni Magyarország első passzívházaként működő közösségi intézményét, egy fogyatékos fiatalok számára állandó lakhatást biztosító lakóotthont. Az otthon a legmodernebb környezetvédelmi technológiák felhasználásával épül fel. A fogyatékos emberek ma Magyarországon elsősorban még mindig zsúfolt tömegintézményekben élnek, a társadalomtól elzártan, sokszor városoktól távol, külterületeken lévő elavult, régi épületekben. A cél az lenne, hogy az intézeti lakókat a társadalomba integrált kisközösségekbe helyezzék el. 


Az Óbudán most épülő és várhatóan 2012-ben átadásra kerülő lakóotthont két szintesre és összesen 800 négyzetméter területűre tervezik, amely 14 lakó számára biztosít majd lakhatási lehetőséget. A tereket úgy igyekeznek kialakítani, hogy minden lakó részére biztosított legyen az egyéni elvonulás lehetősége is a közösségi terek megléte mellett. Fontos szempont volt az épület tervezése során a fenntarthatóság kérdése, hogy a lakóotthonban a lakók maguk is hozzá tudjanak járulni a fenntartás és működtetés költségeihez. Ennek mentén kerül kialakításra műhely és üzlethelyiség is az épületben, ahol a lakók használati tárgyakat tudnak készíteni és értékesíteni is tudják azokat.


Az alapítvány és az általa életre hívott fogyatékos emberekből álló Nemadomfel Együttes negyedik alkalommal rendezi meg a Jobb velünk a világ! elnevezésű koncertet. A jótékonysági esemény bevételét szintén a passzívház lakóotthon építésére fordítják. A koncert korábbi bevételeiből sikerült támogatni a civil szervezetnek a Böjte Csaba Dévai Szent Ferenc Alapítvány által üzemeltetett csíksomlyói árvaház felújítását, létrehozni és elindítani Szendrőládon a Nemadomfel-Házat, egy mélyszegénységben élő roma gyerekek felzárkózását segítő, családi nevelést kiegészítő otthont.


A Nem Adom Fel Alapítvány Budapesten két helyen, valamint Szegeden és Borsod megyében folytat tevékenységet. Az alapítvány jelenleg 50 főt foglalkoztat, ebből negyvenen megváltozott munkaképességűek.


Az alapítványról és tevékenységeiről, valamint a passzívházról további információ a www.nemadomfel.hu weboldalon található.


A "1788 - az emberi hívószám" szlogenről is ismert hello holnap! Adományvonal a Magyar Telekom vezetékes és mobiltelefon-hálózatából is elérhető. A hívás és az sms-küldés díja egyaránt 100 forint, amely összeg áfa-mentes (Domino feltöltőkártyával kezdeményezett hívások kivételével). A 2011. szeptember és október hónapok alatt beérkező hívások díja a hívók adományaként teljes egészében a Nem Adom Fel Alapítványé lesz, amely ezt az összeget a III. kerületben, fogyatékos fiatalok részére épülő passzívház lakóotthon felépítésére és működtetésére fordítja.