Sajtóközlemények

Filmtámogatási pályázat - folytatódik!

Budapest, 2011. szeptember 23.

A sikeres pályázati fordulót követően újabb lehetőséggel élhetnek a kortárs magyar filmkészítők a Telekom jóvoltából.

A Telekom a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény (Filmtörvény) által biztosított lehetőség alapján ez év májusában pályázatot írt ki magyar filmalkotások elkészítésének támogatására. A június végéig tartó pályázat során a hazai filmkészítők 60 - Filmtörvényben előírt feltételeknek és a vállalat által kialakított szempontoknak megfelelő - új magyar produkciót neveztek. A beérkezett nagy számú játék-, dokumentum-, ismeretterjesztő- és természetfilm nevezésből a szakmai grémium 20 támogatandó filmet választott ki, amely alkotások között összesen 150 millió forint kerül kiosztásra.
A Telekom fontosnak tartja a mozgóképes világ értékeinek megőrzését, fejlesztését, új értékes magyar filmes alkotások létrejöttét, ezért a sikeres pályázatot követően a mai napon újabb pályázatot ír ki - élve a lehetőséggel, hogy a magyarországi filmgyártást az állam társasági adókedvezménnyel támogatja, így a vállalat a fizetendő társasági adójának törvényes előírásoknak megfelelő hányadát a filmgyártás támogatására fordíthatja.
Az újabb, 2011. október 14-ig tartó pályázaton a vállalat a Filmtörvény 2.§ 10. pontjának megfelelő, közvetett támogatásban részesíthető filmekhez nyújt segítséget, amely - akár több tízmillió forint nagyságrendű - összeg a film költségvetésének a 20 százalékát teheti ki.
A Telekom mint vezető piaci szereplő, társadalmi szerepvállalása jegyében fontosnak tartja a magyar kulturális élet támogatását, értékeinek megőrzését. Így többek között kiemelt céljának tekinti a képernyőkhöz kötődő vizuális műfajok, a filmművészet támogatását, a mozgóképes világ értékeinek megőrzését, fejlesztését, új értékes magyar filmes alkotások létrejöttét. Ezért támogatóként részt vesz a magyar filmkultúra életében.
A részletes pályázati feltételek a Telekom honlap Társadalom és környezet oldalán olvashatók.