Sajtóközlemények

Kiosztották a Telekom fenntarthatósági és hello holnap! díjait

Budapest, 2011. szeptember 27. 14:30

A Magyar Telekom és a vállalat által januárban alapított Fenntarthatósági Média Klub közös hello holnap! sajtódíját, valamint az azzal járó egymillió forintot Nagy Zsófia, az RTL Híradó miskolci és debreceni tudósítója kapta a Természetölelő című hatperces riportfilmért. A díjat a Telekom és a Kultúrpart által negyedik alkalommal megrendezett Fenntarthatósági Napon adták át a Millenáris Parkban a hétvégén. A sajtódíj mellett a Fenntarthatósági Napon hirdették ki a fenntarthatóság témájában kiírt kreatív pályázat nyerteseit is.

A fenntarthatóság eszméjének terjesztése és közérthetőbbé tétele az egyéneken kívül a vállalatok és a média feladata is. A fenntarthatósági népszerűsítése érdekében a Telekom előbb a legjelentősebb hazai médiumokat felkérve életre hívta a Fenntarthatósági Média Klubot, majd velük közösen júniusban meghirdette a hello holnap! sajtódíjat.

Az újságírók a fenntartható fogyasztás, esélyegyenlőség, szegénység, környezetvédelem, önkéntesség és klímaváltozás témáiban küldhettek pályaműveket. Pályázni a 2010. szeptember 1. - 2011. augusztus 1. között a nyomtatott és az online sajtóban, valamint blogfelületen megjelent cikkel vagy televízióban, rádióban elhangzott adással lehetett.

A pályázatra 46 újságírótól 30 pályamű érkezett, amelyek közül a Fenntarthatósági Média Klub tagjaiból (RTL Klub, TV2, Sanoma, Class FM, CEMP csoport (Index), Origo, Metropol, Axel Springer, Est Média, Magyar Telekom) álló zsűri Nagy Zsófiának, a Természet-ölelő című rövid dokumentumfilmjének ítélte oda a sajtódíjat és az ezzel járó 1millió forintot. A városból faluba költöző fiatalok történetéről először cikk készült, majd a pályázó a sajtódíjra egy kisfilmet is készített. A filmet több televízióban vetítették már.

Az újságírók mellett idén is gondoltak a kreatív fiatalokra a szervezők. A Fenntarthatósági Nap 4 pályázatára olyan zeneszámokat, kisfilmeket vagy egyéb kreatív munkákat vártak, amelyek a nap során is körbejárt témák - szegénység, víz, felelős kommunikáció - valamelyikéből kerültek ki.
A Fenntarthatósági Nap 4 nyertesei kategóriánként a következők lettek:
Zene: Nagy Lajos - Jövőtök
Film: ELTE EKSZ - Ha a szelektív beszélni tudna
Kreatív: Varga Lívia - Tudtad?
Közönségdíj: Bende Márta - köztéri díszkút

Míg a tavalyi Fenntarthatósági Napon közel 1200-an, addig idén 1700-an kerültek közelebb a fenntarthatóság fogalmának megértéséhez.
A szakmai előadások mellett a kilátogatók kipróbálhattak alternatív meghajtású autót, kóstolhattak fair trade kávét és teát, megnézhettek hulladékból készített kreatív tárgyakat, de akár flashmob részesei is lehettek. A fesztiválkonferencia résztvevői a szekcióbeszélgetések szüneteiben a Fenntarthatósági Nap 4 pályázatára készült alkotásokkal is találkozhattak.

A szakmai előadások a fenntarthatóság három pillérére - társadalom, gazdaság, környezetvédelem - épültek, amelyek mellett idén, 2011. Önkéntesség Európai Éve kapcsán az önkéntesség is helyet kapott. A szegénység témájú beszélgetésen az integrálódás, kilábalás lehetőségeit latolgatták a résztvevők. A víz téma kapcsán többek közt dr. Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa és dr. Juhász Árpád, geológus a Duna Stratégián túl arról diskurált, hogy a klímaváltozás hogyan hat a vízkészletre. A hello holnap! Sajtódíj szerepe is felmerült a felelős kommunikációról szóló szekcióbeszélgetésen, amelyben a különböző reklámtrükkökre és az álmagyar termékekre is felhívták a figyelmet a megszólalók.

A beszélgetéseknek mindenki aktív részese lehetett: a szakértők és a nézők hozzászólásait, az interaktív improvizációs színház magyarországi meghonosítója, a Momentán Társulat tette még közérthetőbbé, akik maguk, vagy a közönség bevonásával a hallottak alapján rövid színpadi szituációkat adtak elő. A Momentán Társulat mellett a nap moderátora, Novák Péter is megszólította a közönséget, így együtt keresték a megoldásokat a szakemberek, a civilek és minden érdeklődő.

A szakmai programok után, a Fenntarthatósági Nap 4 afterparty keretében adták át a hello holnap! Sajtódíjat és a Fenntarthatósági Nap 4 pályázat díjait. A díjátadások után koncertekkel folytatódott a Fenntarthatósági Nap 4. Az afterpartyn fellépett az Anselmo Crew és a Brains.

A hello holnap! Sajtódíj nyertesének kisfilmje megtekinthető itt:
https://www.telekom.hu/tarsadalom_es_kornyezet/tarsadalom/hello_holnap_sajtodij
A Fenntarthatósági Nap 4 pályázat nyertes pályaművei és a nap további részletei a http://www.fenntarthatonap.hu/ weboldalon olvasható.

A Fenntarthatósági Nap a hazai vezető telekommunikációs vállalat sokszínű fenntarthatósági tevékenységének része: a Telekom 2010 végén indította el a hello holnap! kezdeményezését, amely a saját munkatársai mellett önkénteseket, beszállítókat is elér, de a témához kapcsolódó események szervezésében is aktív szerepet vállal.