Sajtóközlemények

A Magyar Telekom 2011. évi eredményei - Teljesítettük nyilvános célkitűzéseinket, jelentős költségtakarékosság tükröződik a jövedelmezőségben is

Budapest, 2012. február 23. 00:00

A Magyar Telekom ma közzétette 2011. évre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Főbb eredmények:

  • A bevételek 2,0%-kal 609,6 milliárd forintról 597,6 milliárd forintra mérséklődtek 2011-ben. A hangalapú kiskereskedelmi vezetékes és mobil bevételek egyaránt csökkentek, amit nagyrészt ellensúlyozott a TV, mobil internet valamint rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból származó bevételek növekedése. Az egyéb vezetékes bevételek növekedéséhez jelentős mértékben hozzájárultak az energia kiskereskedelemből származó bevételek is, míg az okostelefon értékesítések növekedésének köszönhetően nőttek a mobil készülékértékesítésből származó bevételek.
  • Az EBITDA 7,9%-kal 213,0 milliárd forintról 196,1 milliárd forintra a mérséklődött, az EBITDA ráta 32,8%-ot ért el . A működéshez kapcsolódó, azaz a vizsgálattal kapcsolatos költségek és elhatárolások, a végkielégítéssel kapcsolatos költségek valamint a telekom adó nélkül számolt EBITDA 1,3%-kal 245,0 milliárd forintra mérséklődött . A működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 41,0% volt 2011-ben, míg 2010-ben 40,7%. Az EBITDA ráta kismértékű emelkedése a költségoptimalizálási intézkedéseknek köszönhető, amely az alacsonyabb személyi jellegű és (az SEC-vel és DOJ-vel kötött egyezséghez kapcsolódó 16,2 milliárd forintos céltartalék nélkül számolt) egyéb működési költségekben mutatkozik meg.
Rendkívüli tételek és az EBITDA alakulása (milliárd Ft)* 2010. negyedik negyedév 2010. teljes év 2011. negyedik negyedév 2011. teljes év
Vizsgálattal kapcsolatos költségek 0,3 2,3 0,7 17,5
Végkielégítéssel kapcsolatos költségek 4,0 6,1 4,0 6,1
Telekom adó 27,0 27,0 6,3 25,4
Rendkívüli tételek összesen 31,2 35,3 11,0 48,9
Jelentett EBITDA 26,0 213,0 46,7 196,1
Működéshez kapcsolódó EBITDA 57,3 248,3 57,7 245,0

*Kerekítési különbözet előfordulhat.

  • A Magyar Telekom 2010. január 1-jétől visszamenőleges hatállyal köteles telekommunikációs különadót fizetni. Mivel a különadó 2010. negyedik negyedévben került bevezetésre, a 2010. évben a Csoport és a szegmensek eredményeit kizárólag a negyedik negyedévben érintette . A magyarországi szegmensek (Telekom Magyarország és T-Systems Magyarország) jelentett EBITDA értékei azonban 2010-ben és 2011-ben egyaránt tartalmazzák a telekom adót annak érdekében, hogy a szegmensek teljesítményének éves összehasonlítása valósabb képet adjon.
  • 2011. június 24-én a Magyar Telekom Igazgatósága elvi megállapodást hagyott jóvá az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének („SEC”) hivatalával az SEC Társasággal kapcsolatos vizsgálatának egyezség útján történő lezárásáról. Az SEC-vel létrejött ezen elvi megállapodásra valamint az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával („DOJ”) folytatódó tárgyalásokra tekintettel a Társaság 2011. második és harmadik negyedévében céltartalékot képzett a vizsgálatokkal összefüggésben. (Második negyedévben 11,5 milliárd forint, majd a harmadik negyedévben további 8,2 milliárd forint céltartalék került lekönyvelésre.) 2011. december 29-én a Magyar Telekom végleges egyezséget kötött a DOJ-vel és az SEC-vel. A Társaság által az SEC-vel és DOJ-val kötött egyezségek alapján fizetendő összeg összesen 90,8 millió USD (21,9 milliárd forint) , melynek teljes összegére a Társaság 2011 végéig céltartalékot képzett.
Vizsgálattal kapcsolatos költségek (milliárd Forint)* 2010. negyedik negyedév 2010. teljes év 2011. negyedik negyedév 2011. teljes év
Jogi költségek 0,3 2,3 0,4 1,3
Céltartalékok – Egyéb működési költségek között     0,4 16,2
Céltartalékok – Nettó pénzügyi eredmények között     1,8 5,7
Teljes céltartalék     2,2 21,9

*Kerekítési különbözet előfordulhat.

  • Az értékcsökkenési leírás 31,8%-kal nőtt 2011-ben 2010-hez viszonyítva. A jelentős növekedést az okozta, hogy az értékesítési költségekkel csökkentett valós érték kalkuláció alapján a Macedónia szegmensre 31,4 milliárd forint értékvesztést kellett elszámolni. Az értékvesztés elszámolásának fő indoka az, hogy a Macedónia szegmens 2011-ben készült 10 éves bevételi terveit az egy évvel korábbihoz képest 15-25%-kal csökkenteni kellett a kedvezőtlen gazdasági környezet és a vártnál erősebb mobilpiaci verseny miatt, melyek jelentős áresést, valamint magasabb mértékű készüléktámogatásokat okoztak.
  • A nyereségadó jelentősen, 27,5 milliárd forinttal emelkedett a magyarországi adótörvényben történt változások következében. 2010. negyedik negyedévben egy egyszeri 14,6 milliárd forint összegű adójövedelem került elszámolásraa magyar társasági adótörvény változása miatt, melynek értelmében 2013-tól a magyar társasági nyereségadó mértékét 19%-ról 10%-ra csökkentették. 2011 novemberében az adótörvényt ismét megváltoztatták, és a korábban hatályos általános 10%-os társasági adókulcs helyett továbbra is a 19%-os adókulcs marad érvényben 2013-tól az évi 500 millió forintot meghaladó adóalap esetében. Ennek következtében a 2010. negyedik negyedévben könyvelt egyszeri halasztott adókötelezettségben történő csökkenés 2011. negyedik negyedévben visszaforgatásra került, így a Csoport nyereségadója 15,0 milliárd forinttal nőtt.
  • A Társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) 64,4 milliárd forintról -7,5 milliárd forintra esett . A működéshez kapcsolódó EBITDA ugyan csak kismértékben csökkent, a három egyszeri tétel, az SEC és a DOJ vizsgálatainak lezárásához kapcsolódóan képzett céltartalék, a Macedónia szegmenshez kapcsolódó értékvesztés valamint a magyarországi adóváltozások miatt növekvő nyereségadó következtében azonban 2011-ben nettó veszteség keletkezett.
  • Az üzleti tevékenységből származó nettó cash flow 4,1 milliárd forinttal 168,8 milliárd forintra nőtt. A működéshez kapcsolódó EBITDA és az üzleti tevékenységből származó egyéb cash flow csökkenését (amit elsősorban realizált árfolyamveszteség okozott) teljes mértékben ellensúlyozta (az SEC-vel és DOJ-val kötött egyezségek alapján fizetendő összeg nélkül számolt) kötelezettségek növekedése valamint az alacsonyabb kamatfizetés.
  • A beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (CAPEX) 8,0 milliárd forinttal 83,8 milliárd forintra csökkent 2011-ben 2010-hez képest. A CAPEX teljes összegéből a Telekom Magyarország szegmensre 65,6 milliárd forint, a T-Systems Magyarország szegmensre 4,3 milliárd forint jutott, míg Macedóniában 10,0 milliárd forintot, Montenegróban pedig 4,1 milliárd forintot fordítottak beruházásokra.
  • A szabad cash flow (az üzleti tevékenységből és az egyéb pénzügyi eszközök beszerzésével / eladásával korrigált befektetési tevékenységből származó cash flow összege) 2011-ben 14,5 milliárd forinttal , 77,5 milliárd forintról 92,0 milliárd forintra nőtt. Az üzleti tevékenységből származó cash flow 4,0 milliárd forinttal emelkedett éves szinten, amit tovább segített az alacsonyabb CAPEX költés és a magasabb ingatlanértékesítésekből származó bevételek.
  • A nettó adósságállomány a 2010. végi 289,4 milliárd forintról 2011 végére 288,4 milliárd forintra csökkent . A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 2011. év végén 34,1% volt.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató így nyilatkozott: „2011-ben a bevételek és a működéshez kapcsolódó EBITDA a vártnál kisebb mértékben csökkentek és így az előzetes célkitűzéseinkben jelzett 3-5%-os bevétel- illetve 4-6%-os EBITDA-csökkenésnél kedvezőbb eredményeket értünk el. A bevételek 2%-kal csökkentek 2011-ben a hagyományos telekommunikációs valamint a rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásoknál egyaránt tapasztalt, a vártnál kedvezőbb piaci környezetnek köszönhetően, míg a működéshez kapcsolódó EBITDA 1,3%-os csökkenése elsősorban a költséghatékonysági intézkedéseknek, továbbá a rendszerintegrációs és információtechnológiai üzletág korábbi évinél magasabb jövedelmezőségének köszönhető. A beruházások 2011-ben 8,7%-kal csökkentek 2010-hez képest, ami szintén kedvezőbb az előre jelzett 5%-os megtakarításnál.
A vezetékes bevételekre nagyon kedvezően hatott az energia kiskereskedelmi szolgáltatás, ami a Hoppá fix havidíjas díjcsomaggal és a több szolgáltatást összekapcsoló ajánlatokkal együtt azt eredményezte, hogy a múlt évben jelentősen lelassult a vezetékes vonalak számának csökkenése. A karácsonyi időszakban jelentős volt a készülékértékesítés és készülékcsere, mivel töretlen az érdeklődés az ügyfelek körében az okostelefonok és a hozzájuk kapcsolt adatcsomagok iránt. Az IPTV is fontos bevételi forrás volt, mivel az előfizetők számának emelkedése mellett nőtt a hozzáadott értékű szolgáltatások igénybevétele is. A rendszerintegrációs és információtechnológia üzletág 2011 utolsó két negyedévében tapasztalt kiemelkedő teljesítménye is felülmúlta korábbi várakozásinkat azok után, hogy a korábbi negyedévekben a vállalkozások vonakodtak új IT projekteket indítani.
2012-ben azonban várhatóan nem kerülhetjük el, hogy az eredményeinken megmutatkozzon az akár recesszióhoz is vezető romló gazdasági környezet hatása, miközben a szabadon elkölthető jövedelem csökkenésétől való félelmek is erősödnek. Ugyanakkor azon kezdeményezéseink, hogy új bevételforrásokat találjunk, most eredményesnek tűnnek, és reményeink szerint éves szinten stabilizálják csoportszintű bevételeinket. Ezek az új bevételforrások azonban alacsonyabb jövedelmezőségűek és várhatóan hígítják jövedelmezőségünk szintjét. Ennek következtében arra számítunk, hogy bár bevételeink éves szinten változatlanok maradnak vagy legfeljebb 2%-kal csökkennek, a működéshez kapcsolódó EBITDA 4-6%-kal mérséklődik. A spektrumvásárlás nélkül számolt beruházások várhatóan a 2011. évivel megegyező szinten maradnak, hogy elősegítsük a folyamatban lévő hálózatmodernizációt és a belső hatékonyságot növelő projekteket.”

2011. negyedik negyedéves eredmények elemzése

Csoport

  • A bevételek 1,6%-kal emelkedtek 2011. negyedik negyedévben 2010 azonos időszakához képest. Miközben a vezetékes hangalapú bevételek csökkenése lelassult az ügyfélmegtartási erőfeszítéseknek köszönhetően, az energia értékesítés már 2011 negyedik negyedévében jelentős bevétel növekedést eredményezett. Folytatódott a TV illetve a mobil nem hangalapú szolgáltatásokból származó bevételek növekedése, és az okostelefon-eladásoknak köszönhetően nőttek a mobil készülékértékesítési bevételek is. A rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból származó bevételek számottevően nőttek néhány jelentős projekt elnyerésének köszönhetően. Az előbbieket részben ellensúlyozta, hogy a mobil végződtetési díjak 2010. decemberi csökkentése következtében mérséklődtek a magyarországi mobil nagykereskedelmi bevételek.
  • Az EBITDA 79,4%-kal nőtt elsősorban annak következtében, hogy 2010-ben a telekom adó teljes összege a negyedik negyedévben került elszámolásra. A működéshez kapcsolódó EBITDA 0,8%-kal nőtt 2011. negyedik negyedévben a sikeres költségcsökkentési intézkedéseknek köszönhetően, melyek elsősorban a marketing valamint az anyag és a fenntartási költségekre irányultak. A működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 2011. negyedik negyedévben 36,2% volt a 2010. negyedik negyedévi 36,5%-kal szemben.

Telekom Magyarország szegmens

A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 0,5%-kal 111,4 milliárd forintra nőttek, az EBITDA 6,1%-kal 28,8 milliárd forintra csökkent 2011. negyedik negyedévben 2010 utolsó negyedévéhez képest. Az EBITDA ráta 27,7%-ról 25,9%-ra csökkent az energia kiskereskedelem hígító hatása következtében. A működéshez kapcsolódó EBITDA 2,9%-al csökkent, a működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 34,6% volt.

  • A vezetékes bevételek 2,2%-kal 49,7 milliárd forintra nőttek 2011. negyedik negyedévben. A hangalapú bevételek ugyan tovább csökkentek, de az energia kiskereskedelem, az összecsomagolt ajánlatok, valamint a Hoppá díjcsomag ügyfélmegtartó hatása egyértelműen megmutatkozik abban, hogy az előfizetők számának csökkenése 5%-ra mérséklődött az egy évvel korábbi 9%-ról. A vezetékes internet bevételek csökkenése is megállt, sőt 0,5%-kal emelkedett is, ugyanakkor a TV szolgáltatásokból származó bevételek továbbra is jelentősen, 6,3%-kal nőttek. TV előfizetőink száma 6,5%-kal nőtt az elmúlt évben, amin belül sok ügyfél migrált kábel TV-ről IPTV-re. Az egyéb vezetékes szolgáltatásokból származó bevételek nagymértékű növekedése az energia kiskereskedelmi értékesítésének köszönhető. Az energia mérési helyek száma (gáz és villany összesen) az év végén elérte a 35 000-et és 2011. negyedik negyedévben 2,9 milliárd forint bevétel származott ebből a szolgáltatásból 2010. negyedik negyedévi 0,4 milliárd forinthoz képest. (2011 egész évben az energia érékesítésből származó bevétel 4,5 milliárd forintot ért el a 2010. évi 0,4 milliárd forinthoz képest.)
  • A mobil bevételek 1,1%-kal 61,4 milliárd forintra mérséklődtek a negyedik negyedévben. Az ügyfélszám kismértékű emelkedése, a forgalom növekedése, valamint a szerződéses ügyfelek arányának folyamatos bővülése sem tudta teljes mértékben ellensúlyozni az árszínvonal csökkenését. A hangalapú nagykereskedelmi bevételekre kedvezőtlenül hatott a mobil végződtetési díjak 2010. decembertől hatályos 16%-os csökkentése. A mobil szélessávú előfizetések száma 71,0%--kal nőtt az okostelefonok iránti kiemelkedő keresletnek köszönhetően. Ennek következtében a készülékértékesítésből származó bevételek 16,9%-kal emelkedtek annak ellenére, hogy az átlagos ügyfélmegszerzési költség éves szinten 2,5%-kal csökkent. A nem hangalapú bevételek mindössze 2,1%-kal emelkedtek a tartalomszolgáltatásból származó bevételek csökkenésének következtében. A T-Mobile aktív ügyfelek száma alapján mért piaci részesedését 45,4%-ra növelte az év végére, az egy évvel korábbi 44,8%-ról.

T-Systems Magyarország szegmens

A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 12,9%-kal 37,2 milliárd forintra nőttek, az EBITDA pedig 48,7%-kal 5,9 milliárd forintra emelkedett 2011. negyedik negyedévben. Az EBITDA ráta 15,9% volt. A működéshez kapcsolódó EBITDA 18,8%-kal 6,9 milliárd forintra nőtt. A működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 18,6%-ra nőtt a 2010. negyedik negyedévi 17,7%-ról annak köszönhetően, hogy a magas jövedelmezőségű hangalapú szolgáltatásokból származó bevételek nagymértékű visszaesését tapasztalva erőfeszítéseket tettünk a hatékonyságnövelésre.

  • A vezetékes bevételek 11,4%-kal 7,5 milliárd forintra csökkentek elsősorban a mobilhelyettesítés következtében csökkenő forgalom és folytatódó ügyfél lemorzsolódás miatt, emellett erős árversennyel is meg kellett küzdeni. A hangalapú bevételek 11,4%-kal csökkentek.
  • A mobil bevételek 11,3%-kal 8,4 milliárd forintra csökkentek elsősorban az egyéb mobil bevételek 2010. negyedik negyedévi magas szintjéhez képest bekövetkező csökkenése miatt. Ennek oka, hogy a 2010. augusztusban bejelentett kormányzati intézkedések kedvezőtlen pénzügyi hatása (ami 2010. harmadik negyedévben került lekönyvelésre) részben visszaforgatásra került 2010 negyedik negyedévében. A hangszolgáltatásokból származó bevételek ugyanakkor 6,7%-kal csökkentek, mivel az átlagos árszint és a forgalom csökkenését nem tudta ellensúlyozni az ügyfélszám emelkedése.
  • A rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból származó bevételek 42,0%-kal 21,3 milliárd forintra nőttek 2011. negyedik negyedévben. A kormányzati megszorító intézkedések következtében ugyan továbbra sem történt új informatikai közbeszerzés, a 2011. negyedik negyedévi bevételekre azonban kedvezően hatott a vállalati szegmensben végrehajtott néhány nagy infrastrukturális projekt.

Macedónia

Macedóniában a bevételek kismértékben, 0,9%-kal 19,0 milliárd forintra emelkedtek 2011. negyedik negyedévben 2010 azonos időszakához képest, az EBITDA pedig 4,4%-kal nőtt. A forint gyengülésének kedvező hatása volt a leányvállalat Csoport bevételekhez való hozzájárulására (2011. negyedik negyedévben 2010 azonos időszakához képest a forint átlagosan 9,3%-kal gyengült a macedón dénárhoz képest). Macedón dénárban számolva a bevétel és ez EBITDA csökkenését a mobil piacon tapasztalható erős verseny okozta, amely jelentős áreséshez vezetett, amit nem tudtak ellensúlyozni a személyi jellegű költségekben elért megtakarítások.

  • A vezetékes bevételek macedón dénárban számolva 8,7%-kal csökkentek. A hangalapú kiskereskedelmi bevételek nagymértékű csökkenése mellett mérséklődtek a nagykereskedelmi és adatszolgáltatásokból származó bevételek is.
  • A mobil bevételek macedón dénárban számolva 6,8%-kal csökkentek a Macedóniában tapasztalható rendkívül kiélezett versenykörnyezet következtében. A verseny miatti árcsökkentések kedvezőtlenül hatottak az egy előfizetőre jutó bevételekre, így az a forgalom növekedésének ellenére 5,8%-kal csökkent. A T-Mobile Macedónia piacrészesedése ugyanakkor 50,0,%-on stabilizálódott, és ezzel megőrizte egyértelmű piacvezető szerepét. A nem hangalapú bevételek 7,9%-kal nőttek a tartalomszolgáltatásból származó bevételek emelkedésének köszönhetően.

Montenegró

Montenegrói leányvállalatunk bevételei 4,2%-kal 8,4 milliárd forintra nőttek 2011. negyedik negyedévben, ez azonban elsősorban a kedvező árfolyamváltozásoknak köszönhető (2011. negyedik negyedévben 2010 azonos negyedévéhez képest a forint átlagosan 9,3%-kal gyengült az euróhoz képest). A működéshez kapcsolódó EBITDA 11,9%-kal 2,9 milliárd forintra nőtt, a működéshez kapcsolódó EBITDA ráta pedig 32,1%-ról 34,5%-ra emelkedett az egyéb működési költségek terén végrehajtott jelentős költségcsökkentések és az eredményesebb behajtásoknak köszönhetően a követelésekre képzett alacsonyabb céltartalékok következtében.

  • A vezetékes bevételek euróban számolva2,2%-kal csökkentek 2011. negyedik negyedévben. A hangalapú kiskereskedelmi bevételek csökkenése mögött a növekvő mobil helyettesítés és az átalánydíjas csomagokkal kínált kedvezmények állnak. A hangalapú nagykereskedelmi bevételek csökkenése a nemzetközi szolgáltatóktól bejövő és átmenő forgalom visszaesésének következménye. Másfelől az összekapcsolt szolgáltatások elterjedésének köszönhetően jelentősen nőttek az internet és a TV szolgáltatásokból származó bevételek.
  • A mobil bevételek euróban számolva 7,6%-kal csökkentek. A hangalapú kiskereskedelmi bevételek az ügyfélszám csökkenése következtében mérséklődtek, a hangalapú nagykereskedelmi bevételekre pedig az összekapcsolási díjak 2011 áprilisától és novemberétől életbe lépett csökkentése hatott kedvezőtlenül. A nem hangalapú szolgáltatásokból származó bevételek növekedése nem tudta mindezt ellensúlyozni.

A Magyar Telekom 2011. negyedik negyedévi eredményeiről részletesen a társaság honlapján( www.telekom.hu/befektetoknek) és a Budapesti Értéktőzsde honlapján ( www.bet.hu) olvashat.

Tanácsadói szerződések ügyében folytatott vizsgálatok

Amint azt korábban közzétettük, a Társaság Audit Bizottsága belső vizsgálatot folytatott a Társaság és/vagy kapcsolt vállalkozásai montenegrói és macedóniai tevékenységével kapcsolatos, összesen több mint 31 millió euró értékű szerződésekkel összefüggésben. A belső vizsgálat elsősorban annak megállapítására irányult, hogy a Társaság és/vagy montenegrói és macedóniai kapcsolt vállalkozásai teljesítettek-e az Egyesült Államok jogszabályaiba (ideértve az Egyesült Államok Külföldön Kifejtett Korrupt Gyakorlatokról szóló törvényébe (az „FCPA”)) ütköző kifizetéseket. A Társaság a belső vizsgálat eredményeit korábban közzétette. További információkat a belső vizsgálattal kapcsolatban a Társaság 2010. december 31-én végződött évre vonatkozó éves jelentése tartalmaz.

A Társaság Audit Bizottsága tájékoztatta az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumát (a „DOJ”) és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletét (az „SEC”) a belső vizsgálatról. A DOJ és az SEC vizsgálatot indított a belső vizsgálat körébe tartozó tevékenységekkel kapcsolatban.

2011. december 29-én a Társaság bejelentette, hogy végleges egyezséget kötött a DOJ-vel és az SEC-vel a DOJ és az SEC Társasággal kapcsolatos vizsgálatainak egyezség útján történő lezárásáról. Az egyezségekkel a DOJ és az SEC vizsgálatai lezárultak. A Társaság 2011. december 29-én közzétette az egyezségek legfontosabb feltételeit. 2012. január 6-án a Társaság a DOJ-vel kötött egyezségnek megfelelően 59,6 millió USD (14 712 millió forint) összegű büntetőjogi pénzbírságot fizetett. 2012. január 23-án a Társaság az SEC-vel kötött egyezségnek megfelelően 25,2 millió USD „vagyoni előny elvonása” („disgorgement”) összeget, továbbá ezen összegre 6,0 millió USD (összesen 7 366 millió forint) kamatot fizetett. A Társaság a DOJ-vel és az SEC-vel kötött egyezségek keretében így összesen 90,8 millió USD-t (22 078 millió forintot) fizetett.

A Társaság által a DOJ és az SEC vizsgálatainak egyezség útján történő lezárása keretében fizetendő összesen 90,8 millió USD összegre a Társaság 2011 vége előtt céltartalékot képzett.

A DOJ és az SEC vizsgálatain kívül a Macedón Köztársaság Belügyminisztériuma, a Montenegrói Legfőbb Államügyész és a magyar Központi Nyomozó Főügyészség is vizsgálatot indított a belső vizsgálat körébe tartozó egyes tevékenységekkel kapcsolatban. Ezen hatósági vizsgálatok folyamatban vannak és a Társaság, illetve a megfelelő leányvállalatai folyamatosan együttműködnek a hatóságokkal.

A Magyar Telekomnál 2011-ben 17 485 millió Ft működési költség merült fel a vizsgálatokkal kapcsolatosan (1 294 millió Ft jogi költség, és 16 191 millió Ft céltartalék az egyezségekre), melyet a Magyarország szegmensben mutatunk ki, emellett további 5 666 millió Ft veszteséget és költséget számoltunk el a nettó pénzügyi eredményben (1 119 millió Ft kamatköltség és 4 547 millió Ft árfolyam veszteség).