Sajtóközlemények

A Magyar Telekom 2012. első negyedéves eredményei

Budapest, 2012. május 10. 00:00

A Magyar Telekom ma közzétette 2012. első negyedévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Főbb eredmények

A bevételek 2,9%-kal 142,5 milliárd forintról 146,6 milliárd forintra nőttek 2012. első negyedévben. Az energia viszonteladásból származó bevételek jelentős hozzájárulása ellensúlyozni tudta a vezetékes és mobil hangalapú bevételek csökkenését. Emellett a növekvő TV, mobil internet és rendszer Integrációs/IT bevételek, valamint az okostelefonok növekvő eladásának köszönhetően megemelkedett készülékértékesítési bevételek is hozzájárultak a magasabb bevételekhez. A forint gyengülésének kedvező hatása volt a nemzetközi leányvállalatok forintban számolt bevételeire (a forint átlagosan 8,6%-kal gyengült a macedón dénárhoz képest és 8,4%-kal az euróhoz képest 2012 első negyedévében 2011 azonos időszakához képest).

Az EBITDA 3,1%-kal 53,2 milliárd forintról 51,6 milliárd forintra mérséklődött, az EBITDA ráta 35,2%-ot ért el. A működéshez kapcsolódó , azaz a vizsgálattal kapcsolatos költségek és elhatárolások, a végkielégítéssel kapcsolatos költségek, valamint a telekom adó nélkül számolt EBITDA 5,5%-kal 61,5 milliárd forintról 58,1 milliárd forintra csökkent. A működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 39,6% volt 2012 első negyedévében, míg 2011 azonos időszakában 43,1%. Az EBITDA ráta csökkenésének oka, hogy nő az alacsony jövedelmezőségű energia viszonteladás aránya, valamint 2011. első negyedévében 1,4 milliárd forintos nyereség képződött magyarországi ingatlanértékesítésből.

A nyereségadó 2011. első negyedévről 2012. első negyedévre 26,5%-kal nőtt az alacsonyabb adózás előtti eredmény ellenére. A növekedés oka a magyarországi adójogszabályok változása, amely visszavonta a korábban bevezetett társasági adókulcs 19%-ról 10%-ra való csökkentését 500 millió forintos éves adóalap után. Ennek megfelelően számos halasztott adó egyenleget 2012. első negyedévben 19%-os adókulccsal számoltunk el, szemben a 2011 első negyedévében alkalmazott 10%-os adókulccsal.

A Társaság részvényeseire jutó eredmény ( nettó eredmény) 15,2 milliárd forintról 13,0 milliárd forintra esett . A csökkenés oka az alacsonyabb EBITDA és a magasabb nyereségadó volt, amit részben ellensúlyozott a nettó pénzügyi költségek csökkenése.

Az üzleti tevékenységből származó nettó cash flow 22,3 milliárd forinttal 44,6 milliárd forintról 22.3 milliárd forintra esett. A csökkenés oka elsősorban a működőtőke részét képező kötelezettségek mérséklődése, amely az SEC-vel és DOJ-val kötött egyezségek alapján fizetendő 20,7 milliárd forint kifizetésének, valamint a 2012. első negyedévben elnyert frekvencia licenszdíjához kapcsolódó ÁFA befizetésének eredménye. A magasabb kamatláb és növekvő eladósodottsági szint miatt emelkedő fizetett kamatok is hozzájárultak a csökkenéshez.

A beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (CAPEX) 11,5 milliárd forinttal 12,3 milliárd forintról 23,8 milliárd forintra nőtt 2012. első negyedévében a 900MHz-es frekvenciasávért kifizetett 10,9 milliárd forintos licenszdíj miatt. A CAPEX teljes összegéből a Magyarország szegmensre 20,8 milliárd forint (a fent említett licenszdíjjal együtt), a T-Systems szegmensre 0,7 milliárd forint jutott, míg Macedóniában 1,4 milliárd forintot, Montenegróban pedig 0,9 milliárd forintot fordítottak beruházásokra.

A szabad cash flow (az üzleti tevékenységből és az egyéb pénzügyi eszközök beszerzésével / eladásával korrigált befektetési tevékenységből származó cash flow összege) 42,2 milliárd forinttal a 2011. első negyedévi 27,0 milliárd forintról 2012. első negyedévben -15,2 milliárd forintra csökkent. Az egyezség alapján fizetett összegen és a spektrum licensz díjon kívül a beruházási szállítóknak történő tavaly első negyedévhez képest magasabb kifizetések is csökkentették 2012. első negyedévében a cash flow-t. A tavaly első negyedévi cash flow-t az ingatlanértékesítésből származó bevétel is segítette.

A nettó adósságállomány a 2011. március végi 270,5 milliárd forintról 2012. március végére 283,6 milliárd forintra nőtt . A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 2012. március végén 33,6% volt.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató így nyilatkozott: „Az első negyedéves eredmények ígéretes trendeket mutatnak a kiskereskedelmi piacon az ügyfélszámaink és piaci részesedéseink tekintetében egyaránt. A népszerű Hoppá csomagunknak, az összekapcsolt ajánlatainknak, valamint az energia viszonteladói szolgáltatásunknak köszönhetően vezetékes hangügyfeleink lemorzsolódása az elmúlt évben a felére csökkent. Az áram és földgáz szolgáltatási helyek száma nagy ütemben nő, hiszen egyre több ügyfelünk veszi igénybe az energiaszolgáltatásokra nyújtott kedvezményeinket. Ennek megfelelően energiaszolgáltatásból származó bevételeink is gyorsan emelkednek. A vezetékes szélessávú, valamint TV előfizetőink köre is jó ütemben nő az összekapcsolt szolgáltatásainknak köszönhetően, így mára vezetékes ügyfeleink több mint fele dupla vagy tripla csomagra fizet elő. A mobil piacon is kedvező folyamatokat tapasztaltunk; az elmúlt évben az ügyfélkörünk és a piaci részesedésünk egyaránt növekedett. A növekvő előfizetői számoknak, az év elején végrehajtott áremelésnek és az energia viszonteladói szolgáltatásunknak köszönhetően a T-Hungary szegmens első negyedévi bevételei 3%-kal emelkedtek. A T-System szegmens teljesítményét ismét erősítették a növekvő RI/IT bevételek, míg a nemzetközi leányvállalataink eredményét a forint gyengülése javította. A bevételi struktúránk változása azonban kedvezőtlenül hat a marginunkra, amit csak részben tudnak ellensúlyozni költséggazdálkodási intézkedéseink. Mindezek, valamint a múlt év eredményére kedvezően ható ingatlan eladás miatt a működéshez kapcsolódó EBITDA 6%-kal csökkent a bevételeink 3%-os emelkedése ellenére.”

A Magyar Telekom 2012. első negyedévi eredményeiről részletesen a társaság honlapján ( www.telekom.hu/befektetoknek) és a Budapesti Értéktőzsde honlapján ( www.bet.hu) olvashat.