Sajtóközlemények

Közel 700 diák vett részt az elmúlt 3 évben a Telekom gyakornoki programjában – október 31-ig lehet jelentkezni a következő időszakra

Budapest, 2012. október 15. 15:00

2013 februárjától ismét elindul a Magyar Telekom gyakornoki programja, amelyre a jelentkezéseket 2012. október 31-ig várják a vállalat honlapján. A program sikerét bizonyítja, hogy 2009 óta tízszeresére emelkedett a felvett gyakornokok száma. Az idén szeptemberben indult gyakornoki félévre 746 fiatal jelentkezett, és közülünk 86-an nyertek felvételt. Így jelenleg a programot folytató diákokkal együtt rekordszámú, 182 gyakornok dolgozik a vállalat különböző területein.

A Magyar Telekom immár 16 éve működő gyakornoki programja kettős célt szolgál. Egyrészt lehetőséget kínál a főiskolai, illetve egyetemi hallgatóknak arra, hogy megismerjék egy nagyvállalat működését, valódi munkatapasztalatot szerezzenek, valamint alkalmat kínál arra is, hogy az esélyegyenlőség szellemében a legrátermettebbek elindíthassák karrierjüket a Telekomnál. Másrészt pedig a program nem titkolt szándéka, hogy friss tudást vonzzon a vállalatba, új impulzusokkal gazdagítsa a szervezet életét, működését.

A Magyar Telekom 2013 februárjában induló gyakornoki félévére október 31-ig lehet jelentkezni a karrier.telekom.hu oldalon. A programra aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, felsőoktatásban tanuló diákok jelentkezését várják, akik főiskolai szintű diplomát adó (BSc vagy BA), valamint egyetemi szintű diplomát adó (MSc és MA) képzésen vesznek részt. További feltétel a legalább középszintű angol nyelvtudás is. A gyakornokokkal részmunkaidős, határozott idejű munkaszerződést köt a vállalat, 2 hónapos próbaidővel. A hallgatók számára a program heti 20 órás elfoglaltságot jelent, rugalmas munkaidőben. A gyakornokok havi bruttó 75 ezer forintot kapnak, amely a próbaidő letelte után széles körű béren kívüli juttatási csomaggal is bővül. A Telekom programja orientációs időszakkal indul, hogy segítse a beilleszkedést a vállalati kultúrába. Ezután a gyakornokok konkrét, projektszerű feladatokban vesznek részt szakmai területükön. Az 5 hónapos program során a vállalat folyamatos visszajelzéseket ad a hallgatók felé, a mentori rendszernek és a személyes konzultációknak köszönhetően pedig különösen nagy figyelmet kap a gyakornokok személyes, egyéni fejlődése is.

A Telekom a saját vállalati honlapján megjelenő tájékoztatás mellett a Facebook-on kezdeményez interaktív kommunikációt az érdeklődőkkel. A "Gyakornok leszek a Telekomnál" oldalon bárki felteheti kérdéseit, és hasznos tanácsokat is kaphat a leghitelesebb forrásból, a jelenlegi gyakornokoktól. Emellett több egyetemre, főiskolára is ellátogatnak a vállalat munkatársai, hogy egyetemei rendezvényeken és a Telekom által megrendezett szakmai programsorozat, a Telekom Akadémia keretein belül is népszerűsítsék a programot.