Sajtóközlemények

Elnököt választott a Magyar Telekom Igazgatósága

Budapest, 2013. április 24. 11:30

A Magyar Telekom Igazgatósága megválasztotta a testület elnökét. Az Igazgatóság elnöke Kerstin Günther lett, aki a Deutsche Telekom európai technológiai területének vezetője. A változás nem érinti Christopher Mattheisen vezérigazgatói feladatkörét és igazgatósági tagságát.

Az Igazgatóság döntésével a Magyar Telekomnál is különválik a vállalat irányításának és az Igazgatóság elnöki feladata, ami összhangban áll számos Deutsche Telekom Csoport tagvállalat gyakorlatával.

A Magyar Telekom a transzparens vállalatirányítását továbbfejleszti azzal, hogy mostantól a vezérigazgató illetve az Igazgatóság elnökének eltérő feladatköre egymástól személyében is elkülönülten kerül ellátásra, annak köszönhetően, hogy az Igazgatóság elnöke külső (non-executive) igazgatósági tag lett.

Kerstin Günther 1991-ben csatlakozott a Deutsche Telekom Csoporthoz, ahol több vezető pozíciót töltött be, és kiterjedt nemzetközi tapasztalatokat szerzett. Így többek között 1997-től 2001-ig a Magyar Telekomnál a szabályozói kapcsolatok, majd a nagykereskedelmi terület vezetője volt. 2012 márciusától a Deutsche Telekomnál az európai technológiai terület vezetője, és 13 országban felelős a technológiai terület funkcionális menedzseléséért az európai irányítási területen belül.

A Magyar Telekom Igazgatóságának tagjait a 2013. április 12-én tartott éves rendes Közgyűlés választotta meg 2016. május 31-ig, illetve a 2015. üzleti évet lezáró Közgyűlés napjáig szóló megbízatással.