Sajtóközlemények

Módosul a Magyar Telekom távközlési adóterhelése és változnak a Magyar Telekom célkitűzései

Budapest, 2013. június 27. 13:30

A Magyar Telekom bejelenti, hogy növekedik a távközlési adóból származó adóterhelése, miután Magyarország Országgyűlése 2013. június 27-én elfogadta a távközlési adóról szóló törvény módosítását. A Magyar Telekom a korábban közzétett célkitűzésénél nagyobb mértékű EBITDA csökkenést vár.

A jelenlegi, vezetékes és mobil hangforgalmat, valamint a mobil SMS/MMS forgalmat nyújtó szolgáltatókat sújtó távközlési adó 2012. július 1-je óta hatályos és határozatlan időre került bevezetésre. Az adó jelenlegi mértéke percenként 2 forint és SMS/MMS-enként 2 forint, valamint magánszemély előfizető előfizetéséhez tartozó hívószámonként havi 700 forintban, egyéb előfizető előfizetéséhez tartozó hívószámonként havi 2500 forintban került maximálásra.

2013. június 27-én Magyarország Országgyűlése elfogadta a távközlési adó mértékét módosító törvényt, amely szerint a percenkénti és SMS/MMS-enkénti adóteher 3 forintra emelkedik a nem magánszemély előfizető előfizetése vonatkozásában, és az ezen előfizetésekre vonatkozó havi maximális adóteher 5000 forintra növekszik. Ezen változások 2013. augusztus 1-jével lépnek hatályba; hatálybalépésük előfeltétele az Országgyűlés által elfogadott módosító törvény hivatalos aláírása és kihirdetése.

Frissített becsléseink alapján, amelyek egyaránt figyelembe veszik a fenti módosítást valamint az idén eddig tapasztalt használati szokásokat, a Magyar Telekomot terhelő távközlési adó várható összege 2013-ban a korábban bejelentett 20 milliárd forintnál magasabb, 25 milliárd forint körül várható. 2014-ben a távközlési adó becsült összege 28 milliárd forint körül alakul előzetes becsléseink és a jelenlegi törvényszöveg alapján.

A magasabb távközlési adó, valamint a nyereségességre szintén kedvezőtlenül ható romló macedóniai piaci körülmények miatt arra számítunk, hogy az EBITDA nagyjából 9-12%-kal csökken 2013-ban 2012-höz képest, szemben az év elején prognosztizált 4-7%-os csökkenéssel. A szinten tartást előrevetítő bevételi, és 5%-os CAPEX csökkentési célkitűzésünk változatlan marad.