Sajtóközlemények

A Telekom és a Magyar Olimpiai Bizottság új megállapodással erősítik meg 20 éves partnerségüket

Budapest, 2013. március 11. 16:00

  • Újabb négy évre szóló együttműködés a Magyar Olimpiai Bizottsággal
  • Hazánkban elsőként „Platina fokozatú” támogatás a MOB-nak

A Telekom és a Magyar Olimpiai Bizottság a mai napon a magyar sport jövője szempontjából meghatározóan fontos együttműködési szerződést írtak alá. A 2016. év végéig szóló megállapodásban foglaltak szerint a Magyar Telekom a telekommunikációs szolgáltatásai széles tárházát felvonultatva Platina fokozatú támogatóként segíti a megújult MOB céljainak megvalósulását és a Rio de Janeiró-i olimpiai játékok leendő szereplőinek a felkészülését.

A piacvezető távközlési vállalat társadalmi szerepvállalásának részeként már az 1996-os atlantai olimpián, majd később Sydneyben, Athénben, Pekingben és Londonban is a MOB és a Magyar Csapat segítő társa volt. A Telekom valamint a Magyar Olimpiai Bizottság közötti együttműködések két évtizedes történetét a támogató és a támogatottak is eredményesnek és kölcsönös előnyökön alapulónak minősítik, a szerződés meghosszabbítása pedig a magyar sport egyik legjelentősebb szponzora bizalmát és elismerését fejezi ki.

„A MOB feladata, hogy a kiemelt olimpiai éveken túl, a köztes időszakban is irányítsa, koordinálja a magyar sportban felmerült feladatokat, és programjaival, szakmai hozzáértésével, az állami pénzekkel való megfelelő gazdálkodással, és nem utolsó sorban a támogatók megnyerésével biztosítsa az elkövetkezendő olimpiákon való eredményes szereplést” ­– mondta Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. „Ezen kiterjedt feladatok elvégzéséhez a MOB-nak olyan stratégiai partnerekre van szüksége, amelyek stabil hátteret biztosítanak. Éppen ezért nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy a Magyar Telekom, Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója Platina fokozatú támogatóként bizalommal, bíztatással, a tiszta sport meggyőződéses támogatójaként áll mellettünk” – hangsúlyozta a MOB elnöke.

„A Telekom számára fontos értékek, a minőség, a bizalom és a megbízhatóság nemcsak az üzleti életben, az ügyfeleink kiszolgálásában, hanem a szponzori együttműködésben is alapvetőek. Éppen ezért különösen büszkék vagyunk arra, hogy vállalatunkra immár a hatodik olimpiai felkészülési ciklusban tekinthet megbízható partnerként a Magyar Olimpiai Bizottság” – mondta a Christopher Mattheisen, Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. „A magyar sport legjobbjai számíthatnak a Telekomra, hiszen a vállalat ügyfelei, jelen esetben az olimpiai megmérettetésre készülő versenyzők a vállalat szolgáltatásainak segítségével nemcsak otthon vagy útközben, de az edzéseik és a versenyeik színhelyén is kapcsolatba léphetnek egymással, és mindazokkal, akik fontosak a számukra” – tette hozzá Christopher Mattheisen. „Nem csupán a MOB támogatói, hanem az olimpiai résztvevők lelkes szurkolói is vagyunk. Jó példa erre a londoni olimpia kapcsán létrehozott „Szurkolj szívből” kampányunk is, amely során egy különleges közösségi alkalmazás segítségével minden sportrajongó hozzájárulhatott olimpikonjaink sikeréhez.”