Sajtóközlemények

Egyre népszerűbb a Telekom gyakornoki programja

Budapest, 2013. március 26. 12:00

2013 szeptemberében  ismét elindul a Magyar Telekom gyakornoki programja, amelyre a vállalat honlapján várják a jelentkezéseket 2013. április 10-ig. A programra az előző félévben rekordszámú, több mint 1000 hallgató adta be jelentkezését.

A Magyar Telekom 2013 őszén is elindítja gyakornoki programját, amely kettős célt szolgál. A főiskolai és egyetemi hallgatóknak kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy valódi munkatapasztalatot szerezzenek, a legrátermettebbeknek esélyt ad, hogy elindíthassák karrierjüket a Telekomnál. A vállalat életébe és működésébe pedig friss tudást, új impulzusokat hoz. A program nagy népszerűségnek örvend, a februárban indult gyakornoki félévben a vállalat különböző területein, összesen 15 felsőoktatási intézmény 212 diákja dolgozik, közülük 131-en BSc és 81-en MSc képzésen tanulnak. A sikert - a nagy érdeklődés mellett - a jelenlegi gyakornokok pozitív véleménye bizonyítja: az elégedettségi felmérésben részt vevők 98%-a ajánlaná a Telekom gyakornoki programját ismerőseinek. A felmérésben résztvevő gyakornokok többek között azt emelték ki pozitívumként, hogy a program tartalmas és jól összeegyeztethető a főiskolai/egyetemi tanulmányokkal, valamint azt, hogy teljes jogú munkatársakként kezelik a vállalatnál a gyakornokokat.

A Magyar Telekom 2013 szeptemberében induló gyakornoki félévére március 1. és április 10. között lehet jelentkezni a karrier.telekom.hu oldalon. A programra aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, felsőoktatásban tanuló diákok jelentkezését várják, akik főiskolai szintű diplomát adó (BSc vagy BA), valamint egyetemi szintű diplomát adó (MSc és MA) képzésen vesznek részt. További feltétel a legalább középszintű angol nyelvtudás is. A gyakornokokkal részmunkaidős, határozott idejű munkaszerződést köt a vállalat, két hónapos próbaidővel. A hallgatók számára a program heti 20 órás elfoglaltságot jelent, rugalmas munkaidőben. A gyakornokok havi bruttó 75 ezer forintot kapnak, amely a próbaidő letelte után széles körű béren kívüli juttatási csomaggal is bővül. A Telekom programja orientációs időszakkal indul, hogy segítse a beilleszkedést a vállalati kultúrába. Ezután a gyakornokok konkrét, projektszerű feladatokban vesznek részt szakmai területükön. Az 5 hónapos program során a vállalat folyamatos visszajelzéseket ad a hallgatók felé, a mentori rendszernek és a személyes konzultációknak köszönhetően pedig különösen nagy figyelmet kap a gyakornokok személyes, egyéni fejlődése is.

A Telekom a saját vállalati honlapján megjelenő tájékoztatás mellett a Facebook-on kezdeményez interaktív kommunikációt az érdeklődőkkel. A "Gyakornok leszek a Telekomnál" oldalon bárki felteheti kérdéseit, és hasznos tanácsokat is kaphat a leghitelesebb forrásból, a jelenlegi gyakornokoktól. Emellett természetesen több egyetemre, főiskolára is ellátogatnak a vállalat munkatársai, hogy az érdeklődő hallgatók állásbörzén a Momentán társulattal közös KarrierImpro játékban próbálhassák ki magukat helyzetgyakorlatokban, vagy közös pizzaevés alkalmával személyesen is népszerűsítsék a programot.