Sajtóközlemények

Családbarát munkahely címet nyert a Magyar Telekom

Budapest, 2013. október 28. 10:30

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága ünnepélyes keretek között kihirdette a 2013. évi Családbarát Munkahely pályázat győzteseit. A Magyar Telekom a Fehér Doboz című projektjének tervével került be nyertesek közé, és így megkapta az ezzel járó Családbarát Munkahely címet is.

A pályázaton 244 érvényes pályázat közül 28 kapott díjat. A pályázat célja olyan családbarát munkahelyek kialakítását és fejlesztését megvalósító munkahelyi családbarát programok támogatása, amelyek elősegítik a munka és magánélet összeegyeztetését, a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását. A Telekom a Fehér Doboz című projektével érdemelte ki a díjat, amelynek segítségével a huzamos távollét ideje alatt – jellemzően szülési szabadság okozta megváltozott élethelyzet nyomán - kialakult munkavállalói potenciált lehet feltérképezni. Az eredmény felhasználható a napi gyakorlatban a vállalaton belül betöltésre váró pozíciók toborzás-kiválasztási folyamatában adatbázisként a HR munkatársak számára. A Fehér Doboznak keresztelt adatbázis rendszeres feltöltése azt a célt is szolgálja, hogy tudatosítsa a huzamos ideig távollévő kollégákban saját felelősségüket karrierjük tervezésében.

Somorjai Éva a vállalat HR vezérigazgató-helyettese a cím elnyerése kapcsán elmondta: „A Magyar Telekom az egyik legizgalmasabb és legsikeresebb iparágban működik, nap mint nap új kihívásokat állítva ezzel valamennyi munkatársunk elé. Célunk, hogy a Magyar Telekom az a hely legyen, ahol nem csupán jó dolgozni, hanem kollégáink valóban megmutathatják, mire képesek. Ehhez mi is hozzájárulunk: innovatív HR eszközeinkkel igyekszünk minden élethelyzetben segíteni kollégáinkat. A munka-magánélet egyensúlyának támogatása érdekében indítottuk el a nagysikerű Kismama programunkat és vezettük be a távmunka lehetőségét minden hónap utolsó pénteki munkanapján. Továbbra is mindent elkövetünk azért, hogy a Magyar Telekom szerethető és élhető munkahely legyen, és megőrizze előkelő pozícióját az ország legvonzóbb munkahelyei közt.”

A Magyar Telekom felelős munkáltatói törekvéseit már korábban is több elismeréssel jutalmazták, legutóbb – néhány hete - elnyerte a Fogyatékosság-barát Munkahely címet. Idén másodszor is „Sokszínű szervezet TOP10” címmel jutalmazták a vállalatot az Aon Hewitt 2012-es hazai Legjobb Munkahely Felmérésében második helyezést ért el a nagyvállalati kategóriában.  2010 novemberében a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége által alapított HR Oscar díjjal. A vállalat szintén 2010 márciusában elnyerte az Év HR csapatának járó Aranyhíd díjat. A Családbarát Munkahely 2008 díj után a Magyar Telekom 2009-ben is elnyerte már a Legjobb Munkahely címet munkatársai véleménye alapján, 2010 nyarán pedig a közép- és kelet-európai Legjobb Munkahely címet. A Magyar Telekom birtokosa az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) által adományozott Egészséges Munkahely 2009 díjnak is.