Sajtóközlemények

Telekom 4G - már a Balatonnál is!

Budapest, 2014. augusztus 5. 10:00

A Magyar Telekom hálózatfejlesztésének eredményeként már a Balaton környéki üdülőhelyek jelentős részén is elérhetővé vált a 4G mobilinternet szolgáltatás.

A 4G hálózat kiterjesztésének eredményeként augusztus elejétől már 26 népszerű balatoni üdülőhelyen élvezhető a szupergyors mobilinternet. A Telekom leggyorsabb mobilhálózata az északi parton 13 városban érhető már el, így például Keszthelyen, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, valamint a déli parton is 13 üdülőhelyen, így többek között Fonyódon, Balatonbogláron és Balatonföldváron lehet élvezni a nagy sávszélesség előnyeit. A fejlesztéseknek köszönhetően nyár végéig a kültéri lakossági lefedettség eléri a közel 80%-ot a Balaton környékén.

A szolgáltató az elmúlt hónapokban a balatoni térség mellett több más vidéki várost is becsatolt a 4G hálózatába, melyek közül a legnagyobbak Mosonmagyaróvár, Salgótarján, Gyöngyös és Hajdúszoboszló. A hálózat kiterjesztésének eredményeként augusztus végére 219 településen lesz elérhető a Telekom 4G mobilinternet szolgáltatása, az országos kültéri lakossági lefedettség pedig eléri az 53,5%-ot.*

A 4G, vagyis a negyedik generációs mobiltechnológia lehetővé teszi a kiváló minőségű online élményeket az otthonunkon kívül, az új fejlesztések révén akár már a Balaton partján is. A felhasználók számára kézzelfogható előnye az eddiginél jóval nagyobb, akár 60 Mbit/s letöltési sebesség**, melynek révén a weboldalak pillanatok alatt betöltődnek, videók vagy akár a tűéles, full HD filmek online nézhetőek, de lehetővé teszi akár az irodán kívüli élő videokonferencia beszélgetést is, hiszen a 4G-vel lefedett területeken a kép és a hang egyaránt valósághű. A lefedett területen a szolgáltatás használatához megfelelő mobilinternet csomagra, továbbá 4G képes készülékre van szükség, melyekről a telekom.hu/4G oldalon található bővebb információ.

*Kültéri lakossági lefedettség %: a lakosság bejelentett lakcíme szerinti lakossági eloszlástérkép alapján a kültéren lefedettnek tekintett pontok által meghatározott területeken élő lakosok számának és a teljes lakosságnak a százalékos aránya. A megadott területen a mobilinternet szolgáltatás épületen kívül igénybe vehető.

**Az előfizető által tapasztalt sebesség függ a megfelelő képességű, az adott technológiát támogató készülék és díjcsomag meglététől, és attól, hogy az adott ponton támogatja-e a hálózat, illetve a díjcsomag azt a sebességet, valamint a rádiós- és forgalmi körülményektől. Az egyes technológiákon a Szolgáltató által garantált sebesség: 0 Mbit/s.