Sajtóközlemények

Megújul a Telekom és a T-Systems gyakornoki programja

Budapest, 2014. december 17. 15:00

  • A program új neve: Telekom – T-Systems Gyakornoki Program.
  • Egész évben zajlik majd a toborzás Magyarország egyik legnépszerűbb gyakornoki programjára.
  • A hallgatók konkrét pozíciókra is pályázhatnak a jövőben.

Február 1-től összevonásra kerül és megújul a Magyar Telekom Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. gyakornoki programja. A Telekom – T-Systems Gyakornoki Program az aktív, nappali hallgatói jogviszonnyal rendelkező, diákok jelentkezését várja, akik BSc vagy BA, vagy MSc és MA szintű oktatásban vesznek részt.
Az ország egyik legismertebb és legkeresettebb gyakornoki programjában így már mintegy 500 fiatal vesz részt egy időben.

Somorjai Éva humán erőforrás vezérigazgató-helyettes elmondta: „Azzal, hogy a vállalatcsoporton belül egységesítettük a gyakornoki programot, a hallgatók még többféle területen próbálhatják ki magukat, és újabb, hosszabb távú tapasztalatszerzési és pénzkereseti lehetőségek nyíltnak meg előttük. A Telekom – T-Systems Gyakornoki Programba azokat a fiatalokat és leendő kollégáinkat keressük, akik azon felül, amit az iskolában elsajátítottak, kreatív, egyedi gondolkodásukkal, egyéniségükkel, attitűdjükkel is hozzá tudnak járulni a cég sikereihez. Ezek az emberek teszik kiemelkedővé a Telekom és a T-Systems közösségét.”

A korábbi gyakorlattal ellentétben, nemcsak félévente, hanem egész éven át, folyamatosan lehet jelentkezni a Telekom Csoporthoz gyakornoknak.
A diákok két módon pályázhatnak; egyrészt, ahogy eddig is tették, feltölthetik adataikat a vállalat honlapján elérhető általános adatbázisba megjelölve azt, hogy milyen területen szeretnének dolgozni. Másrészt mostantól konkrét pozíciókat is meghirdet a cég, amelyekre célzottan, a megadott pozíció leírása alapján lehet pályázni.

A megújult programban a gyakornokokminimum 3 hónapig, maximum akár az aktív hallgatói jogviszony végéig, dolgozhatnak a cégnél.

Az egyetemi tanulmányokkal összeegyeztethető, rugalmas munkaidőben heti minimum 20 órát kell teljesíteni a diákoknak, de az üzleti igények szerint ennél akár magasabb óraszámról is lehet szó, ami magasabb fizetéssel is jár.  A diákok az új rendszerben akár egyéni karrier utat is bejárhatnak, a legjobb munkaerőnek bizonyuló hallgatókat a Telekom kiemeli és egy három lépcsős programban feljebb kerülhetnek a gyakornoki ranglétrán.

A program orientációval indul, mely segíti a vállalati kultúrába való beilleszkedést és az új munkakörnyezet megismerését, ezt követően pedig szakmai területükre kerülnek a hallgatók, ahol konkrét, projektszerű feladatokban vehetnek részt.

A bővebb tájékoztató mellett a honlapon megtalálható az Önéletrajzoló applikáció is, amely segítséget nyújt abban, hogy egyedi, személyre szabott és hibátlan önéletrajzot nyújtsanak be a pályakezdők, ami növeli az esélyeiket a sikeres jelentkezésre. Az érdeklődők a „Gyakornok leszek a Telekomnál” Facebook oldalon a jelenlegi gyakornokoktól és HR-es kollégáktól további felvilágosítást is kaphatnak.

A Telekom – T-Systems Gyakornoki program népszerűségének oka többek között az, hogy mentori rendszere révén állandó visszajelzést, hatékony fejlődést biztosít a pályakezdők számára. Kiváló lehetőség ez az iskolapadból való kilépésre, a tanultak gyakorlatba való átültetésére, de emellett a vállalat is profitál a friss tudással rendelkezdő, kreatív gyakornokok munkájából. A tehetséges, agilis fiatalok pedig nem utolsó sorban karrierajánlatot is kaphatnak a cégnél tanulmányaik befejeztével.