Sajtóközlemények

A Telekom ügyfeleinek is elérhető az országos, egységes mobilparkolási rendszer

Budapest, 2014. június 30. 16:00

Július 1-jétől a törvényi szabályozás szerint a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-n és szerződött partnerein keresztül – így a Telekom hálózatán is – lehet igénybe venni az országban már 70 helyen elérhető közterületi mobilparkolási szolgáltatást. A Telekom ügyfelei mobilvásárlással vehetik igénybe a szolgáltatást a fizetős parkolóövezetekben. A szolgáltatás díjai megegyeznek a korábbi mobilparkolási tarifákkal.

A Telekom ügyfelei az új országos rendszerben is élvezhetik az egyszerűen, előzetes regisztráció nélkül igénybe vehető mobilparkolás kényelmét és előnyeit. Ennek során nincs szükség sem aprópénzre, sem a parkolóautomaták használatára, és csak a tényleges parkolási időnek megfelelő díjat kell megfizetni. A mobiltelefon segítségével pedig a parkolási idő bárhonnan meghosszabbítható, illetve leállítható.

Ügyfeleinket érintő fontos tudnivaló, hogy július 1-től új telefonszámon keresztül indítható el és fejezhető be a mobilparkolás SMS-sel, illetve hívással. A szolgáltató körzetszáma (+36 30) után a 763 hívószám következik, ezután pedig a négyjegyű azonosító szám (zónakód). A közterületen parkoló ügyfélnek tehát az autó rendszámát (pl. „ABC123”) a parkolóautomatákon is megtalálható, a szolgáltató körzetszáma szerinti, 763-mal kezdődő telefonszámra kell SMS-ben elküldenie („+36 30 763 XXXX” – ahol XXXX a négyjegyű parkolási zónakódot jelöli).

Az új rendszerre történő átállás miatt az ügyfelek a július 1-jére és azután érvényes parkolásokat csak július 1-jén 0 órától kezdve indíthatják el az új telefonszámon. A közterületi parkolás csak akkor indul el és lesz érvényes, ha a visszaigazoló SMS megérkezik a parkolást indító telefonszámra, így az ügyfélnek azt minden esetben meg kell várnia. A szolgáltatás tranzakciós (kényelmi) díjai megegyeznek a korábbi mobilparkolási tarifákkal, és ügyfeleink az új rendszerben a közterületi mobilparkolást országszerte egységes díjakon vehetik igénybe (Szegedet is beleértve). A parkolás ellenértéke – a szolgáltatáshoz tartozó tranzakciós (kényelmi) díjjal, valamint az SMS illetve a hívás díjával együtt – ezután is a mobilszolgáltatónál vezetett egyenleg terhére kerül kiszámlázásra.

Ügyfeleink a közterületi parkoláshoz – az SMS és a hívás mellett – az új rendszerben is használhatják a mobilszolgáltató alkalmazásait, egyes funkciók azonban csak átmeneti időt követően indulnak majd el (például a GPS alapú parkolás).

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. tájékoztatása alapján júliustól – az eddigi 42 helyett – már 70 olyan önkormányzat parkolóiban lehet igénybe venni a mobilparkolási szolgáltatást, amely közterületi fizető parkolást üzemeltet.
A Telekom ügyfelei a mobilvásárlás keretében autópálya-használati jogosultságot, azaz e-matricát is vásárolhatnak, amelynek értékesítését július 1-jétől szintén a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. biztosítja. Az ügyfelek a heti és havi autópálya-matricákat továbbra is a korábbi feltételekkel vásárolhatják mobil-telefonjukkal, és az autópályákat a megszokott módokon (pl. visszaigazoló SMS után) vehetik igénybe.

A parkolási területekről, a zónakódok aktuális listájáról és a parkolás további feltételeiről az ügyfelek a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán ( www.nemzetimobilfizetes.hu), információs vonalán (+36 1 989 0000) és telefonos ügyfélszolgálatán (+36 36 889 889; 8–20 óra között hívható), illetve a mobilszolgáltató  honlapján tájékozódhatnak.