Sajtóközlemények

Korlátlan beszélgetés után, korlátlan tematikus mobil adatopciók a telekomnál

Budapest, 2014. október 1. 14:30

Október 1-től megújítja mobiladat portfólióját a Telekom, és a korábbi ajánlatoknál szélesebb választékot kínál ügyfeleinek. Az új internetezési szokásokhoz igazodó tematikus adatopciók lehetővé teszik, hogy a felhasználók egyéni, a saját igényeiknek megfelelő „csomagot” állíthassanak össze. Ugyanakkor lehetőség van a meglévő csomagok felturbózására is, anélkül, hogy az ügyfélnek hosszú távra el kellene köteleznie magát.

Az ügyfelei körében tapasztalt internet-használati szokások változásaihoz, azaz, az egyre inkább mobil eszközökön keresztüli internetezéshez igazodva, a Telekom az eddigieknél egyszerűbb és egységesebb termékekkel és szolgáltatásokkal jelenik meg a piacon. Az október 1-tén debütáló új portfóliót úgy alakították ki, hogy azok teljesen a mobileszköz felhasználók egyéni szokásaihoz igazíthatók legyenek, és így mindenki a saját tartalomfogyasztási szokásainak megfelelően egészíthesse ki, az így akár korlátlan adatmennyiséget is biztosító előfizetését. A forgalomtípusok szerint felépülő tematikus adatopciók összetevői a korábbi ajánlatoknál szélesebb palettáról, szabadon válogathatók.  Az adatopciók tematikáit a Telekom az internet-használati szokásokat megismerve és követve, annak alapján alakította ki, hogy mire használják leginkább az emberek a mobilinternetet.

Az okostelefonjukon mobilinternettel rendelkező ügyfelek átlagosan havi 40 órát töltenek internetezéssel, ezen belül vannak, akik szinte csak közösségi oldalakat látogatnak, vannak, akik csak böngésznek és emaileznek, de vannak az éjszakai baglyok is, akik éjfél után neteznek,  és vannak például a netes tévésorozat-rajongók. A Telekom korlátlan tematikus adatopciói elnevezésükben is követik a leggyakoribb tevékenységeket, így jöttek létre a: Közösségi oldalak, a Böngészés és e-mail, az Éjszakai net, a TV és Film (TVGO) nevű adatopciók. Az új tematikus mobil adatopciók korlátlanul igénybe vehetők a célnak megfelelően akár egyenként, de akár variálva is.

Az emberek döntő többsége alapvetően abból indul ki, hogy mire szeretné használni a mobilnetet. Ők eddig elbizonytalanodhattak, nem tudták, pontosan mire elég az előfizetésük, és hogy mire is tudják majd használni. Az új korlátlan tematikus mobil adatopciókkal a Telekom ezeknek a kétségeknek az eloszlatásában szeretne segíteni. A korlátlan tematikus adatopciók elsősorban a variálhatóságuk miatt rengeteg előnnyel járnak, ugyanakkor megnyugtatóan biztonságosak is, hiszen nem kell ellenőrizni folyton az egyenleget, mindig lassítás nélkül érhetők el, intenzíven használhatók és az opciók halmozhatók.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta: “A frekvenciapályázat eredményeként lehetővé válik a mobil szélessávú szolgáltatások lefedettség- és kapacitásbővítése, és a Magyar Telekom 4G lefedettségének további dinamikus bővítésével, még szélesebb körben tehetjük elérhetővé ügyfeleink számára  a mobilinternetezés új korszakát jelentő szolgáltatásokat. Új, korlátlan tematikus mobiladat csomagjaink pedig ajánlati oldalról adhatnak újabb lökést a 4G mobilinternetezés további térnyerésének.”

Az új portfólió további újdonsága, hogy a már meglévő mobilinternet csomagok is tovább bővíthetők, a szintén október 1-től bevezetett 1 és 3 Gigabyte-os változatban elérhető Turbó adatbővítő opciókkal. A Turbó opciók nagy előnye, hogy eseti jelleggel használhatók, az ügyfeleknek nem kell hosszú távra elköteleződni. A 30 napra megrendelhető Turbó opciót választókat nem terhelik hűségidővel, ugyanakkor a használat tervezhető, hiszen bármikor bekapcsoltatható, amikor épp szükség van rá, anélkül, hogy állandó havi költséget jelentene. A Turbo forgalombővítővel megvásárolt adatmennyiség megosztható DuoNet opcióval 2 SIM kártya között.

Azon Telekom ügyfelek számára, akik korábban  a Facebook Zero szolgáltatást vették igénybe, október 1-től zökkenőmentes átmenetet jelenthet a havi, sőt akár időszakos díjjal is elérhető korlátlan Közösségi oldalak adatopció. A Közösségi oldalak adatopciót választva már nemcsak a Facebook szöveges tartalmait, de további 10 közösségi oldal szöveges és képi tartalmait is böngészhetik.

Mára már több, mint 250 000 ügyfél döntött a Telekomnál a 4G mobilinternet szolgáltatás mellett, ami egy év leforgása alatt több mint hatszoros növekedést jelent a szolgáltatást használók számában. A hálózatmodernizáció eredményeként az ország lakosságának mintegy 54%-a részére elérhető a Telekom leggyorsabb hálózata, amely arány 2015-re a szolgáltató tervei szerint 80%-ra emelkedik.A portfólió bővülése nyomán ma már 10-ből 7 értékesített okostelefon 4G képes, az ügyfelek 4G adatforgalma pedig megnégyszereződött a tavalyi év ugyanezen időszakhoz képest.

A fenti ajánlatok lakossági és üzleti ügyfelek számára is elérhetők, de a feltételek különbözhetnek. A részletes feltételek a Telekom honlapján ( www.telekom.hu) olvashatók.