Sajtóközlemények

Nemzetközi M2M partnerprogram a Telekomtól

Budapest, 2014. október 27. 16:00

Új partnerprogramot indít a Deutsche Telekom European M2M Partner Program néven, amelynek célja a helyi szinten sikeres M2M megoldások európai piacra történő bevezetése.

A program azokat a machine-to-machine (M2M) kommunikációs megoldások fejlesztőit érinti, akik már sikeresen működnek együtt a vállalatcsoport valamelyik leányvállalatával, így a Magyar Telekommal. A program számukra műszaki képzés, nemzetközi kommunikáció és terjesztés terén nyújt értékes támogatást. A program indításakor 15 partner ­– köztük lengyel, holland, szlovák, cseh és magyar – 34 megoldása érhető el, a targoncák nyomon követésétől egészen az érzékelők által begyűjtött adatok feldolgozásáig.
Az együttműködéssel nemcsak az M2M megoldások még szélesebb köre válik elérhetővé az ügyfelek számára, hanem azon partnereknek is további támogatást jelenthet, akikkel a vállalat helyi szinten már sikeres együttműködést folytat, hiszen tevékenységük nemzetközileg is ismertté válhat.
A partnereket a vállalat „Deutsche Telekom Partner” logó használatára jogosítja fel. Ehhez természetesen különböző elvárásoknak kell megfelelni, amely egyfajta biztosíték az egységes, magas színvonalra.
Az új program segítségével ötvözni lehet az iparági szaktudást, a magas rendelkezésre állású hálózatokat, az M2M technológiákat és szolgáltatásokat a vállalat összes európai piacán. Ez várhatóan vonzani fogja az egyre növekvő számú és egyre összetettebb, a gyakorlatban már kipróbált és bizonyított M2M szolgáltatásokat.
További információ a partnerprogram weboldalán, a https://partner.m2m.telekom.com/int_partners.dtag címen található.