Sajtóközlemények

Telekom–MET partnerség az üzleti ügyfeleknek nyújtott energiaszolgáltatásban

Budapest, 2015. március 11. 17:30

A Magyar Telekom és a MET ma megállapodást írt alá egy egyenlő arányban tulajdonolt vegyesvállalat (joint venture) alapításáról, amely elsősorban üzleti ügyfelek számára kínál majd földgáz- és villamosenergia-szolgáltatást.

Az új vegyesvállalat előnyös feltételekkel, versenyképes ajánlatokkal jelenik meg a vállalati energiaszolgáltatások piacán. Az üzleti ügyfeleket érintő változás nem lesz hatással a Magyar Telekom által a lakossági ügyfeleknek nyújtott energiaszolgáltatására.

A partnerség a Magyar Telekom és a MOL – amely jelentős tulajdonosi hányaddal rendelkezik a MET-ben – 2013 júliusában létrejött stratégiai megállapodásán alapul, amely az értékesítés, a kiskereskedelem, az energia-kiskereskedelem és az informatika területét is érintő együttműködésekről szól.

A joint venture elsődleges célja a Magyar Telekom és a MET üzleti ügyfeleknek nyújtott energiaszolgáltatásának fejlesztése és optimalizálása az energiapiaci versenykörnyezetben. A felek jelentős lehetőséget látnak a partnerségből eredő szinergiák kihasználásában, elsősorban a méretgazdaságosság, a kockázatmegosztás, valamint az átfogó iparági jártasság területén. A Magyar Telekom az ügyfélkiszolgálásban és energiapiaci tevékenységében szerzett jelentős tapasztalatával és innovációival, a MET pedig energiaipari szakértelmével járul hozzá a közös vállalat sikeréhez. Az új vegyesvállalattal a partnerek megteremtik hosszú távú jelenlétük és tartós növekedésük lehetőségét az energiapiacon. Emellett javíthatják működési hatékonyságukat és teljesítményüket, ezek az előnyök pedig a fogyasztók javára válhatnak.

A vegyesvállalatot 50–50 százalékos tulajdonosi aránnyal és az irányítási struktúrában kiegyensúlyozott jogkörökkel hozzák létre. Ebből adódóan a joint venture működésének megkezdését követően az üzleti ügyfeleknek nyújtott energiaszolgáltatást nem konszolidálja teljes körűen egyik fél sem, hanem az alapító társaságok konszolidált eredményében a vegyesvállalat tulajdonosait megillető osztalék 50-50 százaléka jelenik majd meg. Ennek következtében a Magyar Telekom 2017-re a korábban vártnál arányosan alacsonyabb bevételre számít kb. 35-40 milliárd forinttal.

A joint venture létrehozásával az üzleti földgáz- és villamosenergia-felhasználók kiszolgálása középtávon megszűnik a Magyar Telekomnál, és a közös vállalathoz kerül át. A Telekom üzleti ügyfeleinek zavartalan ellátása és az ügyfélkapcsolati tevékenység a vegyesvállalat létrehozása során is folyamatos lesz.

A tranzakció lezárásához, amelyre várhatóan 2015 második felében kerül sor, az érintett hatóságok jóváhagyása is szükséges.