Sajtóközlemények

Jelentős fejlesztések a Telekom budapesti vezetékes hálózatán is

Budapest, 2016. július 11. 16:00

A Magyar Telekom országos vezetékes hálózatkorszerűsítési programja keretében Budapest több kerületében is jelentős fejlesztéseket hajt végre:

  • A tavalyi év során indult fejlesztéseknek köszönhetően Angyalföldön (XIII. kerület) 68 ezer, Csepelen (XXI. kerület) 8700 háztartásban vált, illetve válik elérhetővé a Telekom nagysebességű, szélessávú internetszolgáltatása.
  • 2016 első félévében Kőbányán (X. kerület) 1400 háztartást érintett a fejlesztés
  • Idén júniusban megkezdődött Budapest XII. kerületében is a hálózat korszerűsítése. A munkálatok több szakaszban indulnak a kerületben, az első néhány száz háztartásban már 2016 szeptemberétől élvezhetik a Telekom ügyfelei a gyors internet biztosította szolgáltatásokat, majd fokozatosan egyre nagyobb területeken válik elérhetővé az új hálózat. A cég tervei szerint 2016. év végéig több mint 10 ezer, 2017 nyaráig pedig összesen közel 17 ezer hegyvidéki otthonba jut el a Telekom szélessávú hálózata.
  • Folytatódnak a tavaly elkezdett fejlesztések Zuglóban (XIV. kerület) és Újbudán (XI. kerület) is, nyár végére előbbiben több mint 22 ezer, utóbbiban összesen több mint 10 ezer háztartásban élvezhetik majd a Telekom ügyfelek az új szolgáltatásminőséget, de jelentős hálózati képesség javulás várható 2016 második felében Óbuda (III. kerület) és Józsefváros (VIII. kerület) egyes részein is.
  • A nyár folyamán befejeződnek a fejlesztések Pilisborosjenő, Biatorbágy, Törökbálint településeken az agglomerációban.

A fejlesztések eredményeképpen az ügyfelek nagyobb adatátviteli sebességet, a korábbinál gyorsabb internetet vehetnek igénybe. Ez pedig egyszerűbb kapcsolattartást, gyors és biztos kép- és videóletöltést és -megosztást is jelent. A korszerűsítéseknek köszönhetően szélesebb TV-csatorna kínálat, több képernyőn is elérhető filmkölcsönzési lehetőség vár az ügyfelekre. Új szolgáltatások is elérhetővé válnak, így például már ezeken a területeken is használható lesz az interaktív tévézés számos már meglévő funkciója, mint például a megállítható és visszatekerhető élő adás, a programozható és egy gombnyomással rögzíthető műsorok, a digitális műsorújság, vagy a tévé képernyőjén elérhető változatos online alkalmazások.

A Telekom tavaly gyorsította fel nagysebességű, szélessávú vezetékes hálózata fejlesztését, ennek eredményeként országszerte további 464 ezer háztartásban tette elérhetővé saját költségén a legalább 30 Mbps sebességű hozzáférést. Idén önerőből további félmillió háztartást kíván elérni, amelyből június végéig több mint 400 ezer háztartás lefedése valósult meg. Így összesen jelenleg már több mint 2,5 millió háztartásban elérhető a nagysebességű, szélessávú internet a Telekom hálózatán.