Sajtóközlemények

A Magyar Telekom európai uniós forrásokat nyert el vezetékes szélessáv-fejlesztésre

Budapest, 2016. szeptember 16. 14:00

A Magyar Telekom és konszolidált leányvállalatai a digitális hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázat első és második (Magyarország nyugati és keleti részét érintő) körének eredményeként 46 járásra vonatkozóan 12,2 milliárd forintnyi európai uniós forrást nyertek el Csoport szinten legalább 30 Mbps sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére. Emellett a vállalat folytatja tavaly megkezdett, önerős fejlesztéseit is, idén további félmillió háztartás szélessávú lefedése a cél.

A digitális gazdaság megerősítése Magyarország versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú. A Magyar Telekom – az ország hosszú távú partnereként – vezető szerepet vállal az ehhez szükséges korszerű digitális infrastruktúra kiépítésében. A vállalat tavaly felgyorsította nagysebességű, szélessávú vezetékes hálózata fejlesztését, ennek eredményeként 2015-ben országszerte további 464 ezer háztartásban tette elérhetővé saját költségén a legalább 30 Mbps sebességű hozzáférést. Idén önerőből további félmillió háztartást kíván elérni, amelyből augusztus végéig 436 ezer háztartás lefedése valósult meg. Így összesen jelenleg már több mint 2,6 millió háztartásban elérhető a nagysebességű, szélessávú internet a Telekom hálózatán.

A hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázat eredményeként összesen 42,4 milliárd forint európai uniós támogatás kerül kiosztásra. Ebből az összegből a Magyar Telekom és konszolidált leányvállalatai 34,8 milliárd forint támogatásra pályáztak (részben konzorciumban), amely összegből a pályázati folyamat jelenlegi állása szerint 12,2 milliárd forint európai uniós forrást nyertek el. Ebből az összegből, és a hozzá kapcsolódó saját forrásból nagyjából 111 ezer új háztartásban válhat elérhetővé a legalább 30 Mbps sebességű hozzáférés (ebből 2400 háztartás lefedését konzorciumban nyerte el a vállalat). Ezek a háztartások ún. fehér területeken fekszenek, ahol eddig még egyik szolgáltató sem volt jelen vezetékes internet szolgáltatással, vagy nem biztosított legalább 30 Mbps sebességű vezetékes internet elérhetőséget.

A fejlesztések révén javulni fog a vidéki régiók szélessávú szolgáltatásokkal való ellátottsága, ezáltal tovább csökken a digitális szakadék az elmaradottabb és a fejlettebb területek között. Az újonnan bekötött háztartások is élhetnek majd a szélessávú internet kínálta előnyökkel, ezáltal javulhat az adott településen élők életminősége és a vállalkozások versenyképessége is.